A köztévé saját gyártású szitkomjának harmadik szezonja közel sem sikerült úgy, ahogy én azt személy szerint elvártam volna a hihetetlenül szórakoztató második évad után. A pompás előző szezonra kiosztott maximális pontszámot nem igazán kell megmagyarázni, mivel olyan rendben volt minden a színészi játéktól, a karakterek finomhangolásán át a sorozatra jellemző humorig, hogy tényleg tökéletes epizódokat pakoltak elénk a készítők. A harmadik etap hozhatta volna ezt a színvonalat, lehetett volna ugyanolyan parázs és szórakoztathatott volna ugyanúgy a bejáratott eszközeivel, de mégsem tette.
Nem azt akarom mondani, hogy kukába való volt az egész évad, de bizony voltak olyan hullámvölgyek, amiket nem volt jó látni, s nem egyszer sikerült a poénok helyett kínos jeleneteket mutatni. Az első évadban elég markánsan voltak jelen a karakterek és talán amiatt, hogy kevesebben voltak, sokkal jobban ki is használták őket az írók, s a harsányságukkal el tudták adni az amúgy is jól kitalált poénokat. A második évadban az új szereplők miatt kicsit változtattak a felálláson és a szereplők egymáshoz való helyzetén, létrehoztak a sorozaton belül egy élvezetesen működő rendszert, amire csak fel kellett húzni az egyes történeteket, megszórni pár ütős poénnal és kész is volt a recept, amivel az én ízlésemet el is találták. A harmadik évadban viszont a szereplőket mintha elhasználták volna és csak bábokként mozgatták volna őket az események közben, szájukba adva a megszokott és picit unalmas klisékké formázott mondatokat. Ez az évad legnagyobb hibája, mivel olyan jól rajzolták meg a közigazgatásban dolgozókat, olyan jól képezték le a valóságot, hogy bizony én, mint néző feszengtem a kihasználatlanságuk miatt.
A szezonról persze nem csak negatív véleményem van, hiszen ezek ellenére is sikerült egy-egy olyan részt írniuk, amin könnyesre nevettem magam, bár a sok közepes epizód miatt nem élveztem annyira ezt az évadot. De amikor megcsillogtatták azt, amit tudnak és azt, amiért beleszerettem a Munkaügyekbe, akkor kő kövön nem maradt. A remek epizódok közé tartozik a Hackertámadás, amiben a Munkavédelmi, Munka- és Űrbiztonsági Hivatal dolgozói maradnak az ország egyetlen munkaképes köztisztviselői, s ennek meg is lesz az eredménye. A másik részben találkozhatunk Elvira férjével, aki nem kis galibát okoz a hivatal dolgozóinak, a nézőknek pedig nem kis mosolyt csalt az arcára sziporkázó humorával. A remek epizódok közé sorolhatom még A kenőpénz, a 24 (igen, a kultikus akciósorozat), a Sztrájk, az Év dolgozója, a Leltár és a Családi pályázat címűeket, s főleg az utóbbi négyet érdemes kiemelni, mivel bitang erős kritikát kapunk a társadalomról, jobban mondva a bürokratikus rendszerről.
Az Év dolgozója viszont nem csak a hivataloknak, hanem a választási kampánynak állít görbe tükröt és szinte minden jellemző politikai húzást, lépést és a választókhoz való hozzáállást megkapjuk az irodára vetítve a sorozattól megszokott humor körítésében. Az előző évadban hiányoltam, hogy nagyon kevés rész szól kimondottan a magyar állami intézmények működéséről, kevés epizódban figurázzák ki ezeket a legtöbb ember számára ismert ügyintézési eljárásokat. A harmadik évadban pedig meg is kaptuk rendesen a magunkét e tekintetben, hiszen a legjobban sikerült epizódok pont ezek a fricskák lettek.
Emiatt is kár, hogy az alap karaktereket nem tudják úgy kihasználni, mint az előző évadokban, pedig a színészekre nem lehet panasz, és vendégszerepekre is olyanok ugrottak be, mint Bodrogi Gyula, Szacsvay László, Vida Péter, Schmied Zoltán, Nagy Zsolt vagy Fehér Tibor. A sok jó jelenet, poén és epizód ellenére viszont nem kaptam meg azt az élményt, amit vártam, s lehet, hogy nem is magában a sorozatban kellene a hibát keresnem, mivel olyat vártam el, amit egyik másik műsor sem tudott volna überelni. Az évad első részei okozta kis csalódást aztán jóvá tették, s habár stílusában sem olyan már, mint régen, azért továbbra is szórakoztató kikapcsolódás.
