Ők lesznek a Száműzetés című sorozat magyar hangjai

2016. április 21. - Jasinka Ádám

 A minap nagy meglepetés ért, ugyanis belebotlottam abba az infóba, hogy a sok dokumentumsorozat mellett a Viasat History május 1-jén bemutat egy picit (vagy talán nagyon is?) fikciós, történelmi szériát. A XVIII. században játszódó brit sorozat főszereplői tolvajok, rablók és utcalányok, akiket…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak a Jekyll és Hyde című sorozat magyar hangjai

 A FilmBox Premiumon debütál május 17-én este kilenc órakor a Jekyll és Hyde című brit széria, amely új kontextusba, és fantasy-s, thrilleres környezetbe helyezi ezt a szerintem sokak által ismert, és már elég sokszor feldolgozott történetet. A tíz részes sorozat főszereplője Robert Jekyll, a…

Tovább a cikk folytatásához.

Kőszegi Ákos: "Kezdetben úgy tűnt, hogy ezt nem fogom tudni csinálni"

 A TV2 az egyik, legutóbb kifutó latin-amerikai sorozata helyére nem egy újabb latinót, hanem egy török produkciót hozott, és a premier előtt még nem is sejtettem, sőt, azt is mondhatom, hogy még az első rész megnézése után sem tudtam elképzelni azt, hogy ilyen fokon odaleszek majd a Megtört…

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lettek A hegyimentők című sorozat magyar hangjai

 A Story4-en debütált nemrég A hegyimentők című német széria, amely nem csak története, hanem helyszíne miatt is egy országos adón biztosan jól szerepelhetne, mivel mostanában a Duna TV hathatós közreműködése miatt egyre inkább kezdenek az emberek (újra?) rászokni az alpesi környezetben játszódó…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak a Lucifer című sorozat magyar hangjai

 Az amerikai FOX mostani újdonságai közül három, az X-akták minisorozat, a Rosewood és a Lucifer meglepő és mondhatni szokatlan gyorsasággal érte el a hazai képernyőket, és mi mást mondhatnék, mint hogy csak így tovább! Ha szeretnétek megtudni, hogy mivel is készülnek tavasszal a VIASAT-adók, mikor…

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek az Éjjel-nappal szülők című sorozat magyar hangjai

 A TV2-n holnap, azaz április 9-én fog bemutatkozni egy újabb szitkom, az úgy látszik vígjátéksorozatok számára fenntartott hétvége reggeli műsorsávok egyikében. Azzal, hogy már nem az első komédiát teszik a főműsoridőtől ilyen messzire, egyre kevesebb az esélye annak, hogy este is kipróbáljanak egy…

Tovább a cikk folytatásához.

Makranczi Zalán: "Az első szinkronomról nyolc órát késtem"

 A VIASAT és az SDI Media Hungary jóvoltából többed magammal volt lehetőségem megnézni, hogyan is készül a Flash - A Villám magyar változata, és mivel egy Aprics László rendezte szinkronról van szó, így a kapva kaptam az alkalmon, hogy ismét beleshessek a kulisszák mögé. Anno már a Feketelista és az…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak a Végzetes bizonyíték című sorozat magyar hangjai

 A TV2-n a Sherlock és Watson felvezetésével debütál majd április 19-én este a Végzetes bizonyíték (Reckless) című jogi sorozat, mely 2014 nyarán futott az amerikai CBS-en, és melynek első epizódját az a Catherine Hardwicke rendezte, aki a Tizenhárom és az Alkonyat-sorozat legelső filmjét is…

Tovább a cikk folytatásához.

Csankó Zoltán lesz a The Walking Dead új főgonosza

 A The Walking Dead jelenleg is futó hatodik évada az Amerikai Egyesült Államokban vasárnap, nálunk hétfő este fog finálézni, és ahogy általában minden szezonzáró, ez is különleges lesz, ugyanis ebben a részben mutatkozik be a sorozat legújabb szemétládája, Negan, akit egy igazi sorozatveterán…

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek a 11.22.63 című sorozat magyar hangjai (frissítve!)

 A FOX fogja bemutatni áprilisban a Stephen King azonos című regénye alapján, James Franco főszereplésével, és többek között J.J. Abrams (Star Wars VII - Az ébredő Erő) producerkedése mellett készült időutazós thrillert, a 11.22.63-at. A kritikák szerint hosszú idő óta ez az egyik legjobb…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak a Limbo című sorozat magyar hangjai

 A FilmBoxon debütál április 2-án a Limbo című dán sorozat, mely négy 12 éves gyermek szemén keresztül mutatja be a felnőttéválást. A főszereplők most kezdik el levetkőzni a gyermekkor ártatlanságát, és válnak ezáltal is önálló személyiséggé. Most először kérdőjelezik meg a világot, és most először…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak A játékos - Fogadás életre-halálra című sorozat magyar hangjai

 Az AXN-en tegnap, március 15-én este debütált a tavalyi, amerikai tévés szezon egyik legjobb hangulatú újonc sorozata, a Forever, és március 23-án egy újabb széria mutatkozik majd be, méghozzá a Wesley Snipes és a Válaszcsapásból ismert Philip Winchester főszereplésével készül The Player. A két…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak a Rejtjelek című sorozat magyar hangjai

 A magyar RTL tavaszának egyik nagy sorozatos dobása az amerikai NBC-n tavaly ősszel, azaz a jelenlegi tévés szezonban debütált Blindspot lesz. A Rejtjelek magyar címet kapó széria főszereplője egy olyan nő, akinek testét tetőtől talpig tetoválások borítják, és nem emlékszik sem arra, hogyan…

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek a Mindörökké című sorozat magyar hangjai

 Az AXN-en debütál jövő héten a sokak által egyik legjobb tavalyi új, amerikai sorozatnak tartott Forever első, és sajnos egyetlen évada. A halandó, ám mindig feltámadó halottkémet a főszerepbe állító széria egy nagyon jó hangulatú krimi, melyben a központi figura - akit Ioan Gruffudd alakít - nem…

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek a Graceland - Ügynökjátszma című sorozat magyar hangjai

 A hazai tévéadók körében idén valamiért nagyon népszerű nap lett március elseje, ugyanis nem egy, nem kettő, hanem rögtön hat premierre is sor kerül majd ekkor. Aznap fog bemutatkozni magyar szinkronnal A létezés határa (Extant), az Angie Tribeca, a Flash - A Villám, a Melissa titkai (What Remains)…

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása