Az RTL Klub a kukába dobta az X-faktort

2015. február 23. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub-nál úgy döntöttek, hogy mégsem kérik a hatodik évadot a nézettségét és piacvezető pozícióját tekintve is megzuhant X-faktorból, hanem egy új formátumot próbálnak ki 2015 őszén. Az új műsor azonban nem lesz teljesen ismeretlen a magyar nézők számára, hiszen az eredeti, angol változat egyik legutóbbi évadát egy magyar csapat, az Attraction nyerte meg és egy a műsorhoz nagyon hasonló saját gyártás Csillag születik néven korábban már futott az RTL Klub képernyőjén.

attraction.jpg

 A tévécsatornánál azonban most nem bízzák a véletlenre a sikert és nem a tavaly tavasszal elhalasztott műsort veszik elő ismét a kalapból, hanem a hozzá nagyon hasonló, de sokkal régebbi történettel és vélhetően nagyobb renoméval is rendelkező Got Talent formátumot, ami Hungary's Got Talent címmel lesz képernyőn 2015 őszén Magyarországon - írja a Blikk. A műsor ötletgazdája ugyanaz a Simon Cowell, aki többek között az X-faktor eredeti verziójáért is felel.

 A Hungary's Got Talent és a Csillag születik között a hasonlóság ellenére is sok különbség lesz, főként a gyártást nézve, ugyanis előbbihez meg kellett vásárolni a jogokat, amihez nem csak logót és a műsor alatt használható hivatalos főcímdalt kapják meg, hanem egy olyan forgatási és szerkesztési útmutatót, amiben pontról pontra le van írva, hogyan is kell elkészíteni a műsort. Ez nem új keletű dolog, ilyet kaptak az X-faktorhoz is, nem is volt lebonyolítását tekintve semmi hiba benne.

 Az RTL Klub új őszi műsorára négy éves kortól bárki bármilyen produkcióval jelentkezhet, azonban a Hungary's Got Talent elindulása az X-faktor szüneteltetése mellett azt is jelenti, hogy nem lesz képernyőn Tóth Gabi, Little G, Szikora Robi és Alföldi Róbert sem, mivel az RTL Klub vélhetően tiszta lappal szeretné kezdeni az új műsorát. A zsűri egyik biztos tagjának írják az Attraction vezetőjét, Szűcs Zoltánt, akinek sok tapasztalata van már az ilyen műsorokkal kapcsolatban. A Hungary's Got Talent meglepő húzás az RTL Klub részéről, mert a tehetségkutatás vonalán nem sok újdonsággal lehet már szolgálni.

A kép forrása: noihirek.hu

Felfrissített szereplőgárdával jön a Crossing Lines harmadik évada

 Az AXN adja Magyarországon az Európában, a főszereplőt, William Fitchnert leszámítva szinte csak európai színészekkel dolgozó nyomozós sorozatot, a Crossing Lines - Határtalanult. Az első évadot még az amerikai NBC is levetítette, de nézők nem igazán voltak kíváncsiak az akcentussal beszélő szereplőkre és az egy másik kontinensen zajló eseményekre. A sorozat viszont az amerikai piacot leszámítva volt annyira sikeres és népszerű, hogy a gyártó Sony berendelje a második évadot, amihez csatlakozott többek között Carrie Anne Moss is.

crossinglinesszereplok.jpg

 A második évad befejeztével nem csak a történetet illetően hagytak rengeteg kérdést és elvarratlan szálat az írók, ugyanis a sorozat sorsával kapcsolatban sem lehetett tudni semmit. Az évadzáróban két szereplőnek is igencsak megpecsételték a sorsát és szerintem nem is térnek vissza az új részekre azzal a William Fitchnerrel együtt, aki kiszállt a sorozatból. A harmadik évad azonban nem marad ismert színészek nélkül és az alapcsapatból is lesznek visszatérő szereplők. Az első két évadból megismert színészek közül Lara Rossi, Tom Wlaschiha és Donald Sutherland tér vissza az új évadra és hozzájuk csatlakozik Elizabeth Mitchell (Lost, Revolution), Goran Visnjic (Vészhelyzet), Stuart Martin és Naomi Battrick is.

 A sorozat új évadának története a második évados finálé után hat hónappal fog játszódni, amikor is újra összeáll az európai országok határait átlépve nyomozó különleges egység. A sorozatból nem csak a főszereplő lép ki, hanem a készítő és író Edward Allen Bernero is, akinek a helyét Frank Spotnitz veszi át, aki többek között az X-akták című sorozaton is dolgozott. A harmadik évad tizenkét részes lesz és a forgatások a jövő héten kezdődnek Prágában.

A kép forrása: hu.axn.com

Nézettség: Rising Star - az első évad

 A TV2 tavaly négy nagyszabású showműsort mutatott be, melyek közül talán A nagy duett harmadik évada volt az, ami a legkisebb sikert érte el, bár az eredménye azért így sem mondható olyan rossznak. Az ének iskolája második évada hozta azt a nézettségi szintet, amit az első, sőt, meglepően sikeres és nézett műsora lett a tévécsatornának, ahogyan a műsornapot váltó Sztárban sztár is, ami egyértelműen a TV2 éllovas saját gyártásának számít. A Rising Star-tól a 2014-ben szórakoztató műsorokkal bejáratott vasárnapi főműsoridő miatt is vártak szerintem sokat nem csak a tévécsatornánál, hanem a magyar médiával foglalkozó emberek is és habár nem bukott meg a műsor, mint számos más országban, a zajos siker is elmaradt.

 A Rising Star első évada ugyanúgy került adásba, mint a szintén TV2 adta The Voice, azaz nem ért véget a műsor a naptári év végével együtt. Ez persze sorozatok, napi műsorok vetítését tekintve nem szokatlan, beiktatnak egy kis téli szünetet, majd folytatják, azonban az év eleji, téli időszak nem tartozik a legnézettebb szezonok közé, ezért sem ilyenkorra tervezik a tévécsatornák a nagyon drága műsoraikat. A TV2 viszont másodjára is ezt az utat választotta, ami mondhatjuk, hogy be is jött, mert nem volt nézettebb műsor a Rising Star-nál.

 A TV2-s énekes tehetségkutató a modern köntös, grandiózus díszletek és a mobilapplikációs szavazás miatt is inkább nevezhető a fiatalabb tévézőkre tervezett műsornak, mint mondjuk egy Csillag születik, ami formátumát tekintve is inkább az idősebb közönségnek szól. Igen, tudom, hogy sokszor egy műsort nem maga a felépítése, hanem a benne szereplők (versenyzők, zsűri, műsorvezetők) adják el, de egy-egy ötletes megoldás be tud rántani olyan nézőket is, akiknek már feláll a szőr a hátukon a sok tehetség láttán.

 A Rising Star első évada abban az időszakban, amikor nem volt komolyabb ellenfele, azaz 2015 év elején magabiztosan nyerte a toplistákat, amikor viszont az RTL Klub is adott saját gyártást, akkor volt, hogy nem tudta a műsorsávjait sem megnyerni. A műsor az X-faktor élő adásával csak egyszer került össze, egyből a fináléval, ezért sem lehet messzemenő következtetéseket levonni a Rising Star ekkor hozott nézettségéből, hiszen egy műsor döntő adását sokszor azok is megnézik, akik nem követték rendszeresen az adott évadot. A Rising Star fináléjának nézettsége a premierhez képest a teljes lakosságban 35%-ot, míg a célközönségnél 18%-ot növekedett. A műsor vasárnap volt adásban és az első részt leszámítva mindig a Tények volt a felvezetése. Az első évaddal egyszerre volt képernyőn vígjátéksorozat, film, híradó, sportközvetítés, sorozat, a Celeb vagyok, ments ki innen!, a Magyarország, szeretlek!, a Játék határok nélkül döntője és kábeladón a Való Világ. A részletes számokat és az epizódnézettséget a tovább mögött találjátok.

nezrisingstar.png

Tovább a cikk folytatásához.

Ezekkel a műsorokkal indul a megújuló Duna TV

 A közmédia átalakulásával felborul egy az egész magyar televíziózás kezdete óta létező, az emberekbe mára beidegződött állapot, miszerint a magyar fő adó az bizony az M1. Az elmúlt évek azonban bebizonyították azt, hogy nem csak értékét vesztette az első számú köztelevízió, de hogy az aktuálisan tévét nézők nagyon elenyésző mértékben kapcsolnak oda és még kisebb számban választják az ott adott műsorokat. Az M1-et szerintem sokan a megkérdőjelezhető színvonalú Híradóval, politikai töltetű magazinműsorokkal és csak nagyon kevés, kimondottan szórakoztató tartalommal azonosítják.

 Nem azt mondom, hogy a köztévé a 2011-es megújulása után ne tett volna le a magyar média asztalára semmit sem, nem egy műsorának vagyok én is a rajongója, de sokkal több minden miatt lehet szidni őket, mint kedvelni. Az M1 tehát már nem azt az M1-et jelenti, ami nagyon sokáig élt az emberek gondolataiban és nem is tölti már be (elég régóta) az ország legnézettebb adója pozíciót, ezért is érthető lépés, hogy a sokkal szimpatikusabb, politikai témáktól függetlenebb érzést adó Duna TV kerül a középpontba.

kossuthkifli2.jpg

 A Duna TV a digitális átállás óta folyamatosan szállítja a jobbnál jobb számokat, amik nem egyszer az M1-en adott műsorokénál is magasabb nézettségi adatok voltak, elég csak a rendkívül népszerű A hegyi doktorra, a Don Matteora vagy a régebbi sorozatok (A Tenkes kapitánya, Sándor Mátyás) ismétléseire gondolni. A legjobb eredményt azonban minden kétséget kizáróan a Sissi-filmek hozták, amik nem hogy az M1-et verték le, de felvették a kesztyűt a többi kereskedelmi adóval is.

 A március tizenötödikétől megújuló közmédiával kapcsolatban a legfontosabb kérdés szerintem az, hogy mik lesznek a Duna TV-n, ami olvasva a sajtónyilatkozatokat valamiféle egyvelege lesz a mostani Duna TV-nek és az M1-nek, azaz egyszerre lesznek rajta magazinműsorok, kulturális és vallási egyaránt, valamint szórakoztató tartalmak. Az arányok eltalálása lesz a kulcskérdés. A hétköznapi kínálatról egyelőre nincs információ, de kiderült viszont az, hogy március tizenötödikén, azaz vasárnap, az egyik nemzeti ünnepen (messzemenő következtetést szerintem ebből sem lehet igazán levonni, de támpontnak jó) mi lesz az új nemzeti főadón.

 A délelőtt és a kora délután nem izgalmas, magazinműsorok és filmek lesznek, illetve amíg az M4Sport el nem indul, addig a Duna TV-n lesznek a Formula 1 közvetítések is, jelen esetben az Ausztrál Nagydíj. A főműsoridő azonban már érdekesebb, ugyanis nem tartják meg a 19:30-as M1-es Híradót, hanem a Duna TV-s időpontot fogják használni, azaz a két, országos lefedettségű kereskedelmi tévéadóhoz, az RTL Klub-hoz és a TV2-höz hasonlóan a fő köztelevízión is 18:00-kor kezdődik a híradás.

 Ez szerintem egy jó lépés, többek között azért is, mert így a főműsoridő sokkal jobban kitágul, kiszélesedik és sokkal több tartalom fér el benne, amik korábban is tudnak kezdődni. A Magyarország, szeretlek! a pletykák ellenére mégis folytatódik, nagyon is örülök neki, a műsort azonban nem a korábbi gyártó, a Hung-Ister Zrt., hanem házon belül, maga a köztévé fogja készíteni. A műsorrend-tervezetből az látszik, hogy a korábban bő egy órás műsor rövidebb lesz, azaz lehet az új gyártó új szerkesztéssel is párosul. A korábban közel milliós nézettségű showműsor lesz a felvezetője az új köztévés, saját gyártású sorozatnak a Kossuthkiflinek. A Duna TV első adásnapjának részletes műsorrendjét a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: 7. hét - A Rising Star a legfényesebb csillag a TV2 egén

 A TV2-nek bejött ez az új formátum, ez a tehetségkutató, de a növekvő nézettség ellenére sem lehet azt mondani, hogy a Rising Star első évada brutálisan sikeres lett volna. Igen, a számok valóban nem hazudnak, jól hozott, nyerte is a legtöbb adáshetét, műsorsávját, ez kétségtelen, de egy olyan műsortól, ami alapvetően a fiatalabb nézőkre szabott, mivel az okostelefonos, mobilapplikációs szavazás azért nem az idősebb korosztálynak szól kimondottan, furcsa azt látni, hogy a fiatalabb felnőttek körében csak kicsit tudta felkavarni a TV2-n megszokott nézettségi állóvizet.

 A Rising Star drága műsor, pontos árat továbbra sem tudok, de fenntartom azt a véleményemet, hogy ár-nézettség arányban egy Sztárban sztár sokkal kifizetődőbb, főleg ha azt nézzük, hogy egy tehetségkutatóval ugyan le lehet kötni az új énekeseket, de ennyi ilyen jellegű műsor után nincs akkora hírértéke egy-egy fellépésnek, dalnak vagy lemeznek. A Sztárban sztárral viszont a tévécsatornához lehet láncolni, ha durva kifejezést is használok, valamennyire igaz, ismert embereket, akiket lehet szerepeltetni más saját gyártásokban is. A TV2-nél pedig ezt ki is használták, hiszen a Hal a tortánban, a reggeli műsorokban, sőt a Rising Star-ban is szerepeltek olyanok, akik a Sztárban sztárral kerültek a tévécsatorna közelébe. A tehetségkutató második évadát egyelőre nem jelentették be, de szerintem van reális esélye annak, hogy ősszel újra láthatunk majd falemelő énekeseket a TV2 képernyőjén.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy az RTL Klub heti, főműsoridős sorozatai mennyire nem tudnak stabil nézettséget hozni. Az előző előtti héten mind a négy (Dr. Csont, A mentalista, Szulejmán és a CSI: Miami helyszínelők) bő nyolcszázezres nézettséget hozott, a múlt héten viszont a Szulejmánt leszámítva mindegyik rontott, a török sorozat viszont majdnem elérte a sorozattól régóta nem látott egymilliós határt. A Castle ötödik évados premierje pedig nem tudta azt hozni, amivel A mentalista finálézott. Az RTL Klub ennek ellenére továbbra is tarol a főműsoridőben, bár mind a heti sorozatai, mind a napi saját gyártásai alacsonyabb nézettséget hoznak az előző hetek számaihoz képest.

 A TV2-nél a délután az, ahol igazán vitézkednek, de a Tények egyeduralma sem olyan megkérdőjelezhetetlen már, viszont az RTL Klub Híradója nem tudja a földbe döngölni, ezért fej-fej mellett haladnak a főműsoridő legelején, hogy aztán az RTL Klub begyújtsa a rakétákat. A Hal a tortán, csak hogy a főműsoridőnél maradjunk meglepően jó számokat hozott, persze nyerni így sem tudott műsorsávot, de nem volt akkora szakadék a felvezető Jóban rosszban és a celebes főzés között a nézettséget tekintve. A TV2 a múlt héten bemutatta az NCIS tizenkettedik évadát, ami ugyan jobb számokat hozott, mint az ismétlések, de ezzel sem tudott javítani az utóbbi időkben a tévécsatorna sorozataira jellemző alacsony nézettségen.

 A köztévénél továbbra is csak A Dal tud olyan számokat hozni, amivel felvehetné a lépést a két, országos lefedettségű kereskedelmi adóval, viszont a műsor iránti érdeklődés ismét csökkent.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönégnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Tovább a cikk folytatásához.

Premierekben gazdag lesz a tavasz az RTL kábeltévéin

 Az RTL Klub kábelcsatornákból álló portfóliója kétségkívül a legnézettebb a magyar tévés piacon, ami nem csak a számuknak köszönhető, hanem annak is, hogy a két legnézettebb kábeltévé tartozik közéjük. Ez a kettő a Cool TV és a Film+, amiknek a kínálata annyira jellegzetes, hogy az ember nem igazán tudja összekeverni más tévécsatornákkal. A műsorfelhozatal minőségétől és színvonalától eltekintve szerintem nagyon jól építették fel ezt a két tévéadót és ez a nézettségükben is meglátszik. A legfőbb probléma viszont az velük, hogy nem igazán lehet őket elmozdítani, azaz mind a kettő hosszabb távon is beragadt a saját szerepébe. Ez persze nem rossz dolog, ha van rá közönség, akkor miért ne legyen így?

anagyizvalasztokep.jpg

 A helyzet az, hogy emiatt a fix, megbonthatatlan kínálat miatt nem sok újdonságot láthatunk ezeken az adókon. A premierek a kisebb tévékre szorulnak, amik magukra nagyon nehezen tudják felhívni a figyelmet, többek között azért, mert a berögzült tévénézési szokások miatt egy új műsor, a magában hordozott csalódás-faktor miatt is hátrányból indul a biztos szórakozást nyújtó, akár ismétlés ellenében is. Nem azt mondom, hogy mindenki így gondolkodik, de sokszor hiába reklámoznak a tévécsatornák egy-egy új sorozatot vagy műsort, ha vele egy időben egy olyan sorozat van adásban, amit az emberek nagy része megszokásból néz. A Cool TV főként ezt használja ki és tegyük félre most azt a kérdést, hogy ez mennyire jó dolog, mivel tény és való, hogy sokan kíváncsiak egy-egy nyomozós sorozat vagy vicces film sokadik ismétlésére is és nem hiszem, hogy ezt a szórakoztatási formát be kellene tiltani vagy meg kellene szüntetni csak azért, mert nem a televíziózás krémjét jelenti.

 Az RTL kábeltévéi közül ezért sem a Cool TV-n vagy a Film+-on kell keresni első sorban a premiereket, bár kétségtelen, hogy ezeken is sok újdonságot lehet találni. Az egyik ilyen újdonság lesz például a CSI: Miami helyszínelők tizedik és egyben befejező évada, ami március másodikán kezd és heti két epizód lesz belőle adásban, egy hétfőnként, egy péntekenként. A Viasat3 már leadta ezeket a részeket, szóval csatornapremierről van szó, viszont érdekes, hogy a Cool TV így beelőzi az RTL Klub-ot, mivel ott jelenleg a kilencedik szezont adják. Ez jelentheti azt is, hogy az RTL Klub már nem számol a főadón ezzel a sorozattal. A Való Világ hetedik évadának végeztével tavaszi műsorrendre vált az RTLII és vele együtt még egyszer frissül az RTL+ is, így ezeken lesznek az érdemi változások.

 Az RTLII-n a délután három premier telenovellával kezdődik, ugyanis érkezik A smaragd szív - Az örökös, majd utána Lucia - A sors üldözöttje és a Rosario - A múlt fogságában. Az első két sorozat március másodikán debütál, a harmadik viszont rögtön dupla részekkel lesz adásban február huszonharmadikától, azonban ez a két részes napi vetítés csak a többi telenovella premierjéig tart. A délután másik újdonsága a The Taste című amerikai főzős műsor lesz, ami A nagy ízválasztó címet kapta és minden hétköznap délután lesz képernyőn március másodikától. A főzős tehetségkutató zsűrijében ismert tévés szakácsok, séfek ülnek, többek között Nigella Lawson és Anthony Bourdain. A főműsoridőben viszont nem sok változás lesz és a Való Világ fináléja után sem a sorozatok kerülnek a középpontba, ugyanis a reality helyén az 1 perc és nyersz! lesz, amivel kapcsolatban egyelőre nem tudni, hogy ismétlést vagy új részeket láthatnak-e majd a nézők.

 Az RTL+-on sem viszik túlzásba a dolgot, viszont bemutatnak csatornapremierként egy sorozatot, a Tequila és Bonetti legújabb kalandjait, amit minden hétköznap délután láthatnak majd a tévézők. Az RTL+ az arculatváltása után szerintem elég felemás a képet ad, mivel vannak ugyan premierek a műsorán, de ezek nagy része nem friss darab, elég csak a 2000-es évek elején készült két, angol főzős műsorra (Delia konyhája, Francia idill), az Alfra, az Egy rém rendes családra, a Benny Hill-show-ra és Columbora gondolni. Az egyik premier, heti sorozata volt a tévécsatornának a Vámpírnaplók, de sajnos a negyedik évad után nem érkezik az ötödik, hanem újra leadják a harmadik etapot. Az RTL kábelcsatornái tehát frissített tartalommal jelentkeznek tavasszal, de továbbra sem kerülnek adásba a régen várt sorozatok új évadai.

A kép forrása: RTL2 Sajtóklub

Megvan a Kossuthkifli premierjének időpontja

 A köztévé megújulása vélhetően nem csak egy új műsorrendet fog majd jelenteni a régi műsorokkal, hanem látni fogjuk azokat a sorozatokat is, amiknek a vetítési jogát a köztévé megvásárolta, de eddig sikeresen titokban tartotta. A külföldi sorozatokról nem lehet sokat tudni, tényleg lutri, hogy mik kötnek ki az MTVA-nál, az azonban biztos, hogy van jó pár olyan sorozat, aminek igencsak érik a folytatása. Ezek sorát erősíti az Egyszer volt, hol nem volt harmadik évada, aminek készül is a magyar változata, szóval érkezik a folytatás, de jöhetne a Bosszú, a Gyilkosság valamint a hétvége délután jó nézettséget hozó Doc Martin új évada is. Ez utóbbi lehetne szerintem főműsoridős sorozata is a megújuló Duna TV-nek.

kossuthkifli.jpg

 A vélhető folytatások mellett azonban újdonságok is lesznek, köztük a régóta ígért, de csak most befejezett hat részes sorozattal, a Kossuthkiflivel. A Fehér Béla azonos című regényéből készült sorozatról felkerültek az internetre hivatalos forgatási képek, amik alapján nagyon is ígéretesnek tűnik ez a kosztümös alkotás. A képekből kiderül az is, hogy a korábban bejelentett, bitang erős színészgárda mellé sikerült további nagy neveket is leigazolni. A premier időpont eddig csak félig volt hivatalos, de most már biztosan tudjuk, hogy március tizenötödikén, vasárnap este debütál az új, magyar, saját gyártású sorozat.

 A kérdés csupán az, hogy lesz-e felvezetése, mert nagyon úgy néz ki, hogy a köztévé egyik húzó műsorának számító Magyarország, szeretlek!-ből nem készülnek új epizódok, azaz kiesik a vasárnap estéket régóta meghatározó szórakoztató showműsor. A műsor folytatásáról nincs hivatalos információ, nagy a titkolózás és az is árnyalja a képet, hogy az előre meghirdetett Maradj talpon! mégsem indul el, amivel szintén saját magának tesz keresztbe az MTVA, mivel úgy látszik az aktuálpolitika sajnos nagyon is befolyásolja a megújuló köztévé műsorfelhozatalát.

A kép forrása: Mediaklikk.hu

Nézettség: A mentalista - a hatodik évad

 Az RTL Klub hosszabb és kisebb szünetekkel tarkítva adta le A mentalista hatodik évadát, ami a nézettségét tekintve elég felemás teljesítményt nyújtott. Ennek az oka azonban nem kimondottan a sorozat minőségének ingadozása volt, hanem az, hogy nagyon sokszor késő este voltak adásban a premier epizódok. A heti sorozatokkal az RTL Klub mondhatjuk, hogy eléggé kitolt tavaly ősszel, de tette ezt azért, mert a saját gyártásokat részesítette előnyben a főműsoridőben, ami ugye egy érthető lépés. A külföldi sorozatok viszont emiatt igencsak megzuhantak és hiába a jó felvezetés, a fél tízkor adásba kerülő milliós nézettségű Barátok közt, ha este tíz óra után már nem sokan tudnak a tévék képernyői elé ülni.

 A mentalista hosszabb szünetre a 6x07 után ment, ami ismerve a sorozat történetét elég piszok egy húzás volt, mivel az alapötletet is adó, a sorozat egész világát felforgató és egyben egy szakaszt le is záró epizódra így viszonylag sokat kellett várniuk azoknak, akik magyarul követték a sorozatot. Az RTL Klub azonban a Celeb vagyok, ments ki innen! miatti újabb szünet után kárpótolta a sorozat rajongóit, mivel a hatodik évad befejező részei szokatlanul korán, már este kilenckor képernyőn voltak, aminek az lett az eredménye, hogy az évad eleji ötszázezres nézettséget bő nyolcszázezresre tornázták fel. Az RTL Klub azzal, hogy leadta a sorozat hatodik évadát, ha nem is teljesen, de beérte az amerikai vetítést, ahol a hetedik és nagyon úgy néz ki, egyben befejező évadot vetítik. A kérdés persze az, hogy fog-e sietni a tévécsatorna a záró szezon leadásával.

 A sorozat hatodik évada mindenesetre, ha nem késő este volt adásban, akkor igen jó nézettséget hozott és ez mindenképpen jó hír, mivel így lehet, hogy nem kell éveket várnunk a magyar nyelvű folytatásra. A finálé nézettsége a premierhez képest a teljes lakosságban 68%-ot, míg a célközönségnél 60%-ot növekedett köszönhetően a nézőbarát idősávnak is. A nézettség növekedése azért nem csak a jó időpontnak köszönhető, mivel az RTL Klub idén változtatott a nézettségmérési szokásain, ami annyit jelent röviden, hogy azokat is egy adott műsor nézőinek számolják, akik nem élőben, hanem felvételről még az adás napján megnézik az adott tartalmat. Ez persze egyelőre nem százezres növekedést okoz, de nem is elhanyagolható, hogy az ország vezető tévécsatornája kezdi felismerni, hogy egyre többen tévéznek csúsztatva, felvételről. A hatodik évaddal egyszerre volt képernyőn celebes reality, külföldi sorozat, szórakoztató- és hírműsor, valamint film és sportközvetítés is. A mentalista felvezetése a Barátok közt volt. A részletes számokat és az epizódnézettséget a tovább mögött találjátok.

nezamentalista.png

Tovább a cikk folytatásához.

Az alap csapattal tér vissza a Fifó család

 A köztévé adott le eddig három évadot Kapitány Ivánék improvizációs szitkomjából, ami hosszabb szünet után idén ismét új részekkel jelentkezik. A Mindenből egy van negyedik évadát azonban az előzőektől eltérően már nem a Centrál Színházban, hanem a Játékszínben veszik fel, három napon keresztül délben és este lesznek az előadások. A műsorról az egyik főszereplő, Rudolf Péter és az egyik író, Kormos Anett beszélgetett az ATV reggeli műsorában. A kulisszatitkok és egy kis Kossuthkifli miatt is érdemes meghallgatni az interjút, amiből többek között az is kiderül, hogy visszatérnek az új részekre az alap szereplőgárda tagjai, azaz Nagy-Kálózy Eszter, Oroszlán Szonja, Földes Eszter és Scherer Péter.

James Franco lesz Stephen King legújabb sorozatának főszereplője

 Az egyik, ha nem a legnépszerűbb thriller és horror szerző műveit előszeretettel adaptálják mozivászonra vagy a tévék képernyőire, de sajnos a regények színvonalát nem mindig sikerül maradéktalanul megjeleníteni. A rosszabbul sikerült próbálkozások miatt sokszor vagyok én is előítéletes, ha meghallom vagy olvasom, hogy megint egy új Stephen King-történet kerül megfilmesítésre. A nem annyira jó filmek és sorozatok mellett azonban van jó pár igencsak kimagasló alkotás is, elég csak a Frank Darabont rendezte hármasra (Halálsoron, A remény rabjai, A köd) gondolni, de ugyanolyan hatásos tudott lenni filmként is a Tortúra, csak hogy kiemeljek pár szerintem jó adaptációt.

 A sorozatok terén már nem ilyen egyértelmű a kép, ugyanis sokkal több az olyan, amire a nézők és a kritikusok is a szájukat húzzák és sajnos a legutóbbi próbálkozások sem váltották meg a világot. A CBS-es A bura alatt sikere után sorban rendelték be az írótól a novella- és regényadaptációkat, de ezek közül eddig nem sok, mondhatjuk azt is, hogy egy sem készült el. A rövidebb, szélcsendes időszak után azonban ismét belemarkoltak a készítők Stephen King munkái közé és két újabb sorozatot jelentettek be, az egyik, az egyelőre még tévécsatorna nélkül készülő Mr. Mercedes lesz, amit az a David E. Kelley neve is fémjelez, aki többek között Az ügyvédek és a Boston Legal - Jogi játszmák alkotója is. A másik sorozat viszont nem is tévéadónak készül, ugyanis a Netflix-hez és az Amazonhoz hasonló szolgáltatást nyújtó Hulu rendelte meg az időutazós 11/22/63-at.

jamesfranco.jpg

 A történt középpontjában Jake Epping, középiskolai angol tanár áll, akivel haldokló, öreg barátja megosztja a titkot, hogyan lehet utazni az időben. A férfi megkéri, hogy menjen vissza 1963 előttre és akadályozza meg a John F. Kennedy elleni merényletet. Az időutazásnak azonban van egy hátulütője, mégpedig az, hogy ha valaki újra visszamegy az időben, akkor az előző utazáskor megtett esetleges változtatások meg nem történtté válnak, minden visszaáll az eredeti állapotába. A főszereplő, mielőtt visszamenne az időben a regény címéül is szolgáló időpontra tart egy főpróbát és megpróbálja megakadályozni, hogy az iskola pedellusának családját kiírtsák. Az események azonban nem pont úgy alakulnak, ahogyan eltervezte, szerelmes lesz, felbukkan a beteg lelkű, bosszúszomjas férj és gyilkosságok is történnek.

 A sorozat kilenc epizódos lesz, a forgatókönyvet pedig az a Bridget Carpenter írja, aki dolgozott a Haláli hullák, a Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci, a Vásott szülők valamint a The Red Road című sorozatokon is. A 11/22/63 főszereplője pedig a mostanában elsősorban filmekből ismert James Franco lesz, akinek nem idegen a sorozatok világa, ugyanis játszott többek között a Különcök és stréberekben is. A 11/22/63-at A rejtélyt és a Lost-ot is jegyző J.J. Abrams produkciós cége, a Bad Robot a Warner Bros. TV-vel közösen készíti.

A kép forrása: Könyves Blog

Érkezik a Totál szívás előzménysorozata a magyar AMC-re

 Az amerikai AMC-n a napokban debütált brutálisan magas nézettséggel, többek között a felvezetésének is köszönhetően a Breaking Bad, magyar címén a Totál szívás előzménysorozata a Better Call Saul. A magyar premierre pedig nem kell sokat várnunk, ugyanis február huszonhatodikán kezd a sorozat a magyar AMC-n, így tovább bővül a kábelcsatorna amúgy is színes sorozatfelhozatala. A The Divide - Az ítélet ára, a Halt and Catch Fire - CTRL nélkül és a Fargo mellett ez lesz az AMC újabb országos premiere, ami egy ilyen fiatal adótól nem rossz teljesítmény.

bettercallsaul.jpg

Forrás: Comment:Com
A kép forrása: salon.com

Magyar nézettség: 6. hét - A Rising Starral tarol a TV2

 A TV2 tehetségkutató műsorai az utóbbi időben nem voltak kifejezetten sikeresek, persze kivételek akadnak, ilyen például Az ének iskolája is, de amikor a klasszikus értelemben vett, valóságshow-ként is értelmezhető műsorokra kerül a sor, rendre alacsonyabb nézettséget hoznak, mint az RTL Klub a hasonszőrű X-faktorral. A Rising Star azonban kilógni látszik ebből a sorból, ugyanis ha nem is dönt meg minden rekordot és nem is lesz a TV2 legnézettebb műsora, a heti összesített listákat magabiztosan nyeri a teljes lakosságban.

 A probléma csupán annyi lehet a műsorral, hogy drága és az árához képest kevesen nézik. Igen, nem tudhatom pontosan, hogy mennyibe is került a Rising Star díszletének elkészítése, a dolgozók kifizetése, de elnézve, hogy milyen hatalmas a színpad, milyen technika kellhet egy ekkora ledfal mozgatásához, nem gondolom, hogy olcsóbb műsor lenne, mint mondjuk egy Sztárban sztár. Az ár pedig a kereskedelmi tévéknél, de szerintem mondhatjuk azt, hogy egyik tévénél sem az utolsó szempont, azaz ha drága valami és a nézettsége nem olyan egetrengető, akkor bizony nem mondható annyira sikeresnek. A Sztárban sztár pedig alacsonyabb költségvetés mellett hoz sokkal jobb nézettséget, de persze ez csak spekuláció, mivel hivatalos adatok nincsenek az egyes saját gyártások költségeiről publikálva.

 Nem a Rising Star sikerét szeretném kisebbíteni, nem erről van szó, csak egy tehetségkutatótól, főleg ha az ilyen drága és látványos, akkor én jobb számokat várnék, főleg, hogy ugyanezen a műsornapon más TV2-s showk több nézőt ültetnek a tévék képernyői elé. Igen, nem igazságos, hogy más stílusú, más formátumú műsorokkal hasonlítom össze, mikor az X-faktor ötödik évada totális, nézettségi mélypont volt, de az RTL Klub műsora a válogató adásokkal képest volt kétmilliós számokat hozni, aminek a Rising Star a közelében sincs. A tehetségkutatók pedig ebből is látszik, hogy nem hozzák már annyira izgalomba a magyar nézőket, legyen az a TV2-n vagy az RTL Klub-on.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Dr. Tóth ha nem is veri a TV2 továbbra is bitang erős délutáni sorozatkínálatát, a célközönségnél képes volt százezres nézettséget hozni, így nem sokkal van lemaradva A Macskától, míg az Emlékezz, Reina!-t képesek megelőzni a fiatalabb felnőttek körében. A főműsoridő azonban a teljes lakosságban és a célközönségnél is az RTL Klub terepe, habár a Tények most visszavette a stafétabotot és az Éjjel-nappal Budapest nézettsége is csökkent egy kicsit, mégsem tudott a TV2 érdemben beleszólni a hétköznap esti műsorsávokért folytatott csatába.

 Az RTL Klub-nál dörzsölhetik a tenyerüket, ugyanis mindegyik főműsoridős, heti sorozatuk képes volt nyolcszázezer nézőt a képernyők elé ültetni, ami azt is jelenti, hogy van igény a külföldi tartalmakra a főműsoridőben. A jó felvezetés miatt korrekt számokat hozott Baló György műsorának RTL Klub-os ismétlése, amire meglepően sok tévénéző volt kíváncsi, nem egyszer a TV2 késő esti sorozatainál is nézettebb volt.

 A köztévének továbbra sem jön be annyira A Dal című zenés műsor, ugyanis hiába tudott javulni a nézettsége az előző adáshoz képest, a premiernél ezek a számok alacsonyabbak és az RTL Klub két filmmel képes jobb nézettséget hozni a fiatal felnőttek körében. A Dal a teljes lakosságban a saját műsorsávjait nyerte azért, viszont a főműsoridő legnézettebb műsora címet márt nem tudta megszerezni, mivel az RTL-es Bérgyilkosék című film több nézőt érdekelt.

 A sorozatok között a teljes lakosságban A mentalista, a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Tovább a cikk folytatásához.

A Hal a tortánt váltja az Éden Hotel a TV2-n

 A TV2 a sokak által nagyon kedvelt valóságshow harmadik évadának elsőre csak a premier időpontját árulta el, azaz a hivatalos tévéműsor kiadásáig nem lehetett tudni, hogy melyik műsorsávban veti be a kétségtelenül a tavasz legnagyobb dobásának számító saját gyártású realityjét. A műsorsáv főként azért is volt érdekes, mivel nem lehetett tudni, hogy a TV2 melyik RTL Klub-os műsorral egyszerre küldi adásba az Éden Hotel harmadik évadát.

edenhotel_logo2d_rgb.jpg

 A hivatalos tévéműsor szerint pedig a főműsoridő legkeményebb helyére, az Éjjel-nappal Budapest második fele és a Barátok közt című sorozat ellen teszi képernyőre, ez pedig több szempontból is elég rizikós vállalkozás, de ugye kockázat nélkül nincs nyereség. Az RTL Klub válasza lesz érdekes, már ha lesz válasz, mert lehet, hogy bíznak annyira a saját gyártású, napi műsoraikban, hogy nem változtatnak majd a műsorrenden.

 Az Éden Hotellel kapcsolatban az lesz még az érdekes, hogy más realitykkel ellentétben nem lesz a hét minden napján adásban, azaz amíg a Celeb vagyok, ments ki innen! vagy éppen a Való Világ minden nap jelentkezik összefoglalókkal, addig az Éden Hotel csak hétköznap esténként lesz képernyőn.

 A Hal a tortán - Éden Hotel csere mellett az lesz még a változás, hogy nem lesz vasárnap esti showműsora a TV2-nek, hiszen befejeződik a Rising Star első évada és a következő saját gyártású, énekes műsor, Az ének iskolája harmadik évada vélhetően csak tavasszal vagy nyár elején érkezik a tévék képernyőire. A TV2 azonban nem marad saját gyártások nélkül, hiszen az Éden Hotel mellett érkezik a Kasza! is kedd esténként, valamint péntekenként az új, éttermeket gatyába rázós műsor A konyha ördöge és utána, késő este a Frizbi Hajdú Péterrel. A sorozatok terén továbbra is az NCIS lesz az egyetlen premiere a tévécsatornának, ami nem késő este kerül adásba. A részletes műsorrendet a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Gordon Ramsay műsorának magyar verziója érkezik a TV2-re

 A magyar nézők is bizonyára elég jól ismerik a brit sztárséfet, Gordon Ramsay-t, akit láthattunk már szebbnél szebb vidékeken utazgatni, helyi specialitásokat megkóstolni és elkészíteni, éttermeket és szállodákat rendbe szedni, amatőr szakácsok közt tehetséget kutatni és profikkal, félprofikkal vöröslő fejjel üvöltözni egy-egy alap fogás elrontása miatt. A három, talán legismertebb műsorát, a MasterChef-et, a Hell's Kitchen-t és a Kitchen Nightmares-t elsősorban a Viasat3-nak köszönhetően ismertük meg és a népszerűségük miatt nem is volt meglepő, hogy elkészült a MasterChef magyar változatát. A műsor azonban nem lett olyan sikeres és egészen 2014-ig kellett várni, hogy egy másik tévécsatorna, az RTL Klub egy hasonló, főzős reality-t készítsen. A rizikós vállalkozás pedig bejött, a nézettség brutális volt, nem is csoda, hogy berendelték a második évadát és az sem olyan meglepő, hogy a TV2 is ki akarja használni a műsor keltette hullámokat.

ako_logo_fullhd.jpg

 A Gordon Ramsay fémjelezte három nagy műsor közül tehát van egy magyar MasterChef, egy erre nagyon hasonlító, de mégis más A konyhafőnök és érkezik a TV2-re a kellemes meglepetést okozó, nem kicsit szórakoztató és érdekes Kitchen Nightmares hazai változata. A konyha ördöge azonban szerencsére nem napi vetítésű műsor lesz, hanem csak heti egy adást láthatnak majd a nézők, amiben epizódonként egy-egy étterem átalakítását, az étlap és a dolgozók formába rázását láthatjuk majd. A műsorral kapcsolatban a legfontosabb kérdés az, hogy ki lesz a magyar Gordon Ramsay, ha egyáltalán szükség van arra, hogy leutánozzák az egyedi stílusú sztárszakácsot. A TV2-s A konyha ördöge műsorvezetője Bereznay Tamás lesz, aki harmincévesen elérte, hogy a Kárpátia Étterem vezetője lehessen, de ő volt Sólyom László volt köztársasági elnök konyhájának a vezetője is. A műsor premierje február huszonhetedikén, péntek este 21:30-kor lesz képernyőn és ha ugyanazt a színvonalat hozza, amit a Gordon Ramsay-s változat, akkor jól fogunk szórakozni.

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Fargo - az első évad

 A Fargo első évadát mondhatjuk, hogy nem valami gyorsan néztem meg, de szerencsére ez a tempó nem ment a történet érthetőségének a rovására, pedig aki ismeri a sorozatot az tudja, hogy néha nem volt egyszerű fölvenni azt a bizonyos fonalat, amit a készítő olyan ügyesen fonogatott végig a tíz epizód alatt. A bonyolult és igen élvezetes cselekmények miatt nem is egyszerű elmondani, hogy mégis mit láttunk mi nézők az első évadban, mert habár valamilyen kép kialakult a történtekkel kapcsolatban és a fő kérdésre is megkaptuk a választ, valahogy a sorozat olyan érzéseket keltett bennem, amik miatt most azt sem tudom eldönteni, hogy tetszett-e egyáltalán az, amit láttam.

vlcsnap-2015-02-07-14h52m52s3.png

 Az évad nem csak történetileg, hanem gondolkodásmódjában, rendezésében, színészi játékában és stílusát tekintve is rendkívül összetett. A hangulatot az első részben megalapozzák és ezt később csak még jobban árnyalják, ami még inkább berántja a nézőt, aki így nem csak külső szemlélő lesz. Nem egyszer érzelmileg is megterhelő volt az, ami történt a sorozatban és nem feltétlenül attól, hogy olyan esemény lett volna, amit még sehol sem láttuk, egyszerűen a körítés, a jelenet tálalása miatt volt még nagyobb hatása, még nagyobb ereje egy-egy amúgy is sokkoló résznek.

vlcsnap-2015-02-07-14h53m53s113.png

 A vizuális elemekre mondhatjuk, hogy nagyon sokat tettek hozzá a sorozat adta élményhez, amit a színészek játéka is csak fokozni tudott. A női főszereplő, Allison Tolman és a két férfi főszereplő, Billy Bob Thornton és Martin Freeman tényleg nagyon jók voltak. A sorozatot viszont Billy Bob Thornton színészi játéka és a remekül megírt karaktere vitte a hátán úgy, hogy folyamatosan vegyes érzéseket keltett bennem. Ugyanis úgy alakított egy roppant kegyetlen, a velejéig romlott embert, hogy közben a legtöbb cselekedete, a túlzott lazasága, az ahogy a legtöbb embert képes volt hülyére venni mind humorossá tette és emiatt a kettősség miatt nem lehet rá úgy gondolni, mint az egyik leggonoszabb karakterre.

vlcsnap-2015-02-07-14h55m19s204.png

 A másik férfi főszereplő hozta a tőle megszokott színvonalat, a figurája pedig sokban hasonlít azokra a szerepekre, amikben én őt már láttam. A különbség csak annyi, hogy míg egyes korábbi munkáiban inkább volt esetlen és sajnálnivaló, itt egy olyan szerepet kapott, ami ha gonoszságában nem is ér fel Billy Bob Thornton karakteréhez, azért sok olyan cselekedete volt, ami miatt inkább őt tartom a sorozat egyik legveszélyesebb szereplőjének, mindamellett, hogy önző is. A saját érdekeit tartja szem előtt és nem érdekli, ha besározza a saját családtagjait, ha bántja őket, sőt, saját szerelmét is képes volt feláldozni azért, hogy mentse a bőrét. A sorozat két férfi főszereplője az első részben amennyire ellentétei voltak egymásnak, a fináléra annyira kezdtek hasonlóvá válni.

vlcsnap-2015-02-07-14h53m07s174.png

 A Fargo női főszereplője az évad elején brillírozott, viszont az utolsó epizódokra valahogy leült a karaktere, nem élveztem annyira azokat a jeleneteket, amelyekben ő volt a középpontban és ahogy a történetben is a háttérbe került, hiszen hiába ő oldotta meg az ügyet, más fölözte le a dicsőséget, úgy a karaktereket tekintve is ő lett az egyik legfakóbb, akit mint ha direkt kötöttek volna meg, hogy belekényszerítsék abba a szerepkörbe, amibe sodorták. A színésznő játékára persze nem lehet panasz, csak az ő figurájánál is elég erőteljesen jelen van a kettősség.

 Az első évad összességében nézve szórakoztatott, de mégsem vagyok vele teljesen elégedett, mert sokszor, főleg az utolsó epizódokban nem hozta azt a hangulatot, azt az érzést, ami az évad első felénél még jelen volt és ami miatt olyan élvezetes volt nézni a szereplőket, a történetet. A Fargo mindenesetre egy különleges sorozat, egyedi látványvilággal, egyedi ízléssel és remek színészekkel, amit érdemes bepróbálnia mindenkinek, aki szereti, ha nem egyértelmű mindig minden egy történetben.

süti beállítások módosítása