Nem sikerült jól Jakupcsek Gabriella visszatérése

2017. március 19. - Jasinka Ádám

Jakupcsek Gabriella mögé egy emberként állt be az írott és online sajtó, miután 2015 végén két Ridikül adás felvétele között, karácsony előtt közölték vele, elbocsájtják a köztévétől. A hír természetesen magát Jakupcseket lepte meg leginkább, de a hazai nézettségi adatokkal és tévés hírekkel rendszeresen foglalkozó emberek sem értették, hogy egykoron az M1, majd a Duna húzó és legnézettebb műsorává váló Magyarország, szeretlek! egyik arcát, sokak kedvenc csapatkapitányát miért rúgták ki.

jakupcsekgabriellaegymasszemeben.jpg

A rádiós és tévés műsorvezető a nagy médiafelhajtás után rövid időre a háttérbe vonult, és csak 2016 második felében kezdett újból megjelenni tévéműsorok vendégeként. Láthattuk D. Tóth Kriszta autójának anyósülésén, főzött a Hal a tortánban és Pimaszúr is átcuccolt hozzá egy napra. A nagy visszatérésre azonban idén február 27-én került sor, ekkor debütált ugyanis vadonatúj műsora, az Egymás szemében. A Keresem a családomhoz hasonló stílust képviselő, de attól merőben eltérő formátum azonban nem úgy teljesít, ahogy azt a TV2-nél szerették volna.

Az első adás (487 ezer/137 ezer) a reklámozóknak fontos korcsoportban, a 18 és 49 év közötti nézők körében 3 tizeddel az aznapi főműsoridős csatornaátlag alatt teljesített, míg a heti eredményt, a 9,5%-ot csak beállítani tudta. A második epizódra (423 ezer/91 ezer) a teljes lakosságból nem tért vissza 50 ezer tévéző, míg a célközönségnél 40 ezren morzsolódtak le. Ez a csökkenés még nem lenne vészes, de az már kifejezetten nem mutat szépen, hogy a hétfő esti csatornaátlagot 2,2%-kal, míg a hetit 3,1%-kal múlta alul.

A folytatás pedig ennél is rosszabb lehetett, hiszen ahogy azt a SorozatWiki megtudta, az eredetileg hét részesre tervezett műsorból csak öt kerül majd adásba. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a március 27-én képernyőre kerülő rész csak az évadfinálé lesz-e, vagy a műsor utolsó epizódja, de az kijelenthető, hogy a TV2 idén tavaszra tervezett új műsorai közül a Detektív Bt. - A nyomozócsalád után az Egymás szemében is megbukott.

Fotó: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása