Ők lesznek az Empire című sorozat magyar hangjai

2015. január 24. - Jasinka Ádám

 A magyar FOX az amerikai premier után szint azonnal, négy-öt részes csúszással fogja bemutatni február tizenegyedikén az idei tévés szezon talán legnézettebb újonc sorozatát, a zenés Empire-t. A történet középpontjában a Lyon család által vezetett lemezkiadó cég, és az irányításával járó mindenfajta probléma és esetleges viszálykodás áll. A képet azonban árnyalja, hogy a főszereplő, korábbi drogdíler megtudja, hogy halálos beteg, ezért megpróbálja megtalálni a családján belül azt a személyt, aki átvehetné tőle a vállalat irányítását. A tervébe viszont beleszól a börtönből szabadult exfelesége, gyerekeinek anyja is. Igen, kicsit szappanoperás a történet rengeteg zenével fűszerezve.

empire.jpg

 A sorozat alkotója egy elég összeszokott páros, Lee Daniels és Danny Strong, akik legutóbb A komornyik című filmen dolgoztak közösen. Az Empire zenei producere Timbaland és egy-egy epizódban olyanok vendégszerepelnek mint Naomi Campbell, Cuba Gooding Jr., Macy Gray vagy éppen Courtney Love. A sorozat két főszereplője pedig Terrence Howard és Taraji P. Henson, akiket szintén sok sorozatban és filmben is láthattunk már. A sorozat nézettsége az Amerikai Egyesült Államokban több, mint pazar, ugyanis a harmadik epizódra is növelni tudta a számait.

 A magyar változatban a két főszereplő a talán legismertebb magyar hangjaikat kapták, így Terrence Howard Király Attila, míg Taraji P. Henson Bognár Gyöngyvér hangján szólal meg. Ez utóbbi választásnak azért is örülök, mert a színésznőt mostanában újra hallhatjuk sorozatokban, ugyanis a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? után ismét egy főbb sorozatszereplőnek kölcsönözheti a hangját. A szinkronhangokat a tovább mögött találjátok.

Terrence Howard - Király Attila
Taraji P. Henson - Bognár Gyöngyvér
Jussie Smollett - Szatory Dávid
Trai Byers - Varga Gábor
Kaitlin Doubleday - Bognár Anna

Forrás: Sorozatjunkie
A kép forrása: nypost.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2015.01.26. 00:38:05

Taraji P. Henson a Célszemélyben is főszereplő, persze csak ha leadja a 3. évadot a Viasat..

Jasinka Ádám 2015.01.26. 08:47:44

@Flankerr: Igen, de abban a sorozatban nem Bognár Gyöngyvér a magyar hangja, hanem Román Judit.
süti beállítások módosítása