How to Live with Your Parents For the Rest of Your Life

2013. május 07. - Flankerr

 Rögtön az elején be kell vallanom: a Scrubs pilotja óta objektíven elfogulva imádom Sarah Chalke-ot. Így követtem őt a sajnálatosan korán véget ért Mad Love-ba, és az idén áprilisban bemutatott új sorozatába is, aminek a címét, ha lehet, nem szeretném sokszor leírni. Rögtön a pilot első másodpercei bemutatják a szögegyszerű alapszituációt: Sarah (Polly néven) kislányával elköltözik férjétől, és mivel bolti eladóként esélye sincs saját egzisztenciát teremteni, hazaköltözik szüleihez.

howtolive5.jpg

 Az őket kiválasztóknak jár a pacsi, mert mind Elizabeth Perkins (Weed), mind Brad Garrett (Til Death, Everybody loves Raymond) nagyon jól alakítja a gondtalan, bohém életmódot élő művészlélek házaspárt, akik tökéletesen alkalmatlanok az olyan alapfeladatokra, mint egy kislány felöltöztetése, vagy iskolába vitele. Ez sok vicces konfliktust szül, főleg hogy gyakran aktívan próbálnak kibújni a nagyszülői teendők alól.

howtolive2.jpg

 Pollyt láthatjuk még munkahelyén, életunt főnökével és egy munkatársnőjével, de ők öt rész alatt se voltak összesen öt percet a képernyőn. Bekavar még a képbe az ex-férj, a nemkicsit szétszórt és béna Julian, aki mondvacsinált okokkal (1 hétig állítja be a távirányítót, stb.) próbál felesége és kislánya közelében maradni. Na és persze nem maradhat el az új szerelem felbukkanása sem.

 Ennyiből már látszik, hogy a készítők nem próbálták újra feltalálni a meleg vizet: már bevált sablonokból építkeznek. A szerencséjük az, hogy a termék működik: poénosak a szereplők és a szituációk, imádnivaló kislányt castingoltak, aki fél másodperc alatt átmegy mosolygépből sikító fúriává. Mondjuk az elhagyom őt a fesztiválon panelt talán nem kellett volna előhúzni, de legalább az is vicces volt. Extrának Sarah Chalke elképesztően jól néz ki, és ezt az írók hála égnek ki is használják, mert már-már Scrubs szinten láthatjuk őt szebbnél jobb melltartókban, szettekben.

howtolive8.jpg

 Szóval a How to Live with Your Parents (For The Rest Of Your Life) nem fogja megváltani a szitkom világot. Cserébe kellemes, nagyon vicces és élvezhető, bátran merem ajánlani mindenkinek. Pontszámilag 7/10, és remélem, megy majd feljebb is. A nézettsége sok más, azonnal besülő újonchoz képest elfogadhatóan közepes, akár be is rendelhetik a folytatást. Én szívből szurkolok neki.

Danny Blue - A Tudatfeletti - ajánló

 A Story4 egy új saját gyártású műsorral jelenetkezik, amiben a mentalista, Danny Blue lesz a főszereplő. A sorozat lényege, hogy az utcán megállított embereknek fog bűvészkedni, ha jól gondolom. A csatorna két ajánlót is készített, amik elsőre tűnnek hatásosnak, másodjára, jobban mondva megnézve az ajánlót érezhető, hogy manipulálták a nézőt, de nem lövöm el a poént.

Hírek

  • Julie Bowen (Modern Family - Claire), Dianna Argon (Glee - Quinn), Jodie Foster és James Van Der Beek (Don't Trust The B---- in Apartment 23) csatlakozott egy jótékonysági akcióhoz, aminek keretében idén ők fogják kedvenc gyerekmeséiket felolvasni.
  • A Pretty Little Liars spinoff-jához, a Ravenswood-hoz újabb két szereplő nevét árulták el. A legelső Tyler Blackburn volt, hozzá pedig az L.A. Complex egyik szereplője Brett Dier és a modell Elizabeth Whitson csatlakozik.
  • A BBC TV filmjéhez, a The Worricker Trilogy első részéhez olyan színészeket szerzett meg mint Bill Nighy, Rachel Weisz, Ralph Fiennes, Michael Gambon, ahol Bill Nighy alakítja Johnny Worricker-t. A második filmben, aminek a címe Turks & Caicos szerepelni fog Christopher Walken, Helena Bonham Carter, Winona Ryder, Ewen Bremner, James Naughton, Dylan Baker és Zach Grenier. A harmadik részben, Salting The Battlefield-ben Helena Bonham Carter és Ewen Bremner mellett Saskia Reeves, Kate Burdette és Malcolm Sinclair szerepel majd.
  • A FOX rendőrős reality-je a Cops lekerül a csatornáról és a Spike TV nevű kábelcsatornán láthatják a nézők.
  • Interjú Ruttkay Laurával, aki többet között szinkronizál A mentalistában (Robin Tunney - Teresa Lisbon) és a Hawaii Five-0-ban is (Grace Park - Kono Kalakaua)

Hírek

  • Az RTL Klub levette képernyőről A gyanú árnyékábant. A sorozat nézettsége a jó idő és a sok ismétlés miatt is csökkent. A helyére a Riválisok kerül, míg elé a Kettős játszma, amit a nézők a Cool TV-n és a Sorozat+-on is láthattak.
  • A TLC berendelte a Myrtle Manor második évadát.
  • USA-nézettség péntek: Az Undercover Boss-t (7,19M, 18-49: 1.2) a teljes lakosságban egyik vele egy műsorsávban adott műsor sem tudta megközelíteni, a célközönségnél viszont egy tizedre van tőle a Gordon Ramsay-s Kitchen Nightmares (3,00M, 18-49: 1.1). A Happy Endings (2,72M, 18-49: 0.8) dupla évadzárója közepes nézettséget ért el, az évad utolsó részére csökkent a nézettség (2,13M, 18-49: 0.7). A nap legnézettebb országos műsora a célközönségnél a Shark Tank (5,53M, 18-49: 1.7) lett. A Vegas (7,26M 18-49: 0.9) nézettsége beállt 7M köré, a célközönségnél viszont alacsony nézettséget hoz a csatornának. A Touch (2,23M, 18-49: 0.6) nem tud kimozdulni a gyenge nézettségből. A nap legnézettebb sorozata a Blue Bloods (9,86M, 18-49: 1.3) lett, aminek csökkent a nézettsége.

Hannibal – 1x05

 A Hannibal előző két része, a negyedik és az ötödik felemásra sikerült. Amennyire hatásos és érzelmileg megterhelő volt az ötödik, annyira lógott ki a szokásos hangulatból az Amerikai Egyesült Államokban képernyőre nem került epizód. A sorozat nézettsége számomra érthetetlen, miért alacsony? Lehet magát a csatornát fenntartással kezelik az emberek, de az is lehet, hogy a vele egy műsorsávban levő műsorok túl népszerűek.

vlcsnap-2013-05-05-13h53m14s214.png

 A hangulata továbbra is sötét, komor, már-már nyomasztó. Nem ijesztő, nem mondanám annak a felsikoltós horrornak. Sokkal inkább a néző érzelmeire, a néző ingerküszöbére hatnak. A látvány van, amikor sokkol engem, visszataszító, rémisztő. Az epizodikus részeknek bizarr bűnügyei vannak, amik bemutatják a bűnözés széles skáláját, s azt, hogy mennyire lehet elborult egy-egy ilyen elkövető és mennyire viseli meg a látvány a nyomozókat.

 A Hannibal pedig remekül mutatja be ezt, olyan hangulatot teremt, amiben minden baljóslatú, minden rossz és mindenki gyanús. A színészek pedig folyamatosan remekül játszanak. A három főszereplő, Mads Mikkelsen, Hugh Dancy és Laurence Fishburne elviszik a sorozatot, míg a nyomozó stáb többi tagja még kidolgozatlan, de az első részhez képest javultak.

A tovább mögött folytatom spoileresen.

 A negyedik rész kilóg az eddig epizódok közül. Kevésbe volt hatásosan felépítve és inkább éreztem összecsapottnak, mint jól megszerkesztettnek, mint az első három részt. A bűnügyet nem részletezném, mert a sorozat ezen része továbbra is rémisztő és sokkoló, de nagy vonalakban arról szólt, hogy gyerekek követték el a bűntényeket, mikor a saját családjukat ölték meg.

vlcsnap-2013-05-05-13h51m55s190.png

  • Mit veszek a számba?
  • Nyulat.
  • Ugrott volna gyorsabban.

vlcsnap-2013-05-05-13h52m04s18.png

 Az első jelenetek megint jók voltak, undorító, visszataszító és éppen ezért hatásalapozó. Viszont a rész felépítése kapkodósnak és kevésbé izgalmasnak tűnt. Nem volt megteremtve az a bizarr és ezért jó hangulat, ami az első részek alatt jelen volt. A nyomozás se volt annyira érdekes. Mondhatjuk, annak érdekében, hogy jól bemutassák Hannibal és Abigail kapcsolatát, beáldozták a nyomozást.

 Emiatt viszont kaptunk egy jó háttér drámát és Mads Mikkelsen is játszhatott, sziporkázhatott. A sorozat jegye és Will Graham kevésbé volt fontos és érdekes ebben a részben.

 Az ötödik rész viszont megfejelte az előzőt és majdnem ugyan olyan hatásos és sokkoló volt, mint a sorozat első része. A bűnügy bizarr, a tett pedig visszataszító volt. A látvány ismét csillagos ötös és a hatás, amit mind a színészek, mind a történet együtt alkot zseniális. Ebben a részben volt családi dráma is, ami megterhelő volt, ahogyan a The Killing-ben is.

vlcsnap-2013-05-05-10h37m52s230.png

 A Hannibal egy rendkívül stílusos és hatásos dráma sorozat. Az ötödik részben az írók megmutatták, hogy tudják azt a színvonalat, amit az első részben. A hangulat ismét sötét volt és jót tett a történetnek, hogy Hannibal elkezdte a maga malmára hajtani a vizet. Will-t kicsit Jack ellen hangolja, aki ki is akad az egyik jelenetben. A doktor ezt úgy teszi, úgy manipulálja Will-t, hogy semmi hazugságot nem mond, csak rávilágít arra, amit Jack tesz. Erről pedig kapunk is ízelítőt, látjuk hogyan éri el Jack, amit akar Will-nél.

Értékelés: Az első három részben volt csökkenés a színvonalban. A negyedik rész talán a legkevésbé jó, de még így sem rossz. Az ötödik rész viszont újra olyan volt, mint maga a sorozat. Az pedig csak jó a Hannibal-nak, hogy van humora a készítőknek.

8/10

Ők lehetnek az X-faktor műsorvezetői

 Az X-faktor mentorait a csatorna már bejelentette és nem kis meglepetés volt számomra Alföldi Róbert, aki a Nemzeti Színház direktori pozíciójából egy tehetségkutató műsor zsűrijébe ült át. Szikora Róbert szintén meglepetés volt, mivel én rá nem is gondoltam. Geszti Péter és Tóth Gabi viszont sejthető volt, mivel az énekesnőt erősen használja az RTL Klub a képernyőn. A műsorvezetőt viszont nem árulta el a csatorna.

 A bulvár újságok persze mind Stohl Andrást, mind Sebestyén Balázst szóba hozták, én viszont kicsit más felé is gondolkodok, látva a zsűri összeállítását.

 Stohl András

 Esélyes és vitathatatlan szakmai tapasztalata van. A magánélete szerintem nem a bulvár újságok címlapjára való senkinek és ezek alapján nem is érdemes megítélni senkit. Amiatt, amit tett börtönbe került, leülte a büntetését, majd egy könyvvel ismét a címlapokra került. Az emberek viszont nem a színészt, a műsorvezetőt látják, ha róla van szó, ezért kérdéses, hogy mennyire vonzaná a nézőket az ő személye? Ha szakmai alapon nézzük akkor az egyik, hanem a legmegfelelőbb ember ő lenne. 8/10

 Istenes Bence

 Az X-faktorral kapcsolatban áll. Háttérműsort is vezetett, illetve a harmadik széria dobogósa, Csobot Adél a barátnője. Az RTLII-n a Szombat Esti Lázban táncolt és szintén ezen a csatornán van egy magazinműsora. Engem kicsit irritál és túlságosan játssza az eszét. Nem vicces annyira, mint ahogy ő gondolja. Fiatal és tapasztalatlan, elhülyéskedné az egészet szerintem. Ha női partnert kapna lehet komolyabb lenne. 4/10

 Sebestyén Balázs

 Az újságok szerint ő lehet a műsorvezető újra, habár a rádióműsorban tagadta ezt. Én szívesen látnám őt újra, egyedül vagy egy női partnerrel. Jó élcelődések voltak közte és a zsűri között. Tud komoly is lenni, és tapasztalata is van az első évadból. Bejáratott RTL Klub-os arc, akinek most nincs műsora, úgyhogy frissnek hathat az X-faktor alatt. 7/10

 Lilu

 Szintén egy bejáratott RTL Klub-os műsorvezető. A Való Világ és a Csillag Születik után a Szombat Esti Láz negyedik évadának társ műsorvezetője volt. Profi, bár néha erőltetetten akar vicces lenni, de mégis kameraképes, tudja mint kell csinálni egy élő műsorban. Egy biztos választás lehet ő, csak férfi partner kell mellé. Sebestyén Balázzsal és Stohl Andrással a Való Világ alatt dolgozott együtt, szóval nem lenne új a feladat. Viszont sokat használták a képernyőn, ami hátrány is lehet. 7/10

 Puzsér Róbert

 Elég erős jellemű, akinek meg van a véleménye a karaoke sztárokról. Csípős beszólásai, élcelődései, komoly véleménye lenne nem csak a műsorról és az énekesről, hanem a zsűri döntéseiről is. A vita mindenképpen jót tenne a műsornak, viszont ellopná a show-t az énekesek elől. Szórakoztató, viszont ezzel együtt bántó is tud lenni. Egy kiesett versenyzőt nem tudom megvigasztalna-e? 6/10

 Barabás Éva

 A Fókusz oszlopos tagja, ahogyan a Reggeli műsorvezetője is volt. Élő műsoros tapasztalata van, viszont nem volt még szerintem ilyen szerepben, ahol a műsorvezetésen kívül a versenyzőkkel, a zsűrivel és a szavazatokkal is foglalkozni kell. Nem szokott a címlapokon szerepelni, nincs a bulvár kereszttüzében. A tehetségkutatóban friss, az RTL Klub-on használt arc lenne. 6/10

 Muri Enikő

 Tud színészkedni, nem retten meg a kamerától és ismeri az X-faktort. Tudna azonosulni a versenyzőkkel, segíteni nekik, tanácsod adni. A kérdés az, mennyire tudná a nyomást, ami azért van egy ilyen műsornál elviselni. Az RTL Klub-on ismerős arc, a műsor második évadának második helyezettje. 4/10

 Ezek csak találgatások és nem is széles annyira a hazai műsorvezetők mezőnye, hogy sok embert felsoroljak, de úgy érzem, hogy vagy meglepőt választ a csatorna, vagy a biztosra mennek. Persze, ahogyan a külföldi tehetségkutatóknál, Magyarországon is előfordulhat, hogy ismertebb színészek vagy énekesek vállalják el ezt a feladatot.

 Csak zanzásítva még néhány név; Ábel Anita, Hajdú Steve, Zséda, Szekeres Adrienn, Gönczi Gábor, Wolf Kati, Nagy Sándor, Pintér Adrienn „Ada”.

Hírek

  • Az A&E nyolc részes realityt készít az otthon levő apukákról Modern Dads címmel. A sorozatot a Sirens Media készíti, akik a Real Houswives of New Jersey-it is készítették.
  • Interjú: Martin Freeman (Sherlock - Watson)
  • A Crackle bejelentette új műsorait:
    • Comedians In Cars Getting Coffee (2. évad)
    • Extraction
      Műfaj: Akció/Thriller
      A film egy US black ops ügynököt követ végig, aki egy elrontott akció után, amikor is rabokat akartak kiszabadítani egy börtönből, egyedül marad és ki kell jutnia egy tökéletesen védett orosz börtönből, miközben egy fegyverkereskedőt is el kell kapnia.
      Szereplők: Danny Glover, Vinnie Jones, Sean Austin, Joanne Kelly, Falk Hentschel és Jon Foo
      Író és rendező: Tony Giglio
    • Cleaners
      Műfaj: Krimi/Akció (hat epizód)
      Két fiatal lányról szól, akik egy kiképzett gyilkosokból álló csapat tagjai. Az életük viszont rosszra fordul, mikor az autójuk csomagtartójában találnak egy alvó nyolc éves gyereket. Ezzel nem csak a gyilkosokból álló csapat, hanem az FBI célpontja is lettek, akik megpróbálják kiiktatni őket és visszaszerezni a gyereket.
      Szereplők: Emmanuelle Chriqui, Emily Osment, Gina Gershon, David Arquette, Miss Pyle, Nathan Keyes és Clifton Collins Jr.
      Író és rendező: Paul Leyden
    • Play It Forwards (munkacím)
      Műfaj: Zenés dokumentumfilm (hat-nyolc epizód)
      Olyan híres emberekről szól, akik elkezdenek előadni valamit az utcán, hogy támogatást adjanak az iskolai zeneoktatásnak. A készítők a sorozatot rejtett kamerával, be nem jelentett, gerilla módon forgatják.
      Producer: Tony Berg, Kevin Lake, Robert Downey Jr. és Susan Downey
    • Strand Street
      Műfaj: Krimi/Akció
      Producer és rendező: Milo Ventimiglia
    • The Bannen Way (2. évad)
    • Chosen (2. évad)
    • Joe Dirt: The Sequel
      Műfaj: vígjáték
      Író és producer: David Spade és Fred Wolf
      Rendező: Fred Wolf
  • Interjú Shonda Rimes-szal A Grace klinika kilencedik évadának és a Botrány második évadának fináléjáról.
  • USA-nézettség csütörtök: Az American Idol (11,27M, 18-49: 2.6) mind a két korosztrályban kikapott a The Big Bang Theory-tól (16,29M, 18-49: 4.9) és így a CBS-es komédia lett a nap legnézettebb műsora. A Vámpírnaplók (2,17M, 18-49: 1.0) nézettsége csökkent, de a CW aznapi legnézettebb főműsoridős drámája lett. A Two and a Half Men (12,12M, 18-49: 3.2) és a Person of Interest (12,96M, 18-49: 2.4) jól tartotta meg a nézőket, előbbi a célközönségnél, utóbbi a teljes lakosságnál győzött a másikkal szemben. Az egy órás The Office (3,51M, 18-49: 1.8) a nap legnézettebb NBC-s vígjáték sorozat lett. A Grace klinika (8,87M, 18-49: 3.0) a teljes lakosságban és a célközönségnél is nézettebb volt, mint a Botrány. A Glee nézettsége csökkent. A Parks and Recreation (2,99M, 18-49: 1.6) nézettsége növekedett az évadzáróra. A célközönségnél a Botrány (8,07M, 18-49: 2.6) nézettebb volt, mint az Elementary (9,75M, 18-49: 2.0). A Hannibal (2,61M, 18-49: 1.1) nézettsége növekedett, de kevés, szerintem.

A hős legendája – 1x06

 A fantasy-val, mint műfajjal továbbra is hadilábon állok és úgy érzem nem is fogom annyira megszeretni, mivel odafigyelést igényel, és én már a Harry Potter-nél se voltam sokszor képben. Viszont meglepődtem, hogy mennyire bejön mind a korszak, mind a hangulat ennél a sorozatnál.

vlcsnap-2013-05-03-17h01m23s91.png

 A történetvezetése könnyed és ahogy olvastam kicsit lebutított a regényekhez képest, de ez nekem, mint a könyvsorozatot nem ismerőnek és fantasy-kezdőnek csak jó. Viszont maga A hős legendája nem a világával, a varázslókkal és a történetével, hanem a szereplőivel vett meg. A főszereplő egy kedvelhető hapsi, aki nem a szimpla, félmeztelenre vetkőzött karaktert hozza, hanem vannak érzései, vannak céljai és igaz, hogy terelgetni kell a Darken Rahl felé vezető úton, de kidolgozott jelleme van. Az inkvizítor egy kicsit megrajzolatlanabb, vannak még az ő szerepében titkok, de a megjelenésére ő sem panaszkodhat. A kedvencem viszont Zeddicus Z’ul Zorander. Ez a szereplő rendkívül jó fej, bírom a leckéit, amikben azért vannak igazságok, azt ahogyan viselkedik, a kicsit flegma, de mégis bölcs embert jeleníti meg. A színész pedig, aki megformálja, jó választás volt. Első ránézésre inkább tűnt dilinyósnak, mintsem komolyan vehetőnek.

vlcsnap-2013-05-03-17h01m46s82.png

 Úgyhogy nem a fantasy-t magát kedveltem meg, hanem a jól kidogozott szereplőket és a hozzá jól passzoló színészeket. De persze a történet sem rossz, sőt élvezhető és izgalmas is. Az első résznél azt írtam, hogy szerializált a sorozat, erre nem epizodikus? Viszont ez sem baj, a Kereső halad a célja felé, miközben sorra találkozik próbatételekkel, amik szerencsére nem klisések, nem egyszerűek és nem unalmasak.

vlcsnap-2013-05-03-17h03m15s188.png

 A hangulata pedig jó, a lovak patáinak dobogását, a bőr ruhadarabok nyikordulását szeretem hallgatni, ahogyan a fa korsók asztalhoz csapkodását is. Tudom, hogy csak háttérzajok, de nekem megteremtik a középkori hangulatot, amit egyébként is kedvelek. A sorozatnak a látványon és hanghatásokon kívül remek humora is van. Jók az élcelődések, Zed köré épült poénok (régi nő ismerős, leckék számozása) és a könnyed hangulat, ami úgy is része a sorozatnak, hogy a harcos jelenetek izgalmasak és a történet csavaros, érdekes.

 A hatodik részben kicsit többet tudtunk meg az inkvizítorról, ami tetszett, mivel ő nekem a három főszereplő közül, akit nem kedvelek annyira. A kis város szintén jó helyszín volt, csak a történet volt kicsit unalmasabb, mint az előzőek, mivel nem foglalkoztak annyira a főgonosszal. Zed elrablása viszont izgalmas volt.

Értékelés: A hős legendája egy jó kis sorozat. Azoknak is ajánlom, magamból kiindulva, akik nem szeretik a fantasy-t, mert ennek a története szimpla nézőnek is érthető, a szereplők kedvelhetők. Magyar szinkronnal nézem és egész jó munka lett. Vass Gábor például szerintem illik Zed karakteréhez, ahogy a két főszereplő is el lett találva.

8/10

The Fall - új angol thriller sorozat - ajánló

 Angliából elég sok nyalánkság érkezik, főképp a nyomozós szériákat tekintve, elég csak a Sherlock-ra vagy a Broadchurch-re gondolni. Most azonban egy újabb mini sorozatot készítettek el, amit a BBC Two-n mutatnak be. A sorozat öt részes lesz és a főszereplőt Gillian Anderson (X-akták - Scully) alakítja. A színésznő karakterét hívják segítségül a sorozatban, mivel nem sikerül elkapni a Belfast-ban garázdálkodó sorozatgyilkost.

 A sorozat készítője Allan Cubitt, aki a Murphy törvénye és A szökevény című sorozatban is részt vett íróként. A The Fall-ban ismerős sorozatosok is szerepelnek, mint az Egyszer volt, hol nem volt seriff-jét alakító Jamie Dornan és a The Good Wife-ban szereplő Archie Panjabi.

Magic City - plakát és ajánló

 A Starz sorozatáról nem sokat tudok mondani. A gengszteres sorozathoz a csatorna készített egy plakátot, ami nem annyira érdekes, mondjuk a színe figyelemfelkeltő, de semmi extra. Az ajánlók pedig semmi konkrétat nem árulnak el, mondjuk kedvet csinálhatnak a régi nézőknek az új évadhoz, mert ennyivel szerintem újakat nem szereznek. Az ajánlókhoz kattins a továbbra.

magic_city_season_2_key_art_-_p_2013.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Hírek

  • A Space Channel és a BBC America berendelte az Orphan Black második évadát.
  • Mind a Sherlock és Watson (Elementary), mind A célszemély (Person of Interest) kap egy online spinoff-ot. A detektíves széria websorozat Baker Street Irregulars lesz, amiben egy csapat segít Sherlock-nak New York-i bűneseteket megoldani. A célszemély animált websorozatot kap, aminek a producere Jonathan Nolan lesz és Anime-szerű lesz a kinézete.
  • USA-nézettség szerda: A nap legnézettebb műsora az American Idol (11,26M, 18-49: 2.9) lett a teljes lakosságban, de ez a nézettség koránt sem jó annyira, mint az évad elején, vagy korábbi évadokban. A Survivor (9,25M, 18-49: 2.4) nézettsége növekedett és a célközönségben majdnem elérte az énekes reality számait. A The Middle (7,41M, 18-49: 2.0) vezette fel az ABC új vígjáték sorozatát, a Family Tools-t (5,79M, 18-49: 1.5), ami vesztett ugyan a nézettségből, de nem hozott rosszabb számokat, mint a Suburgatory. A legnézettebb sorozat a célközönségnél és a nap legnézettebb vígjáték sorozata a Modern Family (9,64M, 18-49: 3.6) lett. A Criminal Minds (10,13M, 18-49: 2.4) a nap legnézettebb dráma sorozat lett. A How To Live With Yourt Parent For The Rest Of Your Life (6,20M, 18-49: 2.1) az új részes Modern Family után jobb nézettséget hozott, de a premier számokhoz képest csökkent. A CSI: (9,49M, 18-49: 1.9) kevesebb, mint 10M-ós nézettsége is elég volt, hogy nyerje a műsorsávját a Chicago Fire (6,35M, 18-49: 1.7) ellen. A kábeles műsorok között a Psych (2,352M, 18-49: 0.8) hozta az átlagos nézettséget. A Mythbusters (1,522M, 18-49: 0.7) pedig másfél millió nézőt érdekelt.
  • Mai magyar premier: M1: Legenda
  • Újabb Stephen King adaptáció jön. Az Under The Dome után felröppent a hír, hogy J.J. Abrams sorozatot szeretne az író időutazós történelmi regényéből, a 11/22/63-ból. Peter Askin viszont egy King-novellát, A Good Marriage-ből készít adaptációt, aminek a főszereplői Joan Allen és a House of Cards-ból ismert Kristin Connolly.
  • Interjú: Thomas Gibson (Gyilkos elmék - Hotchner)
süti beállítások módosítása