Az Ash vs. Evil Dead második évadában a korábbinál is több vért és borzongatóan humoros pillanatot kapunk, kedvenc démonvadászunk pedig ezúttal (is) nagy kalamajkába keveredik. Az embertelenül jó magyar szöveget pedig remek színészek előadásában hallhatjuk. A január 28-án debütáló új évadban ismét Kautzky Armand hangján szólal meg Ash, ennek kapcsán pedig decemberben interjúztunk egyet az egykori James Bonddal.
Gyakran hívnak vígjátékhoz? Csak mert úgy tűnik, hogy a komoly, elegáns urak azok, akikre veled kapcsolatban jobban emlékeznek az emberek.
Hála Istennek mindenféle műfajban kipróbálhattam már magam a pályafutásom alatt. Valóban, jobban kötődnek hozzám a komolyabb szerepek, még régről a Tom Cruise-filmek, mostanában pedig Pierce Brosnan munkái. De neki is megvannak az igazán jó vígjátékjai mint például a Mamma Mia!, vagy a Százkarátos szerelem. Úgyhogy rengeteg ilyet is csinálok.
Ha vígjátékon dolgoztok, akkor mindig olyan jó hangulatban zajlik a forgatás, mint most?
Ha jó a vígjáték, akkor remekül szórakozunk, és megpróbálunk egy kis pluszt is hozzátenni a szinkronhoz. Szerencsére itt a főszereplő (Bruce Campbell – a szerk.) nagyon jó színész, úgyhogy inkább csak futunk utána, hogy le tudjuk követni azt, amit csinál. Óriásikat vált, és nem lehet csak felszínesen figyelni a játékát, mert akkor elsikkadnak nagyon értékes, jó momentumok. Ezeken pedig muszáj rajta lennünk, mert ez az egyik humorforrás.
Nem volt furcsa a sorozat a stílusa miatt?
Először meglepődtem rajta, mert nem tudtam azt, hogy vígjáték, sőt ha úgy vesszük majdhogynem paródia is. Nézőként nem igazán kedvelem a nagyon véres történeteket, de ahogyan elkezdtük csinálni, egyre jobban megszerettem. Elementáris humora van és tényleg szenzációs.
Nehézségben kitűnik a többi munkád közül?
Olyan nehéz, mint általában a szinkronizálás. Inkább csak az nehézség benne, hogy sokszor kell lekövetni a mozgásokat, a lendületet, vannak benne hosszan kitartott hangok, lihegések, zihálások és nagyon gyakran ordít is, ami pedig torokgyilkos. Megpróbálom ezt úgy technikából megcsinálni, hogy este tudjak majd beszélni a színházban.
A hangom a munkaeszközöm, úgyhogy nagyon vigyázok rá, főleg most a téli időben, a betegségek közepette. Délelőttönként próbálok, este játszom, a kettő között pedig szinkronizálok, így igénybe is van véve.
Egy nátha mondjuk hallatszódik az ember hangján, de ha valami lelki probléma van, az is érződik rajta?
Szokták is mondani, hogy a hang a lélek tükre (nevet). Nem pontosan így van persze a mondás, de igaz, hogy minden ott van a hangban is.
Említetted, hogy zsúfoltak a napjaid.
Délelőttönként musicalt próbálok a színházban, a My Fair Lady-t, ami egy nagy klasszikus és maga a kedvesség, a báj. Én játszom benne Higginst, a nyelvészprofesszort, aki a rossz kiejtéssel beszélő virágáruslányból, Eliza Doolittle-ből hercegnőt csinál. Nagyon szép darab, nagyon jó számokkal és egy fergeteges vígjáték. A próba után idejövök kicsit vérengzeni, gyilkolni, este pedig játszom egy ezektől eltérő stílusú darabban. Három különböző műfaj, de ahogy szokták is mondani, a változatosság gyönyörködtet.
A My Fair Lady nem hangzik az ének szempontjából sem könnyű feladatnak.
Alapvetően nem énekes színész vagyok, de közel húsz évig játszottam a Macskákban, vagy például a József és a színes szélesvásznú álomkabátban, sok musicalben és operettben. Prózai szakon végeztem, de tanultunk énekelni, és ha olyan feladatot kapok, amiben ezt kell csinálnom, akkor énekelek.
A szinkronnal is a főiskolán ismerkedtetek meg.
Igen, akkor még voltak szinkronórák, Vass János szinkronrendező volt a tanárunk és az ő jóvoltából kerültünk föl a Pannóniába. Ő vitt be minket, és tanította meg a szakma csínját-bínját. Nem volt könnyű elkezdeni, az ember először azt sem tudja, hova kell néznie, mit kell csinálnia.
Ezért, ha most jön egy fiatal színész mellém, akkor segíteni szoktam neki, meg türelmes vagyok vele, mert egy kezdőnek akkor segítesz a legtöbbet, ha türelmes vagy. A szinkront nem nagyon lehet tanítani, mindenki maga jön rá a nyitjára, és csak türelemmel kell viseltetni azok iránt, akik most csöppentek bele.
Ma már nem gyakori, hogy többen álltok a mikrofonnál. Nem hiányzik az, hogy élő kapcsolat volt a felvételnél a színészek között?
A régi rendszert szoktam meg, az lett a természetes, így hogy egyedül vagyok, kicsit furcsa, de belejöttünk ebbe is. Ma már külön sávra vesznek minket, erre régen még nem igen volt képes a technika. Persze volt B-sáv és ha muszáj volt, akkor azért előfordult, hogy külön voltunk a stúdióban, de az volt az általános, hogy a gyártásvezetők mindenkit egy időpontra egyeztettek.
A régi szinkronokon, főleg egy vígjátéknál hallani is lehet, hogy többen álltak a mikrofonnál.
Egy vígjátéknál mindenképpen jó, ha ott áll az ember mellett a partner, de alapvetően nekem azt kell csinálnom, amit a színész a képernyőn. Azt kell leimitálnom, amit a figurám játszik, szóval ilyen értelemben mindegy, hogy egyedül vagyok-e vagy sem, nem a partnertől függ, hogyan reagálok egyes helyzetekben. Persze nem tagadom, jó ha többen vagyunk.
Visszatérve a mostani szerepeidre. El lehet különíteni egymástól a színházi és szinkronos munkákat?
Természetesen. Hála Istennek mind a színházban, mind a szinkronban jelentős szerepeket játszom, és amint elkezdünk az egyikkel dolgozni, akkor már nem foglalkozom mással. Itt is, az első két tekercs után azonnal benne vagyok, de ugyanez igaz a délelőtti próbára vagy az esti előadásokra. Van, amikor több munka is belefér egy napba, és nem csak három helyre megyek.
Az évek során fejlődik ki, vagy meg lehet azt direktbe is tanulni, hogyan kell letenni az egyes munkákat?
Az ember az évek alatt megtanulja, mert rákényszerül, hogy 100%-ban az adott feladatra koncentráljon. Előfordul, hogy amikor valami nagyon foglalkoztat, akkor miközben a hangmérnök esetleg dolgozik az egyik tekercsen, vagy visszanéznek a rendezővel valamit, azalatt eszembe jut a próba egyik problémája, vagy valami az esti előadásból, de általában nem szoktam keverni a munkákat.
Mennyire lehet ezt fizikálisan, mentálisan bírni erővel?
Olyan régóta csinálom, hogy már hozzászoktam, kialakult a rutin, bár az, hogy több órát is egy helyben állok, az önmagában is fárasztó és a derekam majd beszakad. A fülembe szól az eredeti hang, közben vadászom, hol van az én szövegem, nézem a képet, megyek a figura után és próbálom lekövetni. Ez nagyon megterhelő tud lenni. Este féltizenegy is lesz, mire hazaérek a színházból, és azt hiszem, beájulok az ágyba. (nevet)
Holnap pedig kezdődik elölről az egész, délelőtt próba, napközben szinkron este pedig előadás. Ezek a napok most teljesen egyformák. Szerencsére a közönség meghálálja, és amennyire lefáraszt, ugyanannyira fel is tölt a színház, de még a szinkron is, hiszen mint ennél a sorozatnál, halálra röhögjük magunkat.
(Lux Ádám, Kökényessy Ági és Kautzky Armand a Hangemberek című előadásban)
A szinkron is tud rád úgy hatni, hogy a munka után is foglalkoztat és nyomot hagy benned?
Ha valami nagyon megrázó, vagy szórakoztató, akkor akár napokig is viszem magammal a történetét, a lelki történését, sőt, még szoktam is mesélni a kollégáknak, hogy milyen élményem volt a szinkronban, vagy a rádióban. Igen, ezek a dolgok hatnak az emberre, ha akarom, ha nem. Hacsak néző vagyok, akkor is megérint, nem hogy így, amikor át is élem és teljesen magamévá teszem a figurát.
Mi volt ilyen például?
Az angol beteg egy nagyon kedves filmem. Az még akkor is nagy hatással volt rám, amikor először, felirattal láttam, utána pedig a szinkron közben is nyomot hagyott bennem. De akár egy vígjátékot is említhetnék, mert azokat a poénokat, amik például a Mamma Mia!-ban voltak, hetekig meséltem, annyira jó munka volt.
Még mindig a Bond az, ami miatt téged a szinkron kapcsán a leginkább megismernek?
Csak három vagy négy filmet csináltam, de ez valamiért annyira emblematikus, hogy jobban megragadt az emberekben, mint más, esetenként jóval hosszabb sorozatom.
Érdekes, hogy még a pályám elején csináltam egy filmet, ami a Bond megalkotójáról, Ian Flemingről szólt. Két részes volt, és azt mesélte el a film, hogy Fleming hogyan teremtette meg Bond figuráját a tapasztalatait, az első világháborús élményeit felhasználva. Én pedig már főiskolásként Fleminget szinkronizáltam. Már akkor is lehetett bennem valami angolos. Nagyon örültem aztán, amikor jó pár évvel később Bond szerepét is megkaptam.
Ha pedig már Pierce Brosnan és musical, érdekes hogy a Mamma Mia!-t nem ti énekeltétek.
Az embereket szerintem jobban érdekelte az, hogyan énekelnek az olyan világsztárok mint Meryl Streep vagy Pierce Brosnan. Habár kaptam olyan üzeneteket, hogy bárcsak én énekeltem volna az SOS-t (nevet).
Az Ash vs. Evil Dead második évada szinkronnal elérhető az HBO GO-n. A szezon tévés premierje január 28-án lesz a Cinemax-on.
A képek forrása: HBO, 24.hu, jegy.hu, atempo.sk, express.co.uk
