2 Broke Girls - 2x15

2013. február 14. - Jasinka Ádám

 A 2 Broke Girls ezzel a résszel azt a humort hozta, amit az első évad első részeiben. Tökéletesen felépített történet, jó poénok, kihasznált szereplők és felnevetős helyzetkomikumok. A The Big Bang Theory is a tizenötödik rész környékén hozta azt, amit elvárok a sorozattól, azaz azokat a poénokat, amikért szeretem. A 2 Broke Girls is a tizenötödik részében hozta talán az évad legjobb részét.

2brokegirls2_3.png

  • Női tulajdonban levő vállalkozások.
  • Nem, kössz. Ültem már sitten, voltam női tulajdonban.

 A történet ismertetése is érdemes, ugyanis Max és Caroline probálja igazgatni az üzletüket, és pénzt szerezni nem csak a sütik elkésztéséhez, hanem a helyiség bérlésére is. A vendégek nincsenek annyian, és nem is vásárolnak annyit, hogy a bolt kitermelje azt, amiből megoldanák a bérleti díjat. Ezért minden lehetőséget megragadnak és vállalkozóknak hirdetett pályázaton indulnak, ahol tízezer dollár a fődíj.

2brokegirls3_3.png

  • Sophie takarító vállalkozása teljesen legális. A szervkereskedése már nem biztos.

 A részben a bolt kevesebb szerepet kapott, és ez jót tett a történetnek, mivel másik irányba írták a cselekményt és ez a kis szünet az üzlettől jót tett a sorozatnak. Caroline ugyanis, mikor feladja a pályázatot meglát egy jósnőt, aki becsábítja és elmondja a jövőjét. Persze semmi jót nem mond neki, Caroline pedig megtudja, nem lesz szerelmes. A lányok süteményboltjával szembeni helysiégből pedig pont ekkor költözött ki Andy, Caroline ex-e.

2brokegirls_3.png

 Caroline mindenképpen szeretne visszamenni a jósnőhöz, és Max is ragaszkodik hozzá, mivel vissza akarja adni azt a kristályt, amit Caroline ötven dollárért vett. A jósnő viszont megátkozza őket. A részben pedig ekkor jönnek a bajok. A lányok pedig kénytelen visszamenni a jósnőhöz, hogy levegye róluk az átkot, aki Max-nek jósol egyet. Max jövőjében a jósnő szerelmet lát, míg Caroline-ban sikert.

 A poénokat a jósnő köré írták, és az átokra. Ez a rész könnyedebb és lazább volt, mint az előzőek. Nem feszültek görcsösen rá az írók arra, hogy a történet közepébe a süteményboltot állítsák. Andy kiírását nem tudom, miért csinálták, az egyik kedvenc karakterem, de még variálhatnak a sorozat történetével.

 A The Big Bang Theory-ban is azt csinálták az írók, hogy minden szereplőt kihasználtak, és a 2 Broke Girls-nél is minden karakternek adtak jó poént, és a két lány főszerepléséhez asszisztáltak. Earl és Han karakterei nem sok szerepet kapnak, de ők is jók voltak. Oleg és Sophie is különösen tetszettek.

Értékelés: A sorozatot, aki még nem ismeri, vagy úgy volt vele, hogy nem nézi, az ennek a résznek adjon esélyt, mert a második évad egyik legjobb része. A vulgaritás, amit a sorozat nyelvezete szeret, most nem annyira volt jelen. Szexuális utalások voltak, de pont úgy, ahogy kell, se nem sértő, se nem túl erotikus nem volt. A helyzetkomikum jó a részben. Ez az egyik legjobban megírt és legjobb rész az évadban.

8/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása