Balin forgatja legújabb realityjét a VIASAT3

2017. március 01. - Jasinka Ádám

A VIASAT3 2011-ben az Éden Hotellel megfogta a nézettség istenének lábát. Nem csak, hogy rengetegen, főként fiatalok követték a műsort, de a tévés újságírók és bloggerek is igen elismerően nyilatkoztak, és nyilatkoznak azóta is az első és a második hazai évadról. A harmadik évadra azonban elég sokat kellett várni, és a műsor nem is a VIASAT3, hanem a TV2 műsorán tért vissza.

exekazedenben.jpg

A szezont botrányok sora kísérte, és nem is hozta a szerintünk elvárt eredményeket, a VIASAT3 pedig már nem nyúl(hat) vissza ehhez a formátumhoz. Egy napi reality viszont nagyon is hiányzik a tévéadóról, hiszen ezekkel a hétköznap esténként jelentkező tartalmak lehet csak állandó nézőközönséget kiépíteni. Ugyan Éden Hotel már nem igen lesz, de egy hozzá hasonló műsor hamarosan képernyőre kerül a Viasat nőies adóján.

Az Exek az édenben egy olyan párkereső műsor lesz, ahol a versenyzőknek nem csak a játékos feladatokkal, hanem saját múltjukkal is szembe kell nézniük. Az angol Ex on the Beach alapján fejlesztett valóságshow-ban ugyanis az első körben beköltöző szereplőkhöz fokozatosan érkeznek majd az újabb játékosok. De nem akármilyen játékosok. Az új lakók ugyanis a már bent levő versenyzők volt barátai vagy barátnői lesznek. A meseszép szigeten, Balin pedig minden adott lesz ahhoz, hogy új szerelmek szövődjenek, vagy fellángoljanak a régi (bosszú)vágyak.

A műsorból hetente kiszavaznak majd maguk közül valakit a játékosok, és a legvégén csak egy pár marad, aki hazaviheti a főnyereményt. Az Exek az édenben műsorvezetője Bódi Sylvi lesz. A műsort már forgatják, de a premier pontos időpontját még nem ismerjük.

Fotó: VIASAT3/Udvardi Attila

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása