Magyar nézettség: 46. hét - Hova lettek a Barátok közt nézői?

2016. november 22. - Jasinka Ádám

Úgy tűnik, idén nem csak az X-Faktor gyengécske szereplését látva kell majd számot vetnie az RTL Klubnak, hanem bizony ki kell okoskodniuk majd azt is, miért zuhanhatott talán sosem látott mélységekbe a lassan húsz éve megtörhetetlennek tűnő napi szappanoperájuk, a Barátok közt nézettsége. Amíg futott A Konyhafőnök, addig a késő esti kezdést lehetett okolni a relatíve alacsony számokért, de most, hogy az előkelőbb, kvázi "saját" sávjában látható, kicsit borzasztónak tűnik, hogy az egykoron milliós nézettségű sorozat kilencszázezres eredményt sem tud összehozni. Ez persze lehet az új műsorrend miatt is, és jövő héttől visszatalálhat egykori önmagára, az mindenesetre beszédes, hogy durván megzuhantak a nézettségek.

baratokkoztnezettseg2_1.jpg

Az RTL Klub az előző héten állt át új műsorrendre, benne visszatérő saját gyártásokkal és sorozatokkal, emiatt pedig joggal hihettük, hogy kis csökkenés mellett, de továbbra is magasan az első helyen maradnak majd. A Dr. Csont új évada nem igazán hozta lázba a tévézőket, bár jobban nézték, mint a korábbi ismétléseket, azért ez kilométerekre van nem csak a több éves, hanem a tavalyi számaitól is. A Keresem a családom előző évi premierje egymillió fölött volt, most kicsivel több mint 700 ezren nézték Lilu család(újra)egyesítő műsorát, ami bár nem valami fényes, mégis a legjobb eredmény a visszatérők körében.

A Válótársak, aminek évadkezdését én naivan 850 ezerre tippeltem, valami botrányosan teljesített. A teljes lakosságban éppen hogy csak félmillió fölötti eredményt ért el, a 18-49 évesek körében pedig a heti RTL Klubos, főműsoridős csatornaátlag (19,2%) alatt hozott majdnem két teljes ponttal. A péntekre pakolt és átnevezett Gyertek át! viszont meglepően remek számokat hozott - majdnem azt tudta, amit a nyár eleji finálé szombaton - , és a közel 600 ezres nézőszámát az utána futó Showder Klub is viszonylag okosan használta ki, szóval egyelőre bejött a péntek esti humor-faktor.

A Star Academy kiesésével az X-Faktor nem lőtt ki az űr felé, és bár a TV2-ről eltűnt közel 600 ezer tévéző, ők nem az RTL Klubra vándoroltak, hiszen az X csak 300 ezer nézővel tudott javítani előző heti negatív rekordokat megdöntő nézettségi számain. Amennyire nem tett jót A Konyhafőnök kiesése az RTL Klubnak, a TV2-nek annyira jó löketet adott hétköznap este, hogy a Drágám, add az életed! az utolsó adáshetére azzal az Éjjel-Nappal Budapesttel került szembe, amit tavasszal játszi könnyedséggel vert meg. Ugyan most a teljes lakosságban nem kapta el, a célközönségnél pedig brutális a lemaradása, azért így is látszik, hogy javult Ábel Anitáék nézettsége.

A szultána köszönte is a jobb felvezetést, és bár a délutáni Megtört szívek még mindig a legnézettebb TV2-s török sorozat, a Szulejmán után játszódó intrikus sztorinak sincs szégyenkezni valója, hiszen hetek óta stabilan 400 ezer környékén, de inkább fölötte hoz. Ha pedig már stabilitás, akkor A hegyi doktor - Újra rendel majdnem félmilliós heti átlagát és évadcsúcsát mindenképpen meg kell említeni. Elképesztő, mire képes ez a német sorozat. A Duna mondhatjuk, hogy pozitív mérleget zárt, bár a sokat javuló Magyarország, szeretlek! nem bírt sem a Miss Universe-zel, sem A Hobbittal, azért kezd visszatalálni az útra. Viszont félreértés ne essék, ez még mindig botrányos, de legalább már nem annyira szörnyű nézettség.

Azt pedig még érdemes megemlíteni, hogy az ATV-re került Frizbi legutóbbi adása 300 ezer fölött hozott, amivel házon belül egyértelműen a legnézettebb műsor lett, és verte is egykori otthonát, a TV2-t. A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Hétfő:

TV2: Megtört szívek: 469 655 (16,6%), 18-49: 31 549 (4,1%)
TV2: Maria: 352 200 (16,6%), 18-49: 22 683 (3,9%)
Duna TV: Ridikül: 195 278 (6,6%), 18-49: 23 339 (2,9%)
RTL Klub: Story Extra: 194 765 (6,5%), 18-49: 40 253 (4,9%)

RTL Klub: Híradó: 774 524 (21,1%), 18-49: 181 799 (16,8%)
TV2: Tények: 761 771 (20,2%), 18-49: 138 868 (12,3%)

RTL Klub: Fókusz: 703 664 (16,9%), 18-49: 252 925 (19,2%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 9x09: 487 287 (12,1%), 18-49: 61 429 (4,9%)

RTL Klub: Barátok közt: 789 444 (18,2%), 18-49: 287 828 (18,2%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 627 977 (14,2%), 18-49: 250 752 (16,8%)
TV2: Drágám, add az életed!: 604 361 (13,8%), 18-49: 129 206 (8,9%)

TV2: A szultána: 436 183 (10,3%), 18-49: 116 663 (7,5%)
Duna TV: Maradj talpon!: 408 358 (9,4%), 18-49: 41 707 (2,9%)

Duna TV: Kékfény: 316 363 (7,1%), 18-49: 45 929 (2,9%)
Duna TV: Hawaii Five-0 2x17: 159 751 (4,3%), 18-49: 28 373 (2%)

RTL Klub: Dr. Csont 11x01 (P): 557 212 (16,9%), 18-49: 268 360 (20,2%)
RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 4x04: 252 671 (12,1%), 18-49: 100 738 (11,2%)
TV2: A gyűjtő: 150 640 (7,1%), 18-49: 42 532 (4,8%)
Duna TV: No Limit 2x06: 66 700 (2,6%), 18-49: 6 179 (0,6%)

Kedd:

TV2: Megtört szívek: 487 117 (18%), 18-49: 52 787 (7,6%)
TV2: Maria: 382 899 (19,4%), 18-49: 34 239 (6,9%)
RTL Klub: Story Extra: 240 485 (8,4%), 18-49: 75 862 (10,5%)
Duna TV: Ridikül: 179 480 (6,3%), 18-49: 6 493 (0,9%)

RTL Klub: Híradó: 816 877 (22,8%), 18-49: 215 952 (21,4%)
TV2: Tények: 806 348 (22%), 18-49: 173 637 (16,5%)
RTL Klub: Fókusz: 648 505 (16%), 18-49: 222 029 (17,6%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 9x10: 498 443 (12,7%), 18-49: 48 013 (4%)

RTL Klub: Barátok közt: 832 426 (18,9%), 18-49: 301 098 (18,4%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 706 927 (15,9%), 18-49: 305 363 (19,8%)
TV2: Drágám, add az életed!: 560 274 (12,8%), 18-49: 140 522 (9,4%)
TV2: A szultána: 410 528 (9,7%), 18-49: 115 610 (7,2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 377 345 (8,6%), 18-49: 22 634 (1,5%)

Duna TV: Önök kérték: 210 985 (4,7%), 18-49: 2 260 (0,1%)
Duna TV: Velvet Divatház 1x11: 76 175 (2,1%), 18-49: 4 075 (0,3%)

RTL Klub: Keresem a családom 2x01 (P): 717 916 (21,4%), 18-49: 234 541 (17,2%)
RTL Klub: XXI. század: 311 436 (13,8%), 18-49: 142 526 (13,7%)

TV2: Hitman - A bérgyilkos: 182 650 (7,9%), 18-49: 67 004 (6,5%)
Duna TV: Gran Hotel 3x13: 46 135 (1,8%), 18-49: 4 303 (0,4%)

Szerda:

TV2: Megtört szívek: 510 119 (17,9%), 18-49: 50 891 (6,6%)
TV2: Maria: 386 510 (17,4%), 18-49: 31 162 (5,5%)
RTL Klub: Story Extra: 311 826 (10,2%), 18-49:
Duna TV: Ridikül: 174 781 (5,8%), 18-49: 6 041 (0,7%)

RTL Klub: Híradó: 889 644 (24,4%), 18-49: 218 883 (20,1%)
TV2: Tények: 797 958 (21,4%), 18-49: 166 810 (14,9%)
RTL Klub: Fókusz: 792 453 (19,5%), 18-49: 247 722 (19,4%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 9x11: 456 749 (11,6%), 18-49: 56 266 (4,7%)

RTL Klub: Barátok közt: 875 323 (20,4%), 18-49: 316 596 (19,2%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 694 058 (15,9%), 18-49: 278 343 (18,6%)
TV2: Drágám, add az életed!: 594 331 (13,7%), 18-49: 154 971 (10,6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 463 455 (10,7%), 18-49: 49 873 (3,4%)

TV2: A szultána: 413 707 (9,9%), 18-49: 125 571 (7,8%)
SuperTV2: Jóban Rosszban: 239 327 (5,5%), 18-49: nincs adat
Duna TV: Szabadság tér '56: 137 492 (3,2%), 18-49: 18 055 (1,1%)

RTL Klub: Szulejmán 201.: 654 581 (19,4%), 18-49: 250 052 (17,6%)
RTL Klub: Házon kívül.: 374 436 (16,5%), 18-49: 134 304 (13,2%)

TV2: Mentőakció: 131 474 (5,6%), 18-49: 39 449 (3,7%)
Duna TV: Mansfeld: 76 128 (2,7%), 18-49: 20 890 (1,7%)

Csütörtök:

TV2: Megtört szívek: 526 783 (18,9%), 18-49: 42 551 (5,7%)
TV2: Maria: 386 908 (18,3%), 18-49: 42 923 (8,1%)
RTL Klub: Story Extra: 285 281 (9,7%), 18-49: 59 451 (7,3%)
Duna TV: Ridikül: 204 567 (7%), 18-49: 15 494 (1,9%)

RTL Klub: Híradó: 840 749 (23,2%), 18-49: 198 712 (19%)
TV2: Tények: 754 798 (20,4%), 18-49: 128 188 (11,9%)
RTL Klub: Fókusz: 707 283 (17,4%), 18-49: 232 440 (18,6%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 9x12: 531 827 (13,4%), 18-49: 80 240 (6,7%)

RTL Klub: Barátok közt: 770 448 (18%), 18-49: 251 397 (16,2%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 656 161 (15,1%), 18-49: 265 755 (18,5%)
TV2: Drágám, add az életed!: 583 602 (13,6%), 18-49: 149 746 (10,7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 466 614 (10,9%), 18-49: 46 655 (3,4%)

TV2: A szultána: 412 137 (10%), 18-49: 116 353 (7,6%)
Duna TV: A Bagi-Nacsa Show 2x06: 252 364 (5,8%), 18-49: 19 886 (1,3%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 6x07: 74 206 (2%), 18-49: 5 872 (0,4%)

RTL Klub: Válótársak 2x01 (P): 508 772 (14,9%), 18-49: 246 763 (17,3%)
RTL Klub
: CSI: A helyszínelők 10x06: 254 717 (11,5%), 18-49: 144 569 (13,9%)
TV2: Backstrom nyomozó 1x05: 188 106 (6,4%), 18-49: 62 666 (4,8%)
TV2: Propaganda: 92 526 (5,8%), 18-49: 38 442 (5%)
Duna TV: Puskás Hungary: 64 907 (2,9%), 18-49: 6 893 (0,7%)

Péntek:

TV2: Megtört szívek: 462 975 (16,6%), 18-49: 46 409 (6%)
TV2: Maria: 322 788 (15,5%), 18-49: 24 514 (4%)
RTL Klub: Story Extra: 275 183 (9,4%), 18-49: 65 983 (8,1%)
Duna TV: Ridikül: 187 176 (6,4%), 18-49: 28 783 (3,5%)

RTL Klub: Híradó: 852 253 (24,1%), 18-49: 208 605 (20,4%)
RTL Klub: Fókusz:  718 466 (18,3%), 18-49: 232 365 (19,3%)

TV2: Tények: 670 692 (18,6%), 18-49: 128 535 (12,2%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 9x13: 502 474 (13,1%), 18-49: 57 609 (5%)

RTL Klub: Barátok közt: 857 875 (20,5%), 18-49: 298 214 (20,6%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 659 254 (16%), 18-49: 284 987 (21,5%)
TV2: Drágám, add az életed! (F): 482 162 (11,8%), 18-49: 115 168 (8,8%)
Duna TV: Fölszállott a páva 4x05: 387 565 (9,5%), 18-49: 40 472 (2,9%)

TV2: A szultána: 385 492 (9,5%), 18-49: 98 425 (6,9%)

RTL Klub: Gyertek át! 3x01: 592 957 (17,4%), 18-49: 236 289 (17,6%)
RTL Klub: Showder Klub 18x03: 379 677 (16,5%), 18-49: 172 686 (16,5%)

TV2: Amikor megállt a Föld: 147 937 (5,4%), 18-49: 20 209 (1,7%)
Duna TV: Nora Roberts: Csendes holtág: 107 463 (4,4%), 18-49: 58 305 (5,4%)

Szombat:

Duna TV: Gasztroangyal: A rizs: 338 987 (10,7%), 18-49: 38 737 (4%)

RTL Klub: X-Faktor 6x10: 1 095 066 (27,5%), 18-49: 418 996 (27%)
RTL Klub: Híradó: 757 809 (20,3%), 18-49: 180 721 (16%)
RTL Klub: Fókusz Plusz: 688 066 (16,9%), 18-49: 194 207 (14,5%)
TV2: Tények: 615 652 (16,5%), 18-49: 117 465 (10,5%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 278 187 (6,7%), 18-49: 111 574 (7,4%)
TV2: Exodus: 319 397 (8,1%), 18-49: 38 358 (3,1%)

Duna TV: Bigyó felügyelő: 120 870 (2,8%), 18-49: 20 275 (1,3%)

Vasárnap:

RTL Klub: Banános Joe: 542 870 (16,5%), 18-49: 157 403 (13,4%)

RTL Klub: Híradó: 1 027 340 (24,4%), 18-49: 301 514 (20,4%)
TV2: Tények: 692 552 (16,5%), 18-49: 163 450 (11,1%)
TV2: Miss Universe Hungary: 687 271 (14,6%), 18-49: 181 087 (10,4%)

RTL Klub: A hobbit - Az öt sereg csatája: 665 509 (14,4%), 18-49: 354 901 (20,1%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 335 767 (7%), 18-49: 43 409 (2,4%)
ATV: Esti Frizbi Hajdú Péterrel: 320 724 (7,8%), 18-49: nincs adat
TV2: Bajos csajok: 296 784 (7,8%), 18-49: 132 081 (8,2%)
Duna TV: Miss Fisher rejtélyes esetei 1x04: 245 177 (5,5%), 18-49: 37 425 (2,3%)
Duna TV: Kártyavár 1x09: 87 192 (2,1%), 18-49: 10 214 (0,6%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) oldaláról származnak.
A kép forrása: RTL Klub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Today05 2016.11.22. 21:39:26

ne felejtsük el, hogy elindult a télapótévé végtelen pénzből összerakott többi csatornája is, és azok elég sok nézőt szippantottak fel

Jasinka Ádám 2016.11.22. 23:00:11

@Today05: Ha nem is nagyon sokat, de biztosan elszívott pár tévézőt. A kábel egyre jobban "megeszi" a nagyokat.

AlexAston 2016.11.23. 10:27:09

Így is van 900e igénytelen néző.
Majd akkor kell örülni, ha senki nem nézi ezen sz@r műsorokat.
Bár tudom, hogy ilyen igénytelen a nagy átlag, ezért mindig lesznek színvonal alatti műsorok főműsoridőben.

feketeesfeher 2016.11.23. 21:42:18

Változnak a fogyasztói szokások. 10-15 évvel ezelőtt még véleményem lett volna a TV műsorokról.
Ma azt sem tudom, miről beszélnek, akik a magyar tévékínálatról meg műsorokról beszélnek. A legtöbb címe nekem speciel nem mond semmit.
Pedig még tévém is van.

A nép fia 2016.11.23. 22:04:43

Néha még mindig nem értem, hogy miért néznek az emberek TV-t.

Persze, van az a réteg és van az a földrajzi helyzet Magyarországon, hogy egy borsodi zsákfaluban se könyvtár, se kocsma, se internet... ott marad a TV. De aki olyan helyen lakik, hogy legalább az előbb felsorolt 3-ból legalább 1 megvan, az miért néz tévét?!?!

Éltem már magyar faluban, kisvárosban, megyeszékhelyen (kettőn is), jelenleg a fővárosban, de televízióra egyik helyen sem volt szükségem. Család, könyvek, cimborák, internet.
süti beállítások módosítása