A katonai dolgok igazán jó ismerője, rendszeres vendég- és társszerzője a magyar sorozatos blogoknak. A legkomolyabb darája a Jóbarátok volt, de Jack Bauer miatt a buszon is majdnem fent maradt. Az írásait éjszaka készíti, és ismerősei elmondása szerint akkor van elemében, amikor kedvenc szériát dicséri. Interjú Flanker-rel.
AJ: A legtöbb ember a klasszikus értelemben nézi a sorozatokat; leül a tévé elé, megnézi a részt és kalap, kabát. Szerintem mi, akik írunk róluk, kicsit máshogy látjuk az eseményeket, a szereplőket, de az élmény persze mind a két esetben ugyanolyan. Az érdekelne, hogy hogyan lettél tévénézőből kritikusabb szemlélő?
Flanker: Ez egy jó kérdés, a választ magam se tudom, de tényleg nem. Az biztos, hogy a tévében logisztikai okokból 1-2 sporteseményen kívül mást nem nézek, mindent a monitoromon (ami most éppen egy 32”-os TV, a poén kedvéért) követek. Igazából magamat is komolyan megleptem, amikor már a 31-t is betöltve „kijött” belőlem, hogy én írni akarok sorozatokról, és volt lehetőség is. Hol intenzívebben, hol lazábban művelem, és én se mindig tudom ennek a hullámzásnak a pontos okát.
AJ: Van olyan sorozat, aminek a részeit szinte mindig meg tudod nézni?
F: Sok ilyen van..:) Persze függ az adott napi időbeosztásomtól, de van, amire feltétlen megpróbálok időt szakítani. Ilyen az Archer, vagy a Strike Back.
AJ: Melyik az a sorozat, persze ha van ilyen, aminek a világában szívesen élnél?
F: Nem tudnék ilyet megnevezni, hisz mindenhol ott vannak a pozitív dolgok mellett a negatívumok. Szívesen hülyülnék JD-vel és Turk-kel a Sacred Heart folyosóin, de az mégis csak egy kórház. Vagy fél karom odaadnám, ha Section 20 kommandós lehetnék, de azért rajtuk is látszik, hogy az nem nyugdíjas meló.. Talán a Cougar Town laza, életvidám atmoszféráját irigylem a legjobban. No meg a King of the nerds résztvevőit, még ha geekségben én a cipőfűzőjüket se tudnám megkötni.
AJ: Mit gondolsz, miért lehet valaki megszállottja egy sorozatnak? A számítógépes játékok is képesek függőséget okozni, előfordulhat olyasmi szériáknál is, hogy a rajongó csapkod, dühöng csak azért, mert kiírták kedvenc szereplőjét, vagy befejezték kedvelt sorozatát?
F: Az elő kérdésre az addiktológus édesapám tudna jó választ adni…:) Bármire rá lehet kattanni fizikai függőség (drog, alkohol, kávé) nélkül, erre számtalan példa van. A rajongó pedig csapkod, dühöng, ezt nap, mint nap olvashatjuk a kommentek, hozzászólások között. Persze engem is érintettek rosszul kaszák: Better Off Ted, Human Target, vagy utólag mondjuk a Firefly. De felnőtt ember vagyok, aki ráadásul az átlagosnál jobban rálát arra, hogyan és miért történik mindez. Így könnyebb rákészülni, megérteni, elengedni, túllépni. Meg hát ez az élet rendje, és a jó sorozatok szinte sose fogynak el, legalább is számomra.
Az interjú a tovább mögött folytatódik.
AJ: Ha emlékszel, mi volt az első írásod? Negatív voltál, vagy áradoztál valamelyik sorozat készítőiről?
F: Nyilvántartást vezetek az írásaimról, így könnyű a válasz: ez. Közel se hibátlan, de büszke vagyok rá, sokat dolgoztam vele. Sorozatos témában ez volt az első, és ez a második. Szerencsére kevés negatív posztot írtam eddig, mert nagyon megválogatom, mit nézek, ugyanis még szükségem van az agysejtjeimre pár évtizedig.. Ráadásul a rendszeres olvasóim többször említették már, hogy akkor vagyok a „legjobb”, ha valami tényleg nagyon tetszett, és azt próbálom leírni. Szerintük ilyen volt a Human Target évadzáróm vagy az Archer posztjaim.
AJ: Hogyan egyezteted össze a teendőidet a sorozatokkal, ha jól sejtem nem utóbbi élvezi az elsőbbséget? Ahogy esik, úgy puffan, vagy előre tervezel?
F: A sorozatokkal való foglalkozás a napi, heti elfoglaltságaimtól függ. Mindig változó, de jellemzően este/éjjel nézem a komolyabb drámákat, míg nappal könnyebben darálok/nézek szitkomokat. Az írásaim nagyobbik része éjjel/este született meg első verziójában.
A sorozatokról való írás mindig attól függ, hogy épp kivel működtem együtt. Van, ahol csak ad hoc jelleggel írok posztokat, „lecsapok” a lehetőségre, egy „üresen álló” résre. Volt ahol magam jelentkeztem be, hogy írnék erről-arról, mert tudtam, hogy az adott oldal nem fog. Volt, ahol napi kapcsolatban álltam az oldal főszerkesztőjével, és egyeztettünk, hogy mit, mikor, hogyan. Volt, amikor számomra is váratlanul „szállt meg” az ihlet: így született több filmes írásom Desmond-nál, vagy a Munkaügyek posztom, amikor a 20 perc röhögés után rögtön éreztem, hogy ezt mindenkinek látni kell, és gyorsan megírtam ezt.
AJ: Előfordult már, hogy nem keltél fel a képernyő elől, annyira lekötött, beszippantott valamelyik sorozat?
F: Hajjaj..:) a legsúlyosabb egy Jóbarátok S1-S8 dara volt: az albérletben már többször rám szóltak, hogy halkabban röhögjek, előadásokról lógtam, majdnem ráment egy félévem. Később volt közepes Lost, és súlyos Scrubs darám is, vagy 6-8 House rész egyszerre, ezek meg is alapozták junkieságom. Később ennyire durva esetek nem voltak, de 3-4-5 részes dara becsúszhat bármikor. Pár éve majdnem rajta maradtam a buszon a 24 S1 évadzáró utolsó másodpercei miatt. Ha valami jó, akkor az be tud szippantani, épp ez benne a szép. És mivel bőven van lemaradásom még a saját sorozataimban is, így a lehetőség adott ma is.
AJ: A magyar blogoszféra különböző portáljain is megfordulsz, mint vendég-, vagy társszerző. Megfordult a fejedben, hogy összegyűjtve a tapasztalatokat indíts egy saját blogot?
F: Nem, mert sajnálnám az időt a posztjaim beszerkesztésére..:D Plusz ma már egy új bloggal kitűnni a tömegből szinte lehetetlen, nem érné meg nekem. Inkább írok olyan oldalakra, ahol tudom, hogy akit érdekel, el is olvassa, netán még reagál is rá.
AJ: A hazai, televíziózással foglalkozó blogok száma elég nagy. Szerinted mivel lehet kitűnni, mivel lehet valaki egyedi, azon felül, hogy a vélemények egyes sorozatokról eltérőek?
F: Szerintem az egyik legfontosabb a stabil megjelenés, stabil poszt struktúra. A második a minőség: mindegy, hogy dicsérsz vagy átkozódsz, az ne céltalan legyen, és tessék normálisan megindokolni, miért 1, vagy 10/10 a pontszám. Egy harmadik szempont lehet a lefedett sorozatok egyedisége, a róluk való írások sűrűsége. Még az amerikai (legalább közepes szintet megütő) sorozatok között is van bőven, amivel szinte semennyit, vagy alig foglalkozik valaki. Régebbi sorozatok dettó, a brit/európai sorozatok pedig valóságos Kánaán ebből a szempontból.
AJ: Említetted, hogy nagyon sok médiás blogot olvasol, ha időd engedi. Szerinted ennyi felület életképes egy viszonylag telített körben?
F: Én úgy látom, hogy minden addig életképes, amíg a szerzői köre”életben” tartja. A comment:com-on van pár Indexes szerző, aki fizetést kap (többek között!) a blogolásért. Ha valaki még pénzt kap ezért, vagy tud ilyenről, hozzászólásban bátran jelezze. Innentől kezdve, akinek van kedve, energiája és ideje, az blogolhat, írhat sorozatról, hisz megteheti. Aztán vagy érdekli az olvasottsága, vagy nem, vagy törődik ezzel, vagy nem. Őszinte leszek: nálam is az az egyik célja az írásaimnak, hogy hátha valaki felfigyel a műveimre, és tesz egy nem túl piszkos ajánlatot.
AJ: Mi foglalkoztat a sorozatokon felül? Van valami a hobbijaid között, ami kitölti a szabadidőd nagy részét?
F: Sokrétűen érdeklődöm a napi hírek, technika, informatika, tudomány, sport iránt, így órákat lógok az interneten és olvasom. Hobbi szinten érdekel a zene (mindig szól valami írás vagy olvasás közben), olykor elkísérem egy DJ barátomat rendezvényekre, házibulikra. Rengeteget olvastam régebben, meg játszottam is PC-n, ma már ezt elfoglalták a sorozatok, filmek.
AJ: A haditechnikai dolgok érdekelnek téged, ha jól tudom, éles szemmel nézed az olyan sorozatokat, műsorokat, amik ebben a témakörben mozognak. Mi vonzó a hadseregben, a fegyverekben, a gépekben, esetleg korábbi élmények miatt szeretsz velük foglalkozni?
F: A való életben fiatal koromban nem volt erős input, ami tolt volna a modern haditechnika felé. Gimiben volt pár megszállott osztálytársam, de akkor már magamtól is kezdtem ebbe az irányba érdeklődni. A végső lökést a 1994/2-s Top Gun (Azóta Aranysas) megvásárlása hozta meg, amit a mai napig rednszeresen is olvasok. Innen jött a modern katonai repülés, majd a haditechnika, különleges alakulatot, kémszolgálatok iránti vonzalmam, amit pár kecskeméti repülőnap, valamint a teljes Tom Clancy/Dale Brown/Frederic Forsyht életmű többszöri elolvasása csak elmélyített. Igazából a precizitás, az a letisztult célirányosság tetszik a legjobban, amivel ezeket az eszközöket megtervezik és üzemeltetik, ne adj isten használják. És persze a mögötte lévő emberi történetek, mint például az F-117-et 1999-ben lelövő Dani Zoltán ezredesé. Ez ma már eljutott olyan szintre, hogy a Last Ship ajánlójában pár másodperc (és egy Wikis megerősítés) után sikerült a hajó típusát felismernem.
