Nézettség az EB után, először lett első a TV2

2012. július 15. - Jasinka Ádám

 Ez is megvolt. Huszonhét hét telt el 2012-ben és a múlt heti volt az első, amikor nem tudott egyik csatorna sem nézettebb adást produkálni a hétfői Tényeknél. Ez az adás ért el egyedül múlt héten 1M fölötti számot, ami elárulja, nyár van.

 Ha végigtekintünk a top 30-as listán, azon felül, hogy egyetlen milliós szám szerepel, azt látom a teljes lakosságnál, hogy nem változott meg nagyon a tévézők felfogása. Sorozatokkal, országos- és vagy csatornapremierekkel (A mentalista) valamint a mozis kínálatot meglovagoló filmekkel (A pókember) egyaránt lehet nézőket szerezni. Nem beszélve arról, hogy a Bud Spencer-Terence Hill filmekre is mindig vevő a közönség.

bombajobokszolo.PNG

 A teljes lakosság körében Bud Spencer-t csak Jodie Foster tudta legyőzni, ugyanis a vasárnapi Légcsavar több nézőt érdekelt mint bármelyik a héten veített film, így el is nyerte a hét legnézettebb filme díját a teljes lakosságnál. Mögötte azonban a dobogós helyeken Bud Spencer áll az Akit buldózernek hívtak és a Bombajó bokszolóval. A TV2 filmjével, a Pókemberrel csak az ötödik legnézettebb film tudott lenni. Ellenben a célközönségnél más a helyzet. A fiatal korosztály vevő volt arra, hogy a moziba kerülő új Pókember miatt nosztalgiázzon egy kicsit, és a 18-49 évesek között a legnézettebb film a Pókember lett. A második a Tűz a víz alá, a harmadik pedig a Légcsavar lett. A negyedik pedig nem Bud Spencer, hanem a szerdai nap legnézettebb filmjei a célközönségnél a Die Hard 3 lett. A Film+ ezzel a filmmel annyit szakított, hogy szerdán, a főműsoridőben minden televíziót legyőzött, s a top 30-as listán a tizenkettedik helyet foglalta el, amely a legjobb helyezés, közönségarány és szám a csatorna történetében. Azt hiszem az itthon forgó Die Hard 5 is reklám volt a filmhez.

 Sorozatok terén már erősebb és kiegyenlítettebb a lista. A teljes lakosság körében a legnézettebb heti sorozat a CSI: Miami helyszínelők (vagy ahogy A nevem: Earl-ben mondják, helyszínezők) lett. A sorozat aktuális epizódja a második helyet szerezte meg a 976 775-es nézőszámmal. Az RTL Klub-on hetedik, a Viasat3-on tizedik évadot taposó széria, amelyet sajnos elkaszált a CBS csatorna, szóval nem lesz több rész belőle, az RTL Klub egyik legnézettebb sorozata lett a múlt héten. A második helyen A mentalista zárt (top 30-ban a harmadik), amely itthon még nem látott, az USA-ban nemrég véget ért negyedik évad részeivel kerül képernyőre már egy ideje 976 637 nézőt érdekelt, ami láthatjuk nem sokban maradt el Horatio és csapata számától. A harmadik és még dobogós helyet a német autópályarendőrség szerezte meg. A Cobra11, az összesítésben a kilencedik helyet szerezte meg. A TV2 az ötödik helyet szerezte meg a teljes lakosságot nézve a sorozatoknál az NCIS-szel. A célközönségnél annyi a változás, hogy a listás helyezés más, a sorrendben pedig az NCIS megelőzte a Cobra 11-et és a Castle-t.

 Még annyi érdekesség van a listán, hogy az EB után az m1 három műsorral került fel a teljes lakossághoz, a Formula 1, a Kékfény és a Telesport hozott szépen. A Formula 1 pedig a számomra unalmas versennyel a 18-49-es top 30 első helyét szerezte meg.

 Az új, bemutatkozó sorozat, a Szilaöklű szerzetes nem rengette meg a nézettségi listát. A maga durván 700 ezres számával jó felvezetés volt a CSI: Miami-nak. Az ez után levő Gyilkos elmék a 22-es idősávban pár ezressel eltérő, de ugyanilyen számot hozott, mint a Sziklaöklű szerzetes a 20-as sávban. Úgy látszik a 21-es sáv a nyerő, hiszen itt alkot A mentalista, a CSI: Miami. És nyári szünete előtt itt volt a Dr. Csont is szép számokkal.

 Azt hiszem az állóvizet a két hét múlva kezdődő Olimpiai Játékok fogja felverni. Abból indulok ki, hogy a sport nagyon jól megy az m1-en. Én nézni fogom.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása