Kiderült, mikor folytatódik A szultána

2017. december 20. - Jasinka Ádám

Novemberben írtuk meg, hogy a TV2 egyik török szériája, a Megtört szívek utolsó epizódjai még a karácsonyi szünet előtt képernyőre kerülnek. Ez azt jelentette, hogy december 9-én és 16-án délután a szokásos egy-egy epizód helyett két-két részt sugárzott a tévécsatorna. Emiatt idejekorán téli szünetre küldték A szultánát.

aszultana_evadfolytatas_2018.jpgNurgül Yeşilçay, A szultána főszereplője (fotó: TV2)

A szultána sokáig késő esténként volt látható, majd átkerült szombat délutánra, a Megtört szívek elé. A kosztümös török sorozatból december 2-án láthattuk a legutolsó új részt, és idén már nem is kerül friss epizód belőle képernyőre. A szultána azonban nem pihen sokáig, ugyanis rögtön január első hetében visszatér, és január 6-tól kezdve újra a TV2 szombat délutánjainak része lesz.

A rajongók azonban ne a megszokott időben kapcsoljanak a TV2-re, mivel A szultána a korábbi 15.45-es kezdés helyett 14.45-től kerül adásba. Sokan kérdezték, hogy milyen széria váltja a nemrég véget ért Megtört szíveket. Sajnos rossz hírrel kell szolgálnunk azok számára, akik egy új török produkcióban reménykedtek, ugyanis a Bud Spencer főszereplésével készült Őrangyalokat vetítik majd január 6-tól 16 órától a TV2-n.

Ne maradj le semmiről!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása