Június 8-án, péntek este kerül adásba A Fal évadzáró adása. A rá következő héten pedig nyári műsorrendre vált az RTL Klub: elindítják legnépszerűbb amerikai sorozatuk befejező szezonját, visszatérnek a Válótársak, és új történetekkel folytatódik a szintén sikeres családegyesítő reality.
Június 11-től a Fókusz mögött, 19 óra 40 perctől a Barátok közt lesz látható minden hétköznap este. A napi produkció így a mostanihoz képest majdnem másfél órával hamarabb fog kezdődni. A Barátok közt után, 20.20-kor kerülnek adásba az Éjjel-Nappal Budapest epizódjai, melyek fél tízig, az esti sorozatsávig tartanak majd. Az RTL Klub esti, hetente csak egy alkalommal jelentkező sorozatai hónapokon keresztül nagyon későn, nem ritkán éjjel 11 órától voltak láthatóak. Június közepétől azonban ismét nézőbarát időben kezdődnek majd.
Június 11-én, hétfőn 21.30-kor debütál a Dr. Csont tizenkettedik, és egyben befejező évada az RTL Klubon. A népszerű krimisorozat utolsó etapja 12 részből áll, a premierkor pedig rögtön kettő is képernyőre kerül belőle egymás után, magyar szinkronnal. Azt azonban nem tudni, hogy a folytatás is kettesével érkezik-e, és ha nem, milyen sorozat kerül a Dr. Csont utáni műsorsávba.
Keddenként és csütörtökönként ugyanaz a két széria, két ismétlés lesz látható. Június 12-től kezdve újra képernyőre tűzi az RTL Klub a Válótársak harmadik és egyben záró évadát, melynek epizódjai 21 óra 30 perckor kezdődnek majd. Mögöttük a Castle hetedik szezonját ismétli meg a tévéadó. Június 13-tól, szerdánként az Éjjel-Nappal Budapestet követően a Keresem a családom vadonatúj évada lesz látható. Lilu és a csapata régóta dolgozik már az új adásokon, januárban a forgatást ráadásul ítéletidő is nehezítette.
Szerdánként lesz látható továbbra is az RTL Klub veterán török sorozata, az öt és fél évvel ezelőtt indult Szulejmán. A sorozat a mostaninál korábbi időpontban, 22.40-kor fog kezdődni. A jelenleg csütörtök késő esténként sugárzott Halálos fegyver című széria premier epizódjai június 15-től kezdődően péntekenként, 21 óra 30 perctől kerülnek adásba, mögötte pedig a Showder Klub RTL2-es ismétléseit láthatja a közönség.
Délután sem maradnak premier tartalom nélkül a tévénézők. Az Elif - A szeretet útján, melynek második évada június 7-én, 16.45-kor startol, nyáron is ebben az időpontban lesz látható. A török szériák rajongói számára lehet jó hír, hogy az RTL Klub június 11-től a magyar számozás szerinti 163. résztől folytatja kora délutánonként, 13 óra 50 perces kezdéssel a Szulejmán ismétlését.
Hétvégente pedig az újfent visszatérő Cobra 11 szolgáltatja a premier epizódokat. A német akciósorozat idén év elején folytatódott, de két rész után levették, majd májusban visszatért, is ismét két epizód után került le a képernyőről. Most június 17-én, 18.55-kor újra nekifut az RTL Klub annak, hogy befejezze a Cobra 11 huszonegyedik évadát, melyből ha számításaink nem csalnak, már csak hét epizód van hátra.
A 2018-as labdarúgó-világbajnokság június 14-től egy hónapon keresztül meghatározza majd nem csak a beszédtémát, de a hazai tévéadók műsorát is. A vélhetően sokakat érdeklő mérkőzések ellen ugyanis nem érdemes exkluzív premier tartalmat képernyőre tűzni, így ne lepődjünk meg azon, ha a tévécsatornák zöme ismétlésekkel vészeli át ezt az időszakot.
Az RTL Klub esti műsorrendje június 11-től:
18.00: Híradó
19:05: Fókusz
19.40: Barátok közt
20.20: Éjjel-Nappal Budapest
21.30: Dr. Csont / Válótársak / Keresem a családom / Válótársak / Halálos fegyver
22.40: sorozat / Castle / Szulejmán / Castle / Showder Klub
23.35: Híradó késő este