Nem mondom, hogy elsőre megkedveltem a CBS új detektíves sorozatát, de mindenképpen ambivalensek voltak az érzéseim. A brit Sherlock láz környékén olvastam, hogy az egyik amerikai országos csatorna, gondolom megirigyelve a sikert, saját verziót szeretne. Csak hogy ne lehessen másolással vádaskodni, John Watson-t Joan-ra cserélték. Először még úgy gondoltam, hogy ehhez kell ám a kreativitás, fogunk egy újra bejáratott sorozatot, majd lehúzunk róla még egy réteget.
Aztán megnéztem az első valahány részt és azt mondtam, ez jó. Más Sherlock, más Watson, igaz a felállás, a csipkelődés, az interakciók hasonlóak, de ez magából a Sherlock Holmes-mítoszból ered. Néztem még pár részt és megkopott az újdonság varázsa, beálltak a tipikus nyomozós sorozatos vonalra. Élvezetes detektíves munkát láttunk, de nem haladtak a karakterek semerre. Az egy ügy egy epizód vonal pedig nem vonzott annyira, hogy ennyi miatt nézzem az amerikanizált Sherlock Holmes-t.
Egye fene, gondoltam, miután kaszáltam a sorozatot, valamiért belenéztem, és ahogy az szokott lennie, daráltam. Ki tudja, miért, de most bejött. Lehet, hogy a Sherlock-mániám csillapodott, lehet, hogy a hangulatom lett befogadó képesebb, de tetszik a CBS egyetlen új nyomozós sorozata. És látva az első évadot, a lassan kibontakozó történetszálakat, a fejlődő szereplőket azt kell, hogy mondjam, egy korrekt detektíves sorozatot kapunk az Elementary személyében.
A továbbiakban spoileresebb leszek.
Az első pár rész alatt szinte semmi nem történet. Igazából csak lerakták az alapokat és hagyták, hogy a nézők megkedveljék valamennyire a szereplőket. Ugye, vádolták a szériát azzal, hogy másol, pedig Sherlock és Watson megismerkedése bizony eltér a brit és az amerikai változatban. Míg előbbiben lakótárs ürügyén talál egymásra a két férfi, addig utóbbinál Sherlock apja bérli fel Watson-t, hogy legyen fia mentora, ugyanis drogproblémákkal küzd.
A körítés más, mégsem tudtak kilépni a tipikus, ezt a figurát és társát jellemző egymást zrikáló, elemezgető, kicsit lekezelő viszonyból. Nekem úgy tűnt, hogy ennyivel meg is elégedtek az írók, mivel nem mozdították ki a szereplőket, nem mélyítették a karaktereket, csak jöttek az ügyek és mentek a börtönbe a bűnözők. Pár különleges és izgalmas részt leszámítva egy közepes és semmi szempontból sem érdekes sorozatot láttam az első részekben, majd a második etapra sikerült összeszedniük az íróknak magukat.
Sikerült egyre izgalmasabb, érdekesebb epizódokat írni, voltak csavaros történetek, remek logikázgatást, eszmecserét láthattunk, pörögtek a jelenetek, élvezet volt nézni az egyre jártasabb írók munkáját. Ezt azzal javították, hogy el kezdtek dolgozni a szereplőkön. Mind Sherlock, mind Watson több emberi jegyek kapott és mélyült kettejük kapcsolata is. Míg Sherlock az összefüggések megértésére tanította Watson-t, addig ő emberibbé, szociálisan érettebbé formálta a furcsa módszereiről híres tanácsadó nyomozót.
Kettejük kapcsolatában a legjelentősebb fordulat Watson mentori megbízásának lejárta volt. A hölgy viszont annyira megszerette a nyomozói munkát, hogy nem akarta feladni ezt, hiszen a sebészi munka után talált végre valami olyant, amit nem csak, hogy szeret csinálni, de tudja is. Ezt először eltitkolta Sherlock elől, de egy mellékszál bekerülésekor, mikor beszélt az apjával rájött, hogy miért is dolgozik vele még a hölgy. Innentől pedig elkezdte tanítani, rávezetni arra, hogy miként kell a nyomokból olvasni, és meg is érteni őket.
A karakterek fejlődése tehát jól megy, és sikerült humort is csempészni kettejük párbeszédeibe, jeleneteibe. A történet szintén javult és nem csak szimpla epizodikus ügyet láttunk, hanem kiépítették az átívelő történetszál alapjait, s az izgalmas, nem összecsapott ügyek mellett bizony kaptunk némi cseppeket az évadzáróra tartogatott katartikus részekhez. A készítők egyre több olyan szereplőt vettek elő, akik szerepelnek Arthur Conan Doyle regényeiben és novelláiban, mondhatni az ominózus alakokat.
De hogy ne mondják, másolnak itt-ott bizony csavartak a dolgokat. Nem csak a két főszereplő megismerkedése más, mint az eredeti sorozatban, ugyanis ahol laknak nincs házvezetőnő, de ő is képbe kerül. Az egyik részben látjuk Mrs. Hudson-t, amint Sherlock vendégeként megszáll a házban. Azonban nem a tipikus öreg hölgy karaktert kapjuk, hanem egy középkorú, fiatalos hölgyet, aki férfi.
A másik csavarás már az átívelő történetszál fő eleme. Az írók előveszik Moriarty-t. Sherlock és Watson egyre több olyan ügyet old meg, aminek a kitervelője az angol detektív nemezise és ezért várható volt, hogy kapcsolatba lép Sherlock-kal. Eleinte azonban Moriarty játszadozott, trükkös megoldásokat csinált. Mind az bérgyilkosok, mind a kódolt nyelv jó megvezetésnek bizonyultak és egyre komolyabb munkára fogták a tanácsadó nyomozót.
Aztán olyan ügybe sodorta Moriarty Sherlock-ot, amikor kiderült, hogy bizony a hőn szeretett hölgy, Irene Adler nem halt meg. A detektív megrökönyödik és alárendeli magát a szerelemnek, és annak a tudatnak, hogy Irene szenvedését ő okozta. Úgy dönt, hogy elszöknek az országból. Azonban rájön, hogy átverik, Irene nem az, akinek mondja magát. Itt a másik csavar, mivel Moriarty nem férfi, bizony, nő, és ő Irene Adler. Az évadzáró dupla részben eljutunk az átívelő, remekül felépített, történetszál lezárásáig, ami nem ütött annyira, mint maga a történet és a lendület, ami vitte előre.
Értékelés: A sorozat első évadának második etapja remek lett, korrektül vezetett történet, izgalmasan és érdekesen felépített átívelő történetszál, jó látványvilág és fejlődő szereplők. Az külön tetszett, hogy Watson-t önálló nyomozónak neveli Sherlock és a karaktere nem marad az alap, társ szerepkörben. Az évad egy rendkívül élvezetes, egyedi ízű sorozatélmény, ami mindenképpen jót tesz a csúcstechnikás gépekkel teli nyomozós műfajnak. Az évad végén nem volt cliffhanger, ami érdekes lépés, de annyiból jó, hogy lezárták a nyomozást, azonban könnyen kapták el Moriarty-t.
7/10
