Az Orphan Black az a sorozat, amibe nem is tudom, miért kezdtem bele. Talán a plakát bizarrsága, érdekessége hozta meg a kedvem, az akkor még ismeretlen sorozathoz. Az első részt elfogyasztottam és mit ne mondjak, kellemes szájízzel bólogattam. Ez bizony telitalálat. Írtam ezt akkor, amikor semmivel se voltam tájékozottabb az alapfelállással kapcsolatban, mint az ismertető elolvasása után.
A hangulat elsőre berántott, tipikus angol sorozatos atmoszférája van, remek szűrőkkel megbolondítva az, amit a képernyőn látunk. Ehhez zseniálisan megkomponált zenét és kiváló színészeket kapunk, akik közül szinte mindenki lubickol a szerepében. De az igazán király az a főszereplőnő, Tatiana Maslany, mondom Tatiana Maslany. Olyan brutálisan jó színésznő, akit ritkán látni sorozatokban, persze vannak jók, de ahogyan ő játszik, amiatt megéri tanítani a színészetet. A különböző szereplőket úgy hozta, hogy nem volt átfedés sem a gesztusok, sem az akcentusok, sem a testbeszéd között. El tudta választani a karaktereket egymástól és szó szerint ezer arcát mutatta meg.
Az egyik kedvenc jelenetem, amiben igazán kijön, milyen ügyes színésznő ő, az, amikor Alison eljátssza, hogy ő Sarah. Nem mondok semmit, de azt a jelenetet érdemes megnézni, ahogy elő tudja adni ezt, azért megérdemel még egy dicséretet.
A sorozat a színészekben igencsak erős, a főszereplő kitűnik a sorból, de a mellékszereplők is legalább olyan jók, hogy segíteni tudnak a minőség fenntartásában. Az alapötletet remekül bontják ki az írók, az első részes tudatlanságot fokozatosan váltja fel a megértés. Klisék, erőltetett párbeszédek nélküli akciódús, összeesküvéses, thriller science fiction elemekkel. Egyik műfajból se merítettek sokat, csak annyit, hogy összekeverve valami olyan sorozatélményt okozzanak a nézőnek, ami után szabályosan leesik a székről.
A készítők táncolnak az idegeinken, sokkoló, ijesztő és hatásos jelenetek sorát fűzik fel a drámai és humoros elemek közé, ugyanis remek élcelődések, poénok vannak az Orphan Black-ben. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól elfér egymás mellett a csípős, odamondós humor, a drámai történetszál és egy kicsi társadalomkritika. A sorozat ugyanis nem csak szimpla unaloműző, olyasfajta logikus felépítése, mögöttes mondandója van, amit nem nyomnak a nézők arcába, de úgy csinálják, hogy megforduljon a fejében, vajon ebben a helyzetben ő is ezt tenné? Melyik választja, a családja biztonságát és az ismeretlent, vagy megadja az esélyt annak, hogy baj érheti azokat, akiket szeret?
A történet annyira jól pörög, annyira jól lekötött, hogy szinte ott voltam a szereplőkkel, együtt gondolkodtam velük és az események ugyanúgy megleptek, mint a sorozat karaktereit. Az írók olyan jól dolgoznak, hogy unatkozásra, filler epizódokra nincs idő, folyamatosan agyalni kell, intézni a dolgokat. Az izgalmat pedig az évadzáróban is, a cliffhanger-ig fent tudják tartani. A finálé az az epizód, aminek egyes jelenetei felérnek egy gyomrossal, amikor a néző azt hinné, hogy nincs több csavar, nincs több szemétkedés, akkor úgy húznak elő még egy kártyát, hogy az állunk leesik.
Amiket írok ömlengésnek hathat, a sok dicséret szinte konkrétum nélkül nem is tud annyira meggyőző lenni, de nem szeretnék semmi fontosat elspoilerezni, mivel ezt a sorozatot látni kell, átérezni a hangulatot, ámulni a szereplők játékán és gondolkodni, mivel ez a sorozat egyik erénye. Nem csak mutat valamit és kész, azt akarja, hogy a néző a szereplőkkel együtt oldja meg a problémát, ne csak kész megoldásokat kapjon.
Értékelés: A főszereplőnőt még egy aspektusból kiemelem, ami inkább a férfi nézőknek lesz plusz élmény, ugyanis nagyon csinos színésznő, aki az összes karakterében jól néz ki. Úgyhogy Tatiana Maslany nevét fel is lehet írni. A sorozat pedig csak ajánlani tudom, apró hibák vannak, de nem a történetben, vagy a színészi játékban, lehet van egy-két mondat, ami közhelyes, de a színészek szinte kisujjból kirázzák őket, és ezek is hétköznapinak hatnak. A cliffhanger pedig arcon csapott.
9/10
