Szinkronhangok: A császárság kincse (Empress Ki)

2016. december 07. - Jasinka Ádám

A Dunán mutatkozott be novemberben A császárság kincse című dél-koreai dráma. A történet főszereplője Szüng-Nyáng, akit még fiatalon elhurcoltak, hogy ágyast csináljanak belőle, ám segítséggel sikerült megszöknie elrablóitól. Menekülés közben azonban édesanyját meggyilkolják, ő pedig a sengjangi…

Tovább a cikk folytatásához.

"Ebből oltári nagy csattanó lesz" - interjú Csankó Zoltánnal, Negan magyar hangjával

Idén ősszel ért el arra a pontjára a The Walking Dead, ahonnan nem lehet csak úgy, könnyen és áldozatok nélkül visszafordulni. Azzal, hogy feltűnt a képregényeket ismerők által régóta várt gonosz karakter, végre felborult az egy ideje megdönthetetlennek tűnő alapfelállás, melyben a főbb szereplőknek…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Különvélemény (Minority Report)

A FOX a tavalyi szezonban megpróbálkozott azzal, hogy krimisorozat formájában dolgozza fel Philip K. Dick 1956-ban publikált scifinovelláját, melyből 2002-ben forgatott filmet Steven Spielberg Tom Cruise főszereplésével. Az amerikai tévéadó azonban nem pusztán az írott anyagot, hanem a mozifilmet is…

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Végtelen szerelem (Kara Sevda)

A hegyi doktor idén ősszel csak pár hétig tudott rendelni a Dunán, ugyanis legutóbbi évada, a kilencedik csak idén év elején került adásba a sógoroknál. Mivel hazánkban nem heti, hanem napi rendszerességgel vetítik ezen sorozat epizódjait, így elég hamar beérte a köztévé az eredeti osztrák-német…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak az Ítélet című sorozat magyar hangjai (javítva!)

A jogi drámák kedvelőinek nem sokkal az amerikai premier után elhozza magyar szinkronnal a hazai FOX a Carter ügynökként megismert Hayley Atwell főszereplésével készült Ítélet című szériát. A történet központi alakja az egyik volt amerikai elnök lánya, aki nem éppen a tisztességes és kifogástalan…

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek a Tesóm nyakán című sorozat magyar hangjai

A Tesóm nyakán (What I Like About You) számomra meglepő módon egy olyan vígjátéksorozat, amelynek hazai bemutatkozását elég sokan várták már évek óta, miközben én még nem is olvastam róla - szerintem sosem. A TV2 frissen indult szórakoztató tévéadója, a Humor+ mindenesetre pótolja ezt a hiányosságot…

Tovább a cikk folytatásához.

Éber szemek - Újra együtt a régen hallott páros (frissítve!)

A kilencvenes évek két igencsak népszerű és meghatározó (tini)sorozata a Beverly Hills 90210 és a Melrose Place volt. Nem tudom, közületek ki tudja, hogy ez a két széria bár nevében nem mutatja, mégis kapcsolódik egymáshoz, hiszen utóbbi előbbi spinoffja. A Melrose Place 1992 és 1999 között futott,…

Tovább a cikk folytatásához.

Atyám, Zorn! - Meglepetéssel jön a magyar változat

Idén ősszel három új amerikai sorozat is képernyőre kerül hazánkban már az ősszel. Az első a Kapcsolat (melynek premierje már megvolt), a második és harmadik pedig az Atyám, Zorn!, valamint az Ítélet lesz. Ebből a trióból kettő dráma, jelen cikk tárgya pedig egy olyan vígjátéksorozat, melyben…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak Az alvilág királynője című sorozat magyar hangjai

 Ha az a cím, hogy Az alvilág királynője valakinek esetleg ismerősen cseng, nem jár rossz nyomon, hiszen a FOX-on szeptember 27-én, este kilenc órakor bemutatkozó sorozat alapját A Dél királynője című regény, és az abból készült telenovella adja. A széria idén nyáron debütált a tengerentúlon és a…

Tovább a cikk folytatásához.

"Nem lehet minden aprócska szerepnek utánanézni" - interjú Kertész Andreával

A magyar szinkronnal mostanában egyre többet és egyre több helyen foglalkoznak, a háttérben dolgozó emberek viszont még mindig nem kapnak elég figyelmet, pedig a hangmérnökök, a vágók, a dramaturgok, a szinkronrendezők és a többi stábtag nélkül nem élvezhetnénk magyarul kedvenc sorozatainkat,…

Tovább a cikk folytatásához.

"Beleborzongtam, amikor hallgattam" - beszámoló A szultána magyar változatáról

 A török produkciók annak ellenére, hogy nem vonhatók egy kalap alá a különféle latin-amerikai sorozatokkal, sokan idehaza mégis egy egységként, egymástól nem elválasztható minőségű halmazként tekintenek ezekre a szappanoperákra. Ugyan sok tekintetben hasonlítanak egymásra, és vannak kiemelkedő…

Tovább a cikk folytatásához.

Kertész Andrea: "Az a típus vagyok, aki kiáll a saját igazáért"

A magyar szinkronnal mostanában egyre többet és egyre több helyen foglalkoznak, a háttérben dolgozó emberek viszont még mindig nem kapnak elég figyelmet, pedig a hangmérnökök, a vágók, a dramaturgok, a szinkronrendezők és a többi stábtag nélkül nem élvezhetnénk magyarul kedvenc sorozatainkat,…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak A szultána című sorozat magyar hangjai

 A Szulejmán sikere tagadhatatlan és talán kissé érthetetlen is, bár a 2013-as premier óta azért hozzászoktunk már annyira a szultán szériájának szemtelen sikeréhez, hogy éppen az lenne a meglepő, ha nem néznék átlagosan több mint hétszázezren még a nyári hónapokban sem. Nem is ért sokként tehát,…

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek a Scream Queens - Gyilkos történet című sorozat magyar hangjai

 A Scream Queens készítője, Ryan Murphy elég színes portfóliót épített ki magának az elmúlt években; ő volt az egyik alkotója a zenés dramedy Glee-nek, az ő nevéhez fűződik az Egy rém fura család című szitkom, az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy és az Amerikai Horror Story, amely idén kezdi…

Tovább a cikk folytatásához.

Itt vannak a Gotham című sorozat magyar hangjai

 A Gotham - és ezt talán nem is túlzás kijelenteni - az a sorozat, amelynek hazai bemutatóját a legtöbb sorozatjunkie várta. Manapság ugyan el vagyunk látva jobbnál jobb, és frissebbnél frissebb premierekkel, de azért még így is sok nagy adósság "nincs kifizetve". Azzal viszont, hogy szeptember…

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása