A köztévére visszatért a kilencvenes évek egyik, ha nem a legsikeresebb és legkedveltebb vetélkedője, az országhatárokat átlépő, vicces és néha magát a játékot is igencsak megnehezítő jelmezeiről és bolondos feladatairól is ismert Játék határok nélkül. Azt azonban érdemes rögtön az elején leszögezni, hogy ez nem az a műsor, amit régen adott a köztévé, ugyanis annak a jogait nem lehetett megszerezni, így egy másik, ám lényegében ugyanolyan formátum megvásárlásával hozták vissza sokak kedvenc műsorát.
Az új évad, aminek őszintén megmondom, direkt nem adtam számozást, mivel nem tudom, hogy lényegében ez hányadik is a sorban, de mivel nem az eredeti sorozat folytatása, ezért nyugodtan lehetne az első is, mivel tényleg az. A lényegen ez viszont nem változtat, mégpedig azon, hogy ez a tizenhárom epizód bizony nagyon jó szórakozást nyújtott és az ilyen műsorokat én sokáig el tudnám nézni.
Az első adáshoz picit előítéletesen kezdtem neki, mivel a bika nem csak, hogy túl veszélyesnek tűnt, hanem picit idegennek is hatott attól a képtől, hangulattól, amit az eredeti műsortól megszoktam, vagyis, amilyen kép az eredeti műsorról kialakult. Az igazsághoz ugyanis az is hozzátartozik, hogy a régi Játék határok nélkülből én csak az M3-on láttam ismétléseket, még csak nem is teljes adásokat. A hangulata és az az értékrend, amit ezek alapján szerintem képviselt, kicsit eltért attól, amit ez az új évad hozott. Ez azonban csak az első adásban volt furcsa, utána kifejezetten élveztem a veszélyesebb, több izgalomfaktorral járó, sokszor szerencsefüggő (vagy bikafüggő?) játékokat.
A köztévénél nagyon jól oldották meg a feladatot, az egy és negyed órás adások tökéletesen megfeleltek a szórakoztatásra, arra, hogy a nézők kikapcsolódjanak, nevessenek. A tizenhárom adásba persze becsúszott egy-két unalmasabb, kevésbé humoros is, sokszor voltak laposabb játékok, de összességében mégis jó szájízzel gondolok erre az új évadra.
Az egészről azonban egy-két kritikát így is meg lehet fogalmazni, ugyanis az kifejezetten nem tetszett, hogy az első öt adás után ismételni kezdték a feladatokat, konkrétan újra megcsináltatták a játékosokkal, minimális változtatással az első öt adás feladatait. Emiatt húztam kicsit a számat és tényleg kellett egy kis idő, míg újra szórakoztató tudott lenni a műsor, de szerencsére egy-két adás, jobban mondva játék után ugyanúgy lehetett nevetni a már látott feladatokon, mint ha akkor látnánk először.
Az elődöntőre és a döntőre viszont újítottak és bár itt is belefért egy-két már megcsináltatott játék továbbgondolása, mégis így, variálva könnyedebben fogadtam azt, hogy vélhetően a költségvetés és a sok vicces, végre is hajtható feladat kitalálása sok kreatív energiát igényel.
A Játék határok nélkül új évadának egyik talán legjobb megoldása Gundel Takács Gábor narrálása volt, aki most nem helyi műsorvezetőként, a játékok bemutatójaként volt részese a műsornak, hanem a tőle megszokott és a hozzá legközelebb álló feladatkörben dolgozott, azaz kommentátorként. Sokan nem kedvelik az ő stílusát, de én nagyon jókat nevettem a poénjain és nem egyszer vele együtt röhögtem fel a játékosok ügyetlenkedésén. A két műsorvezető Varga Edit és Harsányi Levente jól kiegészítették egymást, nem csodálkoznék azon, ha egy másik műsorban újra együtt dolgoznának. A csipkelődések, poénok jól álltak nekik és szórakoztatóan vezették a műsor tizenhárom epizódját.
Az új évad nagyon tetszett, az pedig csak külön jó az egészben, hogy a magyar csapat nyerte meg a játékot. Az műsor volt annyira bolondos, ötletes és frappánsan szórakoztató, hogy a kis hibák, ismétlések ellenére is nézném tovább ugyanezzel a csapattal.
