Szombat este új magyar romantikus vígjátéksorozat indul

2017. november 27. - Jasinka Ádám

Először lesz látható a TV2-n hetente jelentkező, saját gyártású, fikciós tévésorozat. A december 2-án, szombaton 21.30-kor kezdődő Korhatáros szerelem igazi sztárszereposztással érkezik, a főszerepben Kovács Patríciával.

korhataros_cikk_7.jpgKovács Patrícia és Kovács Tamás, a Korhatáros szerelem főszereplői. (fotó: TV2)

A történet egy majdnem 40 éves, három gyermekét egyedül nevelő nő (Kovács Patrícia) és egy fiatal, kissé felelőtlen, pultosként dolgozó 24 éves srác (Kovács Tamás) szerelméről szól, melybe a barátoktól kezdve a családtagokig mindenki megpróbál beleszólni.

A televíziós premier előtt a sajtó munkatársainak volt lehetősége az alkotókkal közösen megnézni a Korhatáros szerelem, az új magyar romantikus vígjátéksorozat első két epizódját, és ez alapján egy igazán szórakoztató produkció vár a nézőkre. Ami azt a minőséget hozza, amit az utóbbi időben induló hazai sorozatokról megszokhattunk.

korhataros_cikk_6.jpgA szereplők. (fotó: Jasinka Ádám)

A formátum alapját egy új-zélandi széria, a „Step Dave” adja, a készítőknek pedig sikerült a hazai viszonyoknak megfelelően adaptálniuk a történetet. A Korhatáros szerelem showrunner-jét (a produkciós munkák irányítóját), Hámori Barbarát, A mi kis falunkat is készítő ContentLAB & Factory fejlesztési igazgatóját kérdeztük arról, hogy mi lehet az oka annak, hogy a tévéadók először külföldön már befutott produkciókat magyarítanak:

"Azt látjuk, hogy megvan a hazai piac saját fejlődési üteme, és jelenleg abban a szakaszban vagyunk, amikor egyáltalán megjelennek a kereskedelmi tévéken is a saját gyártású, heti, fikciós tartalmak. Egy csatornának pedig elsőre nagyobb biztonságot ad, ha olyan formátumot vihet képernyőre, ami máshol már bizonyított."

A ContentLAB portfóliójában több sorozatterv is szerepel. Hámori Barbara elmondta, hogy megkeresik a tévécsatornákat, megmutatják a sorozattervekhez készített pilot-ot (bemutató epizódot) és aki először fantáziát lát a projektben, azé lesz a produkció.

korhataros_cikk_5.jpgKovács Tamás a premier előtti vetítésen. (fotó: Jasinka Ádám)

„A pilot alapján a TV2 készíttetett egy fókuszcsoportos kutatást. Ugyanezt megtettük egy korábbi sorozatunk esetében is. Erre azért van szükség, hogy fel tudjuk mérni, hol van szükség finomhangolásra, esetleg új szereplőkre, vagy cserére. A Korhatáros szerelemben például a pilot-hoz képest más játssza és más nevet is kapott a főszereplő fiú. Azt hiszem, hogy szinte az összes 20 és 30 év közötti fiatal és tehetséges színészt megnéztük erre a szerepre. Nem volt könnyű, ugyanis nem csak az volt a feladat, hogy találjunk valakit, aki jóképű, magas, helyes és vagány is, hanem hogy meg legyen a kémia Patríciával, hogy a nézők elhiggyék, hogy szerethetik egymást.”

korhataros_cikk_4.jpgKovács Patrícia a premier előtti vetítésen. (fotó: Jasinka Ádám)

Az intim jeleneteknél borzasztóan fontos ez a kémia, azonban a felvételek során ezekben a helyzetekben pont nem a meghittség és az erotika a jellemző: „A forgatás során nem időrendben, hanem a helyszínek mentén haladtunk és volt olyan nap, amikor csak ágyjelenetet vettük” - meséli Kovács Patrícia. „Összenéztünk (Kovács) Tamással és azt mondtuk, nincs mese, ezt ki kell bírni. Ugyanis a forgatáson semmi romantikus, erotikus nincs egy ágyjelenetben. Körülötted lámpák, kamerák, különféle felszerelések és a stábtagok állnak.”

korhataros_cikk_1.jpgKovács Patrícia és Kovács Tamás a forgatás szünetében. (fotó: TV2)

A színésznő elárulta, hogy nagyon intenzív időszaka volt az életének ez a munka: „A forgatás megterhelőbb volt, mint amit elképzeltem. Három hónapig tartott és átlagosan 13-14 órát forgattam egy nap, hetente hatszor.” Mivel zömében nyáron dolgoztak a sorozaton, így a színésznőnek kevesebb színházi elfoglaltsága volt, de így is akadt egy hét, amikor minden este vidéken játszott: „…délután ötkor, ahogy végeztem a díszletben, beültettek egy autóba, útnak indítottak Keszthely felé, ahol este nyolckor már a színpadon voltam.”

Kovács Patrícia mellett olyan neves hazai színészeket is láthatunk majd a sorozatban mint Bánsági Ildikó, Kamarás Iván, Fenyő Iván vagy például Dobó Kata, aki lubickol a húga életébe minden szinten beleavatkozó, kissé érzéketlennek tűnő üzletasszony szerepében. Mellettük pedig a fiatal, feltörekvő tehetségek is képviseltetik magukat. A legviccesebb pillanatokat Rujder Vivien és Dóra Béla közös jelenetei hozzák.

korhataros_cikk_3.jpgRujder Vivien (fotó: TV2)

„Elég új keletű dolog ez most számomra” - kezdi a Katona József Színház fiatal színésznője. „Másfél éve forgatok rendszeresebben és azóta már nem először játszom nagyszájú, csipkelődős, odamondós szerepeket. Előtte én voltam a naiv kislány, aki megrebegtette a szempilláit. Szerencsére a színházban több oldalamat is megmutathatom. Az egyik előadásban például egy olyan lányt alakítok, akit teljesen elzárva tartottak a külvilágtól, és semmi impulzus nem érte élete során. Ebből az állapotból pedig a szerelem segíti ki.”

korhataros_cikk_2.jpgKovács Tamás és Dóra Béla (fotó: TV2)

Dóra Bélának sem ez az első filmes munkája. Az egyik legutóbbi magyar filmben, a Brazilokban pont azzal a Rohonyi Gáborral dolgozott együtt, aki a Korhatáros szerelem vezető rendezője is: „Nagyon jó volt újra Gáborral és a csapatával dolgozni. Viszont teljesen más, nagyobb tempóban haladtunk, mint legutóbb a mozifilmnél, és ehhez át kellett állítani az idegrendszeremet, de élveztem. A legkedvesebb jelenetek számomra azok voltak, amiket (Kovács) Tamással a történet szerinti közös lakásunkban forgattunk. Ahol lehetett, ott szabad kezet adtak nekünk, így tudtunk beletenni saját dolgokat is, apróságokat, amikkel színezni próbáltuk a figurákat.”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása