A magyar humor elég sokat változott, ami köszönhető a kereskedelmi televíziózásnak és annak, hogy egyre több ember gondolja magáról, vicces vagyok. Ezzel nem csak, hogy felhígult az egyébként rendkívül igényes és szórakoztató szakma, hanem le is értékelődött kicsit. Annyian próbálkoznak szinte nulla humorérzékkel, előadó képességgel, hogy a tehetségesek alacsony elérésű platformokra szorulnak.
Ez a demencia, ami jellemzi a magyar szórakoztató ipart nem egyről a kettőre zajlott. Tekintsük az origónak Hofi Gézát. Persze előtte is voltak nevesebb szórakoztatók, de legyen ő a kiindulópont. Olyan társadalomkritikát fogalmazott meg szinte minden előadásában, ami a mai napig igaz és van érvénye. Remekül elő tudta magát adni, reflektált a közönségre, beszélgetett velük. Nálam ő teljesíti meg azt az ideált, amit eddig csak megközelíteni tudtak a humoristák, elérni, megdönteni nem.
Az ő utána következő csoportban olyan nevek szerepelnek, persze nem kronologikusan, mint Farkasházy Tivadar, Kern András, Gálvölgyi János, Markos György, Nádas György és Boncz Géza, csak hogy az ismertebbeket említsem. Ők a Hofitól eltérő, kicsit lazább humort hozták. Míg Farkasházy igen, a többiek nem feltétlenül akartak görbe tükröt állítani a magyar társadalomnak, hanem csak igényesen szórakoztatni. Elmés szó- és pergő nyelvjátékok és kidolgozott humor, valamint egyéni stílus jellemzi őket.
A következő csoportban van Maksa Zoltán, Nagy Bandó András, Fábry Sándor, a L’art pour l’art társulat, Éles István és Varga Ferenc József. Nagy vonalakban, de a csoportok között vannak átfedések. Ők már a vízválasztók, mert míg Maksa és Nagy Bandó a klasszikusabb, kabarésabb vonalat hozták, kicsit újítva rajta, de a társadalomkritika azért észrevehető a humorukon, addig Fábry Sándor behozta a showman-t, mint kifejezést és műfajt Magyarországra. A L’art pour l’art pedig egy olyan humort képvisel, ami pont annyira volt idegen az akkori mezőnyben, hogy legyen valami fűszeressége, érdekessége, de ne ijessze el a nézőket. A bizarr Besenyő család és a szatírák mind zseniálisak, visszaidézik a groteszket és ez elmés szójátékokat.
Kis ugrást követve elérkezünk a Rádiókabaré új érájához, ahol a fiatalabbak előtérbe kerülnek. Olyan nevek kezdenek szerepelni a televízióban mint Bagi Iván és Nacsa Olivér, Hadházi László, az Irigy Hónaljmirigy, Hajós András és mint műsor, a Beugró. A Bagi-Nacsa páros csavar a paródián, a kifigurázáson, amit Gálvölgyi János is csinált és köszönhetően a közéleti szereplők és politikusok utánzásának népszerűek lettek. Az Irigy Hónaljmirigy is hasonló vonalon, a paródián mozog, csak a körítés más. Konkrét műsorokat csináltak egy téma köré, zenei feldolgozásokkal és vicces történetekkel. A Fábry Sándor behozta vonalra csatlakozik Hajós András, aki messze túlmutatott a korán, mikor képernyőre került. Remek ízlése, humora van. Igaz, hogy elüt az átlagostól, a közízléstől, de úgy tud szórakoztató lenni, hogy igazságokat is mond. Az egyik legnagyobb erénye az, hogy beszélgetések során is tud úgy sziporkázni, mintha előre készült volna poénokkal. A Beugró pedig a televíziós interaktív színház kezdő lépcsője, ami annak ellenére, hogy szórakoztató és a benne szereplő színészek sziporkáztak nem volt nézett műsor.
Az utazásunk következő állomása a Showder Klub. A Fábry Sándor vezette Esti Showder-ben először csak betét adás volt, ahol láthatták a nézők Badár Sándort, Szőke Andrást és Bödőcs Tibort is. Hozzájuk jön még Kőhalmi Zoltán, Hadházi László. Ők azok, akik a komolyabb, tartalommal is rendelkező stand upos humort képviselik. Történetek mesélnek, fordulatos gondolatmenetek jellemzik őket, valamint az, hogy miközben beszélnek nem hagyják unatkozni a közönséget.
Az utolsó előtti állomáson szintén rádiókabarésok és Showder Klub-osok szerepelnek. Itt van Kovács András Péter, Littkai Gergely, Aranyosi Péter, Kiss Ádám, Beliczai Balázs, Aradi Tibor és Vida Péter. Ők a kissé gag-esebb, poénosabb, nem feltétlenül összefüggő történetet mesélő humort hozzák. Remekül adják elő magukat, tudnak írni is, ha kell, mint ahogy KAP és Littkai a Munkaügyeknél és jól színészkednek, mint Aradi Tibor és Vida Péter.
A csoport, aminél érezhető, hogy aki kicsit is vicces képernyőre kerülhet az ez. Nem nevesítek, de már leírtam, hogy én kiket tartok számon, mint etalon. Ez az új Showder-generáció, már hígabb. Igen, lazábbak, nincsenek kiforrott jegyeik, csak poénokkal, alpári vagy vulgáris kifejezésekkel dolgoznak. Ők nem az igényesebb, hanem a felszínesebb, társadalomkritika-mentes humort adják.
Nézzük meg, nézzük meg, hogy Hofi Géza óta hogy a fonákjára fordult a magyar humor, egyre kevesebb a kritika, egyre kevesebb az igényes szórakoztatás. Mert hiába jók még mindig azok, akik tényleg tehetségesek, ha az újak nem is törekednek semmi önállóságra, semmi eredetiségre. Az embereknek szükségük van a kikapcsolódásra, de nem olyan formában, mint amit most stand upnak neveznek.
