A történelmi sorozatokat kedvelem és bevallom, hogy e széria mellett eddig közönyösen mentem el. Szex, erőszak, vér. Nekem ennél több kell, hogy megragadjon, és elérje azt, hogy a következő részt is epekedve várjam. A Spartacus íróinak viszont sikerült bebizonyítani, hogy brutálisan értik a dolgukat és a káromkodást, mocskot és sebesüléseket remekül használják fel a kor és a gladiátorok felrajzolására.
Kezdjük azzal, hogy a történet felépítése zseniális. Úgy voltam vele, hogy igazán érdekeset ebből a témakörben nem igazán lehet kerekíteni, mivel Spartacus legendáját a legtöbb ember ismeri, így igazi meglepetésekkel nem nagyon lehet szolgálni. Viszont az előismeretem csak addig tartott, amíg meg nem néztem az első részt. Kb. itt felejtettem el mindent, amit tudtam nem csak a gladiátorokról, de Rómáról is. Percről percre képesek voltak meglepni az írók és úgy szőni a kelme szövetét, hogy minden szál a helyén legyen.
A történelmi hűséggel nem is foglalkoznék, csak az élményből vonna le, ha azon gondolkodnék, hogy valóban megtörtént-e az a csata, vagy tényleg léteztek-e ezek a személyek. A készítők olyan zseniálisan állították fel ezt a világot, hogy minden részletében megidézte azt a kort, amit a legtöbbünk elképzel. Nem a dicsőséget, nem a harci sikereket kaptuk. Bemutatták nekünk a Római Birodalom legundorítóbb arcát, a szennyet, ami nem csak az utcán, de a politikában, az emberek viselkedésében is jelen van.
A sorozat két rendkívül erős dolog miatt tökéletes. Az egyik, a szerintem hibátlan karakterizáció. A főszereplő árnyalása az évad során remek ívet követ, látjuk, hogyan törik meg, hogyan lesz belőle gladiátor és mik vezetnek az évadzáróban látott eseményekhez. Szinte az összes szereplőt kiemelhetném, hiszen mind Doktoré, mind Ashur pont úgy része a történet alakulásának, mint Spartacus vagy Batiatus. Utóbbi viszont az én egyik kedvencem, hiszen a tipikus kis embert testesíti meg. Az első részekben még ő az örök második, a vesztes, akit csak apja hírneve miatt vesznek emberszámba. Az évad közepe felé viszont kihasználja az alkalmat és egyre merészebb álmait próbálja megvalósítani. Az egyik részben pedig ki is mutatja a foga fehérjét, amit az évad végén tovább csillogtat. A nézőket is megtévesztő szemétségek lenyűgöztek, az elsőre értelmetlennek tűnő dolgok kerek egésszé álltak össze, hogy a végén a nagy álmok darabokra törjenek.
A másik, ami miatt izgalmas és élvezetes a Spartacus, az a történet. A történelmi alapoktól eltekintve az írók dicsérendő munkát végeztek. Az évadot sikerült úgy felépíteniük, hogy a feszültség ott legyen minden epizódban, az átívelő történetszálak nagy részét lezárták, de nem csak úgy, tessék-lássék, hanem igenis odafigyeltek, hogy minden kérdés végére pont kerüljön. Azok, amiket lógva hagytak, pedig nem véletlenül nem lettek elvarrva ebben az évadban.
A látvány is egy elég fontos tényezője a sorozatnak, hiszen olyan jeleneteket látunk, amik igencsak lenyűgözőek. A sok vér, erotika pedig nem zavaró, sőt, a legtöbb részt ízlésesen mutatják, amivel csak a hangulatot tudják fokozni. A CGI-t előszeretettel használták, de szerintem pont emiatt is lett ilyen hatásos a széria, mivel nem fukarkodik azokkal a dolgokkal, amiket a legtöbb ilyen történetből kihagynak. Mivel magyarul néztem, így a szinkronról is van véleményem, és azt mondom, jól sikerült. Külön dicsérendő a változatos sziktok használata, amik nem egyszer mosolyogtattak meg.
Értékelés: A Spartacus első évada élvezetesebb, mint azt gondolná az ember az első rész alapján. Igaz, hogy az se volt unalmas, vagy középszerű, de az írók történetvezetése miatt csak az évadot megnézve látjuk, hogy milyen jól építették egymásra a gladiátor-iskola tégláit. Könnyen lehetett azonosulni a szereplőkkel, és a remekül megrajzolt karakterek miatt érzelmeket is váltottak ki belőlem. Az első etapot az izgalmak miatt is érdemes megnézni, de nem elhanyagolható az sem, hogy a maga egyszerű formájában, de bölcsességeket is tanulunk.
8/10
