Azt nem gondoltam volna, hogy egy számomra teljes idegen téma köré felhúzott dráma ennyire tetszeni fog. Mert, hogy az első rész nagyon is rendben volt, az oké, de láttunk már nem egy olyat, hogy az írók – a berendelésért – minden puskaport belenyomnak a pilotba, aztán a fejüket vakargatják, mikor a komplett évadot kellene összerántani valahogy. Ezért picit tartottam is ettől a sorozattól, nem tudtam, hogy az első epizódban jól felépített hangulat milyen lesz, ha elnyújtják és a történet is több lesz szimpla, epizodikus bosszúnál.
A motoros klub azonban rám cáfolt, jobban mondva Kurt Sutter és az írógárda, mert annak ellenére, hogy igazán a szezon közepétől indulnak be az események, az első etap tele van érzelmekkel és korrektül felépített történetvezetéssel. A sorozat fókuszát szépen és átgondoltan helyezték át a szex-nők-pia-fegyverek vonalról a jóval összetettebb, már-már politikai fennsíkra. Csak nekem jött be ennyire az, hogy a Sam Crow olyan, mint egy külön állam?
Azonban a sok jó ellenére se tudnék a pilot pontszámánál, azaz 8/10-nél többet adni az évadra, mert egy-két katartikus momentumot (pl.: Donna) leszámítva csak szórakoztató volt, amit mutattak (persze nem vígjátékszerűen). Ezért mondom, hogy az évad végére, amikor elkezdik keverni azt a bizonyost indulnak be igazán az események, tisztázódik Charming és a benne élők szerepe, valamint a klub tagjainak idézőjeles hűsége. Az alapkonfliktus kibontása kellett ahhoz, hogy a karakterek dinamikája és a történet javuljon.
A második szezon viszont ráver az első évadra. Feszültséggel, konspirációval, érzelmes jelenetekkel teli igazi drámát kaptunk, aminek minden képkockája zseniális. Szerencsére a készítők tudománya nem merült ki gyújtogatásban, vérengzésben és lövöldözésben, s kaptunk családi viszályt, sokkoló dolgokat (pl.: Gemma) és igazán gyűlölnivaló szemétládákat. Az írók pedig jelentem belejöttek és rengeteg szálat képesek mozgatni úgy, hogy egyiket se felejtsük el, ne unjunk rájuk, s ahol kell bizony nem restek elvarrni azt, amiben nincs több potenciál.
Nevezhetjük érzelmi hullámvasútnak a szezont – amihez remek zenék társultak, de még milyenek –, mivel többször csúcspontra került a történet. Az évadzáróban a végső leszámolástól picit mást vártam, persze elégedett vagyok, de az aktuális gonosz karakterek mintha a szezon végére kevésbé lettek volna dörzsöltek, ellenségesek, s ezáltal a konklúzió is kevésbé volt katartikus. A cliffhanger már más tészta, Stahl tényleg egy smart bitch, s dühös is vagyok rá, mert a házban, mikor Edmond-dal volt, még meg is sajnáltam, nehogy már kiírják a történetből, erre ezt csinálja. Smart bitch. Az első évadhoz hasonlóan megint jobban sikerült maga a szezon, mint az utolsó rész zárása, valahogy, hiába érdekel, nem akarok hanyat-homlok rohanni, hogy megnézzem a következő etapot.
Értékelés: A második évad minden szempontból jobban tetszett, mint az előző, s a színészek is jobbak játszanak. A kedvencem továbbra is Katey Sagal, aki iszonyatosan jó ebben a szerepben is. Annyi negatívumot mondanék, hogy a mellékszereplőkön még lenne mit dolgozni, oké, kapnak ők is játékidőt, de a legtöbbjükről nem tudunk semmit, szóval lehetne még árnyalni őket. Az összkép azonban rendkívül élvezetes, s lehet veszélyes ez a sorozat a Downton Abbey-re, ami nálam a legjobb dráma. A tovább mögött találtok egy jó kis képet, ami az egyik kedvenc jelenetemből van.
9/10
