A magyar Attraction nyerte a brit tehetségkutatót

2013. június 09. - Jasinka Ádám

 A Britiain's Got Talent hetedik évadában a győztes egy magyar csapat lett. Az itthon is próbálkozók nem először mentek ki külföldi műsorokba, így az Attraction sem egyből az angol verzióban kezdett. A magyar Csillag Születik-ben mutatták meg igazán magukat először egy rendkívül ügyes produkcióval. Ötletes volt, de kicsit hosszú így a vége felé untam.

942837_10151687437677456_1776763595_n.jpg

 Aztán 2012-ben a német Csillag Születikben, a Das Supertalent-ben is kipróbálták magukat. Két fordulót mentek, az elsőben a magyarhoz hasonló műsort adtak elő, másod ízben viszont már történetet meséltek el. Az első tetszett, szintén hosszú lett, de nekem jobban bejött, mint az, amit a Csillag Születikben csináltak. A második előadásuk viszont nem hatott annyira, mint amit a Britain's Got Talent-ben csináltak. Itt még nem voltak annyira kiforrva, mint ahogy a brit műsorban már igen. A tovább mögött megnézhetitek a döntős produkciót és az eredményhirdetést.

 Az angol tehetségkutató válogatóján elsöprő sikerük volt, és szerintem ez a produkciójuk sikerült a legjobban. Az elődöntőben a műsoridő miatt rövidebb történetet, de nem kevésbé érzelmeset készítettek. Szintén jó volt. A döntőben viszont, meghálálva az angoloknak a szavazatokat, nem drámai történetet játszottak el, hanem egy brit témájú műsort adtak elő. Ez utóbbi nekem nem ütött annyira, de látványos és ügyes volt, benne remek megoldásokkal.

Az Attraction a válogatóból a zsűri döntése alapján jutott tovább, míg az elődöntőben fölényesen, a nézők szavazatainak 59,1%-val jutottak be a döntőbe, először mint magyar csapat. A döntőben pedig 27%-os szavazati aránnyal lettek elsők.

 De persze vannak fanyalgók is. A brit reakciókkal nem foglalkoznék, ugyanis megint előkerült a tipikus magyar hozzáállás. Gondolok arra, hogy a legtöbben nem is a gratulációval kezdték, hanem azzal, hogy bezzeg itthon kutyát sem érdekeltek. Na most, ha megnézzük mit csináltak az első fellépésükkor látszik, hogy azóta sokat javultak, egyediek lettek. És nem csak a magyaroknál, a németeknél sem nyertek. És nem azért, mert hülyék nézik és csinálják ezeket a műsorokat, egyszerűen nem tudtak még olyan magas szinten pörögni azokban a tehetségkutatókban, mint a brit verzióban. Ezen felül, a nézők szavaznak, szóval amiatt, hogy itthon nem értek el jó helyezést nem csak a zsűri, hanem a szavazók is felelősek, szóval kérdezhetném, ha ennyire jók voltak akkor is, miért nem szavaztatok, ha volt rá lehetőség? Ja, hogy akkor nem volt hype körülöttük és csak divatból külditek az éterbe a szitkot? Az más.

 Gratulálok az Attraction-nek a győzelemhez.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haloperidol 2013.06.09. 12:52:22

Jó a poszt. Amíg meg nem néztem a magyar műsorbeli teljesítményüket, én is úgy gondoltam, hogy igen, ismét egy "szokásos magyar sztori", aki nem jutott előrébb a saját hazájában.
A csillag születik-es teljesítmény nem rossz, de nem is kiemelkedő.
Nagy utat jártak be, sok munkával. Gratulálok nekik, igazán megérdemlik a győzelmet. Hajrá Attraction!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.06.09. 13:31:37

A magyarok csak azt tudják értékelni ami már kiforrott, befutott, híres. Addig nem is támogatnak valamit amíg az nem befutott. És büszkék is erre. Hiszen ez a legbiztonságosabb.

Halyrá maggyar értelmissség.

nigma08 2013.06.09. 13:59:21

Az angol Csillag születikről mindent elmond, hogy a második egy fogyatékos kisfiú lett, a döntőben szereplő további gyerekeket és hasbeszélőket maga mögé utasítva. Tavaly meg egy kutya nyert. Ez nem gáz? (nyertek a magyarok, oké, grat, de akkor is...)

azbesztos 2013.06.09. 14:09:57

A ballibnek nem kellettek.

HomicideWatch (törölt) 2013.06.09. 14:13:07

@nigma08:
Akkor nem gáz, aranyos kutyusokat magunk mögé utasítani nem olyan könnyű.

Prübélj csinálni egy youtube video-t magadról, amit többen néznek meg mint egy viccesmacskás fost.

P1sty 2013.06.09. 14:51:49

Akkor most jön a visszakérdés, 2007-ben, amikor ők kezdtek a Csillag születikben, a versenyt azonban a vajdasági mesélős magyar kisfiú nyerte meg, abban ugyan mi volt a produkció? Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy az RTL bárhol is figyelembe vette a szavazatokat... Azt hitték, majd el lehet adni egy távolról ideszakadt kisfiú történetét, akik betanult néhány nagymamás mesét. Vagy ha igen, akkor az pedig az ország szellemi bizonyítéka. Hol van ma a kisfiú? És hol van az Attraction?

bretman 2013.06.09. 14:58:58

Megnézve a 2007-es produkciót, abban egyetértek, hogy nem lehet összehasonlítani a mostanival, az ugyanis egy látványprodukció volt, és még nem az érzelmekre akartak hatni.

Az viszont, hogy a közönség ejtette ki őket, meglep, a Csillag születik rajongói oldala ugyanis arra utal, hogy a zsűri döntött.

"Ők 3 elődöntőben szálltak szembe egymással azért, hogy elnyerjék a tetszését a zsűrinek.". Később: F"ábry, Keleti Andi, Falusi Mariann és Náray, ezzel az alkalommal úgy döntöttek, hogy 5 produkciót engednek tovább". Más cikkek szerint a négy zsűritag a 40 pontból 27-et adott az Attractionnek.

csillag-szuletik.info/2011/03/csillag-szuletik-1-2007-attekintes/

(persze, látom a videóban az SMS-számot...)

Jasinka Ádám 2013.06.09. 15:14:53

@bretman: Azért írtam, hogy "ha volt rá lehetőség", hogy szavazzanak. Mert nem tudom, hogyan csinálták az első CsiSz-t, nem tudom ők abban a körben voltak-e, hogy számított a nézői szavazat. De gyanítom igen, ha már, ahogy írtad, ott vannak az SMS számok.

igi1 2013.06.09. 15:15:33

@P1sty: minkettő mögött áll sok munka, gyakorlás, felkészülés. Ez a hozzászólás kifejezetten elazomorító

Tudod milyen nehéz kiàllni tömeg elé, produkciót nyújtani, egyàltalán megszólalni, én biztos elfelejtenèm egy perc alatt amit tudok, ráadásul a kisfiú úgy tanult, hogy olvasni nem igazàn tudott

Gratulàlok, sok a fanyalgás, de itt mindenki, aki kritizàlni szokta, hogy miért a román, szerb, egyèb nyer, az tudja, miért fintorognak az angolok

Az Attraction nyert, gratulálok, most a reakció erre màr mindegy, tetszett volna az angoloknak szavazni a másikra.

az valőban igaz a posztba, hogy sokat vâltoztak, kiforrottabbak lettek, netán egyéb irányítást kaptak, ha minden igaz, munka mellett.

Showt adtak, szőrakoztattak. Ez a tehetségkutató lébyege.

Remélem, sose lesznek olyan hülyèk, hogy hazajönnek, legfeljebb làtogatőba...

Hogy később mi lesz, eldönti az idő, csak ne oszoljon fel, a nyerő csapat.

Hogy ki nyert volna és mièrt, meg senkit nem érdekel, mi lett volna, ha

Produkció, kemény munka beért. Kar, hogy itthon a másik csapatról alig emlékezünk meg, negyedikek lettek?

Na meg mi lett a kosarasokkal...
Itthon azok is kezdetlegesek voltak, négyen, kint meg sokan, sokkal profibbal

Tényleg baj van az itthoni ítészekkel.

Pepibubó 2013.06.09. 16:01:57

@bretman: "a Csillag születik rajongói oldala ugyanis arra utal, hogy a zsűri döntött. "

Igen, a "szakértő" magyar zsűri. Egykori tagjainak többsége meg sem kísérel mentegetőzni. Egyedül Falusi Mariann magyarázkodó nyilatkozatát hallottam ma, hogy "milyen sokat fejlődött az Attraction", mióta ők kiejtették a Csillag születik-ből.

Innen üzenem Falusinak és a többi "szakértőnek" - bár tudom, hogy az ilyen előkelő hírességek nem olvasnak blogokat, meg a pórnép hozzászólásait -, hogy ahhoz nem kell ám szakértőnek lenni, hogy MOST már meg tudja állapítani valaki, mire képes az Attraction!

A szakértő zsűri lényege éppen az (lenne), hogy a "laikus pórnép" előtt évekkel meglássa valakikben a lehetőséget, a talentumot!

Mert ezért kerültek (volna) egy TEHETSÉGKUTATÓ szakértő zsűrijébe!
Nem azért, hogy "bölcs" magyarázkodást fűzzenek azokhoz a tényekhez, amik immár közismertek.

Pepibubó 2013.06.09. 16:10:29

@Pepibubó: Még valami fontos:
nem az a baj, hogy tévedtek. Hanem az, hogy jó kis hazai szokás szerint képtelenek beismerni:
"igen, hibáztunk, sajnáljuk."
Esetleg: "Bocsánatot kérünk!"

...és nem csupán tőlük, az Attraction-tól, hanem a magyar néptől is -, amiért megint "ragyogó" példát szolgáltattunk rá, hogyan üldözzük el tehetségeinket...

Kék az ég 2013.06.09. 16:14:20

A legelső előadás egész egyszerűen LEMÁSOLÁSA az America Got Talent-ben akkor ment egyetemi fiú csapatnak !

Ők eljutottak a döntőig de nem nyertek. Következő évben más meghívott vendég eladok voltak a műsorban.

Ehhez képest az brit előadásuk valóban egyedi - bár enyhén szólva hatásvadász - volt. Igaz, azt kell adni a közönségnek amit akarnak.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.06.09. 16:19:50

A magyarországi produkciójukkal nálam sem jutottak volna tovább. Szerintem a brit válogatós előadásuk volt a legjobb, valószínűleg arra sokkal többet gyakoroltak, mint az elődöntőre vagy a döntőre.

béla a görög (törölt) 2013.06.09. 16:32:46

Ez mind szép és jó.
De azért halkan megjegyezném:
Egy produkciónak eredetinek kell lenni és eladhatónak. Mert úgye ez a műfaj arról szól.
Hogy nem voltak esetleg olyan profik mint most? Persze, hiszen azóta eltelt x év.
Magában abban amit csinálnak megvolt már akkor is az eredetiség. Eladható is lett volna.
A fanyalgás oka hogy akkor egy 10 milliós piacon mondták azt, hogy nem jó amire most egy 60 milliós piacon mondják azt, hogy viszel mindent plusz amerikai szerződés.
Lehet sok minden magyarázni, közönséggel előhozakodni, a gyakorlatlansággal, a németekkel, de finoman szólva ez be lett nézve.

Ez kicsit olyan mint a kutatók meg a Nobel-díjasok esete. Mikor már kinn van mindenki nagyon büszke rá. Amíg itt van nem tud vele mit kezdeni.
Igy is úgy is elmegy mind a kutató is meg a művész is mert ha jó akkor nem egy 10 milliós piacra itéltetett hanem nagyobbra.

A dolog ott kezdődne, hogy észre kéne venni és támogatni amig itt van, eladni ha elmegy és nyereséget csinálni belőle. Szerintem.
Ehelyett nálunk az a menő aki egy 10 milliós piacot tud kielégíteni. Tehetséges ő is csak vannak szintek...

Pepibubó 2013.06.09. 16:37:55

@Kék az ég: Nem fogja. Mint ahogyan az Index címlapszerkesztőit sem fogja érdekelni, mi lenne a társadalmilag hasznos téma, vita.
Pontosabban érdekli őket csak fordítva: allergiásak rá.

Például most, amint megemlítettem az imént a "tehetségeink elüldözése" fogalmát, utána soron kívül, 10 percen belül kidobták a blogot a címlapról.

P. dictus Magister 2013.06.09. 16:39:36

Először is gratulálok az Atractionnek, nagyon jó volt a pörformanszuk, megérdemelten nyertek, ez nem kétséges. A korábbi produkciójuk sem volt rossz, de teljesen más jellegű volt.

Örülök, hogy a hip-hop-boyzos csávó elérte a kívánt sikert, olyan szintre jutott kemény munkával és alázattal amivel a fiúzenekarral sosem juthatott volna. Remélem világhírűek lesznek és örök emberi értékeket fognak közvetíteni az előadásaikkal.

@P1sty: Abban akkor az volt a produkció, hogy egy magyaros ízzel, hagyományos dolgot adott elő, nem olyan tizenkettő egy tucat angolul éneklést mint amit az összes tehetségkutatóban kapunk.

Kék az ég 2013.06.13. 06:02:28

Hát ez nagyon kellemetlen!

A győztes nacionalista produkciójukat másolták az America's Got Talent-ből!!!! (különösen átlátszó a Keep Calm esetében)

Így már kissé más a leányzó fekvése. Győzelemért mindent? Rendben ravasz húzás, de akkor is.

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=WEe4yWeu4fs
süti beállítások módosítása