Magyar nézettség: Kábelcsatornák - 32. hét

2013. október 13. - Jasinka Ádám

 A nézettségi adatok a célközönségre, azaz a 18-49 éves korosztályra vonatkoznak. Minden műsor a legnézettebb adásával szerepel a listában.

 A harminckettedik héten a Cool TV lett a legnézettebb kábelcsatorna a célközönségnél 6.5%-os közönségaránnyal. A második a Film+ 5.0%-kal, míg a harmadik a Viasat3 3.4%-kal. Az RTLII javított, de a hetedik helyenél nem tud előkelőbbet szerezni. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

SzinkronVízió - Touch

 A múltkor benéztem, hogy ki is Kiefer Sutherland magyar hangja a FOX két évados sorozatában az Érintésben. Az ajánlóból úgy hallottam először (vagy úgy akartam hallani?), hogy Kőszegi Ákos kapja a feladatot és újra látjuk Jack Bauer-t, de mint kiderült, Fekete Ernő szinkronizálja a színészt, akinek igazán állandó magyar hangja nincs is, mivel Háda Jánostól Csőre Gáboron keresztül Szabó Sipos Barnabásig elég sokan szólaltatták meg. A szinkronos részletben látjuk és halljuk, hogy Kiefer megfiatalodott, vagyis Kőszegi Ákoshoz képest lágyabb hangot kapott, ami erre a szerepre jó döntés volt.

JAVÍTVA! A videót most már meg lehet nézni.

X-faktor – az első élő show

 Az idei szezon versenyzőinek be kellett bizonyítani, hogy az előző évadban elkövetett szörnyűségek, énekelni nem tudó jelentkezők okozta halláskárosodás csak egy próba volt az RTL Klub részéről, amiben felmérték azt, hogy a brand mennyire tudja eladni magát. A jó hír, hogy a műsor nézettsége, habár brutális volt, közel sem hozott úgy, mint az első, vagy a második etap. De mivel két millió néző, az két millió néző, a csatornának semmi oka nem lett volna arra, hogy ne egy bulvárközpontú szezont varázsoljon megint. De lássuk be, az ingerküszöbünket a harmadik évad igencsak elérte, s szinte kívántuk a jó hangokat, énekeseket.

zsuri.JPG

 A negyedik X-faktorra pedig kaptunk új zsűrit, új műsorvezetőket és egy sokkal, de sokkal átgondoltabb, összefogottabb és precízebben felépített élő adást, ami után azt mondom, hogy ez jó, ezt szórakoztató volt nézni és hallgatni. A már-már első évados hangulatot idéző show kisebb bakitól és nekem nem tetsző produkciótól leszámítva az utóbbi idők egyik legjobb X-faktor epizódja.

 A zsűri frissítése kellett, főleg azért, mert Alföldi Róbert – akit elég régóta kedvelek – a legjobb eleme az ítészgárdának; jó meglátásai, érdekes gondolatai vannak, megmondja a saját versenyzőinek is, mi nem tetszik neki, nem védi őket elvakultan, csak azért mert az ő mentoráltjai. Azon felül, hogy mind a három lányának remekül választott dalt, van valami tisztelnivaló benne, amitől nem mezei előadónak, vagy dalszövegírónak, hanem kultúrembernek tűnik.

BatanovicsLili.JPG

 A válogatókon extrovertáltan viselkedő Tóth Gabi az élő adásban csinos és érett volt, józan meglátásai voltak, néha kicsit érdemtelenül, de kiállt a versenyzői mellett. Valahogy nincs elszállva magától, a hibákat a saját énekeseinél ő is meglátta. Nem játszotta az eszét, nem vihogott és ugrált, amiért jár a dicséret. Szikora Róbert picit elvarázsoltnak tűnt, hozta azt, amit a válogatókon láttunk tőle, de így is jó választásnak tűnik a legenda szerepére, aki jól összerakta a csapatai előadását, a furcsa mondatfüzérei miatt pedig üde színfoltja a zsűrinek.

 A negyedik szezont is elvállaló Geszti Péter azt csinálta, amit az előző évadokban megszokhattunk tőle és a versenyzőitől. A dalválasztásokba, az aktuális történet kitalálásába belekeverte a reklámvilágban szerzett tapasztalatait, s noha tetszettek az énekesei, az az érzésem volt, hogy ilyesmi fordulatokat, karaktereket az előző Geszti-mentoráltak között is láttunk. Mindazonáltal a zsűritagok között remek a kémia, a kakaskodás mutatja, hogy nem csak az előadók, de a mentoraik is versenyeznek, viszont a show-t nem lopják el az énekesek elől.

ByTheWay.JPG

 A műsorvezetők érdekesek, ugye a felvételről leadott adásokban nem sok derült ki Lilu és Istenes Bence párosának dinamikájából és én is tartottam attól, hogy a néha idegesítő és erőltetett srác mit fog csinálni. Azt kell, mondjam, remek, nem játszotta az agyát, profi volt, nem utánozta Sebestyén Balázst, nem vette túl poénosra a figurát és megkockáztatom azt, hogy jobb volt, mint a rutinos Lilu. A kettejük közti csipkelődés annyira nem volt vicces, hangolódniuk kell egymás humorára, de ahogy a zsűri, ez is jól működik.

 A versenyzők közül az első élő adásból a legjobban Alföldi Róbert mentoráltjai tetszettek, Péterffy Lili meglepett, egyrészt nem tudtam, hogy ilyen jó ez a dal, másrészt csinos volt és remekül adta elő. Batánovics Lili egyik mostani kedvencemet – a Sons of Anarchy-ból – énekelte pazarul, Eckert Anikó előadását megvallom nem figyeltem, de fél füllel hallgatva érdekesnek tűnt.

KrasznaiTunde.JPG

 A többiekről felemás a véleményem; az MDC és Fat Phoenix nem voltak valami különlegesek, előbbi zavarosnak tűnt, utóbbinál pedig hiába tetszik az énekes hangszíne, ha unalmas volt az előadás. Tóth Marcell az, aki nem tetszett, se a dal feldolgozása se az ő stílusa nem jött be, Szabó Ádám nem volt rossz, ahogyan Csordás Ákos sem, bár egyikük éneklésében sem volt semmi olyan, amitől megkedveltem volna a hozott zenét. Bozsek Márk és Danics Dóra azok, akik nagyon jól használják a hangjukat, de nagy a bizonyítási vágyuk, ezért csúszott félre kicsit mind a kettejük produkciója. Márkéban nem volt semmi extra, a színészkedés lefogja az előadását, Dóra pedig nagyon ráfeszült, nem jött át semmi érzelem tőle, pedig ő az egyik kedvencem. Kicsit olyan lesz mint Muri Enikő, amikor először jelentkezett a műsorba nagyon jó volt, érzelmes, utána pedig sterilen, kidolgozva jutott a döntőbe, és annak ellenére, hogy jól énekel, a feszesség, tökéletességre törekvés művé teszi a produkcióját.

LiluIstenesBence.JPG

 Akik ugyan tetszettek, de mégis valami furcsa volt az előadásukban; Krasznai Tünde és a ByTheWay. Előbbi érdekes stílusban, általam kedvelt hangszínnel adta elő a számot és az egésznek különleges volt a hangulata, míg Szikora Róbert csapata zavarosan kezdett, de a dal közepétől bedobták magukat és jó bulit csináltak tetszetős megoldásokkal.

 Az X-faktor renoméján ez az adás javított, kevésbé bulváros, ámde énekelni tudó előadókkal is lehet élvezhető és szórakoztató műsort csinálni. A válogatókon brillírozó zsűri az élő adásban is működött, voltak annyira poénosak mint a felvételről leadott adásokban, jó értékeléseket mondtak és az interakciók bejöttek. A nyertest nem tudnám megtippelni, kiugró tehetség nincs, mivel mindegyik versenyző tud énekelni.

The Big Bang Theory - kiállítás

 Alhambrában nyílik egy kiállítás The Physics of Friendship: A Tribute to The Big Bang Theory címmel, a Nucleus galériában, ahol több mint ötven darab olyan munkát lehet megtekintetni, amiket a sorozat inspirált. Érdekes, hogy az eredetileg geek-es, tudományos humorra épülő szitkom (az arany középútra beállva) mennyire népszerű és talán kult sorozat is lett. A tovább mögött még találtok jópofa képeket, amiknek az alkotói rendre; Dave Perillo, Ale Giorgini, Steve Simpson, Boya Sun.

TBBT1.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

VideóVízió 2. - Top Archer

 Az Archer-rel sokat foglalkozunk (nem érdemtelenül), s ahogy a szinkronbeszámolóból is kiderül nem csak eredeti nyelven zseniális a sorozat. Számomra viszont magyar szinkronnal az igazi, ahogy a legtöbb animációs sorozat is magyarul jön be, és nem azért, mert nem értem a poénokat. Csak egyszerűen sokkal jobbak (naná Székhelyi József, Kerekes József, Vándor Éva, Rosta Sándor, Bodányi Titanilla, Forgács Gábor...) magyar nyelven. Az Archer is klasszisokkal jobb Aprics László rendezésében, de ez az én véleményem. A sorozathoz készült egy Top Gun-os videó, amit a tovább mögött találtok.

Tovább a cikk folytatásához.

VideóVízió 1. - Poirot

 A brit ITV-n kerül képernyőre a Poirot tizenharmadik és egyben utolsó évada. Agatha Christie népszerű belga detektíve öt történetet old meg ebben a szezonban, aminek első részét, Az elefántok nem felejtenek címűt már 5.7 millió brit tévénéző láthatta. A második A titokzatos Négyes, a harmadik a Herkules munkái, a negyedik a Gloriett a hullának, míg az ötödik rész a Függöny lesz. A második részhez egy visszatekintő ajánlót készített a csatorna, amit a tovább mögött nézhettek meg. A sorozatról keveset posztolunk, s csak az előző évadról van írásunk.

Tovább a cikk folytatásához.

Hírek - Boros Lajos az RTL Klub-nál

  • A FOX a képernyőre kerülés előtt elkaszálta a tizenhárom részes Murder Police című animációs sorozatot, amit persze megpróbálnak eladni kábelcsatornáknak.
  • A CBS, a be nem rendelt Greg Garcia-szitkom, a Super Clyde pilotját feltöltötte az internetre, tudjátok ebben a sorozatban játszik Stephen Fry és Rupert Grint is. Az epizódot itt nézhetitek meg.
  • Itt az első kép a Scandal-ben szereplő Lisa Kudrow-ról.
  • Magyar premier: Viasat3: Visszajárók (Les Revenants) 1x01 11.01
  • Magyar premier: RTLII: Glades - Tengerparti gyilkosságok 1x01 10.26.
  • Magyar premier: Viasat3: Park sugárút 666 (666 Park Avenue) 1x01 11.22.
  • Az NBC elkészíti a Pierce Brosnan főszereplésével készült Remington Steele remake-jét, viszont nem nyomozós sorozat lesz, hanem szitkom. A történet középpontjában Remington Steele és Laura Holt lánya Olivia Holt áll, aki újranyitja a detektív irodát.
  • A Vundersőn és Zuperszexi első adásának konferansziéja Boros Lajos lesz.
  • Viasat3-premierek: Peren kívül (Fairly Legal) 1x01 11.09. (3. szinkronváltozat), A nagy házalakítás (Extreme Makeover Home Edition) 9x01 11.10., CSI: New York-i helyszínelők (CSI: New York) 9x01 12.01., Káoszháza (Spin City) 2. évad
  • Viasat6-premierek: Grimm 2x01 11.05., Dragon Ball Z 3x01 11.06., Sörvájvör (Redneck Island) 2. évad
  • A CBS elkaszálta a We Are Men-t, így ez a második új sorozat, ami két epizód után lekerül a képernyőről.
  • Richard Belzer kiszáll a Law & Order: SVU-ból.
  • Az ABC berendelte a Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D.-et teljes, huszonkét részes évadra.
  • A BBC feltölti az internetre a Nigériában megtalált kilenc Doctor Who epizódot.
  • Interjú: Simon Kornél, Hajós András, Szikora Róbert
  • Berendelés: TLC: The Next Great Baker (4. évad), Hoarding: Buried Alive (5. évad), TNT: Cold Justice (2. évad), Food Network: Mystery Diner (26 rész)
  • Szerep: Natalie Dormer (Elementary), June Squibb (Girls), Jordin Sparks (CSI), T.I. (House of Lies), Annie Wersching (Castle), Tom Cavanagh, Jennifer Irwin (The Goldbergs), Jeri Ryan (Helix), Michael Malarkey (The Vampire Diaries), Robert Foster, Lou Diamond Phillips (Ironside), AnnaLynne McCord (Dallas), Kate Walsh (Fargo), Judd Apatow, Leslie Mann, Channing Tatum, Seth Rogan, Paul Rudd (The Simpsons), Brie Larson, Paget Brewster, Robert Patrick, Ben Folds (Community), Ray Liotta, Mamie Gummer (The Money), Chris Elliott (Hot in Cleveland), Paola Turbay (Killer Woman)

Az Archer második évadának szinkronforgatásán jártunk

2013. október 10. - Flankerr

Aprics László, a hivatalos sorozatjunkie

 2013 augusztusában, egy napfényes szombaton, pár napon belül már másodszor nyitok be a Balog Mix budai szinkronstúdiójának az ajtaján; a lehetőségért köszönetet mondok Komáromi Bencének, a Comedy Central szinkronkoordinátorának. Az apropó ismét az egyik legzseniálisabb futó animációs sorozat, az Archer, aminek a hazai humorcsatorna jóvoltából immáron a második évadát is élvezhetik a csatorna nézői: a 2x01-t ma 23:00-tól. A potméterek mögött Gyapjas Károly hangmérnök már ismerősként fogad, a felvételvezetői székben pedig a magyar szinkron egyik élő legendája, a végtelenül barátságos és közvetlen Aprics László köszönt.

Archer_206Group2_kicsi.jpg

 A stúdió másik oldalán, a felvételi részen pedig a mikrofon mögött már ott áll Rosta Sándor, akinek a hangját mindenki ismeri, aki tíz percnél többet nézett szinkronnal bármit az utóbbi évtizedekben. Bevallom, elsőre kicsit idősnek éreztem a hangját Kriegerhez, az őrült tudóshoz, de ahogy sorra mondja fel a tekercseket, félreteszem ezt a hamvában holt prekoncepciómat, mert az eredmény meggyőző. De hát hogyan is tudnék egy olyan produkcióba belekötni, ahol még egy pár soros szerepet is olyan színész mond fel, mint Vida Péter, vagy ahol egy két részes szerepre is Korcsmáros György érkezik? Aki persze tökéletes átéléssel hozta le Trexler-t. Na ez a minőség kérem.

Archer_206Krieger3_kicsi.jpg

 Erről, és még sok mindenről esik szó a következő 40 percben, amikor kettesben beszélgetek az Archer szinkronrendezőjével, Aprics Lászlóval, aki, amikor felkérték, még tartott a „rajzfilmtől”, de azóta, a színészekkel együtt, élvezi a munka minden percét. Több mint 30 év szinkronrendezés után nagyon jó jelnek tartja, ha ő is várja, mi lesz a következő részekben. A sorozattal kapcsolatban kiemeli a „hiperrealista” animációs stílust.

2013-08-17_12-10-45_327_1.jpg

 Magánéletében tévében nem néz filmet - a reklámok miatt-, ám moziba még jár. Rendezéseinek 80%-át sorozatok teszik ki, amiket a feladatai - pl. a szinkronhangok kiosztása - miatt mindenkinél előbb végig is néz. Mostanság nagyon jók kerültek a keze alá: Borgias, Spartacus, Éghasadás, Bűnös Miami, Mad Men, Bates Motel és a Hannibál, utóbbi kettő kiemelten tetszett neki. Elmondása szerint a munka során tökéletességre kell törekedni, „mindennek benne kell lennie”, még a „zs” színvonalú produktumoknál is, mert másképp nincs értelme az egésznek.

 Rákérdezek a dramaturgokra, fordításra is, s megtudom, hogy a sorozatok fordítóit és a szinkronrendezőt a stúdió, vagy a szinkront megrendelő cég/tévéadó jelöli ki. A sokakat zavaró félrefordításokat akkor tudja ő kiszúrni felvétel közben, ha „nem érti” mi van leírva. Az mindig gyanús. Egyszer rákérdezett egy dramaturgnál, hogy egy filmnek miért volt olyan rossz a szövegkönyve. A válasz: „Ne haragudj, olyan ausztrál szlengben beszéltek, hogy a felét csak kitaláltuk”. Persze van, amit ő is már automatikusan javít: ilyen az „elutazott Jay Leno-ba”... Viszont a mai felfokozott munkatempó nem kedvez ezeknek, szűkek a határidők. Ami nekünk, sorozatnézőknek jó (mivel villámgyorsan jön a szinkronos verzió), az neki gyakran extra nehézséget okoz. Ilyenkor történhet az, hogy borzalmas minőségű, eltorzított képsorokra kell szöveget gyártani és felmondani, miközben semmit se látni, vagy tudni a cselekményről. Példaként az HBO néhány, itthon rendkívül hamar bemutatott sorozatát hozza: a The Pacific-et és az általa kedvelt Girls-t.

2013-08-17_12-16-49_514_1.jpg

 Komoly dramaturgiai kihívás volt a 60-as évek elejének USA-jában játszódó Reklámarcok, a Mad Men is. Ebben valóban extrém sok az ottani nézőknek sokat mondó, de itthon szinte ismeretlen személy, cég vagy együttes név. Mivel a szinkron magyar nézőknek szól, ezért a nagyközönségre gondolni kell, meg kell nekik magyarázni, mert ha a nézők 90%-a nem tudja mi az, akkor azt szerinte át kell írni. Ilyenkor „közvéleményt kutatást” szokott tartani a felvételen ott lévők (színész, hangmérnök, stb.) között: ismerik-e azt, akiről/amiről szó van. Véleménye szerint mindig széles nézőközönségnek szól a szinkron, s az jusson el „Gizi nénihez Galgamácsára” is.

2013-08-12_13-12-14_598_1.jpg

 Miközben megköszönöm a rám fordított időt, már a stúdióban várakozik a következő színész, Harsányi Gábor. Aki fél másodperc alatt belebújik a folyamatosan megalázott inas, Woodhouse szerepébe, és valami olyan átélés van a hangjában, hogy beleborzongok. A szünetben vele is tudok váltani pár szót, s kiderül, meglepő módon neki is tetszik az Archer..:) Számára a szinkron egy „rendkívül izgalmas kiegészítő sportág”. 6000 előadáson, 100 tévéfilmen túl a kihívás már nem nagy, de vigyázni kell, hogy a rutin ne menjen a minőség rovására. A szinkront magát azért is kedveli, mert munkát, lehetőséget ad a fiatal kollégáinak, és számukra szakmailag is sokat jelent, már csak az épp látott színész „megfigyelése”. Ő is elmondja azt, amire már Hujber Ferenc is utalt nekem: egy rossz alakítást is fel lehet húzni a jó szinkronnal.

 Még figyelem pár percig munka közben a művész urat, majd indulnom kell. Nekem, a megrögzött eredeti hang/felirat mániásnak is izgalmas és tartalmas, érdekességekben gazdag élmény volt a szinkronlátogatás, ezúton is köszönöm a részt vevőknek és a szervezőknek a szívélyes vendéglátást és a lehetőséget. Talán kicsit fel tudtam lebbenteni a függönyt, és felfedezni a titkot: mitől sikerült ennyire jól az Archer szinkronja. Mindenkinek meleg szívvel tudom ajánlani, mert egy rendkívül vicces, egyedi, őrült sorozat kapott csúcsminőségű magyar változatot. Sokat veszít, aki kihagyja.

Pimaszúr ottalszik – 1x01: Korda György és Balázs Klári

 Na, most az van, hogy ez tetszett. A koncepció alapján sejtettem, hogy a kicsit reality-s, kicsit dokumentarista jelleg be fog jönni, de voltak fenntartásaim, részint a műsorban szereplő celebek, részint a műsorvezető miatt. Ugye előbbi kulcsfontosságú, mivel ha érződik az egészen, hogy az aktuális híresség befeszül, görcsösen mozog a kamera előtt és sok mindent megjátszik, akkor bukik az az ötlet, hogy hétköznapi valójában ismerjük meg őket. Az ötletgazda párostól, vagyis az ismertebb tagjától azért tartottam picit, mert nekem néha túl pörgős, túl pimasz, hogy használjam ezt a jelzőt is.

vlcsnap-2013-10-09-16h32m15s242.png

 De pozitívan csalódtam. Az első adás központi figurája, a Korda-házaspár több volt, mint jó választás. Kedvelem őket, úgyhogy kíváncsi is voltam a sajtótól, civilektől elzárt világukra, még ha nem is minden szeletét mutatták be (érthető okokból persze). Az adás résztvevőivel nem is volt probléma, hozták azt, amit tőlük megszokhattunk, s nekem könnyen el is adták a műsort.

 A megvalósítás is tetszett, s attól, hogy két ember az egész stáb valahogy közvetlenebbek voltak a megfigyelt hírességek, nem az jött át a képernyőn, hogy előre megírt elemeket játszanak el, csak azért drámáznak (ha drámáznak), mert ez van a forgatókönyvben és nem azért beszélnek intim dolgokról, hogy rájátszanak az érzelmekre. Persze tévedhetek és lehet valamiféle kis vázlat, terv, ami alapján összeállítják a jeleneteket, bemutatják őket, s ott vannak előre megírva dolgok, de az összkép alapján nem ennek tűnik.

vlcsnap-2013-10-09-16h32m55s135.png

 Az egésznek, mondom, talán amiatt, hogy nincs hatalmas stáb, kellemes hangulata van, s nem úgy néztem végig, hogy mikor lesz verekedés, kiabálás vagy bármi polgárpukkasztó, amin csámcsoghatnak az újságok. Egyszerűen érdekes volt látni az ismert embereket olyan környezetben, amikor nem valamiféle szerepet hoznak manírokkal feldíszítve. A nézettség pedig pazar (50-90 ezer néző a célközönségnél). A Rúzsa Magdis főcímzenért is jár a dicséret.

A főnök – az ötödik évad

 A személyes kedvenc nyomozós sorozatom új évadára bizony sokat kellett várni, ugyanis az RTL Klub több mint egy éven át pihentette A főnököt, hogy a nézettség miatt újra (négy hónapos) szabadságra küldje Brendát és a Kiemelt Bűnügyek Osztályát. Persze nézhettem volna eredeti nyelven (mivel mind a hét évadot leadták már), de ez is egyike azon szériáknak, amit csak magyarul vagyok hajlandó követni.

vlcsnap-2013-10-09-12h55m24s176.png

 Mindenesetre a csatorna leadta ezt a tizenöt részt is, és abszolút nem bántam meg, hogy vártam a magyar változatra. Nem értem egyébként, hogy sokaknak miért nem jön be ez a sorozat; az ügyek fondorlatosak, a karakterek dinamikája élvezhető (ez a humor egyik forrása), nincsenek high tech berendezések, a logikát, a józan észt, a kihallgatásokat használják az ügyek felderítésére és varázsütésszerű megoldást is ritkábban kapunk, mint az átlag tucatnyomozós szériáknál.

vlcsnap-2013-10-09-12h53m40s158.png

 A főszereplő, vagyis Kyra Sedgwick az, akit még indokként szoktam olvasni, hogy miatta nem nézi valaki A főnököt. Persze, ízlések és pofonok különböznek, mert én kedvelem őt (és Götz Anna fantasztikus hangját); remekül játszik, a karaktere köré írt dráma élvezetessé teszi a részeket, nem a szokásos módon oldja meg az eseteket, de nem is látnoki, vagy más szuperképességek segítségével, s szerintem pont ettől (és az ügyek bizarrságától) emberibb, mint más epizodikus sorozatok.

 Az ötödik szezon első részeire, bocsássatok meg, de nem igazán emlékszem, a negyedik évadzárójára pedig csak halványan, így passzolom volt-e cliffhanger, és ha igen micsoda. Az előző évadból egy átívelő történetszálra emlékszem viszont, amiben behoztak egy igazán gonosz és dörzsölt alakot, Philip Stroh-t, aki szerintem Brenda nemezise lesz, mivel többször is visszatérő motívumként jelenet meg az ötödik évadban. Azonban, hogy a dráma faktort ne hagyják ki ebből az etapból előtérbe került a főszereplő magánélete.

vlcsnap-2013-10-09-12h54m40s2.png

 Az évadzáróban Fitz választás elé is állítja Brendát, amire közvetve választ is kapunk, habár a kérdőjelet meghagyták az írók. A másik, szezon közben elvarrt szál egy rokonhoz kapcsolódik, ugyanis belefűzték a történetbe Brenda unokahúgát, Charlie-t. Az elején nem igazán értettem, hogy miért játsszák ki a bajos, drámás tinédzser kártyát, de annyira jól keverték a lapokat a készítők, hogy megkedveltem ezt az új szereplőt, akit nem mellesleg a főszereplőt alakító színész lánya formál meg. Ja és igen, Kyra Sedgwick férje és ezáltal a lány apja pedig Kevin Bacon.

 Az előző etaphoz képest, most nem a nyomozásban, hanem a családi háttérben, a drámában kaptunk átívelő történetszálat, ami nem volt rossz ötlet, mivel sikerült mélyíteni a mellékszereplőket. A legfontosabb az, hogy nem ment az aktuális ügyek rovására, nem kapott kevesebb játékidőt a nyomozás, a rendőrségi vonal, és így nem kellett butítani, összecsapni.

vlcsnap-2013-10-09-12h55m57s6.png

 A kedvenc epizódom az évadzáró volt, s habár nem olyan katartikus, mint a negyedik évadban, az írók itt sem fukarkodtam a csavarokkal, jól felépített traktusokkal. Az egyik legunszimpatikusabb karaktert, Raydor kapitányt újra megkaptuk a fináléban és hozta a tőle megszokott pökhendi, fellengzős vonásokat, bár kevésbé volt irritáló, mint az évad elején. Az ügy tetszett, a megoldása és a cliffhanger is, úgyhogy összességében jó évad volt ez is.

Értékelés: A főnök nekem bejön, s talán az a siker kulcsa, hogy rengeteg emberi vonása van. Nem csak a drámára gondolok, hanem arra, ahogy a nyomozásokat megoldják, és ahogy érzelmekkel töltik fel a történetszálakat. A szereplők, a színészek (a magyar szinkron) és a zene valahogy olyan világot alkot, amit rendőrségi sorozattól még nem láttam tévében. Az évadzáró simán 8/10, az egész szezon viszont egy picivel, de közepesebb.

7/10

Magyar nézettség: 40. hét - Évadminimumon az X-faktor

 A múlt héten annak ellenére, hogy több premier is volt nincsenek igazán érdekes nézettségi adatok. Az X-faktor uralja a hétvégi főműsoridőt, de a Mentorházas szakasz évadminimumot hozott, s utoljára az első szezonban volt ez a műsorrész a legkevésbé nézett. A Dr. Csont meglepően alacsony számokat ért el, ahogyan A gyanú árnyékában se verte szét a TV2 délutáni műsorsávját.

 A legnézettebb műsor az X-faktor lett mind a két korosztályban, míg a második a Barátok Közt. A heti sorozatok közül A szállító vitézkedett mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél, mivel növelni tudta a nézettségét a harmadik részre. A hétköznapi sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a reklámozóknak fontos korcsoportban a CSI: Miami helyszínelők lett az első. A legnézettebb film Az éhezők viadala lett, de koránt sem tudott olyan jó nézőszámot hozni. A hírműsoroknál az RTL Klub-os Híradó (köszönhetően A gyanú árnyékábannak) verte a Tényeket, a Fókusz-Fókusz Plusz pedig az Aktív-Aktív Extrát. A köztelevízió premierjei érdekesen alakultak, a Hacktion Újratöltve új epizódja a célközönségnél jobban kezdett, mint az évadzáró, de a teljes lakosságban nézőket bukott. A Szálkát (még a 18-49-es korosztályban is) kevesebben nézték, mint a Retró Kabarét, a Munkaügyek - IrReality Show pedig kevesebb nézőt érdekelt, mint az előző évad fináléjakor. A Formula 1 a szokatlan időpont ellenére is jó közönségarányt ért el, de a nézettség koránt sem olyan acélos, mint régen, vagy az RTL Klub-on.

 A célközönségnél főműsoridőben az RTL Klub az első 28.2%-kal. A második a TV2 13%-os közönségaránnyal, míg a harmadik a Film+ lett 5.6%-kal. A többi csatorna rendre; Cool TV (5.5%), M1 (3.8%) és Viasat3 (2.8%). A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.

Nézettség: Az ÉletMűvész - az első évad

 A közszolgálati csatornának két Borbás Marcsi-műsora is van; az egyik az én személyes kedvencem, a Gasztroangyal, a másik pedig Az ÉletMűvész, ami egy dokureality ismert magyar emberekkel (nem celebekkel). Ahhoz képest, hogy nem volt egyszerű megtalálni a műsort - mivel annyit változott a műsorsávja -, a nézők mégis megkedvelték, és az évad második felére javult is a nézettség. A sorozatot többnyire a Bosszú vezette fel, leszámítva a szezon utolsó két részét, amik más napon, más időpontban kerültek adásba. Az első részhez képest a finálé nézettsége csökkent ugyan 2%-ot a teljes lakosságban és 34%-ot a célközönségnél, de az előtte levő epizódok 22%-os és 30,8%-os nézettségnövekedést értek el a teljes lakosságban. Az ÉletMűvésszel egy műsorsávban futott szappanopera, sorozat és film is, köszönhetően annak, hogy szerdán, kedden és csütörtökön is műsorra került. Az epizódnézettséget a tovább mögött találjátok.

NezAEM.PNG

Teljes lakosság:

Átlag: 165 262 (3.7%)
Maximum: 260 647 (5.8%) (1x09)
Minimum: 122 670 (2.7%) (1x02)

Célközönség:

Átlag: 46 288 (2.5%)
Maximum: 89 905 (4.9%) (1x09)
Minimum: 23 412 (1.3%) (1x02)

Tovább a cikk folytatásához.

Vundersőn és Zuperszexi-plakát

 Az RTL Klub új, saját gyártású esti beszélgetős műsora a Vundersőn és Zuperszexi plakátot is kapott, ami semmiképp se mondható sablonosnak. Magáról a műsorról (milyen lesz a felépítése, a díszlet, a stílusa) nem sokat tudunk, de szerintem hozni fogja azt a humort, amit a műsorvezető párostól láttunk a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben és a Kalandra fal!-ban.

veszplakat.jpg

VideóVízió 2. - Touch

 Az RTL2 tűzi műsorára a FOX két évados sorozatát a Touch-ot Érintés címmel. A Kiefer Sutherland főszereplésével készült széria egy titokzatos gyerekről szól, aki meglátja azt a vörös fonalat, ami azokat az embereket köti össze, akiknek a sorsa valahol találkozni fog. De, a kisfiú nem beszél, és csak számok formájában kommunikál. A sorozatról itt írtunk bővebben.

 JAVÍTVA! Kiefer Sutherland magyar hangja úgy néz ki, Fekete Ernő lesz. Az ajánlót a tovább mögött találjátok.

Erintes1.Touch1.2012_04.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

VideóVízió 1. - Az első millióm története

 Az RTLII-re Máté Kriszta újabb saját gyártású műsort készít, azonban most nem bűnözőkkel, oknyomozással fogalkozik, hanem bemutatja azokat a sikeres magyar embereket, akik egy lehetőséget jókor ragadtak meg. Az ajánlóban láthatjuk az 5percAngol-os Szalai Nórát, vagy a zenei- és reklámvilágban is ismert Geszti Pétert, azaz nagyjából belőhető, hogy a kreatív ötleteiket megvalósítani képes emberek lesznek a műsor középpontjában. Az ajánlót a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása