Magyar nézettség: 16. hét - Eldobták a Frizbit, egy Showtime repült vissza

2016. április 28. - Jasinka Ádám

 Az előző héten, vasárnap este debütált a Showtime Hajdú Péterrel, a TV2 vadonatúj esti talkshow-ja, amely ellentétben a Frizbivel, nem annyira a beszélgetéseket, hanem a játékos, néhol vicces, néhol kínos, celebekkel végrehajtatott játékokra helyezi a hangsúlyt élő zenei kísérettel, mondhatjuk hogy az amerikai late night show-k mintájára. A műsor minőségéről nyilatkozni nem tudok, ellenben az látszik, hogy bejött a TV2 számítása, habár nem feltétlenül így tervezték a dolgokat. A Showtime sokkal jobban tartotta meg A nagy duett nézőit, mint az előző két hétben vetített filmek, de azért ez a premier elmaradt azoktól az eredményektől, melyeket tavaly az idén a szezonpremier előtt, a műsorvezető kiszállása miatt befejezett Összezárva Friderikusszal hozott.

 Igaz, Friderikusz Sándor műsorának is kellett idő - és persze a Sztárban sztár, hogy beérjen és egymilliónál is többen nézzék egy-egy adását, így abszolút elégedettek lehetnek a TV2-nél a Showtime nyitásával, mivel a korábbiaknál is magabiztosabban nyerték a vasárnap estét. Viszont az üröm az örömben az, hogy egyrészt a közönségarány folyamatosan csökkent az első epizód alatt a teljes lakosságnál (bár ebben ludas lehet a kései időpont is), másrészt Hajdú Péter műsora csak kéthetente lesz adásban.

showtimenezettseg.jpg

 A nagy duett idei szezonjának csúcsát érte el a harmadik epizóddal, és átlépte az eddig csak alulról nyaldosott 1,5 milliós limitet, ami mindenképpen egy jó hír - nem csak a TV2 számára. Ugyanis ez a szám azt is mutatja, hogy ha van mit nézni, akkor a tévé előtt ülők bizony még tavasszal is össze tudnak hozni az őszi szezonban is helyt álló eredményt. A TV2-nek azonban más nagy sikere nem volt a hétvégieken kívül.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy meglepően magas eredménnyel finálézott az Alpesi őrjárat, bár nem azon a szinten hozott amin A hegyi doktor - Újra rendel és a Kisvárosi doktor, de azért ez is több mint szép nézettség. Az azonban már kevésbé görbíthette mosolyra a köztévénél dolgozók száját, hogy a Terence Hill váltásaként behozott A hegyi doktor-ismétlések abba a mélységbe húzták le a Duna TV-t, ahol legutóbb talán pont egy éve, tavaly nyár elején járt.

 Hogy mennyit változott a számok megítélése az abból is látszik, akkor ezek a 300-400 ezres nézettségek nagyon jók voltak a Duna TV-n, ma viszont már ennek a dupláját is el tudják érni a megfelelő alpesi tartalommal, úgyhogy ez most visszalépés. Főként úgy, hogy a felvezetés hiánya nem is annyira a Duna TV teljes főműsoridejét, mintsem a Maradj talpon!-t rázta meg, ugyanis Gundel Takács Gábor vetélkedője eddigi pompás, stabilan 500 ezer fölött eredményét javarészt az előtte futó produkcióknak köszönhette. Ezzel semmi probléma nincs, akkor lenne, ha a felvezetését nem tudná megtartani, viszont úgy hogy nem egyszer még rá is tett az előtte futó műsor nézettségére, nem igazán érheti szó a ház elejét. Az viszont beszédes, hogy önmagában a Maradj talpon! annyira nem vonzó műsor a vele egyszerre adott kertévés tartalmakkal szemben, de szinte egy az egyben megtartja az előtte képernyőn levő sorozat számait a teljes lakosságnál, tökéletes utánfutó.

 A hegyi doktor-ismétlések okozta nézettségcsökkenés ellenére mind a Fábry, mind a Virtuózok remek eredményre voltak képesek, mégpedig olyannyira, hogy utóbbi nézettsége nőtt a premierhez képes, ami azt mutatja, hogy van igény a komolyzenei tehetségkutatóra és az első évad számait nem a szél fújta össze.

 A Farm nézettsége meglepő módon nem csökkent tovább, sőt, nem csak hogy megállt az ereszkedés, hanem még nőni is tudott, ráadásul a szombati, Kismenők elleni epizód is javított, mindezt úgy elérve, hogy a TV2-s tehetséggondozó produkció a korábbi két adással közel azonos eredményt kalapozott össze. A nem kiemelkedő siker ellenére roppant stabil a Kismenők, ami egyfelől jó, másfelől csalódás, hiszen Az ének iskolája ennél sokkal jobban teljesített.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Cobra 11 lett a legnézettebb.

Hétfő Műsorcím Teljes lakosság       18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 473 786 (21.7%) 54 131 (9.1%)
TV2 Szeretned kell! 289 345 (17.3%) 13 202 (2.8%)
RTL Klub Fókusz 218 086 (9.4%) 59 731 (9.5%)
Duna TV Ridikül 193 413 (8.7%) 18 363 (3.1%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x09 150 862 (8.7%) 12 378 (2.6%)
RTL Klub Story Extra 141 332 (6.9%) 36 003 (6.5%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 134 500 (8.1%) 44 985 (9.7%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Híradó 798 651 (27.1%) 194 238 (23%)
RTL Klub Farm 2x25 781 246 (20.8%) 274 326 (23.3%)
TV2 Tények 684 655 (22.4%) 144 826 (16.4%)
TV2 Jóban rosszban 612 212 (15.5%) 151 290 (11.8%)
Duna TV Alpesi őrjárat 3x20 (ÉF) 547 867 (15.6%) 51 710 (4.9%)
Duna TV Híradó 173 973 (6.3%) 19 371 (2.5%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 964 099 (23.8%) 367 727 (23.3%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 784 552 (18%) 370 922 (24.4%)
Duna TV Maradj talpon! 531 053 (12.5%) 51 961 (3.6%)
Duna TV Kékfény 471 267 (11%) 82 480 (5.1%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 393 087 (9%) 87 235 (5.7%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Dr. Csont 10x16 521 649 (18.2%) 243 754 (19.9%)
RTL Klub Híradó 363 321 (17.%) 183 579 (19.6%)
Duna TV Hawaii Five-0 1x16 233 534 (7.1%) 35 113 (2.6%)
RTL Klub Magyarul Balóval 190 803 (11.9%) 98 025 (14%)
TV2 Miami Vice 139 046 (5.2%) 48 698 (4.3%)
Duna TV Magyar Krónika 84 114 (3.3%) 8 378 (0.8%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 44 652 (2.2%) 3 779 (0.4%)
Duna TV Carl Lutz - Az elfeledett hős 40 532 (2.7%) 10 244 (1.6%)
 
Kedd Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 452 570 (20.5%) 53 432 (9.1%)
TV2 Szeretned kell! 313 974 (18.3%) 28 003 (5.8%)
Duna TV Ridikül 188 824 (8.4%) 18 475 (3.1%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x10 176 884 (9.9%) 29 032 (5.8%)
RTL Klub Fókusz 160 466 (7%) 30 888 (5.1%)
RTL Klub Story Extra 106 350 (5%) 24 603 (4.3%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 100 326 (5.9%) 40 295 (8.4%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Farm 2x26 720 257 (19.7%) 274 446 (23.5%)
RTL Klub Híradó 709 648 (24.8%) 171 019 (21%)
TV2 Tények 669 844 (22.6%) 139 002 (16.2%)
TV2 Jóban rosszban 635 309 (16.4%) 180 780 (14.2%)
Duna TV A hegyi doktor 1x01 (ism.) 409 748 (12.5%) 50 768 (5.2%)
Duna TV Híradó 144 628 (5.3%) 14 519 (1.9%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 996 840 (24.2%) 400 303 (24.5%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 777 835 (17.8%) 388 164 (24.6%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 444 301 (10.2%) 123 631 (7.8%)
Duna TV Maradj talpon! 384 881 (9.7%) 32 117 (2.4%)
Duna TV Önök kérték 267 266 (6.1%) 13 057 (0.8%)
Duna TV Laura rejtélyei 2x03 153 512 (3.9%) 13 499 (0.8%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Castle 6x16 559 271 (19%) 244 767 (18.8%)
RTL Klub Híradó 372 565 (17.6%) 146 603 (15.2%)
RTL Klub XXI. század 282 232 (17.2%) 96 263 (12.8%)
TV2 Amerikába jöttem 224 725 (7.8%) 111 107 (8.9%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 83 845 (2.7%) 772 (0.1%)
Duna TV A Nagyok 67 399 (2.5%) 694 (0.1%)
Duna TV MüpArt Classic 16 068 (1.1%) 92 (0%)
 
Szerda Műsorcím Teljes lakosság   18-49

14:00 - 16:00
TV2 Walker, a texasi kopó 3x22 263 076 (18%) nincs adat

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 475 509 (21.6%) 51 325 (8.7%)
TV2 Szeretned kell! 358 112 (19.9%) 25 798 (5.2%)
RTL Klub Fókusz 221 386 (9.7%) 54 227 (8.8%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x11 172 293 (9.4%) 19 808 (3.9%)
Duna TV Ridikül 148 833 (6.7%) 23 522 (4%)
RTL Klub Story Extra 139 678 (6.7%) 40 776 (7.4%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 135 376 (7.6%) 49 521 (10%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Farm 2x27 747 940 (20.4%) 261 887 (22.8%)
RTL Klub Híradó 737 924 (25.1%) 162 243 (19.1%)
TV2 Tények 670 125 (22.2%) 160 261 (18.1%)
TV2 Jóban rosszban 544 088 (14.1%) 113 999 (9.2%)
Duna TV A hegyi doktor 1x02 (ism.) 392 902 (11.9%) 61 976 (6.3%)
Duna TV Híradó 146 755 (5.3%) 19 874 (2.4%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 1 045 144 (25.7%) 379 339 (24.6%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 781 385 (18.3%) 340 664 (23.4%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 400 273 (9.4%) 83 845 (5.8%)
Duna TV Maradj talpon! 392 250 (9.9%) 40 429 (3.2%)
Cool TV Dr. Csont 8x24 (ÉF) 301 049 (7.5%) 160 021 (10.4%)
Duna TV Szabadság tér '56 144 198 (3.4%) 15 640 (1%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Szulejmán 171. 744 682 (24%) 254 540 (19.2%)
RTL Klub Híradó 434 439 (20.1%) 186 275 (19.1%)
RTL Klub Házon kívül 310 676 (19.2%) 125 397 (17%)
Cool TV CSI: A helyszínelők 9x06 275 918 (9.1%) 156 914 (12.1%)
TV2

Újrakezdők - Szerelmes szingli
szittert keres
217 539 (6.5%)

101 828 (7.4%)

Duna TV Soha, sehol, senkinek 103 911 (3.1%) 9 530 (0.7%)
TV2 Lángoló Chicago 3x09 85 772 (6%) 35 123 (5.4%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 39 973 (1.8%) 968 (0.1%)
Duna TV A rejtélyes XX. század 33 152 (1.9%) 1 624 (0.2%)
 
Csütörtök   Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 467 891 (23.3%) 45 646 (8.4%)
TV2 Szeretned kell! 316 853 (20.3%) 19 122 (4.4%)
RTL Klub Fókusz 217 247 (10.2%) 49 006 (8.5%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x12 165 398 (10.7%) 22 380 (5.2%)
Duna TV Ridikül 138 731 (6.8%) 15 500 (2.8%)
RTL Klub Story Extra 133 382 (7.1%) 26 909 (5.3%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 102 334 (6.6%) 14 484 (3.4%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Híradó 695 795 (26.5%) 158 304 (21.3%)
TV2 Tények 662 583 (24.2%) 136 065 (17.6%)
RTL Klub Farm 2x28 653 852 (19.5%) 206 243 (20.3%)
TV2 Jóban rosszban 576 770 (16%) 124 690 (11.3%)
Duna TV A hegyi doktor 1x03 (ism.) 369 260 (12.2%) 34 064 (3.8%)
Duna TV Híradó 141 234 (5.6%) 17 383 (2.5%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 951 090 (23.4%) 350 343 (22.5%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 742 827 (17.9%) 306 494 (21.8%)
Duna TV Maradj talpon! 419 429 (11.1%) 28 483 (2.4%)
Duna TV Fábry 396 828 (9.5%) 37 682 (2.5%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 391 868 (9.4%) 80 712 (5.7%)
TV2 NCIS 13x05 276 497 (7.6%) 86 383 (5.8%)
Film+ Szupercella 250 178 (7.2%) 136 945 (9.6%)

22:00 - 00:00
RTL Klub CSI: Miami helyszínelők 10x02 407 463 (14.2%) 183 412 (14.2%)
RTL Klub Híradó 242 314 (11.7%) 120 869 (12.2%)
TV2 NCIS: Los Angeles 6x24 (ÉF) 191 349 (8.4%) 59 580 (5.5%)
RTL Klub Magyarul Balóval 178 641 (11.4%) 68 879 (9%)
Duna TV A három amigó 148 386 (5.7%) 25 949 (2.2%)
TV2 Felejthetetlen 3x03 110 040 (9.4%) 37 843 (6.9%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 36 206 (2.4%) 2 809 (0.4%)
 
Péntek Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 460 082 (23%) 45 550 (8.1%)
TV2 Szeretned kell! 280 648 (16.9%) 22 003 (4.5%)
RTL Klub Fókusz 213 530 (10.1%) 46 348 (7.9%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x13 149 932 (8.8%) 14 979 (3%)
RTL Klub Story Extra 148 325 (7.9%) 43 787 (8.3%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 134 408 (8.2%) 49 880 (10.1%)
Duna TV Ridikül 113 235 (5.6%) 8 545 (1.5%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Farm 2x29 672 357 (20.2%) 257 498 (24.3%)
RTL Klub Híradó 669 477 (25.3%) 166 329 (21.3%)
TV2 Tények 656 782 (24%) 132 363 (16.2%)
TV2 Jóban rosszban 507 781 (14.5%) 124 179 (11%)
Duna TV A hegyi doktor 1x04 (ism.) 360 929 (11.9%) 24 683 (2.7%)
Duna TV Híradó 122 081 (4.9%) 8 168 (1.1%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 942 819 (23.7%) 348 065 (23.7%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 718 575 (18.5%) 319 496 (24.4%)
Duna TV Virtuózok 2x02 404 198 (10.1%) 71 708 (5%)
Duna TV Maradj talpon! 397 518 (11.1%) 34 933 (3%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 392 473 (10%) 85 648 (6.5%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Showder Klub 17x03 430 872 (14.3%) 188 743 (14.8%)
RTL Klub Híradó 312 320 (13.6%) 142 482 (14.7%)
TV2 Transformers 3. 211 252 (8.5%) 123 318 (11.8%)
Duna TV Nora Roberts: Holdfogyatkozás 194 599 (7%) 28 573 (2.4%)
RTL Klub Magyarul Balóval 145 262 (8.7%) 60 699 (8.2%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 70 246 (4.1%) 11 452 (1.5%)
 
Szombat Műsorcím Teljes lakosság   18-49

15:30 - 18:00
Duna TV Gasztroangyal - Görög konyha 284 573 (12.3%) 33 378 (4.2%)
RTL Klub Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát 165 152 (8.2%) 63 900 (9%)
TV2 Őrangyalok 1x06 (SF) 133 965 (6.5%) 26 643 (3.7%)
Duna TV Pókfoci 65 127 (3.6%) 12 764 (2%)

18:00 - 21:30
TV2 Kismenők 1x03 1 021 832 (25.5%) 251 000 (18.8%)
RTL Klub Híradó 685 552 (22.7%) 193 670 (20.2%)
RTL Klub Farm 2x30 638 824 (15%) 252 370 (16.7%)
TV2 Tények 583 433 (19.6%) 138 973 (14.7%)
RTL Klub Fókusz Plusz 467 619 (12.6%) 162 860 (13.9%)
Duna TV SzerencseSzombat 292 294 (8.4%) 35 759 (3.2%)
Duna TV Sabrina 280 990 (6.7%) 43 725 (3%)
Duna TV Híradó 233 277 (8%) 31 778 (3.4%)

21:30 - 00:00
RTL Klub Gyertek át szombat este! 2x05 503 553 (14.5%) 207 321 (14.2%)
TV2 Szakíts, ha bírsz! 283 921 (8.9%) 115 343 (8.6%)
RTL Klub Az igazság ára 196 444 (11.3%) 82 484 (9.6%)
Duna TV Kínai negyed 177 689 (6.2%) 12 213 (1%)
TV2 Amerikai pite 6. - Az egyetemen 75 901 (5.7%) 32 631 (4.7%)
 
Vasárnap Műsorcím Teljes lakosság   18-49

14:30 - 18:00
RTL Klub Aranyeső Yuccában 446 611 (12.9%) 120 562 (9.6%)
M4Sport Túraautó-világbajnokság: Magyar Nagydíj   251 572 (6.7%) 103 323 (7.7%)
TV2 Gyilkos sorok 10x07 233 440 (7.6%) nincs adat
Duna TV Valamit visz a víz 226 500 (6.9%) 16 480 (1.4%)
TV2 A párizsi diáklány 224 069 (6.5%) 52 566 (4.2%)
Duna TV Hogy volt?! 200 809 (5.5%) 12 151 (0.9%)

18:00 - 00:00
TV2 A nagy duett 4x03 1 505 082 (31.1%) 512 403 (27.8%)
RTL Klub Híradó 965 739 (23.2%) 277 830 (18.9%)
TV2 Showtime Hajdú Péterrel 856 149 (23.2%) 280 549 (17.1%)
TV2 Tények 819 577 (19.8%) 234 114 (16%)
RTL Klub Cobra 11 20x05 717 405 (15.3%) 261 094 (15.3%)
RTL Klub Amerika kapitány: Az első bosszúálló 679 526 (14.5%) 378 287 (19.9%)
Duna TV Magyarország, szeretlek! 336 707 (6.8%) 39 927 (2.1%)
RTL Klub Invázió 330 271 (13.2%) 172 775 (15%)
Duna TV Aranyszem 263 833 (6.8%) 84 671 (5%)
Film+ Tango és Cash 238 792 (5.1%) 126 128 (7.3%)
Duna TV Doc Martin 7x04 206 380 (4.6%) 21 011 (1.3%)
TV2 Kertvárosi kommandó 167 914 (11.1%) 86 073 (12.1%)
Duna TV Híradó 148 105 (3.6%) 13 517 (0.9%)
Duna TV Egyszerű eset 87 360 (6.2%) 24 754 (3.7%)


A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása