Idén ősszel három új amerikai sorozat is képernyőre kerül hazánkban már az ősszel. Az első a Kapcsolat (melynek premierje már megvolt), a második és harmadik pedig az Atyám, Zorn!, valamint az Ítélet lesz. Ebből a trióból kettő dráma, jelen cikk tárgya pedig egy olyan vígjátéksorozat, melyben keveredik az élőszereplős és az animált filmes világ. A november 3-án este, a Humor+ műsorán bemutatkozó Atyám, Zorn! főszereplője ugyanis egy rajzolt karakter, aki saját szülőhelyén, egy csendes-óceáni szigeten egy barbár hős, míg az emberek világában egy kétbalkezes fickó - akinek van egy hús-vér gyermeke. Fiának és volt feleségének szeretné bebizonyítani, hogy jó apa és jó férj, azonban nem megy minden zökkenőmentesen.
A főszereplőnek az eredeti változatban Jason Sudeikis kölcsönzi a hangját, akit jó pár mozifilmben Anger Zsolt szólaltatott meg magyarul. Az Atyám, Zorn!-ban pedig ismét őket hallhatjuk majd, csak ezúttal Sudeikis tulajdonképpen semmilyen formában nem lesz képernyőn, mivel ő is csak hangban van jelen. Anger Zsoltot az Aranyélet forgatása miatt ritkábban hallhattuk mostanában tévésorozat magyar változatában, de úgy látszik most visszatért, hiszen A túlélés ára után ez a második kisképernyős szinkronja (már amiről tudunk, ugyebár). Zorn hús-vér feleségének, Edie-nek Vándor Éva, fiának Timon Barnabás, míg Edie vőlegényének Kálid Artúr lesz a magyar hangja. A Bartucz Attila rendezte magyar változat szinkronhangjainak és stábjának névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.
Jason Sudeikis (Zorn) - Anger Zsolt
Cheryl Hines (Edie) - Vándor Éva
Johnny Pemberton (Alan) - Timon Barnabás
Tim Meadows (Craig) - Kálid Artúr
Artemis Pebdani (Linda) - Sági Tímea
Tony Revolori (Scott) - Boldog Gábor
Magyar szöveg: Dame Nikolett
Hangmérnök: Nagy Márk
Gyártásvezető: Derzsi Kovács Éva
Szinkronrendező: Bartucz Attila
Stúdió: Masterfilm Digital
Forrás: TV2
Couch Club Szunyi · http://couchclub.blog.hu 2016.10.31. 13:20:25
Jasinka Ádám 2016.10.31. 13:40:06