Magyar nézettség: Kábelcsatornák - 26. hét

2013. július 27. - Jasinka Ádám

 A nézettségi adatok a célközönségre, azaz a 18-49 éves korosztályra vonatkoznak. Minden műsor a legnézettebb adásával szerepel a listában. Az adatok összegyűjtéséért pedig köszönet Lengabor-nak.

 A huszonhatodik héten is a Cool TV (5.3%) volt a legnézettebb kábelcsatorna az előző héthez képest 0.5%-kal alacsonyabb közönségaránnyal. A második a szintén csökkenő Film+ lett, ami 5.4%-ról lett 4.6%-os. A harmadik a Viasat3 3.4%-kal, a negyedik pedig a Comedy Central 2.1%-os aránnyal. Az RTLII 0.2%-ot csökkent, így csak a hatodik legnézettebb kábelcsatorna. A részletesebb nézettséget és a csatornák közönségarányát a tovább mögött találjátok.

 (Segítség: A műsorhoz tartozó szám a nézettséget jelenti a célközönségnél, a zárójelben levő százalék pedig a közönségarányt, azaz megmutatja, hogy az aktuálisan televíziót nézők közül hányak kapcsoltak legalább egy percre a műsorra.)

Tovább a cikk folytatásához.

Spartacus – 1x01

 A történelmi sorozatokkal hadilábon állok. Szeretem őket, de valamiért egyik sem fogott meg annyira, hogy rendszeres nézője legyek. Most belegondolva volt valami, amin általában elúszott egy-egy ilyen sorozat, mint például a sok és gagyi CGI, a túlságosan szappanoperás történetvezetés, vagy az ellenkezője, a túl komolyra vett, nekem unalmas csapásirány.

vlcsnap-2013-07-27-15h54m43s129.png

 Így hiába szeretek egy kort, egy kultúrát, ha a megvalósítás nem nyeri el a tetszésemet. Emiatt is voltam szkeptikus a Spartacus-szal szemben, no meg azért is, mert a televízióban látottak pont azt erősítették, hogy túlnyomórészt tévés CGI, vér és belek teszik ki a játékidőt. Az első részt valamiért bepróbáltam, és bejött. Azt kaptam, amit láttam előzőleg, CGI, vér és erotika, de közel sem annyira bénán megvalósítva.

 Az első rész mindenképpen pozitív csalódás, mivel nem kapcsoltam ki, nem állítottam meg, hogy majd máskor folytatom. Nézette magát, volt egy normális története, a korhoz illő látványa, remek megoldásai és kifejezetten tetszetős hangulata.

vlcsnap-2013-07-24-13h52m21s23.png

 Az alaptörténettel nem szöszmötölnék, az egyik leghíresebb gladiátort, ha hallomásból is, de szerintem sokan ismerik. A részletesebb ismertetés pedig spoilereket tartalmazna, mivel az első részben elég szépen rávezetik a nézőket a főhőst övező legendák ösvényére. Nagyon jó kis izgalmakban gazdag epizód ez, mivel a történelemmel nem éppen foglalkozó nézők is képet kapnak Spartacus-ról, de a történetet már ismerők is találnak maguknak valót.

 Örültem annak, hogy szinte a nulláról kezdték a bemutatást, a retrospektív történetvezetés is bejött, mert a kezdő jelenetnél habár pártatlan voltam, a visszatekintés után volt kinek szurkolni. Az alapokat jól lerakták a sorozathoz, vagyis nekem tetszett, ahogy építették a karaktereket. Lehet, hogy a szereplők előismerete miatt, de mindenki a helyén volt, tudtam azonosulni velük, vagy épp gyűlölni őket. Igaz, heves érzelmeket nem váltott ki belőlem a sorozat, de a szereplők kidolgozása jól sikerült.

vlcsnap-2013-07-24-14h05m54s15.png

 A látvány is rendben van, igaz, hogy sok a CGI, a fröcsögő vér, belek és a meztelenkedés, de a lassítások bejönnek. Nem zavar a sorozat nézése közben, hogy a televíziós költségvetés miatt nem a legkidolgozottabb minden számítógépes animáció, mivel az élményből nem von le. Az erotikus jelenetek pedig – annak ellenére, hogy néhol többet mutattak, mint szokás – nem vészesek, az ilyen történelmi sorozatokban amúgy is előszeretettel mutogatják a testrészeiket a szereplők.

vlcsnap-2013-07-24-14h03m26s75.png

 Ami igazán jó az első epizódban az a remekül megírt történet. Megragadtak az eseménysorok, nem érdekelt, hogy hűek-e a történelemkönyvekhez, és azzal sem foglalkoztam, hogy vannak ismereteim a történettel kapcsolatban. Lendületes és érdekes.

Értékelés: Azt nem mondom, hogy emiatt a sorozat miatt nézni fogom a történelmi szériákat, de ebben mindenképpen megfogott az, hogy jól használják ki a karaktereket és az adott érát. A hangulat is tetszik, de főleg a látvány jött be. Úgyhogy ezt a sorozatot érdemes bepróbálnia annak, aki könnyen fogyasztható, akciódús, történelmi műsort szeretne nézni.

6/10

Under The Dome - DVD kiadás

 Habár a CBS új sorozata nem a legjobb és egyes részek hagynak is kivetnivalót maguk után, mégsem mondható nézhetetlennek. Az egyik legnagyobb problémája a szereplők: nincsenek rendesen kidolgozva, akik pedig valamennyire meg vannak rajzolva, azok felületesek. A többiek viszont csak klisék, ezáltal a színészek se tudnak hozzátenni semmit a szériához. Ha a karakterekkel kezdenének valamit, akkor élvezhetőbb lenne. Na nem mondom, hogy a történet hibátlan, de azon a jó szereplők tudnának javítani. A lényeg a lényeg, a PR-részleg nagyon jól dolgozik, mert a DVD kiadás brutálisan jól néz ki. Shut up and take my money.

Under-the-Dome-Blu-ray-01.jpg

under-the-dome-pilot-box-set.png

SK-UNDER-THE-DOME.jpg

VideóVízió 1. - Barátok Közt 16. évad

 Az RTL Klub elkezdte reklámozni a saját gyártású szappanoperájának új évadát ötletes promókkal. Mondjuk felemásra sikerültek, mivel a rémálmos a legjobb, a telenovella-paródia se rossz, de a többi, a szuperhősős, az énekes és a pókeres gagyi lett. Utóbbi nem is annyira, de az előző kettő vállalhatatlan nekem. Persze, ezekkel mind más célcsoportot akarnak megfogni és a sorozat nézésre rávenni, de ennél azért lehetett volna jobbat is kitalálni. Azért ne csak lehúzzam, a Julis tényleg jó lett. Az ajánlókat a tovább mögött nézhetitek meg.

Tovább a cikk folytatásához.

Hírek

  • Az AMC berendelte a Halt & Catch Fire és a Turn című sorozatokat. Az előbbi a személyi számítógépek felemelkedésének krónikáját mutatja be a korai 1980-as években a számítógépipar úttörőinek szemszögéből, míg utóbbi fiatal kémek egy csoportjáról szól, akiknek alapvető szerepük volt az Amerikai Függetlenségi Háborúban, 1778 körül.
  • A Halt & Catch Fire készítői Chris Cantwell és Chris Rogers. A showrunner Jonathan Lisco, a producerek között szerepel Mark Johnson (Breaking Bad, Rectify) és Melissa Bernstein (Breaking Bad).
  • A Turn készítője és showrunner-e Craig Silverstein (Nikita), producere Barry Josephson (Bones).
  • USA-nézettség kedd: Az ismétléseket nem nézzük. A So You Think You Can Dance (4,17M, 18-49: 1.4) nyerte a műsorsávját mind a két korosztályban. Az Extreme Weight Loss (3,75M, 18-49: 1.1) közepesen hoz, míg a The CW improvizációs műsora, a Who's Line Is It Anyway (2,48M, 18-49: 1.0) korrekt nézettséget ér el. A nap legnézettebb műsora az America's Got Talent (10,34M, 18-49: 2.8). A Perfect Score-t (0,79M, 18-49: 0.3) kevesen nézik. A kábeles műsorok között a teljes lakosságban a Rizzoli & Isles (5,488M, 18-49: 1.1), a célközönségnél a Pretty Little Liars (2,856M, 18-49: 1.3) lett a legnézettebb sorozat. A Suits (2,888M, 18-49: 1.0) jól hozott.
  • Itt egy kép James Franco vendégszerepléséről a The Mindy Project-ben.
  • Az OWN új reality sorozatot készít Deion Sanders műsorvezetésével. A korábbi baseball játékos műsora, a It's Prime's Time megmutatja, hogy az ex-játékosok, élsportolók hogyan töltik a hétköznapjaikat, azóta, hogy abbahagyták az aktív sportolást.
  • A Cinemax berendelt egy sorozatot The Knick címmel a főszerepben Clive Owen-nel, a rendező pedig Stephen Soderbergh. A történet az 1900-as évek New York-jában játszódik, a középpontban a Knickerbocker Hospital műtőjével, annak ápolóival és dolgozóival, akiknek meg volt kötve a kezük a gyógyszerekkel kapcsolatban, amikor meglepően magas volt a halálozási arány és még nem volt antibiotikum.
  • A Roma című sorozat szereplője, Ellaria Sand csatlakozik a Game of Thrones-hoz.
  • Az Eastbound & Down készítői új sorozatot csinálnak az HBO-ra. A Danny McBride és Jody Hill fémjelezte komédia középiskolában fog játszódni.
  • A Disney Channel elkaszálta a Shake It Up-ot.
  • A Deadwood készítőjének, David Milch-nek a  következő projektje egy New York-i média dinasztiáról szól.
  • A Disney XD berendelte a Lab Rats harmadik évadát.
  • A Syfy bekért egy másfél órás pilot-ot a Dominion című drámából, ami a Legion mozifilm karaktereiből készül. A sorozatot epikus, természetfeletti akció drámának hívják, ami 25 évvel később, a jövőben játszódik az angyalok és az emberiség háborúja utáni, átformált világban. A főszerepben egy fiatal rebellis katonával, aki felismeri, hogy ő lehet az emberek megmentője.
  • Az ABC-s mesesorozathoz, a Once Upon a Time-hoz csatlakozik Rose McIvel, aki Csingilinget (Tinkerbell) alakítja.
  • Vendégszereplők: Josie Davis (The Mentalist), Merritt Wever (New Girl), Esai Morales (Criminal Minds), Marther Zickel (Bones), Parminder Nagra (The Blacklist), Shannyn Sossamon (Wayward Pines), Ali Wentworth (Blue Bloods)

Under The Dome – 1x05: Baráti tűz

 A nézettség remek, és úgy látszik, a közönség nem foglalkozik a sorozat néha igencsak klisés jeleneteivel, már-már a kasza meglengetésére sarkalló párbeszédekkel. A harmadik és negyedik rész eddig minőségileg az alja a sorozatnak, olyannyira nem sikerült rendes epizódot összehozni, hogy az összes sablont felhasználták, amit az ilyen poszt-apokaliptikus, thrilleres sorozatban ki szoktak játszani. Ami nem is lenne baj, óhatatlanul belefutnak a készítők már máshol látott megoldásokba, de itt semmi pluszt nem kaptunk a vázlatos felépítés mellé.

vlcsnap-2013-07-25-11h40m07s179.png

 A negyedik rész jobb, mint a harmadik, de közel se izgalmasak és látványosak annyira, mint az első két epizód. Így két sima, két fordított után nem is tudom, hogy milyen hangulatú részt, milyen történetet vártam. De sikerült meglepniük. Na, nem azt mondom, hogy nem húztak elő tankönyvi megoldásokat, de korrektül összerakták a dolgokat, illetve izgulni is lehetett valamiért. Itt sikerült megalapozni a feszültséget, nem úgy, mint az előző részekben.

vlcsnap-2013-07-25-12h51m14s89.png

 A színészek ugyanazon a skálán mozognak, amin az első részektől. Vannak persze változások, amit a bura hoz elő az emberekből, de jellemfejlődésről, úgy igazán nem beszélnék. A hangulatingadozás ebben a részben magának a központi eseménynek köszönhető. A felépítés pedig epizodikus, van átívelő történetszál és ki is dolgozzák őket, de a sorozat jellege olyan, mint egy nyomozós szériának, egy epizód egy eset. Persze a történet követhetőségének szempontjából ez jó megoldás, és mindenképpen nézőbarát is.

 Az ötödik rész egészen tetszett, kapkodtak megint, de legalább nem vitték túlzásba, hogy minden kulcsszereplő jeleneteit külön beledolgozzák a részbe. Értem ezalatt azt, hogy az eddigi részekben jelenetről jelenetre haladtunk és mindig egy karakter, vagy kis csoport volt a középpontban, és közöttük ugráltunk. A mostani részben is benne voltak az egyéni akciók, de átvezetést is kaptunk közéjük, valamint nem akartak nagyot ugrani az átívelésekben. Emiatt emészthetőbb lett az epizód.

vlcsnap-2013-07-25-12h51m57s13.png

 A klisé viszont előkerült megint, gondolok itt spoiler nélkül Irakra, amit a legtöbb amerikai sorozatban kijátszanak. A többi sablonos megoldás nem volt annyira erőltetett, sikerült megoldaniuk, hogy a kötelező körök, amiket a szereplők interakcióban el kell sütni ne legyenek annyira feltűnőek. Ez mindenképpen jó, mivel kezdik lendületessé tenni az epizódokat. Van egyfajta séma, amit követnek, de szerintem emiatt is nézett ennyire. Meg persze jó, borzongatós a hangulata, a zene is illik ehhez a világhoz és bár a karakterek zöme nincs mélyítve, vannak akikkel lehet azonosulni.

vlcsnap-2013-07-25-12h52m48s23.png

 A katonai vonal miatt gondolkodtam kicsit, és nekem az az ötletem, hogy az egész bura csak kísérlet. Ha így van, akkor hasonlít a szintén Stephen King-es A köd-höz, aminek azért jobban megfogott hangulata van.

Értékelés: A látvány okés, és a történet is haladt előre. Megtudtunk pár dolgot a buráról, illetve a városlakókról, akik nincsenek kihasználva rendesen. A pánikot hiányoltam ebből a részből főleg – de nem lövöm el, miért -, meg ha szőrszálhasogató akarok lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy lehetett volna még fokozni a hatást, bár az hatásvadász lett volna, akkor meg azt rónám fel. Aki kaszálta az nézzen bele ebbe a részbe, mert szerintem rendben van.

7/10

Orphan Black – az első évad

 Az Orphan Black az a sorozat, amibe nem is tudom, miért kezdtem bele. Talán a plakát bizarrsága, érdekessége hozta meg a kedvem, az akkor még ismeretlen sorozathoz. Az első részt elfogyasztottam és mit ne mondjak, kellemes szájízzel bólogattam. Ez bizony telitalálat. Írtam ezt akkor, amikor semmivel se voltam tájékozottabb az alapfelállással kapcsolatban, mint az ismertető elolvasása után.

vlcsnap-2013-07-24-17h01m45s49.png

 A hangulat elsőre berántott, tipikus angol sorozatos atmoszférája van, remek szűrőkkel megbolondítva az, amit a képernyőn látunk. Ehhez zseniálisan megkomponált zenét és kiváló színészeket kapunk, akik közül szinte mindenki lubickol a szerepében. De az igazán király az a főszereplőnő, Tatiana Maslany, mondom Tatiana Maslany. Olyan brutálisan jó színésznő, akit ritkán látni sorozatokban, persze vannak jók, de ahogyan ő játszik, amiatt megéri tanítani a színészetet. A különböző szereplőket úgy hozta, hogy nem volt átfedés sem a gesztusok, sem az akcentusok, sem a testbeszéd között. El tudta választani a karaktereket egymástól és szó szerint ezer arcát mutatta meg.

vlcsnap-2013-07-24-17h30m23s68.png

 Az egyik kedvenc jelenetem, amiben igazán kijön, milyen ügyes színésznő ő, az, amikor Alison eljátssza, hogy ő Sarah. Nem mondok semmit, de azt a jelenetet érdemes megnézni, ahogy elő tudja adni ezt, azért megérdemel még egy dicséretet.

 A sorozat a színészekben igencsak erős, a főszereplő kitűnik a sorból, de a mellékszereplők is legalább olyan jók, hogy segíteni tudnak a minőség fenntartásában. Az alapötletet remekül bontják ki az írók, az első részes tudatlanságot fokozatosan váltja fel a megértés. Klisék, erőltetett párbeszédek nélküli akciódús, összeesküvéses, thriller science fiction elemekkel. Egyik műfajból se merítettek sokat, csak annyit, hogy összekeverve valami olyan sorozatélményt okozzanak a nézőnek, ami után szabályosan leesik a székről.

vlcsnap-2013-07-24-18h35m39s57.png

 A készítők táncolnak az idegeinken, sokkoló, ijesztő és hatásos jelenetek sorát fűzik fel a drámai és humoros elemek közé, ugyanis remek élcelődések, poénok vannak az Orphan Black-ben. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól elfér egymás mellett a csípős, odamondós humor, a drámai történetszál és egy kicsi társadalomkritika. A sorozat ugyanis nem csak szimpla unaloműző, olyasfajta logikus felépítése, mögöttes mondandója van, amit nem nyomnak a nézők arcába, de úgy csinálják, hogy megforduljon a fejében, vajon ebben a helyzetben ő is ezt tenné? Melyik választja, a családja biztonságát és az ismeretlent, vagy megadja az esélyt annak, hogy baj érheti azokat, akiket szeret?

 A történet annyira jól pörög, annyira jól lekötött, hogy szinte ott voltam a szereplőkkel, együtt gondolkodtam velük és az események ugyanúgy megleptek, mint a sorozat karaktereit. Az írók olyan jól dolgoznak, hogy unatkozásra, filler epizódokra nincs idő, folyamatosan agyalni kell, intézni a dolgokat. Az izgalmat pedig az évadzáróban is, a cliffhanger-ig fent tudják tartani. A finálé az az epizód, aminek egyes jelenetei felérnek egy gyomrossal, amikor a néző azt hinné, hogy nincs több csavar, nincs több szemétkedés, akkor úgy húznak elő még egy kártyát, hogy az állunk leesik.

vlcsnap-2013-07-24-18h15m48s193.png

 Amiket írok ömlengésnek hathat, a sok dicséret szinte konkrétum nélkül nem is tud annyira meggyőző lenni, de nem szeretnék semmi fontosat elspoilerezni, mivel ezt a sorozatot látni kell, átérezni a hangulatot, ámulni a szereplők játékán és gondolkodni, mivel ez a sorozat egyik erénye. Nem csak mutat valamit és kész, azt akarja, hogy a néző a szereplőkkel együtt oldja meg a problémát, ne csak kész megoldásokat kapjon.

vlcsnap-2013-07-24-18h57m58s151.png

Értékelés: A főszereplőnőt még egy aspektusból kiemelem, ami inkább a férfi nézőknek lesz plusz élmény, ugyanis nagyon csinos színésznő, aki az összes karakterében jól néz ki. Úgyhogy Tatiana Maslany nevét fel is lehet írni. A sorozat pedig csak ajánlani tudom, apró hibák vannak, de nem a történetben, vagy a színészi játékban, lehet van egy-két mondat, ami közhelyes, de a színészek szinte kisujjból kirázzák őket, és ezek is hétköznapinak hatnak. A cliffhanger pedig arcon csapott.

9/10

Újabb műsorrendváltozás a TV2-nél

 A nyári műsorrendekben ritkán látni érdekességet, igaz, a mostaniakba belecsúszott egy-két újdonság (The Killing, Revolution...), de többségében ismétléseket vesznek elő a csatornák, illetve olyan filmeket, amiket szinte kötelező leadni évente jó sokszor. A premier műsorok viszont nem hoztak sikert egyik csatornának sem, a jó első részes nézettség ellenére sem siker a Revolution, és a TV2 európai sorozatai sem érdeklik a nézőket.

 Olyannyira nem, hogy a Hazugságok gyűrűjében két – elvileg megvágott rész – után le is kerül műsorról. Ami a nézettséget látva érthető is, mivel a Szulejmán, ami nyáron is hozza azt a nézettséget, amit tavasszal, bebetonozta a szerdai főműsoridőt.

RTL Klub: Szulejmán: 895 094 (23.3%) / 371 032 (22.4%)
TV2: Hazugságok gyűrűjében: 232 185 (6.1%) / 102 232 (6.2%)
RTL Klub: Szulejmán: 767 612 (29.4%) / 326 177 (26.3%)
TV2: Hazugságok gyűrűjében: 144 340 (5.6%) / 53 746 (4.4%)

 A TV2 másik premier sorozata, a német gyártású, de Törökországban forgatott Gyilkossági helyszín se ért el jó premier nézettséget, igaz nem is bukott akkorát. Az előző heti NCIS ismétlés is jobban hozott mind a két korosztályban.

RTL Klub: Dr. Csont (ism.): 684 ezer (17,1%) / 352 ezer (21,5%)
RTL Klub: Dr. Csont (ism.): 499 ezer (18,1%) / 263 ezer (21,1%)
TV2: Gyilkossági helyszín: 477 ezer (14,2%) / 113 ezer (7,9%)

 A nyomozós sorozatról nem tudni, mi a terve a TV2-nek, de a török thriller helyére filmek kerülnek. Így a csatornán egy darab olyan sorozat van, amit a főműsoridő elején adnak, ami azért is érdekes, mert a csatorna ősszel sem szokott sokkal több szériát képernyőre tűzni. A többi sorozatuk, mint az Esküdt ellenségek: Los Angeles, a Ringer, a Grimm vagy a Jog/Ászok pedig eldugva, későn kerül adásba. Ezt a műsorszerkesztési elvet érti valaki?

 Azon a véleményen vagyok, hogy a TV2-nek stábot kellene cserélnie, mert aki az ilyen műsorszerkezetet összeállítja annak nem a nézők és nem is a nézettség fontos szerintem. Én, bár csak hobbi szinten foglalkozom műsorokkal, sorozatokkal nem ezt a műsorrendet csinálnám meg, ha abba a székbe kerülnék. Amúgy nézzétek meg a SuperTV2 tévéműsorát, sokkal logikusabb és nézhetőbb mint az anyacsatornáé (mondjuk a nézettség egyiknél sem acélos).

A Gyilkossági helyszín és Dr. Csont nézettségének forrása: SorozatWiki

VideóVízió 3. - Orphan Black

 A tavalyi szezon szerintem egyik legjobb újonc sorozata a BBC America scifi-je. Egyedi hangulata van, remek történetvezetése és mindemellett zseniális főszereplőnője. Az alakításáért is megéri nézni, remekül hozza a különféle szereplőket úgy, hogy szinte mindegyik különböző gesztusokat használ, különféle beszédstílust, egyszerűen elképesztő, mennyire jól oldja meg a feladatot. A Comic Con-on is kint van a stáb, ahol bemutatták ezt a videót, amiben elárulják, hogyan készülnek azok a jelenetek, amikben a főszereplő karakterei egyszerre vannak a képernyőn. A videót a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

VideóVízió 2. - Once Upon a Time

 Az ABC mesés, dráma sorozatának új évadot kezdte el reklámozni karakter promókkal, amelyek közül ebben látható az egyik új szereplő, Hook kapitány. Az első évad tetszett, a másodikkal viszont hadi lábon állok, mivel szinkronosan szeretném nézni, így jobban bejön. A videót nem néztem végig, nehogy spoilerekbe fussak, de Hook-ra azért kíváncsi voltam, azt látom, hogy kicsit másfajta megközelítés ez, mint amit a Pán Péteres filmben hozott Dustin Hoffman. A videót a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Hírek - Hidegháborús sorozatot csinál az ABC

  • Az ABC megvette Shonda Rhimes jogi drámás sorozatötletét, így A Grace klinika és a Botrány után ez a harmadik Shondaland-es sorozatuk. Az ügyvédes sorozat főszereplőnője Joanna James, szabadúszó ügyvéd, aki visszatér szülővárosába, hogy helyrehozza, amit elrontott. A sorozatot igaz történetet inspirálja, miszerint Wynona Ward, akit a saját apja molesztált, elhatározta, hogy elköltözik otthonából és jogot fog tanulni, hogy segíteni tudjon (ingyen) az olyan embereken, akiket valamilyen bántalmazás ér.
  • Terrence Howard (Esküdt Ellenségek: Los Angeles) csatlakozik a FOX-os Wayward Pines-hoz.
  • A Once Upon a Time-ban lecserélik a Robin Hood-ot alakító színészt Tom Ellis-ről Sean Maguire-re.
  • David Anders vendégszerepelni fog a Criminal Minds-ban.
  • Az ABC sorozatot kért a Circle of Treason: A CIA Account of Traitor Aldrich Ames and the Men He Betrayed című könyvből. A limitált évados széria főszereplője Ames, amerikai tégla, aki éveken keresztül információkat adott a Szovjetuniónak, a könyv pedig a CIA erőfeszítéséről szól, ahogyan próbálják azonosítani és elfogni őt.
  • USA-nézettség hétfő: Az ismétléseket nem nézzük. A The Bachelorette (6,52M, 18-49: 1.9) nyerte a műsorsávját és a főműsoridő legnézettebb műsora lett a teljes lakosságban. Az American Ninja Warrior (5,26M, 18-49: 1.6) nem hoz rosszul, de a párkeresős műsornál nem tud nézettebb lenni. Bear Grylls reality műsora (3,67M, 18-49: 1.4) szintén nyerte a műsorsávját, viszont a The CW premiere, a Breaking Pointe (0,52M, 18-49: 0.2) bukásnak tűnik. Az Under The Dome (11,60M, 18-49: 2.8) jól hoz és a legnézettebb nyári műsorok egyike, a Mistresses (3,95M, 18-49: 1.2) tartja az átlagos nézettségét.
  • John Travolta vendégszerepelni fog a TVLand új sorozatában, a Kristie-ben, amiknek a főszereplője Kristie Alley, így összeáll a Nicsak, ki beszél? filmek főszereplő párosa.
  • A WETV berendelte első, saját gyártású scripted sorozatát, a The Divide-ot. A tíz részes széria írója Richard LaGravenese, a készítő pedig ő és a Scandal-ból is ismert Tony Goldwyn.
  • Michelle Forbes (True Blood, The Killing) visszatérő szereplő lesz a Chicago Fire-ben.
  • Henry Winkler szerepelni fog a Parks and Recreation-ben.
  • Nicole Ari Parker csatlakozik a Revolution-höz.
  • Itt egy jó kis összeállítás az egyik kedvenc szitkomom, a Sabrina, a tiniboszorkány szereplőiről, azaz melyik szereplő milyen sorozatban szerepel most.
  • Freddie Prinze Jr. csatlakozik a Bones-hoz.
  • Interjú: Komáromi Bence (szinkron koordinátor), Csankó Zoltán

Dallas – a második évad

 Az első évad se volt kutya füle, azért ismerjük be, jól összehozták a kvázi folytatását a legendás sorozatnak. De az egész mégiscsak alapozásnak tűnt, felvezették nekünk az új színészeket, karaktereket, akik elsőre csak botorkáltak és nem mertek kibontakozni az ikonikus, régi szereplők mellett. Az etap végére azonban remekül csavarták a történetet és a cliffhanger nem kicsit vágott arcba.

vlcsnap-2013-07-23-12h48m52s186.png

 Így fordultunk rá a második szezonra, aminek két elkülöníthető része van; az egyik azokat a részeket foglalja magába, amikor Jockey, azaz Larry Hagman még szerepelt a sorozatban, a másik pedig az a szekció, amikor az írók briliáns munkával készítettek egy több részen keresztül átívelő történetszálat. Előbbi az, amiben feloldják a cliffhanger-t és látjuk, hogyan fogadják a szereplők azt, hogy Christopher felesége az ősi ellenségük, Cliff Barnes lánya. Utóbbi pedig Jockey Mesterművéről szól.

vlcsnap-2013-07-23-12h53m26s103.png

 Nem aprózták el az írók az eseményeket, mivel a legtöbb történetet egymás mellett futtatták és több részen keresztül oldották meg őket. Így szól az első fele az évadnak Pamela és Christopher válásról, a metánról és Johnny-Samantha áskálódásáról, valamint az egyik kedvencemről, Ann drámájáról. Ugyanis volt férjét nem hagyták kiaknázatlanul és szépen bevezették az eseményekbe, megtéve őt az egyik legunszimpatikusabb szereplőnek. A továbbiakban spoileresebben írok az évadról.

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása