Elő(Dal)játék - Kritika A Dal 2017 elődöntőiről

2017. február 13. - wolfclaw

Kedves Nézőink! Immár ötödik éve futtatjuk ezt a nemzeti dalválasztó mizériát annak érdekében, hogy Önöknek meglegyen az az illúziója miszerint megmondhatják, ki képviselje hazánkat az Europerverziós Dalfesztiválon. Vagyis azt, ki legyen az áldozati bárány, illetve idén a kijevi csirke (pulyka). Hiszen köztudott, ez a verseny nem arról szól kinek a zenéje jobb, vagy ki tud több embert megmozgatni a hangjegyeivel. Itt pusztán az adott ország iránti szimpátia a mérvadó és lássuk be, ezen a ranglistán mi valahol nagyon hátul kullogunk.

adal2017_7.jpg

Ennek ellenére mi minden évben megjátsszuk, és a legtöbbször olyat kapunk, hogy a fal adja a másikat. Idén is választott a zsűri harminc dalt, amit élő adásba engedett, aztán abból kirostálta a két elődöntőnyi mezőnyt a kedves tévébámulók segítségével. Előre bocsátom, mivel láttam mindhárom selejtezőt, így ehhez fogok viszonyítani. Ezért akinek a kontextus nem világos az legyen kedves a Médiaklikken visszakeresni az adott produkciókat. Továbbá összetolom a szekrényeket meg a két elődöntőt, szóval akinek sok, az tekerje át bátran. Bár jobban örülnénk mindannyian a blognál, ha nem.

Az első elődöntőben rögtön volt egy csere, ugyanis Tatár Csilla betegség miatt nem tudott jönni. Helyette betették Rátonyi Krisztát. Sokkal jobban nem jártunk, vagy talán egy picivel. Mellékesen jegyzem meg, hogy a stylist, aki ezt az arany bőrdzsekit ráadta, úgy látszik rájött arra, Csilla stelázsifüggönynek öltöztetése nem akkora buli. Ellenben Harsány Levi (nem, nem véletlen elírás) hozza a megszokott formát. Lezser, laza és legalább annyira utálja vezetni mint én nézni, csak neki ezért fizetnek én meg mazo vagyok.

adal2017_6.jpg

Aki a zsűri felkonfjába beleírta a kis poénokat addig ütném amíg mozog, utána meg rugdalnám, hogy kelljen már fel. Jó, nem vagyok ilyen brutális, de tényleg nem lehet normálisan bemutatni őket? Ez nem az X-faktor, se nem a Megasztár, bármennyire is ezekből a műsorokból tevődik össze a verseny mezőnyének körülbelül háromnegyede. Direkt nem kétharmadot írtam. Még mindig azt mondom, hogy Both Miklós a legigazabb zsűritag, mert Ő nem szépeleg, hanem odaszúr, ellenben Zséda olyan, mint aki nem is lenne ott.

Na, de vegyük csak sorba a versenyzőket. Mi lett a Soulwaves srácokkal? Nem is értem. A válogatókban nyújtottak után mintha nem előre haladtak volna, hanem hátraléptek. A dalt nem el, hanem odébb tolták, és inkább arra koncentráltak a fiúk, hogy szimpik legyenek. Mintha tudnák, mire megy ki a játék. Singh Vikire azt mondtam, hogy az a tipikus Eurovision akikből minden évben lehet látni, semmi plusz. A selejtező óta jóformán csak a ruhája változott.

adal2017_9.jpg

Chase. Amikor először láttam, azt kérdeztem, na, őt honnan szalajtották? Még most is vannak averzióim vele kapcsolatban, csak nem tudom, hogy Vásáry André fiatalabb kiadása vagy egy tökön szúrt kandúr-e inkább. A selejtezőhöz képest semmi változást nem láttam. A The Couple-nél viszont történt változás, igazi Anima Sound System feelingem lett. Egy hét alatt fejlődött a dal, és végre nem csak egy unalmas zongoraszóló, meg egy édes énekhang szólt. Én eleve az underground zene híve vagyok, így meg aztán pláne.

Vagy én rúgtam be, vagy a Spoon 21-esek, mert a dalukat se érteni, se élvezni nem lehet. De az az igazság hogy részegen se lehetne (vagy csak én vagyok túl öreg ehhez). Viszont messziről megismerhető, ez elvitathatatlan tény. Amúgy pedig a Deákon maximum akkor tud ember állni a vízben, ha a metrót oltják, ugyanis az Akvárium az Erzsébet téren van. Azt gondolom, Radics Gigi nyugdíjba küldheti Zsédát.

A salgótarjáni duci roma kislány divává cseperedett. Alakított a dalán, mert mintha egy picit gyorsabbá tette volna, de éppen csak annyival, amivel nem rontott a színvonalon, hanem kiemelte a középszerből. Már a legelején mondtam és most is fenntartom, Henderson Dávidé költséghatékony produkció. Van egy DJ, aki gitározik is, meg az énekes. Slussz. A Petőfi Rádió agyon fogja játszani, aztán skip. Maximum a lézerdiszkótól kapott epilepsziás rohamom miatt fogok rá emlékezni.

adal2017_8.jpg

Pápai Joci a szamurájhuszár, akinek a kanna a kardja. A cigánylány is fel lett használva, nem csak üresben táncikált. Bár a rapbetétet inkább énekelni kellett volna, de ettől még ott van. És már megint esik. Angliában élek, de itt nem találkozom annyi esővel, mint az idei Dalt nézve. Viszont nagyon tetszik, hogy abszolút szokatlan a stílus, amit Kanizsa Gina képvisel, bár ha a klipet is hozzáveszem, akkor úgy nem értem az egészet, ahogy van.

Egy nagy toppantással menjünk is tovább a második elődöntőre. Mivel Csilla nem lett jobban, így az ünnepi rokolyában megjelent Kriszta lett megint Levi párja, akinek az outfitje elsőre leginkább a legendás Tron című filmet idézte. Szabó Ádám az új generációs Márió, aki letette a harmonikát, és csak az éneklésre koncentrált. Tavaly addig-addig próbált beparkolni a döntőbe, amíg leesett a lökhárító, berepedt a hátsó szélvédő és végül beállt valaki más a helyére. Idén megismételte ezt a gyakorlatot csak talán még rosszabbul, mert most totálkárosra törte magát.

adal2017_1.jpg

Dorina elektrogésa átépített bandája, a Mrs. Columbo egy különös zenei stílusra váltott ami pici színt vitt a hosszú és lapos maratonba. Oláh Gergő projektjében, a Roma Soulban nagyon tetszik, ahogy a cigány kultúrát próbálják hozzáigazítani a mai ízléshez, és mintha csak ők javítottak volna a dalukon a zsűri hatására. A Peet Projectről én soha nem hallottam, de azt hiszem ez nem az én hibám. Ha csak hallgattam volna, akkor simán benyelem hogy ez egy ex-United frontember újabb próbálkozása. Bár lehet hogy a háttérben Ő is ott van.

Kállay-Saunders Bandi ugyanaz mint tavaly, jóformán csak annyi az izgalom, hogy a fejére rászorult a nagymama horgoló kosara. Ehhez képest a Závodi-Berkes páros is jobb, bár inkább a lángoló zongora, mint ez a csőbe szorult herés éneklés, meg a ByeAlexet idéző deszkás szerkó. Ezután következett a közszolgálati metál. A Leander Kills kicsit visszaadta a Leander Risingot nekem, ezért nálam már adott a tíz pont. Lehet utálni a rockot, de a sok gagyi között pont erre van szükség. Sámánasszony Tóth Gabi énektudásához nem fér kétség, ellenben ez a nagyon megmagyarulás nekem nem nyerő.

adal2017_5.jpg

A végére berakták az igazi tölteléket. Benji nagyon szimpatikus, de ahogy tavaly se tudott maradandót a színpadra tenni, úgy idén se. Sőt, most talán még siralmasabb volt. Az ő produkciója volt az egyetlen, amibe muszáj voltam beletekerni, különben életlen papírvágó késsel nyirbáltam volna fel az ereimet. A vigaszági szavazatkönyörgésről nem tudom mit mondjak, sírni tudnék ezektől a „Jaj léciléciléci” fejektől amiket vágnak. Komolyan, ezek az ártatlan kiskutyanézések a sírba tudnak kergetni.

Összességében annyit mondhatnék, hogy két dolog biztos; amióta van ez a nagy nemzeti dalkiválasztó, talán idén volt a legszínesebb a mezőny, illetve bármennyire is vakítóan unja magát, azért Rátonyi Kriszta csuklóból kirázta ezt a két adást. Szívesebben látnám a döntőben Csillával párban. Végül engedtessék meg nekem egy olyan szörnyű szójáték, mint amiket eme műsorvezető fiatalember szokott elkövetni. Mi az, amikor Harsányi Levente éppen annyira túlpörög a Dalban, hogy magától is elszáll? Levitáció.

Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása