Az HBO saját gyártású sorozatáról nem könnyű írni, mivel az első szezonról nincs kritika a blogon és nem akarok úgy véleményt alkotni, hogy nem szedem sorba a gondolataimat a magyar sorozatgyártás egyik, ha nem a legjobban sikerült évadáról.
Az izreali sorozatok, műsorok mostanában népszerűek, közkedveltek lettek és nem egy magyar produkciónak (Maradj talpon!, Terápia) az eredetije származik ebből az országból. Ezzel nincs semmi probléma, nem kell mindig az amerikai dolgokat lemásolni, ha ihletet lehet meríteni a skandináv, a spanyol vagy éppen a keleti média piacáról. A Matay Nitnashek pedig a legjobb választás volt a csatorna részéről, hogy megmutassa, milyen is az, amikor a magyar színjátszás találkozik a remek forgatókönyvvel, ügyes rendezővel és azzal a tőkével, amivel el lehet készíteni egy sorozatot.
A Társas Játék első évada túlzás nélkül kenterbe veri az új magyar sorozatokat, mivel nem csak, hogy igényes és szórakoztató, hanem olyan minőségű is lett, amit amerikai sorozatok is megirigyelnének. Könnyed és laza stílusú a történet élvezhető drámai csavarokkal fűszerezve. A karakterek nem sablonosak, a fényképezés zseniális és meg van a részekben az a plusz, ami miatt kíváncsi vagy a következő epizódra. A nézők és a kritikusok körében is elsöprő sikere volt a sorozatnak, ezért be is kérték a második szezont. Az érdekesség csupán az, hogy az eredeti történet egy évados, azaz az új szezont már magyar forgatókönyvíróknak kellett megcsinálniuk úgy, hogy az első szezon (és a Terápia) után volt egyfajta minőségbeli elvárása a nézőknek.
A második évadot a lehúzós kritikák miatt nem is volt kedvem elkezdeni, persze mondhatjátok, hogy pont emiatt kellett volna megnéznem. De én úgy voltam vele, hogy nem voltam ráhangolódva a sorozatra, s ha feszülten nézem meg, nem is fog tetszeni. Aztán belepillantottam az első epizódba, ami alapján annyit mondtam, hogy; öhöm, ez érdekes. Nem tudtam eldönteni, hogy a sok spoilermentes vélemény után éreztem-e én is közepesnek az epizódot, vagy tényleg nem olyan a színvonal mint az első évadban. A második, harmadik, negyedik és ötödik rész viszont meggyőzött arról, hogy a történet nem pörög és nem is szórakoztató annyira, viszont van az egésznek valami különleges hangulata, amitől jó kedvem lesz. Amellett pedig nem mehetünk el szó nélkül, hogy milyen színészek játszanak a sorozatban. Imádom amikor szinkronosok kapnak szerepet, s a Társas Játékban nem kisebb nevekkel találkozunk mint Básti Juli, Fekete Ernő, Kiss Erika vagy éppen Udvaros Dorottya.
A sorozat fényképezése, a Budapestről lőtt képek gyönyörűek, a zenék habár néha túl harsányak remekül megalapozzák a részek hangulatát és a színészgárda impozáns. Ezekkel engem megnyertek és az első öt rész történetbeli bicsaklásait meg is bocsájtottam, mivel a tartalom élvezhető maradt. Azonban a hatodik és a hetedik epizód nem csak, hogy klisés és unalmas volt, de úgy csapongtak a jelenetek a szereplők között, mintha nem lenne ötletük a készítőknek. Nem én fogok pálcát törni az írók fölött, de a sok üresjárat miatt leült a történet.
Az ötödik epizódig azt mondom, még javult is a sorozat, noha nem brillíroztak, de a közepes szintet sikerült hozni, amit a körítés felhúzott. Azonban a hatodik és hetedik résznél a szép díszletek, tehetséges színészek nem tudták eladni a rövid, kidolgozatlan párbeszédekkel megspékelt elnyújtott jeleneteket, unalmas, kilométeres fordulatokat.
A tovább mögött spoileresen folytatom.
A kórházas, Lénás és Milános kalandozás tetszett, de a szerelmi szál buta kibontása és a verekedés inkább volt vicces, mintsem drámai. A prof és Judit kapcsolata se volt rossz történetszál, s még tetszett is Milán kavarása, valamint Fekete Ernő karakterének őszintesége, de ez az előző évados Gabi-Delfin páros története csak felpörgetve.
Dávid és az asszisztensének kapcsolata kilométeres csavar, ami nem is lenne probléma, ha a párbeszéd elején nem gondolna a néző egyből erre a történeti lépésre. Az autózúzás pedig csak látvány volt, de annak is közepes, csak random filler jelenet.
A szereplők a történettel ellentétben jók; Milán a színész, Szabó Kimmel Tamás miatt is az egyik kedvencem, meg kellett a sorozatba egy ilyen rosszfiú is, de az Udvaros Dorottyával való történetszál nem csak, hogy súlytalan, de kidolgozatlan is. Az írók valahogy megpróbálták az eredeti történet kavarásait, csavarjait átemelni és megbolondítani, csak a feszes történetvezetést hagyták ki, ami miatt az egész jellegtelen, szappanoperás lett. Ez utóbbi jelző az első szezonra is illett, de ott jól használták ki a szappanoperás jegyeket és úgy értek el drámai hatást, hogy kimondottan nem dráma sorozatot láttunk. Básti Julit nagyon bírom és a szerepének is jó a dumája, úgyhogy örülök, amiért beleírták ebbe az évadba. Az új karakterek közül a prof az, aki tetszik, habár a figura hagy kivetnivalót maga után, de mégsem kétdimenziós és jók a poénjai.
A történetek közül a Gabi-Antal duóé az, ami szintén nem lenne rossz, ha sok jelenetük ne lenne összecsapva, és ha nem kevernék bele direkt mindig Ivánt. Tudom, az íróknak van okuk erre, de unalmas és erőltetett lépés, az esküvős dolog meg olyan volt, hogy varrjuk el most ezeket a történetszálakat, hadd legyen dráma. A kutyát viszont nagyon bírom, úgyhogy pacsi.
Értékelés: A Társas Játék első évada remek és néznivaló azoknak, akik kételkednek a magyar színjátszásban és sorozatgyártásban. A második szezont viszont csak a színészek és a fényképezés miatt érdemes nézni, mivel olyan pluszt nem ad, amivel kilógna az átlag magyar színvonalból. A legjobb magyar sorozat címet viszont így is megnyerheti, mivel a Munkaügyek minősége is romlott a harmadik szezonra. A Társas Játék második évados főcíme és főcímzenéje amúgy nagyon tetszik.
4/10
