Szinkroninfó: Maigret, Gyilkos elmék, Kalandos nyár - Párizs, Sherlock

2017. március 27. - Jasinka Ádám

Maigret

Az új Maigret-sorozat első és második évadát is hazánkban, Budapesten és Szentendrén forgatták, emiatt jó pár magyar színész feltűnik a képernyőn. A Maigret és a kicsi Albert című epizódban láthattuk többek között Hábermann Líviát és Fenyő Ivánt is, akik a magyar változatban saját hangjukon szólaltak meg.

Gyilkos elmék

Április elején megérkezik hazánkba a Gyilkos elmék legújabb, tizenkettedik évad. Ebben a szezonban már nem lesz benne Derek (Shemar Moore) és Hotchner (Thomas Gibson) sem. Előbbi önszántából távozott, utóbbit viszont kirúgták a produkcióból. Azonban nem marad a sorozat alfahím nélkül, ugyanis az új részekhez a CSI: Miami helyszínelők egykori oszlopos tagja Adam Rodriguez csatlakozik, akinek akár csak Horatio mellett, most is Crespo Rodrigo, a nemrég Jászai Mari-díjat kapó színész, színházigazgató lesz a hangja.

Majdnem minden marad a régiben

Hosszú kihagyás után tért vissza új részekkel a Kalandos nyár - Párizs című sorozat, amely magyar változatában, mint azt a TV2-től megtudtuk, semmi változást nem okozott a stúdióváltás. De mint azt egyik olvasónk jelezte, mégis voltak cserék, Holl Nándort Posta Victor, Oláh Orsolyát pedig Németh Kriszta váltotta.

Biztosan nem változnak majd a hangok az áprilisban startoló új Sherlock évadban sem. Benedict Cumberbatch magyar hangja továbbra is Simon Kornél lesz, Martin Freeman pedig nem engedi maga mellől Görög Lászlót.

Friss szereposztások: Váltságdíj, A múlt árnyékában, A szökés, A bosszú, Időről időre, Rosa, az esküvőszervező

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elhaym. · https://elhaym.wordpress.com/ 2017.03.28. 02:20:43

Azért történt kis változás. Két főszereplő új hangot kapott. Holl Nándort Posta Victor, Oláh Orsolyát meg Németh Kriszta váltotta. De Kosztola Tibor így is remek munkát végzett.
süti beállítások módosítása