Majdnem teljesen lecserélték A konyhafőnök zsűrijét

2016. szeptember 12. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub két éve indította el gasztrovetélkedőjét, az amerikai és brit MasterChef mintájára készült A konyhafőnök című realityt. Az első évad szerény nézettséggel kezdett, majd hétről hétre fokozatosan növelte rajongó- és nézőtáborát, hogy a fináléra abszolút rekordot döntve lekörözze házon belül is a konkurenciát. Nem is volt csoda, hogy azon nyomban bekérték a második szezont, az viszont meglepetett, hogy nem vártak vele egy évet, hanem ősz után már tavasszal képernyőre is tűzték a folytatást. Így tavaly, egy naptári éven belül két szezont is láthattak a nézők ugyanabból a műsorból - plusz ugye ott volt a kicsikkel forgatott Junior változat is.

 A műsor legújabb szezonja, amely sorban a negyedik lesz, megújult zsűrivel érkezik majd a Nyerő Páros váltásaként. A szeptember 26-ai premiert követően vélhetően 5-6 hétig A konyhafőnök fogja majd uralni az RTL Klub főműsoridejét, legalábbis a hétórási műsorsávot biztosan. Az új zsűri viszont nem lesz ismeretlen a nézők számára, hiszen Fördős Zé marad, mellé pedig A konyhafőnök első évadának második helyezettje (az idő közben étterem-tulajdonossá váló) Wossala Rozina, és a Michelin-csillagos Sárközi Ákos séf érkezik. Sárközi Ákosnak nem ez lesz az első tévés szereplése, hiszen láthattuk már őt A konyhafőnökben és a Gasztroangyalban is. Az új zsűricsapatot pedig nem csak a felnőtt, hanem a tippre ősz végén érkező Junior évadban is viszont láthatjuk majd.

akonyhafonokzsuri.jpg

Fotó: RTL Klub

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása