Vikings – 1x01

2013. augusztus 17. - Jasinka Ádám

 A történelmi sorozatok mindig is érdekeltek, de kevés volt az, ami igazán tetszett. Ez nem is annyira a készítőkön múlt, legtöbbször én mentem el érdektelenül egy-egy olyan sorozat mellett, amikről később kiderült, hogy kiváló alkotások. A vikingeket bemutató igencsak hangulatos sorozattal azonban más a helyzet. Elsőre tudtam, hogy ez bizony kelleni fog.

vlcsnap-2013-08-16-18h49m05s126.png

 De ahogy a legtöbb ilyen szériánál itt is kiábrándító volt az első pár jelenet, és az egész. Többre, jobbra, látványosabbra számítottam. A csatajelenet és a mondavilági áthatás jól sikerült, nem is ez volt az, aminél kikapcsoltam az epizódot. A Bjorn és apja, Ragnar beszélgetésénél untam rá az első részre. Persze tudom, hülyeség az alapozás közben leállítani a sorozatot csak azért mert mást, izgalmasabbat vártam. Igazából meg se tudom mondani, hogy miért nem néztem tovább. A legjobb magyarázat talán az, hogy nem voltam olyan passzban, hogy a komor és piszkos Vikings megfogjon.

vlcsnap-2013-08-16-23h48m08s54.png

 Ezért is volt jó ötlet, hogy újra, helyesbítek, megnéztem az első részt. Mert emellett a sorozat mellet bizony szó nélkül nem szabad elmenni. Sokan írták, hogy igazán a harmadik rész környékén indulnak be az események, de bizton állíthatom, hogy brutálisan jó az első epizód is. In medias res kezdünk, felvezetik nekünk a főszereplőt, a családját, és ezen eseményeken keresztül barangolva képet kapunk a vikingek szokásairól, hozzáállásáról.

 Ügyesen szövik a történeteket egymásba, amikhez pazar színészi játék párosul. Az írók zseniálisan dolgoznak, igaz, az elején volt némi botorkálás, de ez főképp a hangulatom miatt tűnt annak, de a rész közepétől kezdve igazán belejöttek. Szinte beszippant az események láncolata, pedig nem az a hűde durva, vagy csavaros történetvezetés, de olyan szépen ívelik, hogy azon kapja magát a néző, vagyis velem így volt, hogy élvezem azt, amit látok. Nem keresgélek hibákat, nem azt nézem, hogy megint milyen klisés a párbeszéd. Nem. Annyira jól fogták össze mind a hangulatot, mind a látványt, hogy a gyönyörű fényképezés és okosan kidolgozott történet eladta az egészet.

vlcsnap-2013-08-16-23h44m23s161.png

 Ritkán látni ennyire kedvelhető sorozatot. Értem ezt úgy, hogy vannak benne igazán gyűlölni való, szemétláda szereplők, de már az első részben sikerült úgy csomózniuk a sorozat anyagát, hogy kedvelhető szereplőt is találjon magának a néző.

vlcsnap-2013-08-17-15h28m19s176.png

 A hangulat pedig igazán lenyűgöző. Azzal, hogy nem vitték túlzásba a CGI-t sikerült valódivá, élethűvé tenni az egész környezetet. A legjobban a frizurák jöttek be, de jók a ruhák, a házak és az egész világ, amit létrehoztak. Nem tudom, ki mit képzel el a viking szó hallatán, de nekem egyből szakállas, agyaros sisakot viselő, bőrpáncélos vad emberek jutnak az eszembe. A sorozatban viszont, nem azt mondom, hogy az ellenkezőjével, de teljesen másfajta vikingekkel találkoztam. Megmutatják nekünk, hogy nem csak vérengző, brutális emberek. Törődnek a családjukkal, tisztelettudóak és kicsit, de babonásak.

vlcsnap-2013-08-17-11h06m12s111.png

Értékelés: Tetszik. Azon felül, hogy rendesen alapozták az első évadot még a történettel is haladtak. Az írók elkalauzoltak minket a vikingek magánéletébe, szokásaiba remekül fűzött történeteken keresztül, illetve el kezdték lerakni egy igencsak érdekes átívelő történetszál tégláit. Semmit se erőltetnek ránk nézőkre, nem rágják a szánkba a történetet. A hangulat rideg és szürke.

7/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.19. 08:39:26

tényleg egész jó sorozat, érdemes bepróbálni az első évadot. Remélem a második is lesz legalább ilyen jó!
süti beállítások módosítása