"Ezt kemény volt kimondani, és kemény volt látni is"

Páros interjúk a Halálos fegyver című sorozat főszereplőivel

2017. június 16. - Jasinka Ádám

Az RTL Klub műsorán debütált remek magyar változattal az idei amerikai tévés szezon legnagyobb meglepetése, a Halálos fegyver-filmek nyomán készített azonos című széria. Az önpusztító, családját elvesztő vakmerő texasi rendőr (Riggs) és a nemrégiben komoly műtéten áteső, nyugalomra vágyó öreg róka (Murtaugh) a részek alatt fokozatosan összecsiszolódtak, a nézők pedig remekül szórakoztak.

halalosfegyverinterjuk6.jpg

Június 12-től az RTL Magyarország egyik kábelcsatornáján, a Cool TV-n heti három alkalommal, hétfő, kedd és szerda esténként 10 órától újra képernyőre tűzik a mindösszesen 18 epizódból álló első évadot. Ennek alkalmából kaptunk két páros interjút a tévécsatornától, melyeket május 31-én, Londonban készített a Fókusz riportere, Süle László. Ezeket olvashatjátok, ha a Továbbra kattintotok.

Damon Wayans (Murtaugh) és Clayne Crawford (Riggs)

Süle László: Meséljetek egy kicsit arról, milyen volt az első élményetek a Halálos fegyver filmekkel! Damon, azt gondolom, számodra ez különösen emlékezetes volt.

Damon Wayans: Igen, emlékszem, ott voltam a premieren is. Nagyon megragadott a nyitójelenet, amelyben egy nő kiesik egy toronyház teraszáról, és belecsapódott egy autóba. És emlékszem arra is, amikor Mel Gibson az utcán szalad, és komplett őrültnek tűnik. Na meg arra, amikor kifordítja a vállát a helyéből. Egyszerűen briliáns mozi. Gibson és Glover között hihetetlenül működött a kémia. Azt hiszem, ezt hívják világklasszis teljesítménynek. De a lényeg, hogy úgy csalnak mosolyt az arcodra, hogy észre sem veszed. Csak nézel magad elé és rájössz, jé, mosolygok!

halalosfegyverinterjuk1.jpg

Clayne Crawford: Még sosem láttunk korábban olyan karaktert, aki ennyire elbaltázott, mégis mindig ő az, aki megoldja a legnehezebb helyzeteket is. Azt hiszem, ez volt az igazán újszerű dolog, amikor Martin Riggs 1987-ben feltűnt a filmvásznon. A korábban megszokott hősök nagyon különböztek ettől a fickótól. Azt gondolom, pont ezért dobott mindenki egy hátast tőle, és ezért szeretett bele. Egyike volt az első antihősöknek.

Süle László: Beszéljünk egy kicsit a karaktereitekről. Hogyan változott a személyiségük az első évad során? Úgy gondolom, Martin Riggs alaposan átalakult.

Clayne Crawford: Az elején természetesen Riggs nagyon elveszett, mélyen elmerül a bánatában. Több évadra tervezünk, így lesz elég idő arra, hogy kikerüljön a teljes káoszból, az őrületből. Lassan akartam kezdeni, és hagyni, hogy az események befolyásolják az éppen aktuális állapotát. Ilyen például, mikor kiderülnek a felesége halálának körülményei. Azt gondolom, a következő évadban elérünk az őrületének legmagasabb fokára. Már nagyon várom, hogy ezt megmutathassuk.

Süle László: És mi a helyzet Roger Murtaugh-val?

Damon Wayans: Murtaugh az elején totálisan elzárkózik mindenféle kapcsolattól Riggs-szel. Csak túl akarja élni a napot, a szívműtéte miatt. Az évad végére ráébred, hogy a társa valójában az egyetlen barátja. Hasonlóak. Mindenki ismeri Rogert, de ő nem lóg akárkivel. Nem látjuk senkivel sem haverkodni, inkább a családjával tölti az idejét. Amennyire zűrös a kapcsolata Rigg-szel, éppen annyira szüksége is van rá. Hogy érezze: még életben van. Szüksége van rá, ahogy arra a motorbiciklire is, amit végül meg is vásárol magának.

halalosfegyverinterjuk2.jpg

Süle László: A klasszikus filmes karakterek közül Leo Getz is feltűnt egy epizódban. Vannak további tervek vele?

Clayne Crawford: Nagyon szerencsések voltunk a vendégsztárokkal ebben az évadban. Nagyon remélem, hogy Leo Getzet és Palmer ügynököt is viszontláthatjuk majd.

Damon Wayans: És Cho-t.

Clayne Crawford: Így van, Cho nyomozót. Nagyszerű karakterek, és örülünk, hogy ezek a színészek velünk vannak, és emelik a műsor fényét.

Jordana Brewster (Dr. Cahill) és Keesha Sharp (Trish)

Süle László: Mindketten nagyon szerettek sportolni, úgy tudom, Keesha, te még itt, Londonban is edzettél éjszaka. Legalábbis ezt láttam az Instagramodon.

Keesha Sharp: Az én voltam, hajnali két órakor, még tegnapelőtt. Az időeltolódás miatt nem tudtam aludni, és képtelen voltam csak úgy feküdni az ágyban és bámulni a falat. Ezért mentem el edzeni, hátha attól fáradtabb leszek. Nem jött össze. Még rosszabb lett, szóval másfél órát aludtam összesen. Tegnap már ötöt.

Süle László: De ez igaz rád is Jordana, nagyon sportos vagy!

Jordana Brewster: Imádok edzeni! Szükségem van rá, jó kikapcsolódásnak tartom. De ha már sportról van szó, igazán megmutathatnánk a Halálos fegyverben is, mire vagyunk képesek!

Keesha Sharp: Tényleg, csinálhatnánk valamit!

Jordana Brewster: Szívesen csinálnánk kaszkadőrmutatványokat, hogy végre megmutathassuk az izmainkat. Ez jó buli lenne!

Süle László: Volt egyáltalán közös jelenetetek már a Halálos fegyverben?

Keesha Sharp: Még nem, de reméljük lesz. Mondjuk, a második évadban. Éppen ezen gondolkodtam, mikor az interjúra készültem, hogy Trish és Cahill a sorozat lelkei, az érzelmi szálak felelősei, szóval érdekes lenne őket összerakni. Milyen lenne, ha közös múltjuk lenne, milyen lenne az első találkozásuk? Reméljük, ezt is láthatjuk a következő évadban.

Süle László: A mondás szerint minden erős férfi mögött áll egy…

Keesha Sharp: ...még erősebb nő! Ugye nem erre a válaszra számítottál? (nevetnek)

halalosfegyverinterjuk3.jpg

Süle László: Te vagy az „erős nő” Roger mögött, te pedig tulajdonképpen Riggs „jobbik fele” vagy.

Jordana Brewster: Bizonyos értelemben, igen. Cahill sokat segít neki. Nagyon hisz benne és megpróbálja összerakni. Pedig akár még azt is mondhatná: ez a fickó nem alkalmas a munkavégzésre. Mégsem teszi, noha Riggs papíron egy roncs, bárki azt mondaná: túl veszélyes, hogy ez a férfi terepre menjen! De ő mégis lát benne valamit, valami különlegeset, emiatt pedig a végsőkig megbízik benne. Ettől olyan érdekes és intenzív a kapcsolatuk.

Süle László: Mit gondoltok arról, hogy egyre inkább erősebbek a női szereplők is a tévésorozatokban?

Jordana Brewster: Azt hiszem, a nők is szeretnék magukat viszont látni a képernyőn. Mi nem vagyunk…

Keesha Sharp: ...tárgyak.

Jordana Brewster: Igen, nem vagyunk tárgyak. Nem csupán a férfiak kiszolgálása miatt létezünk. Ez nagyon unalmas lenne a női nézőknek.

Keesha Sharp: És azt gondolom, ez látszódik a nézettségen is. Ez az egész családnak szóló sorozat. És mindenki viszontláthatja saját magát a karakterekben. Szerintem ez nagyon fontos, ez a másik oka, hogy a sorozat ilyen népszerű. Áttöri a határokat.

Süle László: Mindketten férjnél vagytok, vannak gyerekeitek is. Ehhez képest Dr. Cahillnek eddig még nem jött össze a családalapítás.

Jordana Brewster: Én egy csődtömeg vagyok. Prédikálni nagyon jól tudok a problémákról, ez a szakmám, profi vagyok. De a magánéletem az más. Volt az évadban egy epizód, ami Cahill múltjára koncentrált. Elvált, rosszul választ férfiakat, szeret veszélyes területekre evezni, most pedig egy nehéz időszakot él meg, nem bízik már senkiben. Szóval nem éppen azt csinálja, amiről folyamatosan papol.

Keesha Sharp: Ez már csak így van, sokszor valaki nagyon jó abban, hogy tanácsokat adjon, de a saját életében meg nem olyan jó abban, hogy megfogadja őket.

Süle László: Sokan azt gondolják, hogy Dr. Cahillnek kellene Riggs-szel összejönnie. Te mit gondolsz a két karakter kapcsolatáról?

Jordana Brewster: Izzik köztük a levegő. Úgy gondolom, pont ez benne a csodálatos: kiválóan lehet ezzel játszani. Viszont muszáj kordában tartani, mert különben a főszereplők munkakapcsolata sérülne, és minden a darabjaira hullna. Ez amolyan húzd meg, ereszd meg játék: már majdnem ott vagyunk, de aztán mégsem. Teljes egészében a vezető producer, Matt Miller döntése, hogy mi lesz velünk, a fontos inkább az, hogy szórakoztató legyen, ami köztünk történik. Az tuti, hogy a nézők nagyon élvezik, legalábbis ezt olvastam a Twitteren is. Egyszerűen élvezzük, ahogy lebegtetjük a témát.

halalosfegyverinterjuk4.jpg

Süle László: Trish-nek pedig új munkája lesz – de erről is keveset tudtunk meg.

Keesha Sharp: Úgy gondolom, ez majd kiderül a második évadban, hogy hogyan, arra én is kíváncsi vagyok. Vajon ki lehet ez a fickó, aki ilyen jó állást ajánlott, minden földi jóval? Ez egy kicsit gyanús… Trish erre gondolhat magában. De még én sem tudom, mi történik majd. Az volt az egyik kedvenc pillanatom az évadban, amikor a karakterem felmond. Mert úgy érzi: nem becsülik meg eléggé, nem kapja meg az előléptetést amiatt, hogy nő. És hoz egy döntés, miszerint nem marad ott, inkább elmegy máshová, akár fele annyi fizetésért is, ha ott megbecsülik. Azt gondolom, ezt kemény volt kimondani, és kemény volt látni is.

Köszönjük az interjúkat az RTL Magyarországnak!

Fotó: RTL Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása