Forgatási képek a Kossuthkifliről

2013. augusztus 30. - Jasinka Ádám

 Az m1 új, saját gyártású sorozata, a Fehér Béla azonos című régényéből készülő történelmi komédia forgatásai zajlanak. A helyszínül szolgáló szentendrei Skanzeben, vagy épp a Fóti kastélyban a színészek és a stáb napi tizenhat órát dolgozik, hogy a határidőbe beleférjenek. A rendező az a Rudolf Péter, aki több olyan műsorban is szerepelt, ami a köztelevízióban került képernyőre, valamint több magyar játékfilm is fűződik a nevéhez. A sorozatban szereplő színészek között pedig olyan kíválóságok vannak, mint Kőszegi Ákos, Haumann Péter és Szacsvay László, hogy a fiatal tehetségeket, mint Trokán Nóra vagy Lengyel Tamás, ne is említsem. A regényről nincsenek előismereteim, de sokan dícsérik a Jókai-paródiaként is emlegetett művet. A tovább mögött több forgatási képet nézhettek meg, amik a Kossuthkifli Facebook oldaláról származnak.

KK1.jpg

KK2.jpg

KK3.jpg

KK4.jpg

KK5.jpg

KK6.jpg

KK7.jpg

KK8.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása