Szinkronhangok: Sötét árvák (Orphan Black)

2016. november 24. - Jasinka Ádám

Az Orphan Black az egyik olyan sorozat, amelynek hazai bemutatóját évek óta elég sokan várjuk, és kicsit sajnálom, hogy nem a korai évadok során érződött hype alatt, hanem most ér csak ide, mikor a lendülete és újszerűsége minden zsenialitása ellenére megkopni látszik. Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy szinkronosan is elér végre hozzánk, nem kérdés, hogy újra fogom nézni az első szezont, hiszen baromi jó és élvezetes volt a története, a látványvilága egyedi, a főszereplőnő, Tatiana Maslany játéka pedig ámulatba ejtő.

Nem is lesz könnyű feladata az őt megszólaltató színésznőnek, akit úgy látszik, idén jó sok kemény melóval megtaláltak. Azonban sem a Quantico, sem a Scream Queens nem fogható nehézségben és beszédmennyiségben ehhez a szériához. Tatiana Maslany valamennyi karaktere Bogdányi Titanilla hangján szól majd, és szerintem kétség sem férhet hozzá, hogy meg fogja oldani ezt a feladatot. Maslany "fő" figurájának "testvérét" és jó barátját, Felixet Pálmai Szabolcs hangján hallhatjuk, míg nevelőanyjukat Szórádi Erika szinkronizálja majd.

sotetarvakszinkron.jpg

A sorozat az RTL Spike műsorán, december 2-án este 10 órakor debütál, mi pedig rajtra készen várjuk, hogy hallhassuk szinkronnal a sötét árvákat. A magyar változat szereposztását a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Sötét árvák (Orphan Black)

Tatiana Maslany (Sarah) - Bogdányi Titanilla
Jordan Gavaris (Felix) - Pálmai Szabolcs
Maria Doyle Kennedy (Siobhan) - Szórádi Erika
Kristian Bruun (Donnie) - Horváth Gergő
Kevin Hanchard (Bell nyomozó) - Madai Gábor
Skyler Wexler (Kira) - Gyarmati Laura
Dylan Bruce (Paul) - Posta Viktor
Evelyne Brochu (Delphine) - Mezei Kitty
Michael Mando (Vic) - Nagy Dániel Viktor
Matt Frewer (Dr. Leekie) - Barbinek Péter

Magyar szöveg: Jánosi Emese
Hangmérnök és vágó: Papp Zoltán István és Hegyessy Ákos
Gyártásvezető: Szőke Szilvia
Szinkronrendező: Gaál Erika
Stúdió: LaborFilm

Forrás: RedLemon
A kép forrása: themarysue.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása