Matthew Perry ismét képernyőn a Jóbarátok után

2012. szeptember 14. - Jasinka Ádám

 Az NBC szitkomjai hamarabb képernyőre kerültek, mint a többi nagy országos, egyesült államokbeli csatornájé. Ezért van az, hogy sorozatok között nagyjából az NBC-s műsorok állnak az élen nézettséget illetőleg. Az új NBC-s szitkomok közül kevés keltette fel az érdeklődésemet, amikből, vélhetőleg a jobbakból, már kettőt le is adtak. Az egyik volt Dokik-Dr. House keverék Animal Practice, ami többek között az állatok miatt tetszett, nem is annyira maga a sorozat fogott meg. Általában vevő vagyok az ehhez hasonló filmekre, sorozatokra, mint például a Dr. Dolittle. A másik ilyen szitkom, ami érdekesnek tűnt, mondjuk annyira nem vonzott, de valamiért mégis belenéztem, a Go On volt.

goon.png

  • Tudod, mi kéne nekem?
  • Érzések?

 A Go On alapfelállása az, hogy a főszereplő Ryan King (Matthew Perry) felesége életét vesztette egy autóbalesetben. A gyász miatt azonban nem tudott dolgozni, de egyedül, otthon sem tudott meglenni, hiszen minden feleségére emlékeztette. Ezért úgy dönt, hogy visszatér a munkához, rádiónál dolgozik, és egy sportműsort vezet, hátha átsegíti a nehéz időszakon. Az első rész első pár perce ebből a szempontból kicsit erőltetettre sikerült. Hirtelen betoppan a rádió stúdiójába és az üvegfalhoz lépve ennyit mond; I'm back. Semmi előzmény nélkül, ezzel indul a sorozat. A történetet később ismerjük meg, de elsőre látva ezt a jelenetet nekem nagyon erőltetettnek tűnt. Persze Matthew Perry sorozat- és filmszínész is, a Jóbarátok utána is voltak kalandozásai a sorozatpk világában, de egyik sem volt annyira jó. Ezért is az I'm back, hiszen nem csak a sorozatban, a karaktere tért vissza, hanem Matthew Perry is a képernyőre. Nem azon lepődtem meg, hogy ezt beleírták a sorozatba, hanem, hogy semmi előzmény nélkül és kicsit szájbarágósan adták elő. Az előző szezonban, a Last Man Standing is kihasználta az I'm back kártyát, hiszen Tim Allen, aki a szerintem is nagyon jó Home Improvement után ismét sorozatozik, egy ahhoz nagyon hasonló sorozatban. Ott is volt I'm back az első részben, szintén több értelemben.

goon2.png

  • Narancsokkal dobálod az autót? Ez nem az autópálya.

 A sorozat viszont kellemes csalódás volt. Még ízlelgetem kicsit, de tetszik. Nem szerelem első látásra, de nem is az a sorozat, aminél hiányérzetem van. És persze van benne lehetőség. A történet tovább az, hogy csak úgy térhet vissza dolgozni Ryan, ha ellátogat egy terápiás csoportba, ahol segítenek neki átjutni a nehéz időszakon. Ez kicsit Anger Management-es, mármint a terápiás csoport, de a két sorozatnak nem sok kapcsolata van. Ryan persze nem szereti a szabályokat és nehezen nyílik meg, de a második részre csak sikerül beilleszkednie, persze a bohóckodás és poénkodás nem marad ki.

goon5.png

  • Dobd ki. Dobd ki. Dobd ki. Dobd ki.
  • Oké, ez kicsit kezd hasonlítani arra a jelenetre, amikor a falubeliek el akarják kapni Frankenstein teremtményét.

 Meglepően jók a poén és vannak hangosan felvenetősek. A drámai vonal is hihető, a terápiás csoport pedig jól lett összeállítva. Különböző embertípusok, különböző bőrszínű és különböző kultúrájú emberek vannak a csoportban. Ezek pedig az egyik forrásai a poénoknak. A terápiás csoport vezetője Lauren Schneider (Laura Benanti) mondhatni a másik főszereplő Ryan asszisztense, Carrie (Allison Miller) mellett. Mindkét hölgy felé elindulhat a sorozat úgy, hogy valamelyikükbe, esetleg mindekettőbe beleszeret majd Ryan. A karaktereket, legyen szó Ryan munkahelyéről, vagy a terápiás csoportról jól megismertük, ami a létszámot és a sorozat műfaját tekintve szép.

goon3.png

  • Hello.
  • Hi.
  • Hi.
  • Ok.

 Azt hiszem, maradok és nézem még. Lehet később megunom és úgy döntök, hogy egyszer majd folytatom, de lehet, hogy nézni fogom. Matthew Perry elviszi a sorozatot, de mindenkinek volt egy jó pillanata. Az írók is jól dolgoznak és van poén- és történetforrás a sorozatban, szóval sok irányban elmehet.

Értékelés: Az új szitkomok közül ez tetszik a legjobban. Még nem mindegyik került leadásra, inkább fogalmazok úgy, hogy az NBC-sek közül ez az, ami megfogott. Milyen érdekes, hogy a Jóbarátok szereplői közül milyen sokan mentek tovább a sorozatok felé. Courtney Cox a Cougar Town-ban, Lisa Kudrow a Web Therapy-ban, Matt LeBlanc pedig az Episodes-ban szerepel. Most Matthew Perry is újra sorozatozik számomra sikerrel.

7/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása