A Film Café jó pár csatornapremier mellett (Glee, Tudorok) be fog mutatni három-négy olyan sorozatot is, amiket eddig egyik másik magyar tévéadón sem láthattunk még. Az egyik ilyen premier, az Apa csak egy van magyar változatáról ide kattintva olvashattok bővebben, most pedig kiderült, hogy a boszorkányos drámának, az eredeti címén Witches of East End-nek kik lesznek a szinkronhangjai.
A sorozat történetének középpontjában egy olyan anya és lányai állnak, akik az East End nevű kisvárosban élik nyugodt életüket, míg egy nap rá nem jönnek arra, hogy bizony boszorkányok leszármazottai. Ez pedig teljesen felforgatja addigi életüket. A főszereplőnőnek, a családanyának pedig nagyon különleges magyar hangja lesz, ugyanis egy olyan színésznő fogja szinkronizálni, akitől ugyan nem áll távol ez a munka, de az utóbbi időben nem sok szinkronszerepet vállalt, főleg nem sorozatokban. Julia Ormond-nak ugyanis Nagy-Kálózy Eszter lesz a magyar hangja, a lányait pedig jobbnál jobb színészek szólaltatják majd meg magyarul, köztük Nyírő Beával és Tarr Judittal.
A Született boszorkányok magyar változatát az utóbbi időben az Empire-t és a Wayward Pines-t is jegyző Kertész Andrea rendezi.
Született boszorkányok (Witches of East End)
Julia Ormond - Nagy-Kálózy Eszter
Mädchen Amick - Nyírő Bea
Jenna Dewan Tatum - Tarr Judit
Rachel Boston - Bognár Anna
Daniel DiTomasso - Szabó Máté
Eric Winter - Posta Victor
Magyar szöveg: Sebestyén Magdolna
Hangmérnök: Schupkégel Sándor
Gyártásvezető: Derzsi Kovács Éva
Szinkronrendező: Kertész Andrea
Stúdió: Masterfilm Digital
Forrás: AMC International
A kép forrása: tvqc.com