A sorozatokról írt kritikákat az utóbbi időben visszafogtam, és azokról, amiket néztem, mind a Naplóban olvashattatok rövid(nek szánt) véleményeket. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? értékelését is oda szántam, el is kezdtem megírni, de amikor a harmadik bekezdést is megtöltöttem, akkor úgy döntöttem, hogy muszáj leszek kivételt tenni. Az írók ugyanis meglépték azt, amire nem számítottam, tényleg megölték az egyik alap szereplőt, és nem csak becsaptak minket.
A sorozat első évada zseniális volt, mind zeneiségét, mind a történetét tekintve lenyűgözött, és a remek színészi játékhoz fantasztikus szinkron párosult. Bognár Gyöngyvér olyan jól dolgozott ezzel a szereppel, hogy kívánok neki még több hasonló kaliberű karaktert, hiszen amit itt mutatott, az tényleg a legjobbak közé emeli. Viola Davis rengeteget sírt az első évadban, de most úgy ordított, kiabált és remegett a zokogástól, hogy az szerintem minden korábbinál nagyobb feladat elé állította a szinkronizáló színésznőt. Bognár Gyöngyvér azonban rátett egy lapáttal az első két évadban nyújtott játékára, és úgy bánt a hangjával, hogy komolyan mondom, nem találom a szavakat.
A neki köszönhetően átélt érzelmi sokk pedig igazán termékeny táptalajt jelentett a félévadot lezáró epizódban meglépett csavarhoz. Ha valamit több részen keresztül építenek, akkor két végkimenetel létezik; vagy megráz, vagy csalódást kelt a csattanó. Nincs köztes út. Emlékezzünk csak vissza A mentalista azon epizódjaira, amik eljuttattak minket Red John leleplezéséhez és Jane tettéhez. Az az egymást követő hat-nyolc rész olyan szinten volt tökéletes és élvezetes, hogy a sorozatgyilkos kiléte jószerével már nem is volt érdekes, lehetett volna akárki. De példaként hozhatnám a The Walking Deadet is, melyben részeken át építették Negan karakterét, morzsánként adagolva a személyét és a csapatának szokásait. Spoilerek nélkül folytatom, ha a TOVÁBB-ra kattintotok.
Ebben a két példában közös, hogy az út sokkal izgalmasabb volt, mint a cél, az eredmény, hiszen mind Red John kiléte, mind pedig Negan csalódást keltő. Amíg nem voltak teljes valójukban jelen, sokkal jobban működtek. Valami hasonlót lépett most meg a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? is, csak nem egy sorozatgyilkost, hanem egy halálesetet vezettek fel öt-hat részen keresztül. Fokozatosan adagolták az infókat, epizódonként mutattak meg egy-egy túlélőt, hogy a végén, az utolsó jelenetig kérdéses legyen, kit is "áldoztak fel".
Ritka, ha egy sorozatban megölik a főszereplőt. A Trónok harcában persze az első évad végén lehullott a fő karakter feje, de országos sorozatban nem gyakori, hogy egy állandó, elég sokszor kiemelt figura meghaljon. Nem véletlen, bár ez kábeles példa, hogy a The Walking Deadben alig halt meg valaki az alap szereplők közül, az pedig egyenesen elképzelhetetlen, hogy Rick feldobja a talpát, pedig milyen felfordulást okozna! A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? stábja nem merte nagy sebességgel bevenni az éles kanyart és nem Viola Davis figuráját ölték meg, de az egyik olyan karakter történetét fejezték be, akit az első rész óta mindenkitől külön, kiemelve kezeltek.
Hogy a későbbiekben milyen hatással lesz ez a lépés a sorozatra, a történet ívére és persze a többi karakterre, azt még nem tudni, de hogy remekül váltottak az írók, az biztos. A második évad ugyanis nagyon nem jött be, érdektelen mellékszálak, visszatekintések és több részre elhúzott kis sztorik. Összehasonlítva az elsővel, vagy a harmadik első kilenc részével, azt kell mondjam, hogy ég és föld a különbség. Azt sajnálom csak, hogy amikor végre azt hittem, magunk mögött tudhatjuk Samet, akkor csak visszahozták őt a készítők, és mit ne mondjak, nagyon nem hiányzott.
Az ebben a kilenc részben mutatottak miatt viszont mindent megbocsájtok az íróknak, mert ez fantasztikus utazás volt. Most egy kis pihenő következik, de bármit is alkotnak majd a maradék hat epizódban, kijelenthetjük hogy visszataláltak oda, ami igazán megy nekik, a feszültségteremtéshez. A több idősík kezelését tekintve ez példaértékű félévad volt.
