A mélyből húzta fel a TV2-t Gundel Takács Gábor

2017. augusztus 29. - Jasinka Ádám

Augusztus 28-án este hivatalosan is kezdetét vette a hazai tévés őszi szezon, és megtörtént végre az, amire hetek óta vártunk; a két, országosan fogható kereskedelmi adó, az RTL Klub és a TV2 összemérte erejét. Előbbi csupán egy újdonságot, míg utóbbi rögtön három új napi produkciót is csatasorba állított.

nezettseg_napi828_2.jpg

Az első nap eredményeiből messzemenő következtetést még nem szavad levonni, de az este grafikonjából remekül látszik, hogy míg az RTL Klub a híradása után fokozatosan növelte közönségarányát a reklámozóknak fontos korosztályban, addig a TV2 a Tények után, a Séfek séfe premierje alatt egyből zuhanni kezdett. A Survivor tarolt, és kétszer annyi fiatal felnőtt nézte a túlélőshow első részét, mint a gasztrotehetségkutatójét.

nezettseg_napi828.jpg

A Survivor után bár tovább emelkedett az RTL Klub közönségaránya, az olló is szűkülni kezdett és a TV2-re tíz év után visszatérő Áll az alku a premierjének végére bizony minimálisra dolgozta a különbséget a két tévécsatorna között. Sokan nosztalgiáztak együtt Gundel Takács Gáborral és a teljes lakosság körében fej-fej mellett haladt a műsor az Éjjel-Nappal Budapesttel (624 ezer - 682 ezer).

A teljes lakosság körében az RTL Klub képzeletbeli fejére a Barátok közt tette fel a koronát, míg a TV2-n a Drágám, add az életed! vadonatúj évada zárta a saját gyártások sorát. A celebpáros vetélkedő összesítésben az Áll az alku nézőinek felét tartotta meg, 18-49-ben pedig jobban teljesített, mint a Séfek séfe (115 ezer - 102 ezer).

Forrás: SorozatWiki
Fotó: TV2/Schumy Csaba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása