Szinkronhangok: A császárság kincse (Empress Ki)

2016. december 07. - Jasinka Ádám

A Dunán mutatkozott be novemberben A császárság kincse című dél-koreai dráma. A történet főszereplője Szüng-Nyáng, akit még fiatalon elhurcoltak, hogy ágyast csináljanak belőle, ám segítséggel sikerült megszöknie elrablóitól. Menekülés közben azonban édesanyját meggyilkolják, ő pedig a sengjangi király udvarába érve úgy dönt, hogy fiúnak adja ki magát, és kitanulja a harcolás művészetét. Miközben a királyt szolgálja, pár sorstársával együtt az elnyomottakért is küzd, így találkozik egyik nap a korábban őt megmentő, azóta férfivá érett ifjúval.

A főszereplőnőt Andrusko Marcella szólaltatja meg, a Szüng-Nyángot megmentő férfit, Wang Yoo-t pedig Zámbori Soma szinkronizálja. A TOVÁBB-ra kattintva elérhető magyar hangok listája közel sem teljes, amint megérkezik a bővített lista, frissítem a cikket, de a főbb szereplőket azért sikerült összeszednem. A szinkront Kertész Andrea rendezi, a magyar szöveget pedig Vajda Evelin írja, akinek sikerült jó pár nagyon is frappáns, sőt, tovább megyek, igazán vicces szófordulatot belecsempésznie a sorozatba.

acsaszarsagkincseszinkron.jpg

A császárság kincse (Empress Ki)

Ha Ji-Won (Seung-Nyang) - Andrusko Marcella
Joo Jin-Mo (Wang Yoo) - Zámbori Soma
Ji Chang-Wook (Ta Hwan) - Czető Roland
Lee Jae-Yong (Wang Go) - Kőszegi Ákos
Yun Yong-Hyeon (Jeom-Bak yi) - Szabó Máté

Magyar szöveg: Vajda Evelin
Szinkronrendező: Kertész Andrea
Stúdió: Masterfilm Digital

Forrás: MTVA
A kép forrása: dramaforgents.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csrem 2017.07.03. 01:04:29

Nos, nekem kissé zavaró volt a tegezések...

Minden esetre én jobb szeretem felirattal nézni, úgy hiszem annál nincs jobb. ;)
(de persze ha tv-be meg ott is rögvest megnézem)
süti beállítások módosítása