A TV2 kínálatában idén tavasszal olyan sok változás történt, néha egyik napról a másikra, hogy tévénéző legyen a talpán, aki követni tudta, melyik műsort éppen hová pakolták át. Még márciusban indította el a TV2 az egykori sikersorozatának, a jó pár éve még milliós nézettséget szállító NCIS legfrissebb évadát, ám hat rész után levették a műsorról. A folytatásról pedig egészen a mai napig nem lehetett semmit sem tudni.
A ma kiadott műsortervben ugyan már szerepel a folytatás, azonban az új részek nem a TV2-re, hanem az egyik kábelcsatornára érkeznek. A hamarosan finálézó A szökés váltásaként, június 8-tól csütörtök esténként 9 órától a Prime-on nyomoz majd Gibbs és két új fővel kiegészült csapata. A Prime csütörtök estéjében így megmarad a két premier epizód, hiszen az NCIS után továbbra is a Gotham második szezonja lesz látható.
További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.
Fotó: Prime