6 éves a MűsorVízió

2017. november 19. - Jasinka Ádám

Tavaly, a "kerek" évfordulóra részletekbe menően összeszedtem a sarokköveket, a mára kitaposott és rajta magabiztos haladást lehetővé tevő ösvény útjelző tábláit, és megmutattam honnan indult és hová fejlődött - és legfőképpen, kiknek köszönhetően - a MűsorVízió. Amit az elmúlt egy évből - beleértve a mai napot is - ki szeretnék emelni az egy régi és egy nagyon friss dolog.

szuletesnap_2017.jpg

Az egyik a tavalyi évforduló környékén indított Kebabvízió, ahol a török sorozatok és színészek szerencsére egyre népesebb rajongótáborát üdvözölhetjük. A másik pedig a héten elindult új oldal, a Deszkavízió - a "vízió" család új jövevénye, mely a gyermekekre jellemző őszinte lelkesedéssel és kíváncsisággal, de szakmai alázattal és az évek alatt megszerzett tudással felvértezve merül alá a hazai színházi világ tengerében. Ehhez pedig egy olyan társ nyújt segédkezet, akinél kívánni sem lehetne lelkiismeretesebbet és akinek nem csak színi- de szinkronkritikáit is olvashattátok már.

Kövessétek új oldalunkat a Facebookon is!

 

Köszönjük az elmúlt egy év megtisztelő figyelmét is, reméljük még sokáig tudunk nektek, drága olvasóink számára érdekes, értékes írásokkal szolgálni!

szuletesnap_2017_2.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2017.11.19. 13:47:04

Szívből gratulálok :)

Raven1975 2017.11.19. 15:30:22

Gratulálok és tartsátok a színvonalat, mert nagyon jók az írások és elnézést kérek a korábbi negatív kommentek miatt. Sajnos benne van a véremben, hogy előbb formálok véleményt és utólag gondolkozok, de cserkész becsszó, hogy ez a jövőben nem fog többet előfordulni :)

Jasinka Ádám 2017.11.19. 15:35:28

@Raven1975: Köszönjük! És nem kell szabadkoznod, még ha nekünk, nekem írtál volna valami rosszat, sértőt, az se lenne gond, de a műsorokról, hírekkel kapcsolatban mondtad el a véleményed, és mi (de igazából most csak a magam nevében kellene beszélnem) mindig is kíváncsiak vagyunk a hozzászólókra.

Nevem senki. 2017.11.19. 16:22:24

Gratulálok. Alig egy éve hogy követem ezt a blogot, és szembetűnő mennyire rövidebb, ám de lényegre törőbb írások vannak itt mint a c.c blogon. Ilyennek kell lennie egy műsorajánlónak! Csak így tovább ezen a színvonalon a jövőben is. :)
süti beállítások módosítása