Az m1 adja – a sokak szerint – utóbbi idők legnyomasztóbb és legjobban sikerült krimi sorozatát, a The Killing-et. A nagy lelkesedést, imádatot nem sokszor értem, főleg olyan sorozatok irányába, amik nekem abszolut nem jönnek be. Ilyenkor két dolgon gondolkozom el, az első, hogy mi tetszhet másoknak ennyire, mondjuk egy The Walking Dead-ben, vagy Banshee-ben, a másik pedig, hogy néha mennyire különböző az ízlésem és a véleményem a népszerűbb hazai blogokhoz képest.

 A The Killing-gel pedig úgy vagyok, hogy akarom én szeretni, akarom imádni, mert mind a hasonló hangulatú sorozatok, mind a krimik bejönnek. A főszereplőkkel sincs gond – és látva a magyar változatot – a szinkron is rendben van. Akkor miért nem tetszik? Fogalmam sincs. Az első három-négy részt megnéztem angolul, ambivalens érzéseim voltak, nem tudom egyértelműen leírni, kimondani, hogy ez bizony bejön, de azt sem, hogy nem az én ízlésemnek való. És nem azért nem tetszik, mert nem egykaptafa nyomozásokat oldanak meg csúcstechnikával, nem. Imádom az évadokon át tartó nyomozós sorozatokat, mint amilyen a Broadchurch is. De a The Killing eddig megfejthetetlen a számomra.

 Az első két rész jó, a dán – az eredeti – változatból csak az első részt láttam, de összehasonlítva a kettőt azt kell, mondjam, az amerikai verzió jobban bejön. A dán hiába az alap, hiába ők csinálták meg először ezt a témát, valahogy távolságtartóbbak a nézőkkel, míg az amerikai változatban közel engedik a nézőket, hagyják, hogy a közönség is átérezze a család fájdalmát, szó szerint velük legyen egy szobában és hallgassa a könnyek kopogását az étkezőasztalon, ahogy megtörik a szürke, rideg és hideg csendet.

 A hangulatteremtés zseniális. Lehet, kell hozzá a két főszereplő – akiket mindig összekeverek – Holder és Linden. Nem igazán a kettejük interakciói tetszenek, amik kétségkívül hozzátesznek az élményhez, hanem a kinézetük. A smink nélküli, turkálóból öltözködő, puritánabb nyomozónő és a magas, vékony, lezseren öltözött, horkantgató nyomozó beleillenek Seattle esős, párás, hajléktalanokkal és drogos tinédzserekkel teli világába. Azzal, hogy megpróbáltak hangulatban skandinávabbak lenni a skandinávoknál sikerült megteremteni egy olyan közeget, amiben az egyébként hétköznapi dolgok is komorrá, nyomasztóvá válnak.

 A nyomozás középpontjában az eltűnt lány, Rosie Larsen áll, akit úgy gyilkoltak meg, hogy az egyik párt kampányautójának csomagtartójába tették és vízbe hajtottak az autóval. A főszereplőnő, aki úgy dönt, hogy elköltözik, még belekezd a nyomozásba, de már lélekben az új helyen van barátjával. A rendőrfőnök azonban nem engedélyezi a lemondását, míg az ügyet meg nem oldják – a helyére érkező férfi főszereplővel együtt.

 A politikai vonal belekeverése egy nehéz dolog. Többféleképpen is elsülhet, például belekeverik az aktuálpolitikát és akkor máris más kicsengése van a döntéseknek, politikai szereplők eszméinek, vagy, amit szerintem itt is csinálnak, hogy magát a politikát, a választást, csak mint bonyodalmat, sötét tónusú történetszálat keverik bele a sorozatba. És csak a sztereotípiákat – korrupció, zsarolás, csalás – veszik elő. Az első két részben inkább nehezítik a rendőrség dolgát, mintsem együttműködnének és máris elkezdtek azon gondolkozni – a kampánystáb -, hogy hogyan használhatnák ki az adott szituációt. Ez az egész olyan színezetet ad az eseményeknek, amivel még barátságtalanabb, még embertelenebb lesz a sorozat.

 A második rész végén kapunk egy kis izgalmat is, ugyanis Holder kicsalja két iskolás lányból – akik egy iskolába jártak a meggyilkolt lánnyal -, hogy hol lehet itt, úgy igazán, bulizni. A ketrec, mert így hívják, pedig meglepetést tartogat a rendőrségnek. A két főszereplő kedvelhető, a párbeszédeik pedig humorosak, de úgy, hogy ne zökkentsék ki a nézőket a drámaorientált sorozatból.

Értékelés: Mondom, szinte minden klappol ahhoz, hogy ez a sorozat bejöjjön. Hangulat okés, szereplők rendben, történet is van, és a magyar szinkron sem töri meg az eredeti sorozatélményt. Vagy katarzis, vagy valami ijesztő dolog kell, hogy megragadjon a The Killing. Az első rész is jó volt, igaz másodjára, ha a dán verziót is nézzük harmadjára, kicsit unalmasnak tűnt. A második részben kevesebb volt az izgalom, de azt mondom, hogy korrekt a sorozat, úgyhogy jár ez a pontszám. (Persze, ha nem jön be, akkor miért adok ilyen pontszámot?)

7/10