Magyar nézettség: 24. hét - A focivébével aratott a köztévé

2014. június 17. - Jasinka Ádám

 A köztévé hagyományosan jól szokott szerepelni a nézettségi toplistákon, ha adnak valamilyen sporteseményt. A kézilabda annyira ugyan nem mozgatja meg a tévézők ujjait a táviránytó gombjai felé, de a nyári olimpiai játékok és a futball világbajnokság már azon közvetítések közé tartozik, amikor a tévézők fittyet hánynak az időpontra és éjfélkor is vígan a köztévé képernyőjét nézve szórakoznak. Persze az lenne a legjobb, ha saját gyártásokkal tudnának ilyen számokat, vagy legalább ezeknek a felét, de így is szép eredmény, hogy főműsoridőben, a célközönségben is nézettebb volt a két országos kereskedelmi adónál az M1. A köztévé nézettségének növekedését a legjobban ezek a számok ábrázolják, amik a 18-49-ben elért közönségarányt mutatják este hét és tizenegy óra között.

H: 4.6%, K: 2.9%, Sz: 2.1%, Cs: 19.6%, P: 26.4, Sz: 20.3%, V: 18.1%

 A futball világbajnokság közvetítésének azon felül, hogy maga a köztévé a nyertese, bizony egyes műsorai is jól jártak a sporttal, pláne, ha két mérkőzés szünetében kerültek adásba. Ilyen volt például a Munkaügyek - IrReality Show is, amit hétvégente késő este ismétel az M1, s a sorozat első része olyan nézettséget hozott, amilyet eddig még soha.

 Az éremnek viszont két oldala van, s ha egy csatorna nagyon jó nézettséget hoz, az ritkán történik úgy, hogy közben a riválisok, jelen esetben a két országos kereskedelmi adó ne bukjon valahány nézőt. Ez pedig most sem történt másként, de ami a legmeglepőbb, vagy talán pont hogy nem az a Barátok közt volt. A futball ugyanis ezt az egy sorozatot, vagyis ennek az egy sorozatnak a nézettségét nem tudta megtörni.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy A mentalista valami hihetetlenül pazar nézettséget hozott. Nem tudom, hogy a Red John-os történetszál mennyire játszik közre ebben, de hogy a felvezető műsorának (Barátok Közt) nézettségét 18-59-ben szinte megtartotta, s teljes lakosságban és célközönségben is verte a Szulejmánt. Illetve ami még nagyobb meglepetés, hogy a célközönségben a Barátok Közt című sorozatnál is nézettebb volt.

 A másik érdekesség, hogy a TV2-s telenovella, A gonosz álarca felemásan teljesít, mivel a teljes lakosságban nem hoz jobban, mint az ugyanebben a műsorsávban adott heti import sorozatok, illetve rendre kikap az RTL Klub-os műsoroktól. A hét legnézettebb műsora Az ének iskolája lett, viszont a döntő adás sem tudta megismételni az előző évados számokat. Azonban nincs miért szégyenkeznie a TV2-nek, hiszen magabiztosan nyerték a vasárnapokat a két tavaszi showműsoruknak köszönhetően.

 A sorozatok között A mentalista lett az első, míg a szultán a második. A többi RTL Klub-os, import sorozat nézettsége viszont csökkent a futball miatt. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Hétfő:

RTL Klub: Harry Potter és a bölcsek köve: 365 369 (13.8%), 18-49: 179 557 (18.8%)

TV2: A tökéletes pasi: 306 760 (11.4%), 18-49: 126 356 (12.9%)
M1: Pinokkió I.: 123 953 (4.6%), 18-49: 26 654 (2.7%)

TV2: Tények: 926 398 (30%), 18-49: 261 094 (23.2%), 18-59: 464 679 (26.9%)
RTL Klub: Híradó: 609 241 (19.7%), 18-49: 252 018 (22.4%), 18-59: 358 817 (20.8%)
M1: Pinokkió II.: 130 585 (4.2%), 18-49: 29 083 (2.6%)

RTL Klub: A három testőr: 664 876 (18.3%), 18-49: 298 454 (22.4%), 18-59: 449 621 (22.2%)
TV2: Így neveld a sárkányodat!: 470 087 (13%), 18-49: 213 417 (16.1%), 18-59: 295 694 (14.7%)

M1: Zorro legendája: 351 605 (8.6%), 18-49: 98 342 (5.9%)

RTL Klub: Red: 773 602 (20.3%), 18-49: 409 996 (24.7%), 18-59: 573 390 (23.8%)
TV2: Az első 50 randi: 508 843 (12.9%), 18-49: 267 358 (15.7%), 18-59: 339 346 (13.7%)

M1: Rolling Stones Scorsese szemével: 48 455 (2.3%), 18-49: 15 482 (1.5%)

RTL Klub: Éjjel a parton: 261 328 (17.1%), 18-49: 121 986 (16.5%)
TV2: Erin Brockovich - Zűrös természet: 223 706 (15.1%), 18-49: 97 969 (13.8%)

Kedd:

TV2: Családi titkok: 326 246 (17.2%), 18-49: 82 923 (13.8%)

TV2: Maricruz: 609 146 (25.5%), 18-49: 142 452 (19.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 667 584 (18.3%), 18-49: 289 122 (22.8%), 18-59: 402 199 (20.8%)

RTL Klub: Barátok közt 6961-6962.: 942 218 (22.4%), 18-49: 393 868 (25.1%), 18-59: 534 522 (22.6%)
M1: A csodacsapat: 152 120 (3.7%), 18-49: 52 551 (3.3%)

TV2: Édes élet: 653 315 (16.9%), 18-49: 284 130 (17.6%), 18-59: 405 116 (17.1%)

RTL Klub: A mentalista 6x07: 774 843 (20%), 18-49: 397 901 (24.3%), 18-59: 524 388 (21.8%)

RTL Klub: Életre-halálra 1x16: 405 002 (14.8%), 18-49: 202 665 (16.6%), 18-59: 251 602 (14%)

TV2: A gonosz álarca: 288 638 (12.2%), 18-49: 126 289 (11.9%), 18-59: 195 922 (12.5%)
M1: Incella kenyérért megy: 55 486 (2.3%), 18-49: 10 116 (0.9%)

RTL Klub: A főnök 5x08 (ism.): 244 672 (15.5%), 18-49: 116 453 (15.6%)

Szerda:

M1: Párizsi helyszínelők 1x07 (ism.): 126 220 (6%), 18-49: 11 051 (1.6%)

M1: Rex felügyelő 8x06: 210 750 (8.3%), 18-49: 38 209 (4.6%)

RTL Klub: Fókusz: 535 220 (17.9%), 18-49: 169 540 (17.9%), 18-59: 270 431 (18.8%)

TV2: Jóban rosszban: 648 360 (19.5%), 18-49: 175 019 (16.5%), 18-59: 288 046 (18.2%)

TV2: Magánnyomozók - Féltékeny szív (ism.): 638 371 (15.9%), 18-49: 164 777 (11.9%), 18-59: 288 517 (13.9%)
M1: Szabadság tér '89: 175 149 (4.3%), 18-49: 27 223 (1.9%)

RTL Klub: Szulejmán 84.: 749 221 (20.5%), 18-49: 273 117 (17.8%), 18-59: 370 377 (16.6%)
Cool TV: Dr. Csont 6x20: 267 284 (6.4%), 18-49: 120 547 (7.4%)
M1: Így készült A csodacsapat szinkronja: 64 440 (1.5%), 18-49: 19 568 (1.2%)

RTL Klub: Elfelejtve 1x02: 245 200 (12.6%), 18-49: 108 233 (11.8%)

Csütörtök:

RTL Klub: Az örökség: 313 576 (17.9%), 18-49: 100 047 (18.1%)

RTL Klub: A mentalista 3x11 (ism.): 206 036 (9.5%), 18-49: 70 969 (10.6%)

M1: Gasztroangyal - A spárga nyomában (ism.): 117 167 (4.1%), 18-49: 20 335 (2.2%)

M1: Futball: Világbajnokság: Megnyitó: 509 649 (13.4%), 18-49: 173 878 (13.4%)

M1: Futball: Világbajnokság: Bevetésre várva: 581 982 (13.5%), 18-49: 282 221 (17.5%)

M1: Futball: Világbajnokság: Brazília - Horvátország: 924 904 (30.5%), 18-49: 460 829 (34%)
RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x06: 572 231 (14%), 18-49: 240 505 (14.2%), 18-59: 340 811 (13.8%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 6x19 (ism.): 266 021 (9%), 18-49: 90 468 (6.7%), 18-59: 151 374 (7.7%)

RTL Klub: Brandmánia: 140 259 (6.6%), 18-49: 46 470 (4.5%)

Péntek:

M1: Futball: Világbajnokság: Mexikó - Kamerun: 532 362 (19.1%), 18-49: 211 111 (22.8%)

M1: Híradó: 594 559 (16.5%), 18-49: 206 577 (16.4%), 18-59: 315 497 (16.9%)

M1: Futball: Világbajnokság: Spanyolország - Hollandia: 1 018 274 (26.3%), 18-49: 449 522 (29.1%), 18-59: 637 018 (28%)

RTL Klub: Castle 4x22: 517 429 (12.5%), 18-49: 237 717 (14.4%), 18-59: 345 652 (14.2%)

RTL Klub: A zöld íjász 2x22: 294 878 (10%), 18-49: 132 287 (9.8%), 18-59: 192 951 (10%)

M1: Futball: Világbajnokság: Chile - Ausztrália: 209 201 (18.3%), 18-49: 100 434 (18.1%)
RTL Klub: V, mint veszélyes 1x02: 137 417 (8.3%), 18-49: 78 306 (9.7%)
TV2: NCIS 9x03 (ism.): 124 119 (8.4%), 18-49: 43 974 (6.2%)

Szombat:

RTL Klub: Szfinx: 184 752 (9.3%), 18-49: 56 825 (8.2%)

M1: Futball: Világbajnokság: Kolumbia - Görögország: 630 735 (21.4%), 18-49: 212 928 (21.4%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 552 845 (17.9%), 18-49: 158 479 (15.5%), 18-59: 270 252 (16.8%)
TV2: S.O.S. szerelem - Az egymillió dolláros küldetés: 317 201 (9%), 18-49: 116 991 (9.9%), 18-59: 169 435 (9.2%)

RTL Klub: Kutyák és macskák 2.: 543 332 (15%), 18-49: 228 264 (18.7%), 18-59: 317 601 (16.7%)

M1: Futball: Világbajnokság: Uruguay - Costa Rica: 750 695 (20%), 18-49: 310 232 (20.7%)
RTL Klub: A csajom apja ideges: 584 308 (16.2%), 18-49: 287 269 (19.1%), 18-59: 390 148 (17.8%)
TV2: Ki nevel a végén?: 168 753 (4.7%), 18-49: 90 041 (6%), 18-59: 120 731 (5.5%)

M1: Munkaügyek - IrReality Show 1x01 (ism.): 345 782 (14%), 18-49: 179 229 (15.2%)

M1: Futball: Világbajnokság: Anglia - Olaszország: 382 109 (27.2%), 18-49: 218 438 (30.8%)
RTL Klub: Minden azzal kezdődött: 189 723 (11.7%), 18-49: 86 700 (10.6%)
TV2: A királyság: 89 416 (5.5%), 18-49: 45 210 (5.5%)

Vasárnap:

RTL Klub: Hyppolit: 303 790 (12.1%), 18-49: 129 058 (13.1%)
TV2: Apák gyesen: 194 635 (8.2%), 18-49: 83 930 (8.6%)

M1: Futball: Világbajnokság: Svájc - Equador: 548 790 (15.8%), 18-49: 231 054 (17.8%)

RTL Klub: Cobra 11 15x11 (ism.): 627 458 (16.7%), 18-49: 221 959 (15.6%), 18-59: 380 753 (18.1%)
TV2: Napló: 599 567 (16%), 18-49: 148 798 (10.6%), 18-59: 245 620 (11.8%)

TV2: Az ének iskolája 2x10: 1 447 159 (31.6%), 18-49: 410 001 (22.7%), 18-59: 674 375 (25.2%)
RTL Klub: A csúf igazság: 530 633 (11.4%), 18-49: 304 718 (16.8%), 18-59: 405 881 (15.2%)

M1: Futball: Világbajnokság: Franciaország - Honduras: 690 323 (16.2%), 18-49: 332 767 (18.8%)

RTL Klub: Rázzad, bébi!: 342 281 (10.2%), 18-49: 202 159 (13.4%), 18-59: 255 494 (11.8%)

TV2: Evan, a minden6ó: 398 358 (15.8%), 18-49: 183 400 (15.1%), 18-59: 275 296 (16.1%)

M1: Munkaügyek - IrReality Show 1x02 (ism.): 269 641 (11.4%), 18-49: 156 335 (13.4%)

M1: Futball: Világbajnokság: Argentína - Bosznia-Hercegovina: 279 709 (22%), 18-49: 143 776 (22.8%)
RTL Klub: Így készült a Fehér isten: 148 324 (7.8%), 18-49: 67 406 (7.1%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától és a TV2 Sajtószobájától származnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása