Az Így jártam anyátokkal testvérsorozatot kap

2013. november 17. - Jasinka Ádám

 A CBS egyik legnézettebb szitkomja a célközönségnél az Így jártam anyátokkal, ezért nem csoda, hogy a csatorna nem szívesen kaszálta el. Azonban a rajongók és a sorozatokkal foglalkozók kezdtek picit idegesek lenni, hogy a történet központját adó ötletről az írók nem nagyon akarják lehúzni a leplet. Persze már tudjuk, hogy a kilencedik - Amerikában képernyőn levő - szezon a sorozat utolsó évada, és el is varrnak minden szálat a készítők, vagyis gondolom, mivel nem nézem.

HIMYM.jpg

 A csatornának viszont e sorozat helyére kell egy olyan, ami legalább ilyen nézettséget tud hozni a célközönségnél, mert a CBS finoman szólva se a legfiatalosabb adó Amerikában. A következő szezonra ezért be is kértek egy pilot-ot a How I Met Your Mother készítőitől, ami női szemszögből mutatja be a bejáratott alapötletet. A cím pedig How I Met Your Dad lesz. Az új karaktereket a legjobb lenne, persze nézettség szempontjából, ha az eredeti szériában mutatnák be, de az egyik készítő ezt nem veszi biztosra.

 Az új szériának új szereplői és története lesz, de szintén New York-ban fog játszódni. A baráti társaság egyik kedvenc helye viszont nem a MacLaren's Pub lesz, mivel az egyik készítő Carter Bays azt mondta; new bar for a new show. Az írók között van az eredeti sorozatot jegyző Carter Bays és Craig Thomas, valamint az Up All Night készítője és producere Emily Spivey.

A kasza után megint új évadot kap a The Killing

 A sorozatról nem igazán mondanék véleményt, mivel az első évadot se néztem meg, pedig magyarul is adják, szóval simán nézősnek kellene lennie, már csak azért is, mert imádom a krimiket. De a The Killing-től valahogy nem vagyok úgy elájulva mint más ajnározók. Persze érdekel, hogy miért dicsérik, meg amit láttam az tetszett is, de hiányzik belőle valami, ami miatt unom a történetet.

thekilling_1.jpg

 Azonban a sorozat sorsa érdekesebb mint maga a történet, vagyis nekem, nem rajongónak. Ugyanis az AMC 2011-re kérte be a dán Forbrydelsen amerikai remake-jét, ami nem is hozott rosszul a konyhára. A második szezon 2012-ben került képernyőre szintén tizenhárom epizóddal. A két szezon alatt megoldott és lezárt gyilkosság után a csatorna úgy gondolta, hogy nem kell nekik több rész ebből a sorozatból, s kaszálták is a Gyilkosságot. Azonban a vezetőség úgy döntött, hogy mégis bekérnek egy tizenkét részes harmadik etapot Linden és Holder párosának főszereplésével és egy új központi történetszállal. A nézettség viszont nem volt acélos, amiért ismét elkaszálták az egyik legjobb kriminek kikiáltott sorozatot.

 A Netflix pedig úgy volt vele, hogy ha már bekértek egy elkaszált Arrested Development új szezont, akkor miért ne rendeljenek be még egy ilyen sorozatot? A The Killing így hat epizódos berendelést kapott; a főszereplők maradnak, a producer pedig az írókat keresi a történethez.

Hello Európa! – Olaszország

 Az európai sorozatokat bemutató rovatunkat két rész után szüneteltettük, és mivel nem vagyunk tévécsatornák, akik a berendelt epizódokat megtartják maguknak újra képernyőre tűzzük ezt a kedvcsináló, ismertető bejegyzés sorozatot.

 A francia és svéd szériák után evezzük picit egy olyan országba, ami a mai tévés piacnak nem annyira a központi szereplője mint régen. Amikor utánanéztem, hogy milyen olasz sorozatokat adott magyar televízió igencsak meglepődtem, mivel mind a köztelevízió, mind a kereskedelmi média előszeretettel vetíti a teátrális mozdulatokkal eljátszott szereplők történeteit.

 A két legismertebb olasz színész Bud Spencer és Terence Hill, persze lehet csak azért gondolom őket a legismertebbnek, mert a filmjeiket a mai napig játsszák a televíziós csatornák. Róluk azonban érdemes tudni, hogy a kisképernyőn is legalább akkora sikerük volt, mint a mozivásznon.

 A híres pofozkodó Bud Spencer Piedone megformálása után a televíziók képernyőjén is nyomozó karakterbe bújt nem egy széria erejéig. Az óriás nyomozó című tévéfilmekből hat részt készítettek el, míg az Extralarge-ból tizenkét epizódot láthatott a közönség. A sikert a kisképernyőn ezek és az Őrangyalok című hat epizódból álló sorozat hozta meg, bár igazán tévészínész nem lett belőle. A legfrissebb munkája az RTLII-n is adásba került Nincs kettő séf nélkül, egy vígjáték sorozatokra jellemző hangulattal fűszerezett krimi, amiben a színész egy étterem séfjét alakítja, aki elítélteket dolgoztat.

DonMatteo.jpg

 Azonban Bud Spencer-nél is nagyobb sikere volt a képernyőn Terence Hill-nek, aki habár kevesebb sorozatban szerepelt, mint ikonikus társa, de több részt készített. A Lucky Luke című szériában kezdte kisképernyős pályafutását, de a nyolc epizódos western komédia csak bemelegítés volt az utána következő nyomozós sorozathoz, a Don Matteo-hoz. A 168 epizódos krimiben a színész egy igazságszerető plébánost alakít, aki nem rest a bűn ellen fordulni. A sorozat a nyolcadik évadával 2011-ben véget ért, de a csatorna úgy döntött, hogy 2014-re és 2015-re is bekér belőle még egy-egy szezont. A főszereplő azonban a sorozat szünetében sem volt rest, hiszen elvállalta a főszerepet a festői környezetben játszódó Alpesi őrjáratban, ahol Pietro-t, a természet- és állatszerető vadőrt alakítja.

 Az olasz sorozatgyártás azonban nem merül ki a két színész munkásságában. Nyomozós sorozatok nem csak az Amerikai Egyesült Államokban népszerűek, ezt pedig mi sem mutatja jobban (Magyarországot nem számítjuk) az olasz tévék kínálata. A régi szériák között voltak olyanok, mint a Rocca parancsnok vagy a Tengeri őrjárat, amiket magyar adók is műsorukra tűztek. Az újak közül pedig a Rex Rómában lehet ismert a magyar tévénézők számára. Az utóbbi sorozat érdekessége, hogy az eredeti, ausztriai széria 2004-ben fejeződött be, az olasz széria pedig 2008-ban kezdődött a tizenegyedik évaddal, ami kvázi folytatása az eredetinek, habár mások a főszereplők. A sorozat népszerű és öt évad készült belőle, aminek a legfrissebb szezonját 2013 tavaszán adta le az olasz csatorna.

RISDelittiImperfetti.png

 Azonban a saját ötletű nyomozós sorozatok közül az egyiknek három remake-je is készült, s meglepő, de Magyarországon a francia változat az ismertebb. Azt hittem, hogy a Párizsi helyszínelők, vagy eredeti címén R.I.S. – Police Scientifique az eredeti széria és ezt csinálták meg az olaszok is, de kiderült, hogy az itáliai változat az eredeti. A RIS Delitti Imperfetti a CSI-okhoz hasonlóan olyan nyomozós sorozat, amiben a helyszínelők munkáját mutatják be. Az olasz változat öt évados, 2005 és 2009 vetítették dupla epizódokkal.

 Az olasz sorozatok közül sokat mutattak be magyar tévécsatornák, például a Bűvöletet, a Borostyánt, A hetedik tekercset vagy az Orvosi bűnügyeket, de mégis a legérdekesebb egy félig-meddig magyar koprodukció, a T.I.R.. A kamionosok életéről szóló tizenkét részes sorozatban olyan magyar színészek szerepeltek mint Forgács Péter, Mikó István vagy Hernádi Judit, míg a szinkronhangok között Józsa Imrével és Harsányi Gáborral is találkozhat a tévénéző.

 Az olaszországi sorozatgyártás talán a színészek gesztusai és játéka miatt nem a kenyerem, s nem is igazán nézek olasz sorozatokat, azonban érdekes, hogy régen mennyire népszerűek voltak Magyarországon. Mostanában nem kimondottan a főműsoridőbe kerülnek ezek a szériák, mint ahogy a SuperTV2 is délután adta az itáliai helyszínelőket.

Emlékeztető: Tökéletes gyilkosságok

 A szinopszis alapján Matthias Steiner nyomozó és csapata olyan ügyek megoldásával foglalkozik, amelyeket rég elfelejtettek, ám nem tudtak megoldani. Azonban előkerült hozzájuk valami olyan bizonyíték, aminek segítségével pontot lehet tenni az ügy végére.

 Na, akinek ismerős ez az alapötlet annak egyrészt pacsi, másrészt jogosan váltotta ki a junkie igazolványát. Ugyanis a 2002-ben levetített Der Elefant - Mord verjährt nie pilot epizódja hasonló ötleten alapul mint a 2003-as Cold Case, magyar címén Döglött akták. De ezt lehet még csavarni, hiszen az 1998-as Cold Squad és a 2000-es Walking the Dead szereplői is megoldatlan gyilkossági ügyekkel foglalkoztak. A német sorozatot a SuperTV2 mutatja be, a szinkronhangokat pedig a tovább mögött találjátok.

SuperTV2: Tökéletes gyilkosságok 1x01 18:50

tokeletesgyilkossagok.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Showder Klub – 12x04: Az évad legzseniálisabb része

 A stand-up műsorral igencsak furcsa viszonyban vagyok. Mert egyrészt a tavaszi szezon jobb volt, mint az előtte levő, de sajnos rengeteg sallangot kaptunk, amik lehúzták az amúgy két egészen kiváló epizódot hozó etapot. Habár összességében nem volt annyira pozitív az humorösszkép, megcsillanni láttam azokat az első évados dolgokat, amikért megkedveltem a Showder Klub-ot.

 A tizenkettedik szezonnak úgy álltam neki, hogy a pocsék évadzáró után csak javítani lehet ezen a színvonalon, és annak ellenére, hogy lehúztam a premiert, nem volt olyan szörnyű vagy poénmentes. Nem arról van szó, hogy tetszett, de finom utalások voltak afelé, hogy a szerkesztők is változtatni akarnak a felhígult szereplőgárdán, a kínos vicceken.

SK103.PNG

 A második részt bevallom áttekergettem. Rekop György és a Szomszédnéni Produkciós Iroda olyan humort tudnak, ami nincs metszetben az én ízlésemmel. Ez nem baj, lehetnek ők ettől még viccesek, csak engem nem érdekel. Most persze szóvá lehet tenni, hogy miért mondok úgy kritikát, ha nem is néztem meg a teljes epizódot. Erre csak azt mondom, hogy a műsorban elhangzó produkciókat lehet úgy is élvezni, hogy az ember a neki nem tetsző elemeket átugorja. Példa erre a tizenketted évad második része, mert Dombóvári István és Orosz György simán elvitték nekem az adást. Meglepődtem, hogy Dombitól nem kaptunk alpári poénokat, és egész kellemesen szórakoztam a műsorvezetésén. Orosz György pedig zseniális. Igaz, hogy a Rádiókabarés történeteit keverte össze erre az epizódra, de élvezhető volt és nem szó szerint ismételte magát.

 Az első részhez képest javult a színvonal, ami a Showder Klub-nál, főleg az utóbbi évadokat tekintve megsüvegelendő. Aztán megnéztem a harmadik, sokak által dicsért és leszólt részt és az újdonságot, a DumaSwing-et. A műsorvezető Aranyosi Péter volt, aki hozta a színvonalat és javítva az előző szezonos formáján verte a többi fellépőt. Igen, verte. A Kovács András Péteres és Janklovics Péteres, éneklős produkciót a közepénél átugrottam. Unalmas, erőltetett és kínos volt. Az adás utolsó humoristája Bellus István pedig előadta az egyik rádiókabarés történetét, ami ugyan nem rossz, de másodjára hallgatva nem érdekelt. Úgyhogy annak ellenére, hogy voltak remek poénok ebben a részben, összességében megint Showder Klub-os lett, hol élvezhető, hol áttekerős.

SK101.PNG

 A negyedik részhez úgy kezdtem hozzá, hogy ha nem tetszik az első fellépő, akkor megy parkolópályára a műsor. Aztán az egyik ajánlóban megláttam, hogy Hadházi László lesz a műsorvezető. Na, ez azért is érdekes, mert az előző évadban simán kihagyták, persze nem tudjuk, kinek a döntése miatt, de jó volt újra a színpadon látni. Az első története megint csak ismerős volt a Rádiókabaréból, de utána olyat tett le az asztalra, ami miatt megbocsájtottam a pici átemelést. Az első fellépő Mogács Dániel volt, aki szintén rádiós sztorival kezdett, de átdolgozta és némi színészkedéssel megfűszerezve olyat művelt, hogy sírtam a röhögéstől. A tizenegyedik évadban is az volt az egyik, ha nem a legszórakoztatóbb adás, amiben ő szerepelt. Brutálisan jó a csávó, mind hangutánzásban, mind mimikában az egyik legtehetségesebb humorista-bábos-színész.

SK102.PNG

 A második Kőhalmi Zoltán volt, aki szintén ismételt picit (a Rádiókabaré hallgatás átka), de kellemesen szórakoztatott az, amit csinált. A harmadik fellépő pedig Beliczai Balázs szintén olyat csinált, hogy könnyesre nevettem magam. A paródiákat nagyon bírom, de az, amit az ének szakos tanítóbácsi csinál az frenetikus. Úgyhogy a tizenkettedik szezon negyedik része hozta azt, ami nem csak, hogy olyan jó volt, mint a Showder Klub első évadjai, de simán az egyik legjobb része is a műsornak.

Értékelés: Az az érdekes, hogy az idei szezonját nézve mind a Munkaügyek, mind a Társas Játék unalmasabb és nem brillíroznak az írók. A Showder Klub pedig odacsapott és, ha nem is kimondottan sorozat, de kenterbe veri a többi magyar műsort ezzel az évaddal. Aki kaszálta az RTL Klub saját gyártását az ezt a részt nézze meg, én remekül szórakoztam.

8/10

VideóVízió 1. - Csillag Születik

 Az RTL Klub bejelentette, hogy megvették a Your Face Sounds Familiar licenc-ét, és 2014 tavaszán műsorukra is tűzik a neves énekeseket versenyeztető reality magyar változatát. Igen ám, de a TV2 - aki pletykák szerint lecsúszott a jogok megvásárlásáról - jó magyar szokás szerint a műsor alapötletét lekoppintotta, új nevet és kinézetet csinált hozzá, majd mint saját termék el is készítette. Nem szemrehányásként mondom, mivel ezt csinálta az RTL Klub is a Való Világgal és a Csillag Születikkel is, de a TV2-nek se ez az első saját gyártása.

 A két csatorna műsorai közti hasonlósággal nem először találkozik a tévénéző, hiszen elég csak a Vacsoracsata (licenc) és a Hal a tortán (saját, öhöm...), A gyanú árnyékában (licenc) és a Családi Titkok (licenc?), valamint a Barátok Közt és Jóban Rosszban párosokra gondolni. A TV2 pedig belenyúlt a zsíros bödönbe a Sztárban Sztárral, mivel a nézők szeretik, s habár egy-két dologtól feláll a szőr a hátamon a készítők finomítják a formátumot és összességében szórakoztató azt, amit csinálnak.

 Az RTL Klub pedig, hogy ne érje szó a ház elejét nem tűzi képernyőre a show-t. Ezért a kemény pénzekért megvett licenc műsor helyett a Csillag Születiket veszik elő, ami jó zsűri (Puzsér?) és jó casting nélkül unalmas formátum. A Csillag Születikből nekem a második, Tabáni Istvános évad tetszett a legjobban és kb egy ilyen figurával és ilyen tehetséges emberrel lehetne nézettséget szerezni. A jelentkezéshez készített ajánló a tovább mögött.

Tovább a cikk folytatásához.

Amerikai nézettség: Vasárnap-Hétfő (11.10-11.)

 Az előző héthez képest a CBS megint csúszásban volt, már ami a műsorsávokat illeti, viszont most adtak új epizódot a The Mentalist-ből. Érdekesség, hogy a The Good Wife zsinórban két részével is 10M-ós nézettséget hoz, amivel a legnézettebb országos sorozat. A foci hozta a legjobb nézettséget, míg a sorozatoknál a The Walking Dead az első, habár csökkent a nézőszám az előző részhez képest. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Hírek - Downton Abbey ötödik évad

  • A The CW teljes évadot (+9 részt) kért a The Originals-ból, a The Tomorrow People-ből és a Reign-ből.
  • Magyar premier: SuperTV2: Tökéletes gyilkosság (Der Elefant - Mord verjährt nie) 1x01 10.15.
  • Magyar premier: RTLII: Behajtók (Tricky Business) 1x01 11.30.
  • Magyar premier: Cool TV: Kemény motorosok 2x01 12.01.
  • A FOX Everest címmel tíz részes limitált sorozatot rendelt be a Necessary Roughness producerétől, Jeffrey Liber-től. A történet középpontjában olyan hegymászók csoportja áll, akik meg akarják hódítani a Mount Everest-et. A szériát úgy tervezik, hogy igény szerint berendelhető legyen a második szezon.
  • A USA Network hat részes event sorozatot rendelt be Tim Kring-től (Heroes, Touch) és Gideon Raff-tól (Homeland). A sztori Jeruzsálemben, egy ásatáson játszódik, egy gyilkossággal és összeesküvéssel a középpontban. A címe Dig és úgy jellemezték a sorozatot, mintha Indiana Jones találkozna a Da Vinci kóddal.
  • A The CW elkészíti a Tales from the Darkside feldolgozását. A horror antológia sorozatot Joe Hill (Stephen King fia) írja, a producerei pedig Alex Kurtzman és Robert Orci (Sleepy Hollow) lesznek.
  • Az NBC tizenkét részes szitkomot rendelt be Andrea Martin főszereplésével. A Working the Engels olyan családról szól, ahol a családtagoknak muszáj összedolgozniuk, hogy a kenyérkereső távollétében is működjön a családi, jogi vállalkozás. Azonban csak az egyik lány ért a jogi kérdésekhez. Az írók; Katie és Jane Ford.
  • Szebeni István a Parlament TV-n kapott heti műsort, amiben a nézők bepillantást nyernek a pártok, politikusok internetes munkásságába.
  • Interjú: Vadász Bea
  • Berendelés: ITV: Downton Abbey (5. évad), Travel Channel: Eat Secrets (mv.: Adam Richman), Resort Recon (mv.: Shane Green), Castle Secrets & Legends, Hotel Secrets & Legends, National Park Secrets & Legends, FX: Hell on Wheels (4. évad)
  • Szerep: Elisabeth Rohm (Beauty and the Beast), Chris Isaak (Hot in Cleveland), Stevie Nicks (American Horror Story), Camryn Manheim, Saul Rubinek (Person of Interest), Matthew Perry (Cougar Town), Brooke Shields (The Michael J. Fox Show), JoAnna Garcia (The Mindy Project), Stuart Wilson (Crossbones)

Magyar nézettség: 45. hét - Kíváncsiak a nézők Győzikére

 A TV2 az őszi műsorrendjét a celebekre tette fel és nem vétettek akkora hibát ezzel a lépéssel, mivel a Mr és Mrs harmadik évada korrekt nézettséget hozott, a Sztárban Sztárt imádják a nézők és az Édes Élet is tornázza fel a nézőszámot. A csatorna egyébként az Aktívot leszámítva jó nézettségű főműsoridővel rendelkezne, ha a Családi Titkok, az Édes Élet és a Jóban Rosszban egymás után lenne képernyőn. A celebes dokureality egyébként amikor egyszerre volt képernyőn az Éjjel-nappal Budapesttel, akkor a teljes lakosságban háromszor, a célközönségnél kétszer hozott jobb közönségarányt.

 A legnézettebb műsor az X-faktor döntése lett, de a nézettség Bozsek Márk-os hacacére ellenére se lett 2M körüli. A napi sorozatok közül a Barátok Közt az első, s mind a két korosztályban a toplista második helyét szerezte meg. A hírműsorok közül a Tények lett a legnézettebb, ahogy a filmeknél is TV2-s az első. A heti sorozatok közül A szállító a teljes lakosságban, a Dr. Csont a célközönségnél nyerte a múlt hetet. A Szulejmán javított a nézettségén, míg A gyanú árnyékában megverte A mentalistát. A Sztárban Sztár nyerte a műsorsávját, de nem hozott 1M-ós nézőszámot.

 A részletes nézettséget, a top tíz legnézettebb műsort és a közönségarányokat a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.

Társas Játék – a második évad első hét része

 Az HBO saját gyártású sorozatáról nem könnyű írni, mivel az első szezonról nincs kritika a blogon és nem akarok úgy véleményt alkotni, hogy nem szedem sorba a gondolataimat a magyar sorozatgyártás egyik, ha nem a legjobban sikerült évadáról.

vlcsnap-2013-11-02-15h48m55s31.png

 Az izreali sorozatok, műsorok mostanában népszerűek, közkedveltek lettek és nem egy magyar produkciónak (Maradj talpon!, Terápia) az eredetije származik ebből az országból. Ezzel nincs semmi probléma, nem kell mindig az amerikai dolgokat lemásolni, ha ihletet lehet meríteni a skandináv, a spanyol vagy éppen a keleti média piacáról. A Matay Nitnashek pedig a legjobb választás volt a csatorna részéről, hogy megmutassa, milyen is az, amikor a magyar színjátszás találkozik a remek forgatókönyvvel, ügyes rendezővel és azzal a tőkével, amivel el lehet készíteni egy sorozatot.

vlcsnap-2013-11-04-14h47m32s143.png

 A Társas Játék első évada túlzás nélkül kenterbe veri az új magyar sorozatokat, mivel nem csak, hogy igényes és szórakoztató, hanem olyan minőségű is lett, amit amerikai sorozatok is megirigyelnének. Könnyed és laza stílusú a történet élvezhető drámai csavarokkal fűszerezve. A karakterek nem sablonosak, a fényképezés zseniális és meg van a részekben az a plusz, ami miatt kíváncsi vagy a következő epizódra. A nézők és a kritikusok körében is elsöprő sikere volt a sorozatnak, ezért be is kérték a második szezont. Az érdekesség csupán az, hogy az eredeti történet egy évados, azaz az új szezont már magyar forgatókönyvíróknak kellett megcsinálniuk úgy, hogy az első szezon (és a Terápia) után volt egyfajta minőségbeli elvárása a nézőknek.

vlcsnap-2013-11-04-14h54m10s36.png

 A második évadot a lehúzós kritikák miatt nem is volt kedvem elkezdeni, persze mondhatjátok, hogy pont emiatt kellett volna megnéznem. De én úgy voltam vele, hogy nem voltam ráhangolódva a sorozatra, s ha feszülten nézem meg, nem is fog tetszeni. Aztán belepillantottam az első epizódba, ami alapján annyit mondtam, hogy; öhöm, ez érdekes. Nem tudtam eldönteni, hogy a sok spoilermentes vélemény után éreztem-e én is közepesnek az epizódot, vagy tényleg nem olyan a színvonal mint az első évadban. A második, harmadik, negyedik és ötödik rész viszont meggyőzött arról, hogy a történet nem pörög és nem is szórakoztató annyira, viszont van az egésznek valami különleges hangulata, amitől jó kedvem lesz. Amellett pedig nem mehetünk el szó nélkül, hogy milyen színészek játszanak a sorozatban. Imádom amikor szinkronosok kapnak szerepet, s a Társas Játékban nem kisebb nevekkel találkozunk mint Básti Juli, Fekete Ernő, Kiss Erika vagy éppen Udvaros Dorottya.

 A sorozat fényképezése, a Budapestről lőtt képek gyönyörűek, a zenék habár néha túl harsányak remekül megalapozzák a részek hangulatát és a színészgárda impozáns. Ezekkel engem megnyertek és az első öt rész történetbeli bicsaklásait meg is bocsájtottam, mivel a tartalom élvezhető maradt. Azonban a hatodik és a hetedik epizód nem csak, hogy klisés és unalmas volt, de úgy csapongtak a jelenetek a szereplők között, mintha nem lenne ötletük a készítőknek. Nem én fogok pálcát törni az írók fölött, de a sok üresjárat miatt leült a történet.

vlcsnap-2013-11-09-10h14m23s128.png

 Az ötödik epizódig azt mondom, még javult is a sorozat, noha nem brillíroztak, de a közepes szintet sikerült hozni, amit a körítés felhúzott. Azonban a hatodik és hetedik résznél a szép díszletek, tehetséges színészek nem tudták eladni a rövid, kidolgozatlan párbeszédekkel megspékelt elnyújtott jeleneteket, unalmas, kilométeres fordulatokat.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Tovább a cikk folytatásához.

Amerikai nézettség: Csütörtök-Péntek (11.07-08.)

 Az előző héthez képest a The Big Bang Theory-ból nem ismétlés került képernyőre és a The Millers jobb nézettséget is hozott. A The Crazy Ones nézettség viszont a teljes lakosságban csökkent, az utána levő Two and a Half Men pedig nem először nézettebb nála. A Sean Saves the World az NBC énekes reality-jének köszönhetően növelte a nézettségét és teljes lakosságban verte a Glee-t is. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Ha tehetném, szinkronnal néznék mindent - interjú

 Az egyik nézettségben jártas blogger, aki több ország adataival is képben van. Kikapcsolódni szitkomokkal és animációs sorozatokkal szokott. A Family Guy-t vagy éppen A mentalistát  csak magyarul hajlandó megnézni, szabadidejében pedig imád fényképezni. A SorozatGuru egyik oszlopos tagjával, Kanyecc-cel beszélgettünk.

AJ: Olvastam, hogy a SorozatGuru előtt más blogokat, fansite-okat is vittél. Ezekkel kezdted a blogger pályafutásodat?

Kanyecc: A blogger pályafutásom a Guruval kezdődött. Előtte csináltam különféle fansite-okat, azokat inkább csak honlapoknak hívták, a bloggerkedés teljesen más szerintem, hiszen ott csak a cikkekre kell fókuszálni, míg egy honlapnál a külsőre is. Emlékszem, annak idején a GTA: Vice City-vel kezdődött el minden. Az első honlap témám hozzákapcsolódott, aztán jött a Lost és a Rejtélyek városa. Később be kellett látnom, hogy tisztességesen nehéz napi szinten tartani ennyi oldalt, ezért csatlakoztam tess-ékhez és lettem univerzális. Az elején csak besegítettem a régi cikkeik átvételébe az előzőleg futott TVGuide oldalukról, aztán szépen fokozatosan jöttek a cikkeim, amiket Ti is olvashattatok/olvashattok az archívumból.

AJ: Lehet, unalmas kérdés, de melyik a kedvenc sorozatod? Nem kell kimondottan egy címet mondanod.

K: Az egyik legkegyetlenebb kérdés egy sorozatfüggő életében.:) Egyet mondjuk meg se tudnék nevezni. Lássuk csak, amit bármikor, bármennyiszer szívesen újranézek az a Family Guy és a South Park. Tudom, más egy Lostot mondott volna, de pont múltkor néztem újra az első 3 részét az első szériának, csak úgy nosztalgiából és ledöbbentem, mennyire szétuntam az agyam. A kikapcsolódást főleg a szitkomok és azok a rajzfilmek adják, amik viccesek és a részek között nulla az összekapcsolás. Innen is ez a két kedvenc.

AJ: A sorozatoknál maradva, hogyan jött a képbe a rendszeresebb sorozatnézés, az, hogy hobbi lett az epizódok megtekintéséből, s abból, hogy a gondolataidat le is írd róla?

K: Egyre több sorozatot kezdtem el nézni. Az elején nem válogattam, ami megtetszett, néztem. Annak idején az epizódok ismertetésével foglalkoztunk többet a blogon, ez volt kitűzve célul. Aztán rájöttünk, hogy kell egy reboot, mert néha a bennünk lévő örömet/dühöt ki kell fejeznünk. Az idő múlásával felcserélődött a két részleg. Manapság már a kritikai rész van nagyobb hangsúlyban, a szinopszis kisebben. Szerintem mindenkinél kialakul a rendszeres sorozatnézés, hiszen ha tetszik valami, azt azért nézzük; ha pedig nem, akkor bizonyosságot akarunk kapni az ellenkezőjéről - legalábbis nálam így van.

Az interjú a tovább mögött folytatódik.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: Kábelcsatornák - 36. hét

 A nézettségi adatok a célközönségre, azaz a 18-49 éves korosztályra vonatkoznak. Minden műsor a legnézettebb adásával szerepel a listában.

 A harminchatodik héten a Cool TV lett a legnézettebb kábelcsatorna 4.9%-os közönségaránnyal. A második a Film+ 4.4%-kal, míg a harmadik a Viasat3 4.2%-kal. Az érdekesség az, hogy a Comedy Central ugyanolyan arányt hozott, mint az AXN és a Viasat6 megelőzte az RTLII-t. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Munkaügyek – Vendégszereplő szinkronosok

 A magyar sorozatokat azért is érdemes nézni, mert az ember olyan színészekkel találkozhat, akiket vagy csak színházban láthat, vagy csak a hangját hallhatja. Ez utóbbi viszont különösen érdekes, ugyanis az átlag tévénéző ezeknek az embereknek csak a hangját ismeri, s előbb tudna hozzá szereplőt párosítani, mintsem megmondani, hogyan néz ki a szinkronizáló színész. Most nem mennék bele abba, hogy ez rossz dolog-e, de azt nem várhatjuk el egy hobbitévézőtől, hogy száz orgánumhoz megjegyezze az arcokat is.

 A legtöbb ilyen vendégszereplés a közmédia sorozataiban van, de a kereskedelmi televíziózásban is élnek a magyar színészek nyújtotta lehetőséggel. (Példának Major Melinda és Pécsi Ildikó, akik a Barátok Köztben szerepeltek, de mondhatnám Király Attilát a Jóban Rosszbanból, vagy Fekete Ernőt, Martin Mártát és Kiss Erikát a Társas Játékból.) Azonban csak két M1-s sorozatnak van impulzív vendégszereplőköre, ahol a szinkron krémje jelenik meg. Az egyik a Hacktion Újratöltve, aminek harmadik, negyedik és ötödik évadában olyan színészek szerepeltek mint Lux Ádám, Háda János, Barbinek Péter, Mikó István, Schnell Ádám, Kerekes József vagy Zsurzs Kati. A másik közmédiás széria, a Munkaügyek – IrReality Show az alap szereplőgárdáját is beleértve az egyik legpazarabb színészcsapattal rendelkezik. Olyan ismert magyar szinkronosok vendégszerepeltek a szituációs komédia részeiben mint Faragó András, Szombathy Gyula vagy éppen Rajkai Zoltán. A teljesség igénye nélkül itt egy lista a tovább mögött, hogy kik játszottak a sorozatban.

Tovább a cikk folytatásához.

Dobó Kata a Hacktion-ben - forgatási kép

 A Hacktion Újratöltve a harmadik évados alapfelállását folyamatosan változatja, jobban mondva az első évadtól kezde cserélődnek a színészek. A szériában játszott Gubík Ági, Tóth Eszter és Kerekes Éva is, de őket kiírták a történetből, helyükre pedig olyan színészek érkeztek mint Borbély Alexandra, vagy a hatodik évadra Jaskó Bálint és Dobó Kata. A tavaszi szezon forgatása az előző hétvégén fejeződött be, ahol a színésznő egy kimért és szofisztikált rendőrségi munkatársat alakít.

HUDoboKata.jpg

 "Augusztus végén elkezdtem forgatni egy magyar tévésorozatot, a Hacktiont. Egy már összeszokott stábba csöppentem bele, ilyenkor mindig van az emberben egy kis izgalom, hogy sikerül majd a beilleszkedés, működik-e a kémia a színészekkel. (...) A forgatás általában reggel 6-tól este 6-ig tartott. Azért volt szükség többek között az ilyen korai kezdésre, mert a színészek többsége este színházban játszik"

 A szerepéről nem sokat árult el; "Filmeknél a karakter stílusát a jelleme, társadalmi hovatartozása és a kor, amiben játszódik, illetve az adott történet határozza meg. Az én esetemben egy szofisztikált rendőrségi munkatársról van szó, tehát semmi kihívó, harsány nincs a megjelenésében. A ruhákat is ehhez mérten válogattuk ki a film stylistjával. Örömmunka volt. Vasárnap lett vége, sokunk szomorúságára."

Forrás: InStyle - Dobó Kata blogja

süti beállítások módosítása