Ken Follett új sorozata érkezik nyáron a köztévére

2015. június 03. - Jasinka Ádám

 A köztévé június közepétől áll át nyári műsorrendre és emiatt számos helyen változni fog majd a délutáni és a főműsoridős kínálatuk is. Az egyik, talán leglátványosabb az lesz, hogy még inkább tematizálják az adásnapokat, azaz egy valamire/valakire fognak felfűzni pár alkotást, ahogyan tették ezt a James Bond-filmek kapcsán is. Ez utóbbi amúgy meglepően sikeres húzásnak bizonyult.

azidokvegezeteig.jpg

 Azonban a nyárra nem csak filmeket, hanem sorozatokat is tartogatnak, melyek közül az egyik a Magyarországon is kedvelt brit író, Ken Follett Az idők végezetéig című regényéből készült, négy részes minisorozat lesz. Az idők végezetéig az itthon a TV2-n képernyőre került A katedrális folytatása, így az eseményeknek a már megismert Kingsbridge ad majd helyet. A történet 150 évvel az előző sorozat után folytatódik, immáron a katedrálist építők leszármazottjaival a középpontban, akiknek ugyanúgy meg kell küzdeniük az életükért, mint elődeiknek. Gyors indulatok, testvérharcok, árulások és mindent áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet ebben a városban.

 A sorozatban több ismerős színészt is felfedezhetünk majd, ugyanis játszik benne Cynthia Nixon (Szex és New York) és Tatiana Maslany (Orphan Black), valamint több magyar színész, köztük Fenyő Iván és Árpa Attila is. Az idők végezetéig premierje június huszonegyedikén vasárnap este lesz a Duna TV-n, a Magyarország Szépe döntője után.

Forrás: MTVA
A kép forrása: reelz.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása