Nyerő Páros - A legőszintébb sztárvetélkedő

2016. augusztus 30. - Jasinka Ádám

 Ilyen az, amikor egy a leírások, különféle sajtóközlemények és még az előzetesek alapján sem túl érdekesnek tűnő műsor okozza az év eddigi legnagyobb meglepetését. A Nyerő Párostól nem vártam semmit, nem is tudtam sem térben, sem időben elhelyezni ezt a formátumot, és csak annyit sikerült előzetesen felépítenem magamban, hogy ez egyfajta "kis költségvetésű", dzsungel nélküli Celeb vagyok, ments ki innen! lesz - és látva az első részt, nem tévedtem akkorát.

nyeroparosprem5.png

 A Nyerő Párosban ugyanis a fentebb említett műsorhoz hasonlóan ismert emberek (és párjaik) játszanak, teszik saját idegeiket, képességeiket és persze párkapcsolatukat próbára, valamint igyekeznek szembenézni fóbiáikkal, különféle félelmeikkel. Az első rész meglepően hosszú, reklámok nélkül 1 óra és tíz perc volt, ami alapján sok jóra nem számíthattunk, hiszen az a napi műsor, aminek egy összefoglalója sokkalta hosszabb, mint egy átlagos sorozatepizód, hosszabb távon - pláne három héten keresztül - inkább lesz fárasztó, mint szórakoztató.

nyeroparosprem1.png

 Az első részt nézve viszont meg sem fordult a fejemben az, hogy mikor lesz már vége és csak párszor, kíváncsiságból néztem rá az órára, hogy hol is tartunk. A bemutatkozó epizódban felvezették a játékosokat, mindenki megkapta a maga pár perces kisfilmjét - amiben azon felül, hogy megnézhettük, ki milyen lakásban/házban, milyen környéken és milyen "luxusban" él - megtudhattunk pár személyesebb, mondhatni bulvárosabb érdekességet az ismert sztárokról és kedveseikről. Ezzel el is ment fél óra, de meglepő módon a beköltözést egy percig nem éreztem unalmasnak, vagy vontatottnak és nem is szerettem volna gyorsan túlesni rajta. Az pedig külön pozitívum, hogy nem a sokat használt arcokat tolta bele az RTL a műsorba. A TOVÁBB mögött folytatom.

 A Nyerő Párosban ugyanis az ismert emberek nem csak úgy játszogatnak egymással, egymás ellen. A sztárok a műsor idejére közös villába költöznek, ahol meg kell próbálniuk a külvilágtól elzárva, zömében egymásnak vadidegen emberekkel egy fedél alatt élni úgy, hogy közel sem egyenlőek a feltételek. Az első játék, amely a beköltözés után a rész második felét töltötte ki, egyik, a játék végéig el nem árult tétje ugyanis az volt, hogy a párok milyen sorrendben választhatnak maguknak szobát az elnökitől a táboros változatig. Nem tudom, hogy minden fordulóban lesz-e valami plusz, extra jutalom, de eléggé megkavarhatja a versenyzők lelkiállapotát ha az első eredményéből indulok ki.

nyeroparosprem2.png

 A műsor alapszerkezete röviden úgy néz ki, hogy egyik nap a hölgyek, másik nap a férfiak játszanak, harmadik nap pedig közösen vesznek részt a feladványokban. A pár azon tagja, aki nem játszik az egyéni feladatoknál, az a kapott pénzösszegből saját belátása szerint feltesz valamennyit kedvesére, aki ha teljesíti a kihívást, akkor hozzácsapják a nyereményt a meglevő összeghez, ha vesztenek, azaz nem sikerül teljesíteni a játékot, akkor levonják a pénzükből. A sztárpárok induláskor 400 ezer forintot kaptak, és már az első játék után jól látszik, hogy kinek jött be az, hogy bízott partnerében és nagy kockázatot vállalt.

nyeroparosprem3.png

 A játékok az előzetesek alapján igencsak igyekeznek kihasználni a párok félelmeit, gyengeségeit, valamint megpróbálják próbára tenni a kapcsolatukat, azaz olyan kérdésekkel bombázzák őket, amelyekre ember legyen a talpán, aki válaszolni tudna a helyükben. Talán illene tudni egy-kettőt, de elég szépen bemutatja a játék, hogy manapság sok tekintetben mennyire nem figyelünk a másikra, és hogy nem is tudunk bizonyos dolgokat a szeretteinkről. Persze biztosan vannak kivételek, akik nagyon jól ismerik párjukat, de érdekes lesz látni, hogy a sokadik olyan kérdésnél, amire nem tudják a sztárok, vagy éppen "civil" kedveseik a választ, eltörik-e a mécses és melyik pont lesz az, amikor lehull az a minimális álarc is, amit a játékosok viselnek.

nyeroparosprem6.png

 Azt írtam a címben, hogy a Nyerő Páros a legőszintébb celebes vetélkedő, és ezért furcsa lehet, hogy most pedig álarcokat emlegetek, de nincs olyan műsor, ahol az (ismert) emberek ne próbálnák meg kicsit takargatni is a valójukat. Ezzel semmi probléma nincs, szerintem kevesen adják őszintén magukat egy tévéműsorban, ezért is volt nagyon furcsa, hogy itt már az első részben ennyire kitárulkoztak egyesek, és most nem a sírásra gondolok, hanem az olyan pillanatokra, gesztusokra és szavakra, amelyeken látszott, hogy egy másodpercig sem voltak megrendezve.

 A sok intim - nem erotikus - pillanat miatt kicsit feszélyezve is éreztem magam, mivel ezek tényleg azok a momentumok, amelyek ugyan erős érzelmi töltetük miatt a képernyőre és az újságok címlapjára kívánkoznak, de mégis annyira természetesek, emberiek és hétköznapiak voltak, hogy zavarban voltam. Ennyire talán a Szelfi engedte közel a nézőket az ismert emberekhez, akikre egy idő után már nem mint énekesként, színészként vagy műsorvezetőként, hanem egyszerű emberként; feleségként, férjként, anyaként vagy apaként tekintünk. Ez pedig nagyon jó. Az pedig csak még jobb, hogy a Nyerő Páros roppant hangulatos és Sebestyén Balázs ilyen minimális jelenlét mellett is szórakoztató tud lenni. Nem lennék meglepve, ha siker esetén ez A rettegés fokát, a Celeb vagyok, ments ki innen!-t és a Szelfit is ötvöző formátum meghatározó produkciója lenne az RTL Klubnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miklós Branyiczky 2016.09.10. 13:32:33

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Gabóék kiestek. Hiába Úrnak születni kell!!! Pimasz Úrék megtették, amit sajnos Zsófiék nem!!!! FEARPLAY, nem tudom mond e nekik valamit? Szerintem semmit! Senki nem nézte azt, Gabóék részt vettek a "trugyis" játékban, Zsófiék nem. Istenem szegény nem merte a kopasz fejét bepiszkitani, pedig jobban lemosható. Nekik fel kellett volna alánlanilemondásukat, mivel mindkettőjük a kieső zónában voltak! A többiek ezt miért nem hozták szóba, részemről érthetetlen. Mindegy szégyeljék magukat!!!

Endzsi Dobler 2016.09.21. 21:34:26

Nagyon örülök,hogy a kabáték kiestek egy förtelmes páros volt. Föleg a nö!!!! Öket már csak Zsofiék überelik,remélem a következö páros ök lesznek. Én a Mikike Anna párosnak szurkolok. Ök voltak a leg korektebbek és Mikikén sokat tudtam nevetni. De ez a Zsofi páros az idegeimre megy. Föleg a nö a dzsungelbe is ezt csinálta állandoan kavart. Hülye p....csa.

Jasinka Ádám 2016.09.21. 21:47:35

@Endzsi Dobler: Kabáték párosánál én Adriennt nem kedveltem, főleg azért, mert rendkívüli módon befolyásolta a pasit. Ha azt csinálta, amit előtte megbeszéltek, de rosszul sült el a dolog, akkor azért hibáztatta, ha nem azt csinálta, amit megbeszéltek, és rosszul sült el, akkor azért, ha viszont jól jöttek ki belőle, akkor az az ő érdeme volt. Kabátot viszont megkedveltem, szerethető figura.

Szabó Zsófiékról nem tudom eldönteni, hogy milyenek, mert mindig azt az arcát mutatja Zsófi, ami éppen aktuálisan kell, a valódi érzéseit viszont ritkán látod, a taktikázást pedig nem. Eszteréket sajnáltam, mert őket ez a triumvirátus csak úgy hozta magával, hogy majd ha kell, beáldozzák őket - én ezt éreztem.

A kedvenceim Eszterék és Annáék, bár Mikike nevetése így közel húsz adás alatt már picit idegesítő, pedig az elején még viccesnek, szórakoztatónak találtam. Anna viszont nagy meglepetés, nem gondoltam volna, hogy ilyen amplitúdókkal, ennyire érzékeny, változó érzelmekkel él.
süti beállítások módosítása