Aki nem ismeri a sorozatot, az talán nehezen tudja elképzelni, mi lehet a This Is Us sikerének titka, aki viszont látott belőle akár csak egy részt is, az pontosan ismeri azt. A sorozat magyar szinkronnal, Rólunk szól címmel a VIASAT3 műsorán debütál február 6-án, este tíz órakor. Zámbori Somával, az egyik kulcsfigura magyar hangjával a sorozat témája miatt a családról, a gyermekekről és a gyereknevelésről is beszélgettünk, időnként le-lelépve a szinkron ösvényéről.
Az itt megszólaltatott karakteredhez hasonlóan te is többgyermekes apuka vagy. Hogyan látod, mennyire reálisak azok a problémák, helyzetek, amiket bemutat a sorozat?
Mint Jacknek, nekem is három gyermekem van. Szerintem teljesen reálisan, emberi módon mutatják be a dolgokat. Nagyon bírom egyébként ezt a sorit már csak azért is, mert megjelenik benne a ’80-as évek, az a korszak amiben én voltam gyerek. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hová futtatják majd ki a figurám sztoriját.
Nálatok is voltak hasonló káoszhelyzetek, mint amik Jack-ékkel is megtörténnek?
Mivel nálunk az első két gyermek két év különbséggel született, így nem volt annyira durva mint a sorozatban, de fárasztó volt, nagyon is. Esténként, az előadások közben az ügyelő ébresztgetett és rázott fel, hogy mennem kellene a színpadra. Megpróbáltam minden lopott percet kihasználni, és aludni. Egyébként ezt nem is káosznak, hanem édes tehernek nevezném.
Szerencsések vagyunk, hogy nagy a családunk. Előfordul, hogy öt gyerek van nálunk otthon. Az unokatesókkal sülve-főve együtt vannak, és azt gondolom, hogy minél több gyerek van együtt, annál inkább lefoglalják egymást. Néha egy gyerekkel sokkal parásabb. Akkor minden fókusz a szülő részéről arra az egyre összpontosul. Nyilván az elején nehezebb, ha több gyerkőc van, de utána már könnyebb.
Mondok is egy példát. Valamelyik nap vendégek voltak nálunk, mi nekiláttunk fél ötkor a vacsorának, és miközben persze figyeltünk és tudtuk, hogy mi történik, a gyerekek annyira önállóak voltak, hogy lefektették a kistesójukat, a három és fél éves Maját. Ők pedig utána bent olvastak a szobában. 13 és 11 éves a két fiú, és már most annyira bejáratódtak a dolgok, hogy szó nélkül megfürdették, átöltöztették és elaltatták a húgukat.
Az, hogy színházban is játszottál, szinkronizáltál, mennyire nehezítette meg a dolgokat?
Hulla fáradt voltam. Ezért is döntöttem úgy, mikor megszületett a harmadik babánk, hogy visszavonulót fújok az esti elfoglaltságoktól. Tudatos, szakmai döntés volt, nem akartam harminc napból harmincat az otthontól, a családtól távol tölteni az előadások, a próbák miatt. Így most jut idő mindenre. Szinkronizálok, emellett pedig forgatunk és műsorokat is csinálunk. Én egyébként segédlelkész is vagyok, valamint hajózom is. Mivel ez munka, így mikor kihajózunk, akkor a családtól távol vagyok, de nyaranta egy-egy hétre elkísér a család is hajózni valamelyik tengerre.
Ezekhez az utakhoz egyezteted a szinkront?
Igen. Most már nem az esti előadásokhoz vagy a próbákhoz, hanem az egyéb munkáimhoz egyeztetnek a gyártásvezetők. Ha tudom, hogy valamikor elutazom egy-egy hétre, akkor szólok és megpróbáljuk összeszervezni a felvételeket. Sok esetben viszont, amikor hirtelen, szinte egyik napról a másikra kell valamit megcsinálni, akkor nem mindig tudom elvállalni.
Akkor nem is fáj már a szíved, ha valakihez esetleg emiatt nem téged hívnak?
A családomért fáj inkább a szívem. Azzal, hogy mit játszom el, vagy mit nem, már nem szoktam foglalkozni. Ez nem ilyen szakmai felülemelkedettség, egyszerűen számomra a család az első. És igazából ez is a legnagyobb nehézsége ennek a szakmának, és a színészet attól is művészet, hogy hogyan tudod összeegyeztetni a magánéleteddel. Nyilván minden munkánál nehéz ezt megoldani, de a színjátszás olyan időbeosztást igényel, ami mellett néha alig vagy otthon. Ha játszol, akkor esténként pedig szinte sosem.
Szerető családban nőttem fel. Nekem az a fontos, hogy ha majd vége lesz a dolgoknak, akkor a gyerekeim legalább annyit mondjanak, hogy „Apa, elég jó apa voltál”. Hallom kollégáktól, hogy valakinek a munka az első. Ennyire kifordult volna a világ? Szerintem a munka, legyen az bármilyen is, nem lehet fontosabb a családnál. Ebben a kérdésben apaoroszlán vagyok. Azt gondolom, hogy ha az embernek gyerekei vannak, akkor óriási a felelőssége.
Néha hallani azt színész szülőktől, hogy nem feltétlenül szeretnék, hogy a gyerekük kövesse őket a pályán. Mert ismerik a szakma, a pálya rossz oldalát. Ti is így álltok hozzá?
Az óvodában és az iskolában elő szokott kerülni, hogy ha már színész az apuka, akkor mondjon a gyerek is verset. A nagy fiunk, Doma ügyes, tehetségesen mond verset is. A középsőt, Zalát is ebbe az irányba szerették volna terelni a tanítók, mondván hogy ez így természetes, de őt ez nem érdekli. Mondta is, hogy attól, hogy apa színész, ő nem fog verset mondani. Nem kell távol tartani a fiúkat ettől a pályától, mert egyáltalán nem is érdekli őket ez az irány.
A kicsi Majának viszont állandóan kezében van a mikrofon, táncol, rajzol és énekel, belőle ösztönösen jönnek ezek a dolgok – és marhára féltem is. De mit mondasz neki? A nagy mérnök, a középső pedig olimpiai bajnok szeretne lenni, a verseny az élete, ki nem látszik az edzésekből és ufóként csinálja. Most mondjam nekik, hogy hagyják? Vagy tiltsam meg? Ezzel ártanám a legtöbbet.
Megismerik amúgy, ha a te hangodat hallják egy filmben, vagy egy sorozatban?
Pont nemrég néztük meg a Madagaszkárt, és mondták a fiúk Majának, hogy én vagyok Alex hangja. A kicsi rám nézett, éppen tettem-vettem valamit a lakásban, láttam az arcán, hogy nem érti a dolgot, és csak ennyit szólt: „De hiszen apa itt van”.
Most kezd abba a korba kerülni, hogy megismeri a hangomat a tévében, de hét vagy nyolc évesnek kell lennie szerintem ahhoz, hogy összekösse, a figura mögött van egy hang, egy ember, és az éppenséggel én vagyok. A fiúknál ez mondjuk korábban megtörtént. Már öt-hat évesen nézték Bear Grylls műsorait, így mire iskolába kerültek, már tudták, mi a helyzet.
Mondtad nekik, hogy te vagy a hangja, vagy maguk fedezték fel?
Tudták, hogy szinkronizálok, a színházba is eljöttek, de szerintem ezt teljesen maguktól fedezték fel. Egyébként sem toltam be őket sehova, nem kényszerítettem rájuk semmit. Azt is szerettem volna, ha a színház megmarad munkahelynek, és otthon, a feleségemmel, Ritussal együtt vagyunk inkább velük.
Volt persze olyan, amikor egy próbafolyamat alatt végig velem volt a nagy fiunk. Gyulán voltam vendégjátékon, és a próbák utolsó hetére levittem magammal, és apa-fia programot csináltunk. Amikor pedig vége lett a próbáknak, akkor egész nap együtt voltunk, bicikliztünk, strandoltunk. De amikor beviszed a gyereked a munkahelyre, az mindig csak szükségmegoldás.
(Milo Ventimiglia a Rólunk szól c. sorozatban - magyar hangja Zámbori Soma)
Mit szóltak a gyerekeid ahhoz, hogy színész vagy? Érzékeltek ebből bármit is?
Érzékeltek, nyilván, de nem nagyon foglalkoznak vele. Szerintem ez így jó, így természetes. Előfordult, mikor nagy interjút, vagy riportot adtam, és ők is belekerültek, hogy kitakartattam az arcukat. A középső a legszemérmesebb, ő nem is szeretne szerepelni. Nekünk pedig fontos a véleményük, mindig meg is kérdezzük őket, hogy mit szeretnének. Büszke vagyok rájuk, nagyon jó gyerekek és szerintem jó testvérek is. Én egyke vagyok, és direkt nagy családot szerettem volna.
Pont azért, mert egyke vagy?
Sajnos nekem nem lehettek tesóim. Amikor mi Ritussal összekerültünk, akkor mindketten mondtuk is, hogy nekünk minimum három gyerekünk lesz. És össze is jött, két fiú, és egy kislány.
A nagyok féltik a húgukat?
Mi az hogy! Amikor Maja megszületett, akkor bejöttek a kórházba, a középső pedig, aki tornász és akkor volt úgy hét éves, megfogta a kicsit, és azt mondta: „Figyelj ide, Maja. Ha elmész majd szórakozni, akkor először nekünk mutatod meg, ki az a pasi, akivel táncolni szeretnél. Ha pedig nem tetszik, akkor nagyon megverjük, jó?” Mondta ezt a fél napos csecsemőnek. (nevet)
Jót tesz egyébként a kis tinédzsereknek, finomítja a lelküket, ha valakire vigyázniuk kell, ha valakire figyelniük kell. A felelősségtől pedig érettebbek lesznek. Most már lazán otthon merjük hagyni őket egy-egy órára, amíg a feleségemmel elmegyünk esetleg tangózni. Vagy ha valami miatt nem érünk oda időben, akkor Doma elmegy Majáért. Akinek nem nagy családja van, az nem tudja átérezni, milyen jó dolog is ez.
Zámbori Soma 2002-ben, Benedek Miklós osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán. Játszott többek között a szolnoki Szigligeti Színházban, a Radnótiban, a Vígszínházban és a Budapesti Kamaraszínházban, de az utóbbi időben már nem igen láthatjuk színpadi előadásokban. A hangját olyan sorozatokban kölcsönözte, vagy kölcsönzi mind a mai napig főszereplőknek mint a Psych - Dilis detektívek, a Dokik, a Gyilkos elmék vagy a Gotham. A mozifilmekben pedig az ő orgánumán szól magyarul Ryan Gosling, Chris Evans, Ben Foster és Chris Pine is.
Fotó: YouTube, Viasat, people.com
