Ők lettek A kenderfutár című sorozat magyar hangjai

2016. október 11. - Jasinka Ádám

 Nagyon faramuci helyzetbe hozott most ez a sorozat, ugyanis az HBO újdonságának, A kenderfutárnak, amely egy videósorozatból nőtte ki magát, egyetlen egy főszereplője van, visszatérő karakterere pedig szinte egy sincs. A részről részre új kis sztorikat és általuk új embereket bemutató széria a címben is szereplő kenderfutár köré összpontosul, és az ő segítségével ismerjük meg New York egyik negyedének különös lakóit, akik mind-mind kuncsaftjai a "futárnak". Ugyan a fű visszatérő eleme a sorozatnak, a készítők azonban az élvezet helyett arra fektették a hangsúlyt, hogy megismerjük, miért is lehet valakinek szüksége rá.

akenderfutarszinkron.jpg

 A kenderfutár magyar változatát Dezsőffy Rajz Katalin rendezi, a futárt pedig Welker Gábor szólaltatja meg magyarul. Mivel nem igazán van rajta kívül több állandó szereplő, és aki visszatér, az is csak egy-két részt szerepel, így viszonylag könnyen meg lehetett szerezni a szinkronra olyan színészeket is, akik hosszabb munkákat lehet, hogy nem tudtak volna beiktatni a naptárjukba. Az első részt látva és hallva pedig azt kell mondanom, hogy több olyan sorozat kellene, amiben ilyen erősek a csak egy epizódos figurák is. Az első részben számomra a húzó figura Max volt, aki lehet hogy Fekete Ernő hangja nélkül nem is fogott volna meg ennyire. Nagyon nem ezt a karaktert szoktuk meg Fekete Ernőtől, de valami olyan mágikus párost alkottak ők ketten, hogy egy évadon át szeretném még élvezni a játékukat, de sajnos be kell érnem egy (maximum kettő) epizóddal.

 Az első négy rész magyar hangjainak döbbenetes neveket felsorakoztató névsorát, valamint a magyar stáblistát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Laki Mihály nevével szerintem ilyen rövid idő alatt ilyen sok sorozatnál még nem találkoztam.)

A kenderfutár (High Maintenance)

Ben Sinclair (A kenderfutár) - Welker Gábor
Taylor Louderman (Alexa) - Bach Kata
Katja Blichfeld (Becky) - Madarász Éva
Yael Stone (Beth) - Martinovics Dorina
Chris Roberti (Chad) - Dénes Viktor
Dan Stevens (Colin) - Márkus Sándor
Caldwell Tidicue (Darnell) - Fekete Zoltán
Deborah Offner (Deb) - Menszátor Magdolna
Luke Forbes (Derek) - Harcsik Róbert
Ratnesh Dubey (Faruq) - Elek Ferenc
Amy Ryan (Gigi) - Fullajtár Andrea
KeiLyn Durrel Jones (Johnny) - Előd Álmos
Kimani Isaac (Jordan) - Csondor Kata
T. J. Kenneally (Ken) - Rosta Sándor
Helen Yorke (Lainey) - Létay Dóra
Lee Tergesen (Leo) - Sörös Sándor
Max Jenkins (Max) - Fekete Ernő
Victor Williams (Mike) - Vass Gábor
Miriam Shor (Renee) - Farkasinszky Edit
Kevin Allison (Sean) - Joó Gábor
Colby Keller (Sebastian) - Potocsny Andor
Marta Milans (Solange) - Vámos Mónika
Jennifer Lim (Susan) - Tarr Judit
Merissa Czyz (Tabs) - Dögei Éva
Nick Corley (Warren) - Várday Zoltán

Magyar szöveg: Laki Mihály
Hangmérnök: Weichinger Kálmán
Vágó: Wünsch Attila
Gyártásvezető: Németh Piroska
Szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin
Produkciós vezető: Szép Erzsébet
Stúdió: SDI Media Hungary

Forrás: HBO

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása