Ők lesznek a Humans című sorozat magyar hangjai

2015. október 08. - Jasinka Ádám

 Az október valami brutálisan kemény hónap sorozatpremierek tekintetében, hiszen szinte nincs olyan nap, amikor ne lenne egy-két, vagy akár négy új bemutatkozó széria vagy évad sem. A hónap végére ugyan csökken a premier tartalmak száma, de akkor sem maradunk érdekesség nélkül, hiszen többek között ekkor érkezik majd a Humans című sorozat az AMC-re.

humansszinkron.jpg

 A svéd Real Humans - Az új generáció című széria alapján készült sorozat egy olyan párhuzamos jelenben játszódik, ahol minden elfoglalt családnak kötelezően van egy csúcsfejlesztésű robotasszisztense, amely megtévesztésig hasonlít élő másához. A sorozat története négy szálon fut, a középpontban a kicsit szétszórt, de szerethető Hawkins családdal. A családfő azért, hogy rendeződjön feszült viszonya feleségével úgy dönt, hogy beruház egy emberszerű robotra, aki majd elvégzi a házimunkát és így a családnak újra lesz ideje egymásra. Az új háztartási segítséget, Anitát azonnal megszereti a család, a kaotikus házban újra rend honol, nem kell kapkodni, sietni a teendőkkel, azonban egyedül a feleség, Laura érzi azt, hogy Anitával valami nincs rendben.

 Az október 30-án debütáló sorozat szereplői között van pár ismerős arc, például William Hurt, akinek most is, mint eddig oly sokszor Rosta Sándor kölcsönzi majd a hangját. A többi színész-hang párosításról nem igazán tudok nyilatkozni, mivel sajnos nem ismerem annyira a sorozat szereplőit, az viszont látszik, hogy Mester Ágnes szinkronrendező nem aprózta el a szereposztást és jobbnál jobb hangok sorakoznak fel ehhez a nyolc részes történethez. A stáblistáért köszönet az AMC-nek!

Humans (Humans)

Emily Berrington - Vadász Bea
Ruth Bradley - Köves Dóra
Lucy Carless - Csifó Dorina
Gemma Chan - Soleczki Janka
Pixie Davies - Szűcs Anna Viola
Sope Dirisu - Dolmány Attila
Tom Goodman-Hill - Király Attila
Ivanno Jeremiah - Horváth-Töreki Gergely
Neil Maskell - Holl Nándor
Colin Morgan - Előd Álmos
Katherine Parkinson - Hámori Eszter
Theo Stevenson - Bogdán Gergő
Danny Webb - Barbinek Péter
William Hurt - Rosta Sándor
Rebecca Front - Farkas Zita
Tor Clark - Kisfalvi Krisztina
Jack Derges - Endrédi Máté
Jill Halfpenny - Hay Anna
Will Tudor - Láng Balázs
Manpreet Bachu - Szalay Csongor
Jonathan Aris - Kárpáti Levente
Caroline Lee-Johnson - Téglás Judit
Dominic Mafham - Imre István
Paul Kaye - Czvetkó Sándor
Ellen Thomas - Kocsis Mariann
Adam Astill - Kisfalusi Lehel
Nigel Boyle - Péter Richárd
Stella Gonet - Menszátor Magdolna
Naoko Mori - Törtei Tünde
Philip Arditti - Szvetlov Balázs
Mark Flitton - Haagen Imre
Akie Kotabe - Pálmai Szabolcs
Alana Boden - Tamási Nikolett
Tom Brittney - Fehér Tibor
Emma Davies - Román Judit
Duncan Pow - Rajkai Zoltán
Matthew Tennyson - Pál Tamás
Dan Tetsell - Mikula Sándor
Ashley Zhangazha - Turi Bálint
Krishnan Guru-Murthy - Kapácsy Miklós
További magyar hangok: Angyal Anita, Bárány Virág, Bor László, Bordás János, Czifra Kriszta, Fehér Péter, Gyurin Zsolt, Hábermann Lívia, Hám Bertalan, Hegedűs Miklós, Hertz D. Péter, Király Adrián, LipcseyColini Borbála, Mohácsi Nóra, Németh Attila, Seres Dániel, Sörös Miklós, Szokol Péter

Magyar szöveg: Blahut Viktor és Petőcz István
Hangmérnök: Csomár Zoltán
Vágó: José Lattes
Gyártásvezető: Fehér József
Szinkronrendező: Mester Ágnes
Stúdió: Mafilm Audio

Forrás: AMC
A kép forrása: AMC Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása